Laurell K. Hamilton - Isteni vétkek

Kiadó: Agave, 2013
Terjedelem: 326
Ár: 3280 Ft

Hét sötét, vérrel és szexszel kikövezett történet kellett ahhoz, hogy egy halandó tündérhercegnő végső csatát nyerjen egy a koronáért és az életéért folytatott harcban. Merry teljesítette Andais, a Levegő és Sötétség királynőjének, az Unseelie udvartartás leköszönni "vágyó" uralkodójának feltételeit, gyermekeket hord a szíve alatt, egy utolsó ütközetben legyőzte ellenfelét, saját unokatestvérét, Cel herceget és megkapta az istenek áldását is a trónhoz. Ha nem L.K. Hamilton keze alatt született volna meg a történet, akkor az Elnyel a sötétség egy boldog befejezést rejtett volna, ahol Merry szerelemeivel egyetértésben uralkodik a sötét udvar felett, ami jóval kevesebb potenciált rejtett volna magában egy lehetséges folytatáshoz. Azonban ebben a tündérmesében a gonosz kifogyhatatlan erőforrás, ennek tudatában pedig Merry inkább választotta Fagyot és a los angeles-i életet, mint az uralkodást, így születhetett meg egy AZután kötet, avagy 'az élet megy tovább', amely a központi krimiszál által a kezdeti sztorikat idézi...
 
Ezekre a történekre mindig is kritikusabb szemmel tudtam tekinteni, mint Anita Blake kalandjaira, aki az első pillanattól kiváltságos helyzetbe került és máig is csak rajongó üzemmódban vagyok képes olvasni sorait, ám a faerie varázslatos és attraktív világa, feledhetetlen karakterei már-már majdnem annyira el tudtak bűvölni, mint a St. Louis-i történetek.  Így igazán csalódottan vettem tudomásul, hogy az angyalok városába visszatérve Hamilton egy pillanat alatt maga mögött tudta hagyni azt a komor, ám annál fantáziadúsabb birodalmat, amit eddig építgetett. A karakterekben rejlő, visszakapott erő ugyan nyomokban megmutatkozott, de a már ismerős megigéző varázslat csak halvány árnyékként áramlott a sorok között, így az Isteni vétkeket többek között ezért is az eddig látottak jóval szürkébb folytatásának érzem.

A hétköznapokba visszatérve némi nyomozás került terítékre, hiszen Merryt tündérmese-illusztrációt megelevenítő gyilkossági helyszínre hívják, ahol féltünde áldozatok gyilkosának kézre kerítéséhez kérik a segítségét. Merry azonban a koronát visszautasítva sem szűnt meg hercegnőnek lenni, az emberek között ráadásul az egyik legfelkapottabb híresség, akit újságírók hada követ, amely cseppet sem segíti elő a nyomozómunkát. Így, ha nem a helyszínen tereferélnek szereplőink, ami majdhogynem ki is meríti a nyomozómunka fogalmát, akkor a várandós hercegnővel a megveszett riporterek elöl menekülnek. Középtájt áldoznak néhány menetet a szerelem oltárán, hol a szívnek, hol az erőnek engedelmeskedve és a végére valahogy az ügy is megoldódik.
Nem túl dicsérő szavak ezek a krimiszálat illetően, de mit mondhatnék, ha inkább egysíkúnak és unalmasnak találtam, mint lebilincselően izgalmasnak, pedig az alapokban nem volt hiba.

A szereplők valója és érzései sosem múló téma, nem csak mi, hanem Merry is újra és újra szembesül, mily kevéssé ismeri szeretteit és a körülötte élőket. Mindig akadt egy-egy őszinte pillanat, amikor szóra nyílik a száj és a lelkük mélyéről szólnak a kiválasztottak, ezért is érezhető sokszor, hogy karakterközpontú a történet, annak ellenére, hogy a teljes szereplőgárdát kétségkívül lehetetlen  egyszerre szerepeltetni. Az Isteni vétkekben kifejezetten leszűkül a kör és számos, az olvasó számára kedves szereplő szinte csak rövid jelenésként tűnik fel. A Misztrál és Sholto rajongók például felettébb kiéhezve maradhatnak. Egy hangyányit jobban járnak Galen, Rhys és Repkény hívek, hiszen ezek a pasik már valamivel tevékenyebben kiveszik a részüket az eseményekből. Előtérbe kerül továbbá az ezidáig Cel kegyetlenkedésétől szenvedő női testőrök emlékei és rettegésük, és Barinthus hatalomvágya. Kifejezetten meglepetésként értek a Tengerek Urának gőgös, fennhéjázó szavai, amikor rákerült a hiszti sora és barátból egy fölényeskedő istenség szerepébe bújt, akivel szemben Merry kénytelen elővenni az  uralkodói hangnemét. Jól is teszi, mert jómagam is sokszor felejtkezem meg arról, hogy valójában kinek is kellene a kezében tartania az irányítást és ez ugye a hercegnőre nézve nem épp dicséret.

