 |
| Kiadó: Ciceró, 2013 Terjedelem: 528 Ár: 2990 Ft |
Ha listát kellene készítenem a legnépszerűbb hazai szerzőkről, a legelsők egyikeként biztosan Leiner Laura jutna eszembe. Először is azért, mert jómagam is behódoltam neki a Szent Johanna gimit olvasva, másrészt olyan tömegeket mozgatott meg, amit szerintem még nem láttam.
Az Örökkével lezárult egy korszak, a diákélet hétköznapjai, nagy kalandjai és eljött az idő, hogy az eddig gyorsan átugrott időt is papírra vessék. A Bábel arról szól, ami az SZJG-ből kimaradt, a házi feladatot maguk mögött hagyva, a tankönyveket a szoba egy sötét szegletébe rejtve elérkezett a nyár, a vakáció, amely ugyanolyan élményekben gazdagon telhet, mint a gimis félévek. Egy kissé lökött társaság mutatja meg a nyári élmények egy fajtáját, a fesztiválok rejtelmeit, a kitalált Bábel feszt hét napját megélve.
Mivel a magam mögött tudott fesztiválok száma egy nagy nulla, így tapasztalat hiányában pellengére állítani biztosan nem fogom az esetleges valóságtól eltérő momentumokat, nekem annyi bőven elég, hogy hangulatában teljes mértékben egy zenei fesztiválon éreztem magam, ahol a móka érdekében néha el kell rugaszkodni a valóságtól. Bár tény, hogy Leiner Laura nekem már sokszor túl szórakoztató akar lenni.
Latter Zsófia narrálásán keresztül ismerhetünk meg egy újabb, összeszokott baráti társaságot, akik öten vágnak neki a nyár egy meghatározó eseményének, de már az első nap végére jócskán kibővül körük, hiszen további barát, haverom haverja vagy teljesen ismeretlen fazonok csapódnak hozzájuk.
Zsófi (velem együtt) élete első fesztiválján vesz rész, hiszen kihagyhatatlan számára, hogy élőben lássa élete mozgatórugóját, a Red Hot Chili Peppers frontemberét, Anthony Kiedist. Legjobb barátnője a fiúk figyelmét azonnal megragadó 'eszem nincs, de szép vagyok' Napsugár, röviden csak Napsi. Két helyes és igencsak rendes srác, Szasza (Szabolcs) és Abdul (aki tényleg Abdul) vigyáz a lányokra, hiszen a hipochonder Márton, alias Hipó a nap huszonnégy órájában szenved és változatos tünetektől kíván elhalálozni. Hozzájuk csatlakozik Boldizsár (Boldi), aki Napsi eszement bátyja, hozza magával szerelmi bánatban szenvedő haverját, a hivatalos zenei bloggerként tevékenykedő, VIP belépővel rendelkező Kolost, aki már az első pillanattól Zsófi "ellensége". A lista végére pedig még odabiggyeszthetünk egy névtelen punkot, akit egyszerűen melléjük sodort a sors és Punk bizony még akkor is levakarhatatlan, ha nincs is mindig velük. A sose látott Ateszt pedig már csak zárójelesen említeném.
Hasonlóságokat lehet keresni és lehet találni is, egy SZJG fan pedig önkéntelenül fogja ezt tenni, mégis abszolút ugyanaz a forma senkire sem fog passzolni. Önmagukban mindegyikük egyedi - bár nem túl kidolgozott - személyiség, tüzetesen megvizsgálva pedig ismerős vonások összekuszált egyvelege. Sajnos, ahogyan az SZJG-nél, úgy a Bábel szereplői sem tudtak az első pillanattól teljes mértékben a szívemhez nőni. Reniéknek annyi előnyük volt, hogy még további kötetek által rendelkezésükre, hogy barátság mélyüljön el köztünk, Zsófiéktól azonban az utolsó oldalon búcsúznom kellett. Többségükről elmondható, hogy mosolygásra késztettek, mert a szó pozitív értelmében voltak agyamentek. Napsitól sajnos kiütést kaptam, nem csak azért mert sötétség honolt csinos buksijában, de már a becenevétől is frászt kaptam. És akiről igazán sokat lehetne beszélni, az kedves fő-főszereplőnk a 17 éves Latter Zsófia. Életrevalóbb, mint 'elődje' a szerencsétlenkedő Rentai Renáta, de szimpátiában már nem tudta lekörözni őt. Mivel nagyobb volt a szája, mint Reninek több konfliktusba is keveredett, csak az volt a kár, hogy többször túldramatizálta, túldurcizta a semmiséget. Vehemens harciassággal és egyúttal gyerekes daccal szállt szembe Kolossal, aki talán a legfelnőttesebb karaktere volt a történetnek, így pedig a szópárbajban rendszerint a lány maradt alul. Hihetetlen hűen adta elő álmát, amelyben Anthony Kiedis feleségül veszi, amint meglátja és Chili Juniorral hármasban boldogan élnek majd míg meg nem... Az írónő nem tudta kihagyni, hogy ősellenséget teremtsen leányzójának, így a Vladár vs. Reni küzdelmek után szemtanúi lehetünk, ahogy Zsófi kerül folytonos összetűzésbe a szigorú securityis emberekkel, kiváltképp egy bizonyossal. Mindezek közül a végére még odatűzött fegyverszünet vitte a pálmát, az biza nagyon tetszett.
