A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. nov. 19.

Karin Slaughter - The Grant County series

1. Nadragulya

Ezzel a könyvvel régóta szemeztem, de olvasatlanul nem mertem megvenni. A könyvtárban azonban szerencsém volt és egyszerre ki tudtam venni, az első két könyvet. Első olvasás után azt mondtam, hogy nem is baj, hogy nem vettem meg. Icipicit többet vártam, mindamellett tetszett. Szeretem ha a gyilkosságokban látok valami "szépséget", valami érdekeset, remekművet. Az indíték pedig legyen valami jó. Na meg szeretek belelátni a gyilkos gondolataiba, ami itt abszolút nem volt meg menet közben.
Az első gyilkosságban meg volt a kellő brutalitás, vártam volna valami hasonló durva eseteket, de nem. A második eset is a végére elég megdöbbentőre sikeredett, de ebben nem a gyilkosé volt az igazán döntő szerep. Aztán jött az egyik főszereplő körüli események, amik a folytatásra is igen nagy hatással lettek. Aztán rájöttem ki a gyilkos. Na nem sokkal előtte, mint mikor már ki is derült, de akkor is rájöttem. A kis vallomásban voltak megdöbbentő dolgok, igen. Volt küzdelem a végére. Szóval csak egy kis hiányérzetem maradt, hogy nem volt szépség benne.
(4,5)

2. Sebek

Ez egy brutális, megdöbbentő, sokkoló könyv. Nincs igazán tele véres hullákkal, nem gyilkolásszák halálra az embereket. Egyszerűen a téma, az első fejezet, a napvilágra került igazság, az emberek reakciója együttesen számomra igen jó könyvet adott. Nem beszélve a nem hétköznapi, megszokott befejezésről.
Egyszerűen olvastatta magát a könyv. Néhány résztvevő tettest nem volt nehéz kitalálni, mások azért kicsit megdöbbentettek. Főleg a szereplők közötti szálak és érzelmek kiderülése.
Nem volt kérdés, hogy ezt meg kell vennem. Nem sokára jött is egy akció és egy áráért megvettem a 2-3. könyvet, majd sikerült 500Ft-ért beszerezni az elsőt is.
(5)

3. Sikoly

Az elején igen ígéretesen kezd, egy ismerős szereplőt tragédia ér. Ennek következtében kicsit áttérünk a szereplők életének bemutatására, kicsit háttérbe szorul az igazi haláleset és az a körüli nyomozás. Aztán jönnek a további hullák. A megrendezett öngyilkosságban se látok túl sok fantáziát, hacsak nem valami nagyon jó az indok.
Megint sok szerepet kap Lena, aki néha túl makacs és büszke, na meg buta. Ezek a tulajdonságok igen érdekes és ígéretes jelenetekhez vezetnek a könyv során, amit igazából szerintem csak akkor lehet élvezni, ha előtte még nem ment az idegeidre a szereplő. Fontos szerepet kap a rasszizmus, a feleségverő férjek. Szegény Ethanre meg rájár a rúd, nem lopja be magát a szereplők szívébe, de engem megfogott, eltekintve a múltjától.
Kicsit vicces volt a gyilkos személye a számomra, de inkább erről nem mondok semmit, mert az talán spoilerhez vezetne. Aztán jött az utolsó fejezet és az utolsó sorok. Én meg felkacagtam, hogy na még rátettünk egy lapáttal és csavartunk egy felet a dolgokon és e személy tekintetében nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Azon kívül, hogy nem találtam bomba jó ötletnek a gyilkosságokat, nem lehet panaszom a történetre
(4,5)
4. Kín

Még olvasásra vár. A fülszöveg elég ígéretesen hangzik, és amúgy is eddig Karin Slaughter könyveiben nem igazán tudtam csalódni, csak ha nagyon kötözködni akarok.

Na és akkor kik is a szereplők. Mert ez egy nagyon olyan sorozat, ahol a szereplők életét folyamatosan nyomon követjük, a korábbi események hatása mindig jelen van. Szerintem meg lehet kedvelni a szereplőket. Aki nem kedveli meg őket, az szerintem nem is tudja élvezni a sztorit, annyira jelen vannak.
Sara Linton a kórboncnok, a volt férje a rendőrfőnök Jeffrey Tolliver, aki személyes kedvencem. A harmadik legfontosabb szereplő pedig Lena Adams. Lena szerintem elég ellentmondásos szereplő, vagy kedveled, vagy elég unszimpatikusnak találod. Mivel elég sok megdöbbentő és szerintem érdekes jelenete volt, így én kedvelem.
Sara nem mindig a szívem csücske a stílusa miatt. Hiába szereti a férjét, néha olyanokat gondol, amik nem tetszenek.
Jeffrey mindig is szerette a feleségét, a megcsalásra is talált indokot. Elváltak, de azóta is se veled, se nélküled a kapcsolatuk. A sorozat folyamán próbálják meg rendbe hozni a dolgokat. Általában szeretik őt az emberek.
Lena szinte minden részben fontos szerepet kap és hát szinte csak csupa rossz dolog történik vele, ami szép lassan tönkreteszi.

Itt a nyomozás, az esetek nem olyan pörgősek, mint pl. Karen Rose-nál. Nem jönnek folyamatosan az információk, nem izgulod magad halálra, nem rágod az ajkad, hogy "úristen". De azért néha le tudsz döbbenni rendesen. Jók a dumák, a stílus.

A borítókkal nem vagyok elégedett. Az első még elég találóra is sikeredett, na de a többi. A 4. könyv borítója csak azért zavar, mert megint egy stílusváltás és ráhúzták más krimi könyvek megszokott borítóját.

(Fülszöveget megtalálod, ha a borítóra kattintasz.)

2010. nov. 15.

L.K. Hamilton - Misztrál csókja

Merry Gentry 5.

Amikor végre el bírja venni a tekintetét az olvasó a borítóról, akkor azzal szembesül, hogy egy igen rövidke kötetet tart a kezében. Elolvasva ez már nem is meglepő, hiszen aktuális történetünk csupán néhány rövid órát ölel fel, amelyben a sötétségbe beköltözik némi világosság, a halott dolgok újjáélednek, a hatalom visszatér, néhány szereplő szemében a fájdalmat az öröm veszi át.

Merry álmából ébredve egy újabb ereklyét, elveszett tárgyat talál a kezében, az Isten és Istennő újfent használják a testét, hogy közvetítsék a mágiát és visszaadják a hatalmat a régen volt istenségeknek és magának a faerie-nek. Abeloec, Misztál és Sholtó kapja meg most a főszerepet.

Nem sok cselekményt tudunk egy olyan kötetben felmutatni, amiben főszereplőink 99%-ban meztelenül töltik az idejüket, esetleg mocsok vagy vér borítja csupasz testüket, a hatalom és az élet a szexből éled, miközben a varázslat gyorsan repíti a szereplőket egyik helyről a másikra. A végére viszont a nagy csata fel tudta pörgetni az eseményeket, hogy egy kis igazi izgalmat is hozzon ez a történet is.

2010. nov. 11.

Richelle Mead - Véreskü

Vámpírakadémia IV.

Érdekes ez a sorozat, mert sose mondtam még rá, hogy a kedvenceim között lenne, mégis minden egyes kötetét a legmagasabb ponttal jutalmaztam. Az első három könyvet egyszerre faltam fel néhány nap alatt, Rose és Dimitrij, na és aztán Adrian szívemnek kedves szereplők lettek.

És végre megérkezett az újabb kötet, ami már megjelenése előtt elég beszédtémát adott. Úgy láttam két dologba kötöttek bele a rajongók... a cím és a borító. Átlagban az ilyenek, csak kicsit tudnak bosszantani, ha már tudom, hogy egy jó könyvről van szó. A cím hála égnek egy sokkal hűebb fordítást kapott, a borító viszont maradt, amit elsőre terveztek. Mivel a kedvenc színem mostanság a lila, így én is örültem volna, ha nem változtatunk az átvett borítókon és igen itt a leányzó kicsit előnytelenül néz ki.

És a történet?... Úgy gondolom, hogy aki már a 4. könyvről akar kritikát olvasni, az ismeri az előzményeket, tehát nyíltan beszélhetek az előző kötetek történéseiről. Ha nem annak spoiler is következhet.