Annak ellenére, hogy nem vagyok a politika híve, el kell ismernem érdekfeszítőbb volt a veszedelmes és hataloméhes uralkodókkal folytatott udvarházi intrika, mint a kevesebb izgalmakat hozó nyomozás. Ha ez lesz az alappillére a rákövetkező könyv(ek)nek is, akkor sajnos azt kell mondjam, kár volt nem pontot tenni a történetre a hetedik kötet végén.

 ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

  Sorozatinfó:

MERRY GENTRY

1. Árnyak csókja (2007) ~ A Kiss of Shadow (2000)
2. Az alkony ölelése (2007) ~ A Caress of Twilight (2002)
3. A holdfény csábítása (2008) ~ Seduced By Moonlight (2004)
4. Az éjfél simogatása (2009) ~ A Stroke of Midnight (2005)
5. Misztrál csókja (2010) ~ Mistral's Kiss (2006)
6. Fagyos érintés (2011) ~ A Lick of Frost (2006)
7. Elnyel a sötétség (2012) ~ Swallowing Darkness (2008)
8. Isteni vétkek (2013) ~ Divine Misdemeanors (2009)
9. A Shiver of Light (2014)

 

Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó

A Fogat fogért c. kötet talán sok kiábrándult Anita Blake rajongónak adta vissza a reményt, hogy az írónő újra kalandosabb vizekre szeretne evezni, hiszen a slepptől távol töltött, az Obszidián Pillangó hangulatát felelevenítő nyomozásban sokan újra kedvüket lelték. A tavalyi kisregények rövidségük miatt nem voltak épp alkalmasak teljes mértékben felvenni a visszatért lendületet, de a közel ötszáz oldalnyi Ezüstgolyó már bizakodásra adhatott okot... egészen a megjelenése napjáig.

Személy szerint újfent élvezetes olvasmányt találtam a lapok között, de tény, hogy Las Vegast maga mögött hagyva, Anita kénytelen olyannyira a belső köreire fordítani figyelmét, hogy csupán halovány kísérletként jelenik meg némi rendőri munka.  Jóformán a Kárhozottak Cirkusza alagsorának elhagyása nélkül lavírozik a sértett szeretők, egy testetlen vámpírúrnő uralta Tanács és vértigrisek hada között, emellett pedig már nemigen fért meg egy kis paranormális nyomozás, csupán néhány tanácstalan rendőr kér távoli segítséget  a szörnyszakértőtől.

A történet egy ártalmatlan művészeti előadással kezdődik, ahol Jason, Nathaniel és Stephen mutatják be tánctudásukat, mellőzve sztiptíztáncosi szerepkörüket. A nagy gratulációk hevében pedig akaratlan is Asher lelkébe gázolnak, aki úgy dönt, bevágja a durcit és mindent vagy semmit alapon igyekszik érvényesíteni akaratát, és ezzel egy igencsak kitárulkozó, őszinte beszélgetést indít meg, amelynek következménye a szexen kívül egy erősebb, szorosabb hatalmi szövetség. Erre szükségük is van, hiszen a halottnak hitt Minden Sötétségek Anyja visszatérőben van. Szívós egy öreglány, de mit várhatunk a vámpír faj teremtőjétől, akitől még a Tanács tagjai is tartanak.

Erősen karakterközpontú történettel találtam szembe magam, ami már azért is örömet okozott, mert A harlekin óta nem volt így együtt Anita gyarapodó "udvartartása". Asher feldúltsága kissé emlékeztetett a Haláltáncbéli viselkedésére, "hisztije" első pillanatra ugyan gyerekes, mégis teljesen érhető. A végére pedig egy szava sem lehet, hiszen szinte minden tekintetben kielégítették igényeit, álmai pasijai játszadoztak vele. Már csak az a kérdés, hogy az olvasók is elégetettek-e a kialakult helyzettel, befogadóak-e arra, hogy az írónő többekből előhozta - az egyeseknél eddig nem is létező - biszexuálitásukat és nem sumákolta el az M/M jeleneteket is tartalmazó orgiákat. Ezzel pontot tettek az Asher & Jean-Claude között hosszú ideje elhúzódó se veled, se nélküled kapcsolatra, hiszen Jean-Claude végre elhitte, hogy Anita meg bír birkózni a testiséggel két férfi között és nem fog fejvesztve menekülni előle, ha Asherrel is gyönyörteli pillanatokat él át. Richard nem csak homofóbiájának levetkőzésével okozott meglepetést, hanem azzal is, hogy szinte teljesen új személyiségként kínálta fel segítségét. Átváltozása kissé hihetetlennek tűnik, de így elmondható, hogy maga mögött hagyta hisztis viselkedését. Nem úgy, mint Haven, aki nem tudja a köz érdekében levetkőzni teljes dominanciáját, így az osztozkodásra képtelen Rex már nem csak kellemetlenség, hanem igazi veszedelem is. A drasztikus következmények pedig nem maradnak el. Egy kissé meglepett, hogy a Végzetes flört "Anita-áldozata", azaz a volt bérgyilkos Nicky ennyire előtérben mozgott, azon meg még inkább, hogy roppant szimpatikussá vált. Hiába csüng Anita minden szaván, parancsán, mégsem érzem ezért kevésbé férfinak, sőt esze és leginkább humora szórakoztatóvá tette őt. A szereplők sora itt nem ér véget, hiszen Edward kivételével szinte minden ismerős arc felbukkan, még ha rövid időre is... Micah, Nathaniel, Damien, Domino, Gonosz és Igazság, A harlekin és még sokan mások.