A romantikára vágyók is megkapják a szeletüket, de folytonos ácsingózást, álmodozást nem fognak találni. Zsófinak bizony sokára esik le, hogy nem csak a RHCP frontembere után érdeklődik, majd megél egy kissé hisztis válságot is, hogy akkor most kiért is dobog a szíve.
Ha már zenei fesztivál, ejtsünk szót a zenéről is. Az RHCP-n kívül oly sok zenekar és számai nem lett megemlítve, sokszor Zsófi sem tudta, hogy épp mit és kit is hallgat, de nem is nagyon érdekelte, hogy épp a világ mely kontinenséről elnevezett színpad körül ugrándozik, hiszen amit tervbe vett rendszerint le is késte. Ha szerény személyemet kérdezitek, akkor igencsak jó választásnak tartom Zsófi kedvencének megválasztani a RHCP-t, mert ha hasonló elvetemült rajongás nem is buzog bennem, de volt idő, amikor sokat hallgattam őket. Ez a rockbanda a központi témája Zsófi blogjának is, amely jóformán meghatározza az elbeszélés módját. A Szent Johanna gimi naplóként íródott, a Bábel pedig blogformában, majdnem egy a kettő és majdnem ugyanazok a gyenge pontjai... számomra. Reni naplójánál sokszor úgy éreztem ki vagyok zárva számos eseményből, egyrészről azért, mert Reni nem vett részt rajtuk, másrészt ha ott is volt, két mondattal félreseperte. A napok végére tűzött összefoglalókat többnyire feleslegesnek véltem és ezeknek a bábelbéli megfelelője a blogra feltöltött fotók, amelyet Zsófi az olvasó számára igyekszik körülírni. A szerző néhány esetben teljes mértékben elkapta a fonalat és hangulatilag is éreztem, hogy hozzátettek a történethez, többnyire azonban csak üres szavaknak tűntek. Ennél jóval vizuálisabban jelentek meg a facebook, twitter, chat beszélgetések, amelyek a mai fiatalok népszerű kommunikációs csatornái.
Összességében Leiner Laura egy újabb abszolút fiatalos, modern ifjúsági regényt adott ki a kezei közül, egyértelműen szórakoztató szándékkal. Egy szülőnek sem kell félteni a gyereket a könyvtől, a fesztiválok igazi árnyoldalai (alkohol, drogok, szex) jótékonyan a homályba vesztek, vagy Zsófi járt nagyobb szemellenzővel. Amondó vagyok, tudjuk hogy vannak, a könnyed olvasmányt azonban nem mindig kell velük traktálni. A könyv poénjaival teljes mértékben nem vagyok elégedett, nekem néhol már túl volt humorizálva. Vicces szituáció, poénos párbeszéd egymás hegyén hátán, minden szerencsétlenkedés hülyüléssel elütve kissé tömény, már-már erőltetett, miközben a napok nem túl érdekes körforgása (öltözködés, fürdés, kajaszerzés, lefekvés) ugyanazzal a részletességgel ismétlődik. Mindezek ellenére azonban azt mondom igazán olvasmányos történet.
Mint már említettem a Bábel feszt egyszeri élmény, a kötet önálló, a társaság vissza nem térő, erősítette meg ezt Laura is az utolsó ustream videójában. Márciusig kell várni az újabb könyvre, amelyről még csak annyit tudni, hogy egy másik fiatal társaság téli története lesz.