Ott fejeztem be A halál csókja olvasását, hogy sokkolva bámultam ki az ablakon és a szívem szakadt meg Dimitrijért. Annyira rosszul esett, hogy az édes, bátor, határozottan jólelkű, jófiú... na hát mégis csak Dimitrij... striga lett. Rose pedig még rátéve egy lapáttal elindul, hogy megölje. Kíváncsi voltam, hogyan is fogom viselni a gonosz, lelketlen Dimitrijt, mert biztos voltam benne, hogy drasztikusan meg fog változni a személyisége. Ez be is jött, de egyáltalán nem éreztem iránta szánalmat, szomorúságot.
Merész húzás volt az írónőtől ezt a 180 fokos fordulatot megtennie, de én néha egy picit örültem is neki.

Számomra eddig a VA kötetek, mindig a végére pörögtek fel, ott történt valami izgi, a könyv első fele, csak folydogál. Itt Rose járja Oroszországot, keresi Dimitrijt, megismerkedik új emberekkel, baráttal, ellenséggel. Elmegy felkeresni Dimitrij szüleit, ott éli a mindennapokat, néha bepillant Lissa életébe, hogy ők se maradjanak ki a könyvből. Majd jön a nagy találkozás és belép a képbe az új Dimitrij.
Hát mit mondjak néha jobban tetszik a rosszfiú D. mint a jó. Szeretem, ha egy eddig nyugodt szereplő, hirtelen mást mutat. Ahogy beszélt a terveiről, ahogy Rose-t kezelte, hogy majd ők ketten a világ tetején és mindent megkaphatnak, csak Rose, Rosa adja be a derekát. A szerelme is más lett egy kicsit és nem féltek akár bántani egymást.
Sokaknak híressé vált már a következő kötet elején a levél, hát már itt is kap majd Rose egy pár soros üzenetet és hát nekem már az is bejött.

A szülőknél töltött nyugalmasabb oldalakat a nagyi személyisége és Abe megjelenése tette számomra jópofává. Meg ott volt még a segítő mora-drampyr házaspár.
Akárhányszor megláttam Abe nevét, nekem mindig egy kép ugrott be a hapsiról. Lehet kinevetni (már aki látta a filmet), de nekem akkor is úgy él a fejemben, mint a St. Trinian's - Nem apácazárda Flash Harry-je. Persze a hapsi élőben elég más stílus, sőt elég dilisnek tűnik, de ebben szerelésben nekem ő Abe. Aztán belegondolok ki is ő és hát... kellemes meglepetés volt.

Adrian hiányzott a könyv során, kicsit hanyagolva lett és a végén meg megsajnáltam, mert érzem, hogy nem úgy fognak végződni az események, ahogy ő reméli, pedig megérdemelné.

Annyira nem vagyok jó az előre megjósolt történésekben, az apró árulkodó jelek felfogásában, de van egy tippem, hogy mit is kezdünk majd Dimitrijjel és hogy lehet happy end a vége.

Összességében hozta a VA könyvek stílusát, menetét. Nyugalmasabb események után jön a hajrá, az izgalmak, mind Dimitrij és mind Lissa részéről. Dimitrij nekem kellemes csalódás volt, de nehezen lesz már az a jófiú, akit eddig láttunk.

Várom a folytatást és köszönöm a könyvet az Agave kiadónak.

5 pont

2010. okt. 31.

L.K. Hamilton - Az éjfél simogatása

Merry Gentry 4.  

Íme az élő példa, hogy Hamilton tud olyan Merry Gentry kötetet alkotni, amibe nem tudok belekötni, vagy csak nem akarok. Mindegy… a lényeg az, hogy határozottan ennek a kötetnek az olvasása volt eddig a legnagyobb élmény ebben a sorozatban.

Épphogy betették a lábukat az udvarba a szereplőink, máris harcba bocsátkoztak a túlélésért, Merry épphogy életben maradt, de felépülni is alig van ideje, hiszen a világ várja megjelenését, hogy egy újabb sajtótájékoztatón próbálják menteni a menthetőt, viszont a helyzet újfent rosszra fordul, melynek következménye két halott, egy fey és egy halandó. Az idő pereg a tündérdombon, jobban mint kellene, Merryék és az emberi rendőrség pedig együttes erővel próbálja kézre keríteni a gyilkost, az árulót.

2010. okt. 22.

L.K. Hamilton - A holdfény csábítása

Merry Gentry 3.

Hát, hát… ez már a harmadik Merry Gentry kötet, de még semmi javulást nem láttam a sorozatban. Szeretem, mert Hamilton mű, szeretem, mert egyedi és gazdag a világ, a karakterek remekelnek, de az előző két kötetben felmerült problémák nem kerültek orvoslásra. Egy kicsit megcifrázva, de még mindig jelen vannak.

A vér, a hús és a szex, mint ellenszolgáltatás a valamit valamiért elven, szerintem örökre a könyv sajátossága marad, így arra már nem is érdemes panaszkodni. Viszont az előző kötetbéli „tükör előtt ülve alkudozzunk” mókuskereket felváltja, az „adj egy csókot, érints meg és istent csinálok belőled” menet, amelyben a kötet során az események újra és újra ismétlik önmagukat idomulva a következő szereplőhöz és adományhoz.

A történések középpontjában az áll, hogy Merry élvezheti és egyben közvetítheti az Istennő ajándékait, amivel elkezdi visszaadni a faerienek a régen volt hatalmukat, amit kénytelen voltak egykor feláldozni. Egy üst pottyan Merry ölébe, pontosabban landol a paplan alá az ágyába, aminek mágiája sodorja szereplőinket váratlan események közepébe, mondhatni senkit sem hagy hidegen. Eközben a díszes társaság megérkezik az Unseelie udvarba, azonban előtte Merry megvívja harcát Kuraggal, a hisztis Maeve Reed-del, a sajtótájékoztató pedig már elve kudarcra van ítélve, a nagy harc azonban az udvarban várja őket. Miután a hercegnőnk átküzdi magát a meztelen pasik során, szembetalálja magát a vérengző királynővel, hogy alig visszakapott erejét összeszedve a harc tovább folytatódjon.

2010. okt. 17.

Nalini Singh - Angyalvér

Angyali vadász 1.

Megint egy könyv, amiről csak egyszer kellett olvasnom és már tudtam, hogy ez az enyém lesz és imádni fogom. És bejött, sőt sokkal jobb lett, mint vártam.

Hirtelen nem is tudom, hogy a Csitt, csitt-en kívül olvastam-e már angyalos történetet. Azzal a könyvvel persze össze sem hasonlítható. Ízig-vérig felnőtt könyv.

Összességében van egy belevaló vámpírvadász csaj, Elena, rossz családi háttérrel, remek barátokkal. New York városát pedig a nagy Raphael arkangyal irányítja. Aki persze különleges megbízást ad a lánynak és megkezdődik a keresés a gonosz után. Nyomoznak, civakodnak, szópárbaj, testpárbaj, kéj, vágy, izgalom, szerelem. A végén a nagy csata, a halálközeli élmény, majd a változás kezdete.

Ami a legjobban elvarázsolt azok az angyalszárnyak és az Arkangyal-torony. Nagyon beindította a fantáziám a fehér/kék/fekete pihés, puha, mégis erős szárnyak, a magasban repülés, zuhanás... pedig én utálok zuhanni.

Elena a belevaló csaj, a kemény, bátor vadász. Van vér a pucájában, nem szereti ha parancsolnak neki, és még a rettegett Raphaelnek is visszabeszél és akár rá is támad. A történet elején elég sok ellenséget is szerez magának Raphael szolgái közül, akik szívesen eljátszadoznának vele, de a végére egész másként gondolnak majd egymásra.

Raphael az egyik arkangyal, a Tizek Tanácsának egyike. Elején igazán arrogáns, parancsolgató, aki nem tűri a visszautasítást. Elena merészsége felkelti érdeklődését, ezzel akár magát is veszélybe sodorva. Sokkal inkább emberi és érző, mint a többi arkangyal. A végére a szerelem átveszi az irányítást felette és ez sorsdöntő lépéseket eredményez.
Nagyon megkedveltem már az elejétől kezdve.

Dimitri Raphael biztonsági főnöke, vámpír, a Hetek tagja, akik akár életük árán is védik az arkangyalt. Kicsit rámozdul Elenara, játszadozna vele és ez pedig elég sok szórakoztató helyzetet okoz. Bírtam nagyon. És még van pár vámpír és angyal is, akit nagyon megszerettem.