Bár igen vegyes az alakváltó felhozatal, most a vértigrisek uralták a történet második felét, és ezen a fronton nem ártott volna egy gyorstalpaló ismétlés, hiszen emlékezetemben nem maradtak meg kellőképpen a vértigris törzsek vagy minek is nevezzem a különböző színváltozatokat. A Kárhozottak Cirkusza egy estély színhelye lett, hogy Anita egy újabb titulussal bővíthesse így sem rövid listáját, és a túlélés érdekében a Tigrisek Úrnőjévé váljon és magához csábítsa a nagymacskák képviselőit. Kicsit több sztorizgatást még jobban élveztem volna a legendákról, mitológiáról, de így is ébren tartotta az érdeklődésem.

Bár a nyomozás elmaradt, mégis a drámázás, a fenyegetettség, a taktikázás miatt, így is tartogatott a kötet izgalmakat, meglepetéseket. Kicsit hirtelen lett ugyan vége, de számomra az Anita Blake könyvek varázsa mit sem kopott.

 

~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

Sorozatinfó:

ANITA BLAKE, VÁMPÍRVADÁSZ

Ez volt a 19. Anita Blake kötet és még 3 évig biztosítva van a folytatás.
OLVASS BELE a kiadó oldalán!

Kiadó: Agave, 2013
Terjedelem:  496
Ár: 3280 Ft

Rachel Vincent - Pride - Falka

VÉRMACSKÁK #3

Kiadó: Könyvmolyképző, 2013
Oldalszám: 468 
Ár: 2999 Ft

>>OLVASS BELE!<<

Emlékeztető:

A Latrok végén beharangozott 8 hét immár eltelt és Faythe három nagyhatalmú vérmacska előtt kénytelen megmagyarázni az elmúlt események láncolatát és meggyőzni őket a véletlenről. Már azt is nehéz elhitetni a nagyérdeművel, hogy ez a cicalány képes egy részleges átváltozásra, amellyel akaratlan megfertőzte a mára halott exet, főleg ha a látványos bemutatóhoz "lámpalázas", de bizonyítania kell az önvédelmet is egy olyan tanács előtt, ahol a többség inkább holtan látná a lázadó lányt, aki nem akar jólnevelt tenyészmacska lenni. Faythe és barátai így igencsak vesztésre állanak, ráadásul a lány ellen a sors is összeesküdött, mert szinte minden - segítő - tettével is csak bajba keveredik. Egyetlen esélye, ha hasznosnak mutatja magát a falkában.

A Pride a dolgok közepébe csap, egyenesen a "tárgyalóterembe" repít, ahol Faythe immár igen türelmetlenül ismételgeti igazát. Alapvetően sem a higgadtságáról ismerjük, de most már tényleg kezd kijönni sodrából és tudatosul benne, hogy szorul a hurok. Jómagam is azt hittem, hogy az ítélet csupán kimondásra vár és felmerült bennem a kérdés, hogy akkor ugyan mivel fog folytatódni a sztori, de a kóborok felbukkanása további taktikázásra ad időt mindkét félnek, hogy harcolhasson céljai eléréséért és az egyszerű per nagyon is elhúzódik és lehetőségek tárházává válik: engedelmességre kényszerítés, hatalmi harc, szerelmi egyesülés, újabb összecsapások, tudományos felfedezés.

Faythe makacs természete, függetlenségéhez való ragaszkodása már az első kötettől állandó probléma, hiszen erőteljesen szembehelyezi őt a vérmacska társadalom elfogadott szabályaival, amelyre most a törvény által készülnek pontot tenni. A bírák pedig sunyin kihasználják az alkalmat az önös érdekek érvényesítésére is, amely a maradi urak szemében talál a társadalmat (is) szolgálja, de az írónő remekül rámutat arra, hogy az élelmes kor nem csak bölcsességet szül, hanem szűklátókörűséget, túlzott ragaszkodást a megszokotthoz.
A Sanders falkát tehát több oldalról is támadás éri az alfa lányának lázadó viselkedésén túl. Veszélybe kerül Marc, majd az alfa pozíciója is, hiszen a modern és rugalmas szabályok által mutatott haladás szálka mások szemében. Azonban a kóborokkal történt összecsapások egy fiatal cicalányt sodornak a szereplők karjaiba, az őt körülvevő furcsaságok befogadására pedig kellő nyitottság szükségeltetik.

Faythe a történet szinte egyetlen női szereplője, ráadásul a mesélő, így vele kellene együtt éreznem, szolidaritást vállalnom, csak hogy nem mindig egyszerű. Egyrészt elég vagány csaj, mégpedig úgy hogy közben nem egy sebezhetetlen wonderwoman, így nyögi is rendesen a harcokban szerzett sérülések fájdalmát, és a kimondott hiszti is távol áll tőle, de néha akkor is azt kívánom, bár ne lenne ennyire meggondolatlan és indulatos. Legtöbbször bizonyítja, hogy valóban vág az esze, olykor mégis fáziskésésben esik le számára a nyilvánvaló. A szabályokkal való szembeszegülés egyenes következménye szerelmével, Markkal való kapcsolatának se veled, se nélküled volta. Mindig sajnáltam a fickót, mert ő kifejezetten tisztességesen játszik, harcol Faythe-ért és természetesen a falkáért, amiért cserébe a Tanács képviselőinek nyílt gyűlöletét kapja és szemére vetik, hogy kóbor vérmacskának "született".
Rachel Vincent tehát nem könnyíti meg a pár dolgát, és érzelmi konfliktus helyett most valódi távolságot kényszerít közéjük. Látom a rációt, hogy valóban célravezető, de ajánlom is neki, hogy Mark maradjon szerves része a történetnek, mert kifejezetten bírom a fickót és ha szent a béke, olyan aranyosak együtt.

Persze a turbékolás nem viszi romantikus irányba a történetet, megmaradt kellőképp érdekes urban fantasynak, igaz a kötet második felét érzem ütősebbnek. Az írónő a fejleményekkel egy újabb problémakört teremtett, új utat nyitott a szereplők előtt, akik még mindig kellemes társaságot alkotnak, hiszen a többség jófej kandúr.

Jobban tetszett, mint a Latrok.

~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

 
Sorozatinfó:

Sorozat: Shifters
Részek száma: 6
Befejezett: igen
Műfaj: urban fantasy
Magyar megjelenés:  4. Prey - Préda - 2013 ősz
Az írónő további futó sorozata: Sikoltók

Nalini Singh - Szabadulás

Kiadó: Egmont-Dark, 2013
Oldalszám: 406
Ár: 3999 Ft

Egy világ - két faj - állandó küzdelem #5

Előre is elnézést az unos-untalan ismételgetett szavaimért, de ha Nalini Singh könyvről csak jót lehet írni...

A történet:

Ashaya Aleine a látszat szerint a tökéletes mentál: rideg, érzéketlen és gyakorlatias. Ő a tudós, aki az egész mentál népet rabszolgasorba döntő implantátumot készíti. Valójában azonban elkeseredetten küzd, hogy megmentse a fiát, és szabaduljon a Mentál Tanács befolyása alól. De hiába menekül: nem biztonságba kerül, hanem egyenesen a halálos alakváltó mesterlövész karjaiba fut. Dorian Christensen húgát egy mentál gyilkos ölte meg. A DarkRiver őrszem nem tud ugyan leopárd alakot ölteni, de a vadállat benne él, és bosszúra szomjazik. Most mégis védelmeznie kell Ashayát és fiát. Dorian soha nem gondolta volna, hogy mentál iránt a gyűlöleten kívül mást is érezhet, de a szenvedély sokszor átírja a játékszabályokat.

Amivel Nalini Singh még mindig le tud venni a lábamról:

• Érzelmi "viharok".
  Vissza az eredeti - tűz és jég - felálláshoz, alakváltó fickó mellé egy mentál nő, csakhogy most elfelejthetjük a vonakodást az érintéstől, nem gátol meg senkit a fizikai fájdalom és nem is az elcsendesedés ellen kell igazán küzdeni, mert az sosem volt az igazi. Helyette van belső vívódás egy latens - alakváltásra képtelen - leopárd lelkében, ahol bosszú és vágy tusakodik. A leopárd sóvárgásának tárgya pedig Ashaya, a mentál faj kiemelkedő tudósa, zseni, aki a hidegség és profizmus álarcát magára öltve  színjátékban élte eddigi életét. Logikus gondolkodása, kíméletlen őszintesége és a magára erőltetett nyugodtsága talán az eddigi legridegebb nőnek mutatná, azonban Dorian a legapróbb rezdülésekben is felfedezi az érzelmek széles skáláját.
  