Urram egy arkangyal, aki rossz útra tért, elveszett a vér és a hatalom játékában.

Maga a nyomozás, Urram felkutatása, megtalálása igaz nem volt valami nagyon akciódús, de nekem bejött. A végső nagy harc látványos volt és a végén rendkívül édes.

Az angyalok és a vámpírok keveredése az elején kicsit furcsa volt, de utána már fel se vettem. Az angyalok uralkodnak és választják ki, hogy kiből válhat vámpír, aki majd az angyalokat fogja szolgálni. Ez se olyan egyszerű dolog, de a könyv folyamán kiderül mi alapján is érdemes valaki arra, hogy átváltoztassák.
Az angyalokat pedig a Tizek Tanácsa irányítja. Tíz arkangyal, akiknek nevét még meg se bírtam jegyezni. Igazából nem kedves teremtmények. Legtöbbjük hataloméhes, szeretik ha imádják őket. Szóval igazából őket nem lehet megkedvelni, kivéve persze Raphaelt.

Nagyon szépen pörögtek a képek a szemem előtt olvasás közben. Ahogy áll az Arkangyal-torony, ahogy látni felszállni az angyalokat. Amikor Raphael kitárja szárnyait, vagy felrepül Elenával...

Kellően voltak benne pimasz párbeszédek, szex ígérete, játszadozás, majdnem megtörtént események. Kegyetlenkedés, harc.
Az események alapján sejthető, hogy mi is lesz a folytatás és mit ne mondjam, alig várom.

Szóval Egmont kiadó, húzzatok bele.


5 pont


A sorozat további kötetei:
2. kötet: Angyalcsók tovább

2010. okt. 16.

Maggie Stiefvater - Linger - Várunk

Mercy Falls farkasai 2.

Vártam is ezt a könyvet, meg nem is. Igazából nem tudtam elképzelni, hogy mit lehet írni még ehhez a történethez. Az első kötet teljesen elment volna egy önálló történetnek.
De most mikor már befejeztem ezt a könyvet, csak azt mondhatom, hogy ez igen, nagyon is jó lett a folytatás és hát ezek után már kétségem se lenne, hogy lesz egy következő kötet is.

Négy szereplő élete... múltja, jelene, jövője, néha külön, néha együtt. Nyugtalanság, várakozás, elmélkedés. Erről szól a könyv.
Számomra hangulatot árasztott, érdekelt és tetszett a szereplők érzelmeinek, gondolatainak, múltjának leírása. Ezért volt számomra nagyon jó a könyv. Összességében nem sok minden történt, csak élték nyomorúságos életüket, szenvedtek, menekültek és várták az elkerülhetetlent.

Az előszó már meghozza a nyugtalan, várakozó hangulatot. Néztem is egy kicsit, mikor elolvastam, mert hát eléggé kitalálható belőle, hogy mi is fog történni. És igazából ezért volt találó a kezdés.
Grace igazából még mindig nem lett a szívem csücske, de semmi problémám nem lehet vele. Sokat voltak külön Sammel. Most ő játszotta a lázadó kamaszt, miközben nyomorúságosan érezte magát.

Sam, végre ember. Sam Sam maradt és éli életét. Fél és még el se hiszi teljesen, hogy nem kell a hidegtől tartania. Hiányzik a családja, a farkasok, de nem akar visszaváltozni. Most már Beck helyett ő vigyáz a falkára és az újakra.

Isabel mindig is szimpatikus volt számomra. Már nem ő a népszerű lány, aki csak magával törődik. Megviselt, csapongó és lázadó lett. Bűntudat gyötri és néha meggondolatlanul cselekszik. De igazi barát válik belőle, még ha ezt rejtegetni is akarja. Az ő családja is zűrös, a látszat ott is csal.

Cole, az egyik új farkas. Az elzüllött zenész, a híres Narkotika együttes frontembere, egy zseni fia. Elcseszettnek érzi magát, nem akar Cole lenni, ezért akart farkassá válni. Szegény azonban túl hamar változott vissza emberré és menekül önmaga elöl.

Isabel és Cole jót tett a könyvnek, szerettem őket. Cole az önmarcangoló, menekülő jelenét és a drogos, zenész, züllött múltját mindig szívesen olvastam. Nagyon jól át tudta adni az érzéseket az írónő.

Ami eléggé ki tudott akasztani, hogy pont a legrosszabbkor ébredt fel Grace szüleiben a szülői ösztön. Pont Samtől próbálják távol tartani a lányukat. Pedig Sam a szememben a lányos szülők álma. Kedves, érett, művész, vannak céljai. Igaz ezeket nem tudhatják, mert nem ismerik, de nem ilyen bánásmódot érdemelnek a szerelmesek, főleg, hogy Grace sokkal inkább felnőtt, mint maguk a szülők.

Egészen a könyv végéig nem veszik figyelembe az árulkodó jeleket, csak mikor már úgy tűnik nem lehet tenni semmit. De ekkor Cole zseni agya működésbe lép Isabel unszolására és hát jön a drámai végkifejlet.
Igaz most nem könnyeztem meg a búcsút, mint a Shiverben, az összetört kocsis jelenetnél, de mégis talán megrázóbbnak éreztem. Lehet csak azért, ahogy Sam mesélte a történetét.

Mind az előszó és az utolsó fejezetet is úgy tudom elképzelni, mint egy film első és utolsó jelenetét. Szól a zene, pörögnek a képek és közben Grace és Sam elmeséli az összegző szomorú valóságot.

Most is a hangulatot elősegítette számomra pár zeneszám. Kicsit furán hangozhat, hogy Naruto aláfestő zenéket hallhattam olvasás közben. De azok a lassú, szomorú dallamok, annyira illettek ide. Nincs szöveg, csak a dallam, mint mikor a versnél nem a szöveg értelmére figyelünk, csak a szavak hangzásra.

Szerettem és várom a folytatást.


5 pont

2010. okt. 9.

Julie Ortolon - Kamera! Felvétel! Szerelem!

Hát nem egészen erre számítottam. Fülszöveg alapján, azt gondoltam a férfi visszatér a szülővárosába, a játék során randizgat több nővel, és a végén a "lányt szomszédból" választja, aki kislányból nő lett.

Erre kaptam, néhány oldal randis játékot, majd jött a lázadás, stílusváltás, "a túl szép, hogy igaz legyen", a veszekedés, a hülye ürügyek és a végén gyors boldogság.

Összességében nem rossz könyv, de azt mondhatom, hogy kicsit csalódtam. Sokkal nagyobb elvárásaim voltak, legalább is nagyon olvastam volna már a könyvet, rohantam is hirtelen a könyvtárba, de mire becsuktam a könyvet, nem éreztem különösebben sokat.

Laura, a nagy tiszteletet övező orvos apuci kicsi, tisztességes, kedves, aranyos, szelíd, ártatlan lánykája. Legalább is a város ezt gondolja róla. Miközben belül kiabál, hogy más akar lenni. Élni akar, igazi életet élni, kalandot, izgalmat akar és persze kislány kora óta Brent Michaelt.
A néhány perces műsor után, jön az esti randi, amikor végre a jókislány kicsit rosszalkodik. Rossz hírű bár, autós párbaj, száguldás, és egy kis szex a kocsiban. Aztán persze jön a sírás-rívás, de csak másnapig, amikor is nagy elhatározásra jutnak.
Laura elköltözik Houston, igazi önálló életet élni, lakótársként a művész Melodyval.
A kapcsolat elején derülnek ki Brent félelmei. Fél, hogy szó nélkül elhagyják. Nem akar házasságban élni, és apa lenni, mert fél, hogy ő is rossz szülő lesz. Kevés barátja van, mégis a magabiztos pasit mutatja kifelé, pedig a múlt még mindig ott kísért az elméjében.

Laura élete szépen alakul. Szereti a munkáját, szereti Brent-et, csakhogy már magának is elismeri, hogy feleség és anya akar lenni. Amikor pedig Brent válaszút elé kerül... menekül.

Közben visszatér Laura exe, Greg, aki valahogy nem fogja fel, hogy ex, de mégis a végén neki köszönhető, hogy a párocska boldogan él.

Tetszett az első randi, a Kígyó bár, és után a párbaj. Tetszett, mikor Laura próbálja elcsábítani és tetszett a végén, mikor Brent rohan napokon át, hogy megállítsa a lányt.
Viszont Brent és félelmeit már kicsit túlzónak éreztem, vagy legalábbis hülye ürügynek.

Nincs baj a könyvvel, csak nem dobbantott olyan nagyot, mint vártam. A borító igen találó, bár kicsit gagyinak tűnik, igaz az eredeti is hasonló és hát már 2001-ben készült.

4 pont

2010. okt. 7.

Karen Marie Moning - Keserű ébredés

Tündérkrónikák 1.

Igazából a fülszöveg elolvasása nélkül is egyértelmű volt számomra, hogy el fogom egyszer olvasni a könyvet.
Először a borító fogott meg. Számomra kiemelkedő volt az egyszerre, hasonló témában megjelenő könyvek közül a Kelly kiadónál.
Majd egyszer leültem az Alexandrában és elolvastam az első oldalt. Már ott megfogott, és tudtam, hogy szeretni fogom.

Valahogy, ahogy Mac elkezdte mesélni a történetét, rögtön Anita Blake ugrott be. Nem mintha túlzottan hasonlítanának egymásra, se a főszereplő, se a sztori, de valahogy a mód, ahogy elmeséli a történetet nekem hasonló benyomást keltett. És mivel nagy AB rajongó vagyok, ez még tovább növelte szimpátiám.

Aztán jöttek a Dublini pubok, utcák, sikátorok. A sötét, veszedelmes, komor hangulat. Majd egy rejtélyes könyvesbolt fényes épülete a sötétségben. A tulaj a rejtélyes, tartozkodó, kicsit bunkó Jericho Barrons. Egyértelmű volt, hogy ő lesz a társ, a segítő, a leendő szerelmi partner. De a könyv során megőrizte a titokzatosságát. Néha még azon is elgondolkoztam, hogy nem lehet, hogy ő is a rosszak közé tartozik. De a végén az a körömfestős jelenet bizakodással töltött el, hogy a titkai ellenére csak pozitív szereplő. Mi más lenne.

Nem lepődtem meg, mikor megjelentek a tündérek, árnyak és kiderült, hogy ők nem egy csodaszép, bájos társaság. Az álca legtöbbször lehullik és jön a szörnyű valóság.

Nem mondanám egy túl izgalmas könyvnek. Akció számomra igencsak kevéske volt. Megtudjuk, hogy Alina meghalt, Mac elindul Dublinba, hogy megkeresse a bűnöst, lassan rájön, hogy sok dolog van, amit még nem tud a világról és sokáig el se hiszi. Barrons először elüldözné, majd inkább felhasználja.
A story alapja a szent tárgyak, köztük is leginkább egy könyv, a Sinsar Dubh megtalálása, amit sok mindenki akar. Számomra olyan James Bond-os volt, mikor kirittyentve, csúcs kocsikban száguldozva mentek kutatni, információt gyűjteni. Aztán ha tudták elvitték, amit akartak.
A végére jutott egy kis harc is, ahol megismerjük a főgonoszt, de csak annyit tudunk, hogy a háború még csak most fog kezdődni.

Mac nekem szimpi volt, ha jellemezni kellene nekem rögtön az jutna eszembe, hogy "rózsaszín". Szőke barbibaba, csini csaj, amit idővel kezd levedleni magáról. Egy sidhe-látó és meg tudja néhány percre fagyasztani a tündéreket, továbbá érzékeli a tündérek által készített szent tárgyakat. Az ő kis feljegyzéseiből ismerjük meg a tündérek világát, szokásait.

Vicces jelenetek voltak közte és V'lane között, a halált hozó szextündér herceg között. Hát ilyet is ritkán látni, hogy valaki annyira elvesztené a fejét, hogy néhány perc alatt, akár nyilvános helyen dobálja le magáról a ruháit. De ezeken jókat kacagtam.

Romantikus jelenet is minimálisnak mondható, ami inkább konvergál a nullához. De ez nem is lesz egy megszokott romantikus sorozat. Néhány lopott pillantás Barrons részéről mondható talán a legtöbbnek. A legnagyobb érzelemnyilvánítása, ami tőle szokatlan volt, mikor Mac a végén veszélyben van és a megmentésére siet. Akkor nem Ms. Lane-nek, hanem Mac-nek szólítja, a könyv során először. Mac vonzódása is még nagyon kezdeti szinten van. De ami késik nem múlik. Legalábbis remélem.

Szóval, amit a legjobban szerettem a könyvben, az a hangulat, az írónő elbeszélő stílusa, ahogy Mac leírja a történetet és Barrons titokzatossága.
A könyvhöz kapcsolódik nekem egy zene, ami végigkísérte az olvasást. Ez nem más, mint Nichole Alden - Baby now c. száma. Számomra összekötődött a szám és a könyv hangulata. El tudnám képzelni, hogy mikor Mac sétál a dublini sikátorokban, a kamera távolról veszi és szél söpri az "papírdarabokat", akkor ez a szám szól.
Vagy mikor az éjszaka középén egy Porsché-val száguldanak az úton csendben és Mac bámulja az elmosódó tájat.

Továbbá van egy idézetem is, mikor Mac még hitetlenül a tündérekkel és természetfelettivel szemben. Ezzel a mondataival szépen kigúnyolja mindazt, ami mostanság népszerű és számomra is kedves.

Vámpírok? Pfuj. Halottak. Egy szót se többet. Időutazás? Hah! A modern kényelem előnyt élvez egy nagydarab felföldivel szemben, akinek olyan a modora, mint egy ősembernek. Farkasemberek? Ó, kérem, ez egyszerűen hülyeség. Ki akar olyan pasival ágyba bújni, akit a benne lakozó kutya irányít? Na nem mintha nem ilyen lenne minden férfi még a likantróp gén nélkül is.

4,5 pont

A sorozat további kötetei:
2. Álom és valóság tovább
3. A hajnalra várva tovább

2010. okt. 6.

Suzanne Collins - Az éhezők viadala

Az éhezők viadala 1.

 Mielőtt a kezembe vettem volna a könyvet, szinte teljesen ismeretlen volt előttem a disztópiás regény fogalma. Nem igazán tudtam elképzelni mire is kellene számítanom, azon kívül, hogy elég ütős témának találtam az egymást gyilkolászó fiatalokat. Arról nem is beszélve, hogy számos dicsérő értékeléssel találtam szembe magam. Nem sejtettem, hogy amint kinyitom a könyvet ott ragadok és sokkolva, dobogó szívvel fogom olvasni a sorokat és szívem szerint csak akkor tenném le a könyvet, ha már az utolsó oldalt is elolvastam.
Mára már másodszor is olvasásra került a könyv és még mindig csak dicsérő szavakat tudok róla írni.

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

2010. szept. 24.

Sophie Kinsella - Tudsz titkot tartani!

Tavaly karácsonyra választottam magamnak. Emlékszem, már karácsony előtt megjött a rendelés és mivel a szüleim adták ajándékba "eldugtuk" a nagy napra. Azonban vizsgaidőszakban, a nagy tanulás közben úgy gondoltam nem ártana egy kis pihenés, így hát elővettem sunyiban még karácsony előtt  és gondoltam csak egy picit beleolvasok. Hát abból az lett, hogy egy napig nem tanultam, mert annyira kíváncsi voltam a történetre, jókat nevettem rajta. Úgy tettem le, hogy igen ez jó volt, végül is megérte megvenni, de akkor még valamit hiányoltam. Talán több romantikát?

Most majdnem egy év múlva ismét kedvet kaptam hozzá.
Néztem a Rúzs és New York részeit és ott egyik kedvenc szereplőim Victory Ford és a milliomos pasija, Joe Bennett. Ahányszor meglátom Joe-t, mindig eszembe jut Jack ebből a könyvből.
Egyikben Joe Victoryt szállíttatja hirtelen haza Japánból, elviszi Párizsba vacsorázni, elhozza neki Coco Chanel próbabáját. Kiüríti egy egyik szobáját, hogy élő zene mellett táncoljanak az üres teremben.
Jack azért ennyire nem esett túlzásba, de a rossz randi után lefizeti a buszsorfőrt, hogy a házuk előtt tegye ki Emmát. Elhozza a rózsaszín koktélt, amire a lány vágyott és egy kis utcai padon iszogatnak. Minden egyes titkára emlékszik, amit kikotyogott és sokatmondó pillantásokkal utalgat rájuk a megfelelő helyzetekben.
Persze mindketten elkövetnek egy-egy súlyos hibát, de a végére ahogy lenni szokott, minden megoldódik. A mese valóra válik és az átlagos lány megkapja álmai (milliomos) hercegét.