  Vaughnre azért voltam kíváncsi, mert ő volt a DarkRiver leopárdfalka egyetlen morcos jaguárja, Doriant pedig gyászoló és dühös férfiként ismertük meg, aki nem mellesleg emberbőrbe van száműzve, hiszen a benne élő állat sosem nyújtózkodhatott ki, nem vadászhatott négy mancson. Míg a már párra talált jaguárnál úgy éreztem, hogy az írónő több teret adott Faithnek és túl egyszerűen intézte el a férfi sebzett lelkét, addig Dorian esetében nem éreztem okot semmiféle panaszra, egálban volt Shaya és az ő érzelmi tipródása. Az pedig már meg sem lepett, hogy milyen dögösnek, humorosnak és okosnak tűnt ez leopárd őrszem is.
  
  
• A háború egy újabb csatája.
  Az ellenség gyengítésének egyik legjobb módja, hogy belülről bomlasztjuk, ebben segédkezik a Szellem és a lázadók egy csoportja, amelyhez szabadsága és fia biztonsága érdekében a Mentál társadalom egyik legnagyobb lángelméje is csatlakozik. Ashaya Aliene-nek azonban két fronton is harcolnia kell, hogy szabad lehessen és úgy éreztem, hogy most nem a Tanács jelentette a legnagyobb veszélyt, hanem Amara, egy szociopata nő. A köztük lévő kapcsolat kellőképp érdekes volt, néha már bizarr és fordulatos. Nalini a megszokott mellé már megint tudott valami ütőset kitalálni.
  
  
• Az apróság mosolyforrás.
  Míg a modern romantikus regények szerzői előszeretettel csinálnak gazdit a hőseikből, legtöbbször aranyos cukiság/behemót dög/rosszcsont lurkó késztet vigyorgásra, addig Nalini a szexi pasik mellett gyerekekkel bódítja olvasóit. Szőrös kiscica, tipegő mentál és a megmentett gyerekek után Keenant látjuk elveszett gyermekként, aki az anyja után vágyik és Dorianben azonnal meglátja a védelmezőt.
  
  
• Nem feledjük a falka tagjait.
  Egyrészt azért, mert a barát mindig melletted áll, és a falka körülvesz, másrészt pedig a harc a Mentál Tanács ellen csak az alakváltók (és lázadók) szoros szövetségével lehetséges. Viszont az már nem lenne követelmény,  hogy szinte kivétel nélkül mindenki folyamatosan szerepeljen, az írónő azonban talál lehetőséget arra, hogy senki se vesszen a feledés homályába.


• Lépjen elő a következő!
  Mercy, mint Dorian legjobb barátja somfordált néha-néha a képbe, és vallotta meg "magányát", magának pedig már be is ismerte, hogy fantáziáját egy bizonyos SnowDancer farkas birizgálja. Farkas és leopárd... az alakváltók szerint furcsa pár lenne, szerintem izgalmas, mert két heves és domináns ösztönlény együtt pazar páros lehet. Tehát vár Mercy és Riley.
  
  
• +1 utolsó megjegyzés
  Az öt a tíz fele, és ha az öt Ashaya és Dorian, akkor a tíz már Sienna és Hawke lesz. Nem most, de a féltávot már akkor is megtettük. Várom már nagyon, na.

L.K. Hamilton - Micah

Kiadó: Agave, 2012 
Oldalszám: 192 
Ár: 2780 Ft 
A sorozat többi kötetéről 

Anita Blake, vámpírvadász #13

Nem hittem volna, hogy a kiadó valaha is beadja a derekát, hogy visszatérjen a kihagyott, eredetileg 13. kötetnek mondható kisregényhez, hiszen a hosszú ideje folyamatosan újra felbukkanó Lesz-e Micah kötet? kérdésre a nemleges válasz mellé eddig megnyugtatást kaptunk, hogy higgyük el, jobb lesz nekünk nélküle. Nem esett jól, szinte tüskeként szúrt a szívembe, de mivel nem tehettem ellene, így elfogadtam a megváltoztathatatlant. Ezek után váratlanul ért a semmiből jött bejelentés, hogy érkezik a várva várt kötet, így rendhagyó módon két fél adta ki idén az évi Anita Blake adagot és a nyári Végzetes flört mellé, majdnem napra pontosan, a születésnapi ajándékom részeként érkezett a Micah, gyönyörű borítóba csomagolva.