Szóval másodszori olvasás már semmilyen hiányérzet nem maradt bennem. Imádtam úgy ahogy van. Emma stílusa, ahogy mesél nagyon szórakoztató.
Nem éreztem felesleges oldalakat és csak Jemimát tudtam volna kinyírni az egész könyv során. Pedig néha a szülők is elég bután viselkedtek.

Sok helyen olvasom, hogy csak egy könnyed, laza sztori, semmi több. Hát nem tudom ez engem teljesen kielégített. Néha úgy vigyorogtam, hogy már majdnem fájt a szám. Néhány rázós résznél dobogott a szívem ezerrel, pedig tudtam, hogy mi lesz a vége.
Szóval igen laza, könnyed, semmi extra, de szerintem nagyon jó.

Nem minden Kinsella könyvet akarok elolvasni, de néhányat már kinéztem magamnak. Ha hasonló élményt kapok, már megérte.

5 pont

2010. júl. 11.

Becca Fitzpatrick - Csitt, csitt

Hush, hush series 1.

Rövid leszek, tömör, csak a véleményem.

Sokakkal ellentétben nem vártam sokat a könyvtől, így egy kellemes egynapos szórakozást kaptam. Nem varázsolt el a történet, a téma, csak kikapcsolt.
Elég kiszámítható volt a történet alakulása, de azért egyszer a végén meglepett az egyik szereplő kiléte és hát Folt is kicsit megingatott, hogy akkor most hova is tegyem őt.

Azok közé a könyvek közé tartozik számomra, ahol a butaságok, túlzások, erőltetett jelenetek nem zavartak vagy dühítettek, hogy végig idegeskedjem őket. Inkább gyorsan túlléptem rajtuk.

Számomra nem volt benne különösebben szimpatikus, vagy unszimpatikus személy. Igaz Vee azért már majdnem az idegeimre ment.
Nora gyanakvása, gyanúsítgatása szerintem az elején indokolatlan és eltúlzott volt. Lehetnek valakinek megérzései, de azért ez már azért sok volt.

Nora és Folt beszélgetései megmosolyogtatóak voltak, talán azok a legjobb részek a könyvben.
Biológia óra ide vagy oda... bármelyik készült előbb... Twilight vagy Hush, Hush (érdemes nem előre véleményt alkotni, olvass utána) számomra azok a jelenetek sokat dobtak a könyvön.

Ajánlom? Nem ajánlom?
Elég vegyes a könyv fogadtatása. Én nem bántam, hogy megírták és hogy olvashattam. Folytatást is biztos fogom.

Borítót nem tudom hova tenni, élőbe a kép szerintem nem olyan szép. Lehetne az angyal sokkal finomabb, a cím meg miért nem maradhatott az angol. Nem muszáj mindent magyarosítani. Szerintem.

4 pont 

A sorozat további kötetei:
Crescendo tovább

2010. jún. 29.

Gena Showalter - Éjsötét bosszú

Az Alvilág Urai 3.
Reyes - Danika

Szinte el se hittem, hogy elértünk végre az én Reyesem történetéhez. Ez csak a harmadik kötet, de már olyan régóta várok rá.

Az első kötet nagyon szerelmes volt, hirtelen heves, mély érzések leírása mindkét oldalról. Lucien és Anja játszottak, fogócskáztak, makacskodtak. Néha megvolt a durci, mint a gyerekeknél. De hát Anja már csak ilyen.
Ebben a kötetben pedig valahogy azt éreztem, hogy két felnőtt ember küzd a problémákkal, önmagukkal, pedig tudjuk, hogy ebben a sorozatban nem az áltag embereké a főszerep és a problémák sem túl átlagosak.

Emberfeletti hatalom… Halhatatlan szenvedély… Aeront, a Harag őrzőjét arra kárhoztatták az istenek, hogy ne legyen nyugodalma addig, amíg Danika és a lány családja életben van. Reyes, annak ellenére, hogy csupán néhányszor találkozott Danikával, beleszeret, és hogy megmentse a lányt, a vérszomjas, dühöngő harcost leláncolja egy föld alatti üregben. Ám így sem tudja kivédeni a bajt. A lányt egy éjjel elrabolják a Vadászok – vagyis azok az emberek, akik életüket tették fel arra, hogy a harcosokat eltöröljék a föld színéről. A Vadászok vezetője elhiteti Danikával, hogy a harcosok kiirtották a családját, és ez bosszút kíván. A lánynak döntenie kell, kinek az oldalára áll, és ez a döntés akár az életébe is kerülhet…

Mikor Aeron megkapta a parancsot egy család kiirtására még senki sem gondolhatta, hogy az egyik nő és az egyik harcos szerelemre lobban. Hosszú utat kellett megtenniük egymás felé, de már az első percektől érlelődött az érzés mindkettőjükben.
Az elején még próbálnak távol maradni egymástól, hiszen a lány nem akar olyan embert szeretni, aki bántani akarta őt és a családját. Reyes pedig próbálja távol tartani démonát a lánytól, nehogy az erőszak felé taszítsa őt. Hiszen Reyes a fájdalom démonát őrzi, amit sikerült annyira megszelídítenie, hogy már nem mások fájdalmában élvezkedik, hanem megelégszik Reyes kínjaival.
Hiába próbálják meg távol tartani magukat egymástól, ez nem is meglepő módon egyáltalán nem sikerül és "mennyei" élményekben lesz részük. Bár valakinek a pokol jut.

E két szereplő áll leginkább közel hozzám a sorozatból, nagyon megszerettem őket. Danika a bátorságával és a küzdeni akarásával nyert meg, míg Reyes legnagyobb vonzereje a szememben maga a démona. El se merek gondolkozni miért is őt szeretem a legjobban…

A kincsvadászat tovább folytatódik, és tudtukon kívül tesznek szert egy újabb kincsre, bár Kronosz jól megbonyolítja nekik a dolgokat.
Bővül a csapat egy újabb szereplővel. Aeron az őrültség határán egy új barátnőre tesz szert, Légió, a démonlány személyében. Érdekes egy kis lény, néha furcsának találom, de igazán aranyos tud lenni, ha akar. Paris választás elé állítják és nem csak az ő szíve fog majd meghasadni a döntésben. Nem értem az írónőt, hogy miért gyötri szegényt ennyire és még csak most kezd igazán hozzá.

A Vadászokkal való harcban új információk kerülnek napvilágra és felfedi magát a főgonosz. Róla csak annyit, hogy rögtön egy Anita Blake idézet jutott eszembe, de az spoilernek is beillene, hiszen nagyon rávezető, így inkább megtartom magamnak. De az írónőt dicséret illeti, nagyon jó ötletnek tartom az illető kilétét.

Nem lehet okom panaszra, Reyestől megkaptam mindazt, amit vártam. Meg volt a szenvedély, vágy, szerelem. Elég sok véres önkínzás és egy különös hangulat. Nagyon nagy kedvenc lett belőle.

5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Éjsötét vágyak tovább
2. Éjsötét csók tovább
4. Éjsötét hangok tovább

Az írónő Atlantis sorozata:
1. Atlantisz tovább 

A rajzolt kép forrása a deviantART  

2010. máj. 14.

Jeaniene Frost - Karó és sírhant

Cat & Bones vámpírvadász sorozat II.

Én már alig hittem el, hogy tényleg olvashattam. Ennek a könyvnek a kiadását annyiszor elhalasztották, hogy már nem is számoltam. De megérte a várakozást. Jobb, mint az első rész. (A borító viszont rosszabb szerintem.)

Spoiler!

Eltelt 4 év, Bones és Cat külön. Cat éli életét az különleges vámpírölő osztaga élén, harcol. De azért rögtön csapjunk bele a lecsóba, mert kiderül, hogy épp aktuális áldozata nem más, mint Ian, aki Bonest anno átváltoztatja. A karó kicsit meginog és hát egérutát kap, nehogy már Bones "apuciját" Cat megölje. Ezzel persze rossz vásárt csinált, de ez csak később derül ki.

Telnek múlnak a hetek... ahogy az oldalak is... és sok minden nem történik. Ismerkedünk a szereplőkkel. Denise az új barátnő. Tate, az előző kötetből már ismert katona, aki számomra nagyon szimpi lett, igaz néha egy kis pöcs, de azért végül is rendes, és hát reménytelenül szerelmes. Jüan is a csapat tagja, egyetlen lehetőséget se hagyna ki, hogy flörtöljön és ezzel belopja magát az ember szívébe. Don a nagyfőnök és még egy páran, Cooper és Dave. Dave élete kétszer is körbefordul a kötet végére.
A fülszöveg beharangoz egy új szerelmet is, pedig a közelébe se járnak. Cat kedveli Noaht, de nem tud felejteni és csak Bones szereti. Aki fel is bukkan egy esküvőn.

Picit bosszús, hogy dobták, de vissza akarja kapni Catet. Valahogy még viccesebbnek tűnt Bones karaktere a gúny mögé bújva. Próbálják megbeszélni a kapcsolatuk hátulötőit és közben sok-sok új információra derül fény. Arról nem is beszélve, hogy halálra tudtak idegesíteni ezzel, a 'nem bízom benned, mert mégiscsak vámpír vagy' dumával és a sok kémkedéssel.
Don nem egy szent ember, sőt a cél érdekében sok mindent eltitkol Cat és emberei elöl. De talán a legfontosabb, hogy ő Cat apjának testvére, szóval nagybácsi. Sőt azt is tudta, hogy ha vámpírvért isznak megnő az élettartamuk, és ez az utóbbi időben nem is volt olyan ritka esemény. A csapat tagjai is megtapasztalták milyen vámpírnak lenni egy picit.
Bones bedumálja magát a csapatba és igazán edzi őket, mivel Catet Ian meg akarja szerezni, sőt valaki ki akarja nyírni. Szóval tervezgetnek és felkészülnek.
Egykori szerető, ismerős Annette is látogatást tesz. Cat féltékenykedik, Annette páváskodik, s két tyúk meg egymásnak ugrik, szó szerint.
Régi emlékeket ismerhetünk meg, és Bones megmutatja, mit is tud igazán az ágyban. Hát Cat pirult utána rendesen.
A terv a végrehajtáshoz közeledik, az eleje még jól halad, de aztán Cat ostobán keresztülhúzza azt, de még így is sikerül vámpírmódi férj és feleségként épségben távozniuk.
Megtörténik a "meghitt" találkozás a papával, Maxszel. Aki, annyira szereti a lányát, hogy holtan akarja látni. Szép kis családi viszonyok, de azért tartogat néhány érdekes információt és hát most már kicsit más színben látjuk az anyucit is.
A végére egy többé-kevésbé megható jelenettel zárul a történet, ami azért jó véresre sikeredett, de újra mindenki boldogan élhet.

Ezek után kíváncsi vagyok a folytatás milyen bonyodalmakat tartogat.

Összességében viccesebbre sikerült, a csapat tagjait meg lehet szeretni, mert pimaszok, de hűségesek. A kiképzés, a harcok nagyon tetszettek. A kémkedések idegesítettek egy kicsit közepe tájékán, de a végére mindenért kárpótolva lettem.

5 pont

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Cat & Bones vámpírvadász sorozat I.

Mivel is kezdjem. Hát először is szeretem, és már kétszer olvastam, csak lustaság miatt nem írtam eddig róla.

Legelőször tetszett a borítója, mára már nem. A színek azok jók, csak valahogy ez a nőcike.... de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Nem tartom egy romantikus könyvnek, inkább az igazibb vámpíros kategória akcióval, humorral. Erotika csínnyán, bár van benne egy-két jó kis jelenet. Szóval, aki Wardot stílust vár, az csalódni fog. Inkább Anita Blake monogámiával. De hát mindenki egyedi, csak úgy besorolásként említem ezt is.

Valahogy nehezen szokok hozzá, hogy Bones szőke, platinaszőke és a második kötetben kiderül, hogy festeti a haját. Ilyenkor szeretem, hogy olyan külsőt képzelekhetek el magamnak a könyvek olvasása során, amilyet akarok.
Szóval a szőke pasi mellé, egy vöröske dukál, jelen esetben. Nekem ez is fura, de jól van.

Egy újabb megközelítés a vámpírok eredetére, azt hiszem ilyen ötlettel most találkoztam először. Első vámpír Káin, vagyis inkább a gyerekei. Szóval Isten azzal bünteti Káint, Ábel megöléséért, hogy vért kell innia.
Lényegében ezzel nincs problémám, érdekesnek találom, tetszik a bibliai utalás.

A vámpír lét lényegében megszokott, de azért kicsit bírják a napfényt, ehetnének is, de nem akarnak és rózsaszín a könnyük. Ez kifejezetten tetszik, azt hiszem AB-nél találkoztam rózsaszín könnyel először és azóta imádom. Bones is néhányszor majdnem könnyezett, biztos cuki lehetett.
Jaj majdnem elfelejtettem a zölden izzó szemeket, amivel hipnotizálni is tudnak, és mint később ki fog derülni néhányuk repül is.

Catherine 'Cat' Crawfield, Bones Cicuskája félig vámpír, félig ember, szóval félvér, ami ritka példány. Egy rosszul sikerült este után 16 évesen megöli az első vámpírját, azután már nincs megállás. Anyja retteg a vámpíroktól, mivel megerőszakolták, és lányával se meghitt a kapcsolata, de amíg vámpírokat öl, ahelyett, hogy azzá változna nincs nagy baja. 22 évesen azonban egy "Akarsz dugni." dumával belebotlik Bonesba, aki szintén vámpírvadász, fejvadász vámpír létére. Egy kis csihi-puhi, alkudozás után Bones megkezdi a felkészítését és átalakítását Catnak és a páros magasabb szintre lép a vadászatban.
Ahogy az lenni szokott a főszereplő lány dögös, az elején még ugyan kicsit prűd és érzékeny a perverz dumára, de megedzi magát és belevaló csaj lesz. A vámpírfiúkánk pedig egy isten, minden tekintetben. Szóval nagy nehezen összegabalyodnak, de a boldogság nem tart sokáig.
Egy Hennessy nevű vámpírt akarnak elkapni, akit Bones már régóta üldöz és egy kis szemétláda, lényegében házhozszállítást vállal vámpírok részére, na meg néhány embernek is. Szóval eltünedeznek a lányok. Hogy ne csak a vámpír faj legyen a gonosz, egy két híres ember is kapcsolatba kerül a vámpírokkal, de Cat likvidál lényegében mindenkit. Csakhogy őt is elkapják.... a zsaruk. Belekeverd az FBI és Cat egy különleges osztag vezetőjeként találja magát, ami következményekkel jár Bonesszal való kapcsolatára. Elválnak útjaik, de nem örökre, mert Bones megmondta:
"Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak."

Bones nagyon szimpatikus vámpír, jó a humora, erős és Crispin Russel-nek hívták emberként. Legjobb barátja egy báró, Charles, vámpírként Spádé. Érdekes egy múltja van, egy kurtizán fiaként született és a végén ő is hímringyó lett.
Azért is szeretem Bonest, mert nem fél kimondani az érzéseit és nagyon szereti Catet. Nem akarja elveszíteni és mindennél fontosabb számára.
Mindezeket úgy közli az írónő, hogy egyáltalán nem lesz nyálas, inkább csak édes.

Egy-két ember állandó szereplővé válik a későbbiekben, akikről nem is gondoltam volna, az első kötetben, hogy ennyire megkedvelem őket.

Egyik kedvenc idézetem a könyvből, nem tudom miért, de imádom.

– Nem nézel. – Közelebb húzódott, s már teljesen zöld volt a szeme. – Átnézel rajtam, mintha itt sem lennék. Rám nézel… és nem egy férfit látsz. Egy vámpírt látsz, és ezért nem törődsz velem. A múltkori hétvége kivételével. Amikor átöleltelek és megcsókoltalak, láttam a szemedben felébredni a vágyat, és tudtam, hogy akkor egyszer tényleg annak látsz, ami vagyok. Nem csak egy dermedt szívnek valami porhüvelyben. Azt szeretném, ha megint így néznél rám most, és nem kennéd a drogokra. Kívánlak. – Halovány mosoly ült ki a szájára, mikor ezt kibökte. – Az első pillanattól kezdve, és ha azt hiszed, hogy nem támad fel bennem a vágy, ha melltartóban üldögélsz mellettem, nagyon tévedsz. Csak éppen nem megyek oda, ahová nem hívnak.

4,5 pont

2010. márc. 16.

Sherrilyn Kenyon - Éjféli vad

Dark Hunter 2.