A történet:

Anita Blake-et ezúttal Philadelphiába szólítja a kötelesség. Szövetségi rendőrbíró kollégája helyett ugrik be a közelmúltban elhalálozott fontos koronatanú halottkeltése ügyében. A váratlan kiruccanás azonban kihívások elé állítja a nekromantát: egyrészt az asszisztensként vele tartó Micah, a leopárdkirály tartogat számára meglepetéseket, másrészt az ősi sírkertben is elszabadulnak az indulatok… Úgy látszik, az élet még Anitának is tud újat mutatni!

Gondolatok:

A látványos külcsín egy újabb rövid történetet takar, amiben túlzás lenne azt mondani, hogy a címadó Micahé a teljes főszerep, de kétségtelen, hogy Anita és Micah kettecskén vág neki az útnak, hogy egy egyszerűnek tűnő halottkeltést elvégezzenek. Micah látszatra a segítő kéz a temetőben, tulajdonképpen pedig táplálék az ardeur számára. Miután megtörténik az éjszakai segélykérő hívás és Anita lezavar két szópárbajt a helyi nyomozókkal, amelyben a szóbeszéd keltette előítéletek ellen küzd, a történetet két részre bontható, viszonylag éles határral. Először jön a lelkizés, majd a munka, amely nem meglepő módon cseppet sem megy simán.

Már a repülőúton nyilvánvalóvá válik, hogy a két fél nagyon másként tekint az elkövetkezendő napokra és másként éli meg a hirtelen kialakult szituációt, amely veszekedéshez, mélyenszántó beszélgetéshez és szó szerint véres szexhez vezet.

Az egyik fél Micah, akit felvillanyoz a lehetőség, hogy közös életükben először töltenek el egy éjszakát kettesben (Nathaniel társaságát is mellőzve) és kedve szerint alakítaná a helyzetet, csakhogy szokás szerint Anita rágörcsöl az egészre és túl sokat jár az agya, amellyel bizony kissé megtiporja a leopárdkirály szívét, aki a változatosság kedvéért, most hangot is ad sérelmeinek. Ez az a momentum, amiért azt mondom, hogy nagyon is megérte kiadni a történetet, mivel betekintést enged az egyik főszereplő eddig alig látott oldalába. Micah igenis azok közé a szeretők közé tartozik, aki sokat jelent a mi marcóna nekromantánknak, előkelő helyen van a szívében és életében, így megérdemel egy külön szeletet az egészből. Mindig is Micah volt a jófiú, aki Anita lelkét nyugtatgatta, igyekezett megértő, segítő társ lenni és csak ritkán engedte, hogy ő is beálljon a „hisztizők” sorába. Ebben a kötetben pedig nem fogadott el mindent szó nélkül és engedte, hogy látszódjon az arcán a megbántottság, a szomorúság és a félelem is. Elmesélte a tragédiát, melynek következtében leopárddá vált, szerelmi zűrjeit és ezáltal, úgy érzem még jobban megértem, még közelebb kerültem hozzám. Annak, aki szereti ezt leopárdszemű fickót, annak mindenképpen tud a történet nyújtani valami pluszt.

A másik fél természetesen Anita, aki most sem hagyta, hogy egyszerűen jól érezze magát, minek is könnyítette volna meg mindenki dolgát. Rájött a para rendesen és túlnyavalyogta az egészet. Ha nem szeretném fenntartások nélkül még mindig, akkor bizony azt mondanám, hogy fárasztó volt a felesleges hisztije, de engem még Anita nem tudott igazán kiborítani, így ezt csak olyan zárójelesen jegyeztem meg.

Miután ráncba szedték a lelküket és kielégültek az ágyban, elhagyták a hálószobát és irány a temető, ahol egy újabb szócsata következett. Hamilton rendkívül jól prezentálta, hogy az ügyvédek milyen jól csűrik-csavarják a szavakat, ennek következtében a halottkeltés mibenlétét minden oldalról megvizsgáltuk, viszont izgalmakban nemigen bővelkedett a sztori. Anita ugyan sejti, hogy valami nincs rendben, de mire rájön és eldurrannak az első petárdák, már vége is van a történetnek.