Nem is tudom mivel kezdjem.... talán a borító.
Ez most komolyan gondolták????? Nálam ez nem jött be, nem túl étvágygerjesztő.
Nem szoktam annyira szőrszál hasogató lenni, de Kyiran nem szőke?

Utána a név. Olvastam valahol, hogy mivel a történet elég szorosan kapcsolódik a görögökhöz, így a magyarok fogták magukat és görögösítették a neveket. Hát szerintem kár volt, nagyon is. Szóval maradok a Kyriannal.

A sorozat első kötete az Álomszerető volt. Lelkesen elolvastam, de nem dobtam hanyatt magam tőle. Jó volt végül is és szerelmes. Bár őszintén annyira a szereplőket nem kedveltem meg. Iulianosz fájdalmas múlttal rendelkezett és nagyon jól kitalálta a múltja történetét, ami meghatott, de a könyv maga nem ért nálam a topra.

Így hát úgy vettem a kezembe a könyvet, hogy jónak biztos jó lesz, legalábbis élvezhető, de nem számítottam semmi többre.
Ezzel szemben Kyrian meggyőzött. Nagyon jó kis történet kerekedett belőle, de azért egy jó néhány oldalt kellett olvasnom, hogy tényleg imádni tudjam.

Úgy vettem észre, hogy az Álomszerető valami kis bevezető kötet lehetett, ami még igazán nem is képezi az eredeti történetek alapját.
Itt már meg volt a kellő akció, ami úgy gondolom azért kell egy ilyen stílusú könyvhöz.

Kyriant bírtam, sokszor mosolyra késztetett a humora, ami legtöbbször álca, védőfal volt maga körül.
A múltja szintén megrendítő volt. A felesége - a kis ribanc - jól elbánt vele. Úgy látszik itt is csak lelkileg sérült férfiakra lehet számítani.
Amanda mondta róla:
"– Mert te vagy a legcsodálatosabb ember, akivel valaha is találkoztam. Igaz, hogy makacs vagy és bosszantó, de egyúttal kedves, erős és odaadó is tudsz lenni."

Amanda kedves, okos és bátor lány. Eleinte távol akarja tartani magát a természetfelettitől, de hát feleslegesen próbálkozik. Nagyobb ereje van mint gondolnánk.

Szépek voltak a szerelmi jelenetek, igaz szegény férfi főhősnek most is eléggé kontrollálni kellett magát, nehogy elveszítse az erejét. Így a legtöbbször a nő kapta a több kényeztetést.

Kyriannak le kellett győzni ez emlékeit, az elárulás érzését. De Amanda segített és már a fájó emlékek helyét átvették a szerelem emlékei. Ami kellett az ellenség legyőzéséhez.

Ebben a sorozatban találkozhatunk a vámpírizmus egy új változatával. Talán az írónő kitalálhatott volna egy új, egyedi megnevezést is. Bár végül is kitalált. Sötét Vadász. A vérszívás lényegében szóba se kerül, nem kell véren élniük. Dobog a szívük. A napfényt igaz nem bírják. Harapni meg tilost nekik. Az ellenségek a különböző más vámpírok, akik inkább démonok. Lélekszívó, vérszívók, energiaszívók, álomszívók.
Annyira sok infót nem tudunk meg róluk, de mind kapcsolódik a görög mitológia egyes személyeihez.
Szerintem ez érdekesen van kitalálva és tálalva. Szeretem az mitológikus megoldásokat. :)

Újabb szereplőket ismerünk meg néhány Sötét Vadász személyében. Főleg Talont és Acheront.
Acheron nagyon szimpi lett, Talon még mondjuk annyira nem keltette fel érdeklődésem, de ahogy látom nemsokára már jön is az ő könyve, már csak hónapok kérdése és biztos vagyok benne ennek ellenére is elsők között fogom olvasni az ő történetét.

Bár Kenyon nem tartozik a kedvenc paranormális írónőim közé, egy új kerek világot tudott kitalálni, és ha így halad, akkor a könyvek előrehaladtával egyre jobb kötetek születnek. Legalábbis számomra.

5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Álomszerető tovább
3. Végzetes ölelés tovább
4. Ördögi tánc
5. Angyali csók

2010. febr. 27.

L.K. Hamilton - Árnyak csókja

Merry Gentry I. 

Miután beleszerettem az Anita Blake kötetekbe, az írónő stílusába, nem volt kérdés, hogy a tündérhercegnős sorozatával is meg kell közelebbről ismerkednem. A Merry Gentry sorozat egy teljesen más világot ígért, és naiv jóhiszeműséggel gondoltam a kedves és gyönyörű tündérekre és egy jónéhány oldalnak el is kellett telnie, mire jöttek az újabbnál újabb pofonok. Egyrészt hogy a szépség relatív (de még mennyire), másrészt, hogy Belle Morte egy kedves nőszemély Andais királynőhöz képest, de talán ami a legfontosabb, erkölcsi aggályokkal nem fog küzdeni a hősnőnk.

Az első kötetet egy szép kezdésnek tekintem, nagyon szépen felvázolja mire is lehet számítani a továbbiakban, és szerintem mindenki el is tudja dönteni, hogy bírja-e a gyomra a történetet, a szereplőket, hiszen egyáltalán nem gyenge idegzetű és gyomrú olvasóknak való a sorozat.

2010. febr. 23.

Susan Elizabeth Phillips - Chicago Stars széria

Már sokat hallottam erről az írónőről ezelőtt, és csak is jókat. Hát nem is csalódtam.

Miután elolvastam a történeteket kicsit furcsállottam miért össze-vissza adták ki a sorozat köteteit. Pedig én mindenkinek azt ajánlom, sorba olvassa el a részeket.

Az alapstory mindenhol más, a szereplők problémái, élete, múltja is eléggé különbözik, de megtalálható sok-sok hasonlóság is. Így mindig biztos lehetsz benne, hogy amit az elején megszerettél az írónő stílusában, így vagy úgy de felbukkan a folytatásban is.

A szereplők a Chicago Stars futballcsapat élete köré csoportosulnak, edzők, tulajdonosok, játékosok, menedzserek, rokonok. Egy-egy ismerős később is felbukkan, segítve az „újakat”.

A férfiak mind a nagy macsók közül kerülnek ki. Élvezik/élvezték az életet, a nőket, de mégis magányosak a lelkük mélyén és nyugalmat akarnak, még ha erről nem is mindig tudnak. Általában félnek az elkötelezettségtől, későn jönnek rá, hogy szerelmesek. Nagy végső tettekkel kell bizonyítaniuk a szerelmüket. De a végén akkor is győznek.

A nők általában áltagosak, nem túl feltűnőek, de mégis az első pillanattól felébresztik a férfiak vágyát. Próbálják elhitetni magukkal, hogy nem szerettek bele a rossz emberbe, hogy ők az erősebbek, okosabbak. Ami persze nem igaz, fülig szerelmesek lesznek, ezért megkapják a néhány hetes lelki gyötrődést, de a végén álmaik férfiait és gyerekeket szintúgy.

Mindig helyet kap egy mellékszáll a storyban. Személy szerint ezek az én kedvenceim. Kicsit mellőzött szereplők, rokonok szerelmi élete alakul, ők is megtalálják a párjukat. Persze nekik is kell egy kicsit szenvedniük.

1.Csak te kellesz!
Phoebe Somerville - Dan Calebow

2. Se veled, se nélküled
Grace Show - Bobby Tom Denton

3. Apafogó
Dr. Jane Darlington – Cal Bonner

4. Álom, édes álom
Rachel Stone - Gabe Bonner

5. Törékeny szív
Molly Sommerville - Kevin Tucker

6. Várom a párom
Annabelle Granger - Heath Champion

7. Született csábító
Blue Bailey - Dean Robillard

2009. aug. 17.

Zsadist - a megsebzett szerető

Ő az én kedvenc szereplőm. Egyszerűen imádom... a szívem fáj érte... és vele örül, mikor már végre boldog.

Milyen is ő?.... Először is megsebzett, lelketlen, hűvös, rideg, félelmetes. És tényleg ilyen, de jön Bella és felmelegíti.


"Zsadist furcsaságának csak egy része volt sebhelyes arca és fényes, fekete szeme. Egészen rövidre nyírt haja, tetoválásai a nyakán és a csuklóján, valamint a sok piercing egyértelműen jelezték, mennyire veszélyes. A külső benyomást csak fokozta az a végtelen gyűlölet, ami belülről fűtötte. Rendőrségi kifejezéssel ő volt az elsőszámú közellenség. Jéghideg. Gonosz, mint egy kígyó. És kiszámíthatatlan.
Csecsemőkorában elrabolták a családjától, és rabszolgaságba kényszerítették. A száz egynéhány év rabszolgaság mindent kiölt belőle, ami akár csak távolról is emberi – vagyis vámpírokra jellemző – tulajdonság volt. Ne volt más, mint csupa sötét érzelem, csapdába esve egy megroncsolódott testben. Mindenki, aki jót akart magának, messzire elkerülte."

Én így képzelem el...


"Az emlékek újra visszatértek. Az erőszak, a megalázottság, az évtizedeken át tartó meggyalázás, míg végül elvesztette az időérzékét, és meghalt belül. Csak folyton dobogó szíve, és gépiesen lélegző tüdeje jelezte, hogy még él."


Mennyi szenvedést kellett elviselnie...

"Nem tudta elviselni, hogy… nem tud róla semmit.
Gúnyosan felnevetett. Még hogy nem tudja elviselni! Dehogynem! Az úrnővel eltöltött száz év alapos kiképzése után nem létezett olyan szenvedés, amit ne lett volna képes túlélni. Fizikai fájdalmat, lelki gyötrődést, a legmélyebb megaláztatást és lealacsonyítást, reménytelenséget és tehetetlenséget. Ott volt. Szenvedett eleget.
Ezt is túl fogja élni."


Meggyógyulhat valaha, kiheverheti....


"Zsadist szobája a folyosó végén volt. Amikor benyitott, hideg levegő áramlott ki belőle. Sosem kapcsolta be a fűtést vagy a légkondit, mint ahogy az ágyat, a telefont és az antik szekrényeket sem használta soha. Az egyetlen dolog, aminek hasznát vette, az a gardróbszoba volt. Most is oda ment be, hogy levegye magáról a fegyvereit. Egy tűzbiztos szekrényben tartotta őket a lőszerrel együtt, ruhatárát pedig csupán négy ing és három öltözet bőrruha alkotta, amelyek szorosan egymás mellett lógtak felakasztva. Ettől eltekintve a gardrób szinte üres volt, ezért mindig, amikor bement és ránézett a sok üres vállfára és sárgaréz rúdra, az jutott eszébe, hogy a helyiség olyan, mint egy csontváz.

Levetkőzött és lezuhanyozott. Éhes volt, de szerette ezt az állapotot. Az éhezés gyötrelme és a szomjúság száraz érzése… az a két szükséglet volt, ami felett volt hatalma, és ez mindig megnyugtatta. A pokolba, ha alvás nélkül is képes lenne élni, azt is megvonná magától. Nem beszélve arról az átkozott vérről…
Szeretett volna tiszta lenni. Belül."


Mit is gondol magáról...

"Odament és bekopogott. Amikor nem kapott választ, lassan benyitott. A kiáramló hideg légáramlattól hátrahőkölt, de hamar összeszedte magát, és behajolt a fagyos levegőbe.
- Zsadist?
A zuhanyfülke üvegajtaján keresztül látta, hogy a férfi a jéghideg víz alatt ül. Előre-hátra ringatja magát, miközben egy mosdókesztyűvel a csuklóját sikálja.
- Zsadist! – Odaszaladt, és eltolta az ajtót. Tapogatva megkereste a csapot, és elzárta a vizet. – Mit csinálsz?
A férfi őrült tekintettel nézett fel rá, miközben továbbra is hintázott és súrolta a csuklóját. A fekete tetovált sávon a bőre már vörös volt, szinte sebes.
- Zsadist? – Nagy nehezen megpróbált gyengéden szólni hozzá. – Mit csinálsz?
- Nem… nem tudom megtisztítani. Nem akarom, hogy te is mocskos légy. – Felemelte a karját, és vér csorgott le rajta. – Látod? Nézd ezt a mocskot! Itt van mindenhol. Rajtam. Bennem."


.... és a Zsadist szájából jól ismert mondat.

"Amíg nem találtál rám, halott voltam, bár lélegeztem. Világtalan voltam, bár láttam. Aztán eljöttél, és megsebzett lelkemet életre keltetted."

2009. aug. 10.

Kresley Cole - Vámpíréhség

Halhatatlanok alkonyat után 1.


A vámpír horda 150 évnyi pokoli kínzása után, Lachlain, a Lykae (vérfarkas) klán királya kiszabadul fogvatartói kezéből. Bizonytalan, tele gyűlölettel mégis megtalálja társát egy finom és törékeny vámpírban, aki után már 1200 éve vágyódik. Emmaline Troy a félénk, mindentől óvott félig vámpír félig valkyrie fiatal életében először (még csak 70 éves) utazik Párizsba, nagynénjei féltő védelme elől, hogy információt gyűjtsön szüleiről. A dühödt Lykae elrabolja és egyik pillanatban gyengéden viselkedik vele, ám amikor ráébred, hogy vámpír, őrjöngeni kezd…



Kicsit félve tettem magamévá. Nem vártam tőle túl sokat, de határozottan pozitívan csalódtam. De annyira, hogy már várom a folytatást és a polcomon akarom látni a könyvet.

Imádtam, nagyon jó volt. Annak ellenére, hogy a könyvborító igen találó, de mégis nem túl szép, szimpi.

A két főhös, Emmaline és Lachlain. A vámpír-valkűr és a lykae. Na meg még persze egy pár furcsa szerzet. Valkűrök, démonok, lidércek...

150 évnyi pokoli szenvedés után, egy lány illata mindent megváltoztat. A rabságnak vége és az elveszett hazatalál. Megtalálta társát. Csakhogy nem erre számított.... gondolja: na ne, egy vámpír? Na de ha a sors ezt szánta neki.

De ha már így áll a dolog, akár bosszút is állhat. Magáévá teszi a lányt és így kitaszítja a fajtája közöl. A fenevad is munkálkodik benne, melytől elveszti az eszét, de mégse becsteleníti meg a megszeppent lány.

Nem is tudja, hogy egy ártatlan, fiatal, félig vámpír, félig valkür lányt talált. Nem bánik túl kedvesen a lánnyal, de a végén mindent jóvá tesz.

Skóciáig tartó utazásuk során Lachlain próbál beilleszkedni a mai korba, ismerkedni annak vívmányaival. Emmaline, kezd egyre bártabb, határozottabb lenni. Civakodnak, vitatkoznak, cicáznak egymással. Szóval játszanak. Mindketten majd meghallnak a másik érintéséért. Sok félreértés adódik abból, hogy a lány nem mondja el ki is ő valójában és miként él.

Lachlain feltett szándéka, hogy nem engedi haza Emmát. Ő már az ővé, a társa. A sorsuk a telihold fénye alatt, egy tisztáson megpecsételődik, de még továbbra is rögös utakon járnak.

A lányt elrabolják, találkozik sose látott apjával és megöli. Lachlain megy megmenteni a lányt, kicsit elkésik, szóval a viszontlátás újra elmarad. De a vége mindig jó. Összeházasodnak, a család se tehet ellene semmit.

Furcsa egy családja van Emmának. A valkűrök kicsi, tündérszerű teremtmények. Imádják az ajándékokat, bátrak, harcosok. Elekromos energiából táplálkoznak, és agresszív vásárlók. Szóval hibbantak.

Lachlain kicsit öntelt, agresszív, néha fékezhetetlen, de szeretnivaló. Imádja a lányt, mindent megtenne érte. Rendkívül intelligens, gyorsan tanul.
Emma eleinte félénk, gyáva nyuszika, aki csak menekülni tud. Később azonban megismeri önmagát és igazi valkűr harcos lesz belőle. Helyette már senki nem dönthet.

Igaz a mai korban játszódik, a helyszínek Párizs, New Orleans, Skócia, Oroszország. Valahogy mégis olyan érzésem van mintha a középkorban játszódna. Igazából nem tudom miért mert a lány iPod-ot hallgat, Mercivel furikáznak, tévét néznek, de valahogy mégis.

Határozottan megkedveltem a könyvet. Imádtam mikor Lachlain "kislánynak" szólítja Emmát, féltékeny mikor a férfiak bámulják a lányt, aki sokat sejtető rukákba öltözik. Gyorsan ki is végeztem és várom a folytatást.

Istenem mennyi jó könyv jelent meg mostanában.


5 pont
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...