Én azt mondom, ez a kötet kifejezetten rajongóknak való, főleg azok számára, akik szimpátiát, kíváncsiságot éreznek Micahval kapcsolatban. Nálam ez nem volt kérdés a Leláncolt Nárcisszusban történő felbukkanása óta, hiszen dobogós helyen áll a kedvenceim között, így mindenképpen élveztem róla olvasni. Egyébként pedig csak a szokásos történet, amelyben van szex, de nem túl sok, van lelkizés, ami annál több, meg van a késő éjszaka a temetőben, ami viszont hiányzik, az a díszes társaság, hiszen Nathaniel kivételével megint mellőzünk mindenkit. Mindenesetre így nyugodt a lelkem, mert a hiányzó - pici - részt is feltehetem a polcomra.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Richelle Mead - A szukkubusz éjszakája

Kiadó: Agave, 2012

Oldalszám: 304

Ár: 2980 Ft

A sorozat többi kötetéről 

Georgina Kincaid #2

Ahogyan egyre közeledett a megjelenés dátuma, úgy járt az agyam egyre többet ezen a vegyes társaságon, és bizony nem bírtam ki, hogy ne vegyem elő A szukkubusz dalát és hangolódjak rájuk már jó előre. Ismét minden gond nélkül vonatkoztattam el az írónő Vámpírakadémia sorozatától és élveztem a kifejezetten pihentető, humorával igazi szórakozást nyújtó könyvet. Nem vártam egyebet a folytatástól sem, igaz volt bennem remény, hogy talán egy-két szereplőt jobban megismerhetek. Sajnos ebben a tekintetben csalódnom kellett, ha másban nem is.

A történet:

„Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival.”

Gondolatok:

A fenti kijelentésem tartom, hiszen csalódott nem lettem, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ez is egy olyan sorozatnak bizonyult, amely azonnal levett a lábamról az első kötettel, és a második ezt már nem tudta űberelni. Az utóbbi időben szinte az összes sorozatom ezt a tünetet produkálja, bár hangsúlyoznám, hogy igazi panaszra persze nincs okom, hiszen minden esetben jólesett a folytatás is, csak kevésbé volt "laktató".

A fülszövegből nagyon úgy tűnt, hogy Kincaid kisasszony aktuális epizódja egy barát, vagy mondhatni sorstárs felbukkanása köré fog épülni. Azonban úgy érzem, hogy ha mérlegre tenném Bastien küldetését és Doug, a könyvesbolti kolléga körüli furcsaságokat, akkor a két oldal egyensúlyban lenne. Ha pedig választanom kellene, én bizony könnyen dobtam a süllyesztőbe az inkubuszos szálat. Hogy miért? Egyrészt azért, mert nem barátkoztam össze az ipsével, sőt jól le is írta magát a szememben, bár annak örülök, hogy Georginában emlékeket ébresztett és a halhatatlansága előtti idők helyett a párizsi életébe nyertünk picurka betekintést. Másrészt pedig a végére semmi értelmét nem láttam ennek az egész csábítósdinak, nem hozott igazán kedvelhető szereplőket sem, maximum néhány mosolygós jelenetet, de szinte ugyanannyi bosszúságot is.

Doug és csapatának hirtelen sikerszériája azért is tetszett jobban, mert Dougot mindig is kedveltem és tetszett az a felállás is, hogy a sötét oldal akar segíteni a halandóknak. Persze Georgináról már tudjuk, hogy cseppet sem gonosz(kodó), hiába léleklopó szexdémon, hiszen nagyon is emberi, számos érzelemmel a lelkében. Így pedig hű barátként nem ül ölbe tett kézzel, nézve a helyzet elfajulását, hiszen szemmel láthatóan nincs minden rendben a kollégájával. Amikor Georgina ezen a szálon kutakodott, többet bukkant fel – bár véleményem szerint még így sem eleget - a két jóbarát, Carter és Jerome is, akikről mindig az Elveszett próféciák béli duó, Crowley és Azirafael jut eszembe. Kicsit jobban megmozgatja a fantáziám Carter, a törődő angyal, de az ellenpólus, a parancsolgató főnök is jó alapanyag. Ők szolgáltattak információkat a könyv mitológikus részéhez, hogy a nefilimek után legyen valami változatosság.

Na és persze ott volt Seth és az igaz szerelem. Én azt a fickót egyszerre zabálom és megyek tőle a falnak. Tetszik a pasi, mert író (iszom is minden szavát), csendes, kissé szétszórt. Tetszik ahogy gondolkodik, tetszik, hogy egyik pillanatban teljesen papucsnak tűnik, de két mondattal később úgy érzem mégsem az. Viszont akkor is ki tudnak borítani a nem féltékeny, mindent megértő karakterek. Hősiesen tűri, hogy szerelme mással bújik ágyba, hősiesen ellenáll a testi vágynak, szóval túl jófiú. Nem akarok én tőle túl sokat, csak egy kicsit látványosabb vívódást. Lett volna lehetőség kis drámára, de túl könnyen elintézte a helyzetet, ezt kompenzálva azonban a végére rosszalkodott is egy kicsit. Egy icipicit, amin jót somolyogtam.

Szeretem, hogy a sötét oldal ilyen szerethető, szeretem, hogy ilyen soklényes a társaság. Jólesik, mert könnyed. Nem egy humorbomba, de sokszor mosolyra görbíti a szám.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

 

L.K. Hamilton - Elnyel a sötétség

Kiadó: Agave, 2012

Oldalszám: 352

Ár: 2980 Ft 

A sorozat többi kötetéről 

Merry Gentry #7

Moning után Hamilton tündérekkel teli világába tértem vissza, mint ahogy már néhány éve mindig megteszem. A Tündérkrónikákban Mac és Barrons nézett szembe a Seelie és Unseelie seregekkel, a félelmetes Sinsar Dubhval, most pedig Merry Gentry folytatta tovább sosem múló harcát a világos és a sötét, azaz a szintén Seelie és Unseelie udvartartással.

A történet:

„Meredith NicEssus hercegnőnek nincs sok ideje feldolgoznia nagybátyjától, a Fény és Illúzió Királyától elszenvedett erőszakot és kedvese, Gyilkos Fagy elvesztését. A vad falka élére áll, hogy megtorolja anyjaként szeretett és tisztelt nagyanyja halálát. A legfőbb célpontok azonban ő maga és méhében hordott ikergyermekei, valamint az utódok apjai, a testőrei. Andais, a Levegő és Sötétség Királynője Unseelie Udvartartásából a trón eddigi várományosa, Cel korábban sem fogta vissza gyilkos indulatait. Ezúttal is kíméletlenül a hercegnő és sarjai elpusztítására tör. Ugyanakkor nagybátyja, Taranis – feltételezett apai jogon – magának követeli Merry gyermekeit. Eközben a tündérdombok megvetett udvara, a sluagh virágba és mágiába borulva újfent megerősödik. Ám az éjfekete éjrepülők is kevesek megmenteni az önkéntes száműzetésbe kényszerülő újdonsült királynőt és kíséretét. Eljön a leszámolás, a mindent eldöntő csata ideje: Merry csak az Istennő, a Hitves segedelmében és oltalmában bízhat, hogy ő és gyermekei, szerettei túlélik az összecsapást. Vajon fény derül-e Meredith apja, Essus herceg halálának körülményeire? Lesújt-e újra a kegyetlen gyilkos? Mit kell feladnia a hús és vér kezének hatalmával bíró hercegnőnek azért, hogy elnyerje személyes boldogságát.”

Gondolatok:

Egy évem volt arra, hogy az egyik kedvenc írónőmnek megbocsássak, és feldolgozzam, hogy Gyilkos Fagy a mágia áldozatává vált. Nem mondom, hogy hosszú hónapokra estem letargiába miatta, de az első percekben igencsak megérintett a veszteség. Volt bennem még remény, hiszen ebben a sorozatban azt vettem észre, hogy sosem lehetek biztos abban, amit látok, mégsem hittem igazán és féltem, hogy a gyász(om) olyannyira rányomja a bélyegét a könyvre, hogy veszteni fog a vonzerejéből. Azonban Merry, ha akarná sem tudná hosszan végigjárni a gyász szakaszait, hiszen egyik sokkból a másikba esik, gondolkodás nélkül kell cselekednie, védeni magát és szeretteit, ami azért nem újdonság, így a hetedik kötetre. Most is Merry, még meg sem született babái és szerelmeinek élete forog veszélyben, a hercegnőnek újból brillírozni kell taktikázás terén, és az Istennőnek még bőven van mit visszaadnia faerienek.

A Fagyos érintésben (#6) megindított fonálra fűzzük tovább a szálakat, távol az Unseelie udvartartástól, a végéig távol Andais királynőtől, közel és még közelebb a Seeliekhez és Sholto birodalmához. A férfiakat tekintve Doyle-é, Sholtoé az igazi főszerep, de a többi szerető és most már apa is fel-felbukkan néha, így tehát Misztrál, Galen, Rhys és igen még a szarvasbika is feltűnik, ha kell.

Szerintem Merry is tudta, hiába a megfogant gyermekek, élete nem lesz könnyebb, járhat ugyan már a célegyenesben a babákkal és királyokkal, még mindig túl sok rosszakarója van. Azonban az Istennő még továbbra is őt segíti, még mindig adakozik, fényt visz a sötétségbe, erőt, hatalmat és választási lehetőséget ad.

A kötet véres, hiszen a bosszú vért kíván. A csatatér vérben úszik, ahol face-to-face csap össze Merry és Cel herceg, a vér kezének birtokosai. Merry most igazán maga vívja csatáit, Machez hasonlóan egyre keményebbé válik, maga mögött hagyja a tétovázást, gyengeséget, kardot ragad és kegyetlenül öl puszta kézzel vagy mágiával. A sorozat elején még voltak fenntartásaim vele szemben és lehetséges királynői képességeit tekintve, de egyre nagyobbra nő a szememben.

Hamilton most sem tett le az asztalra semmi formabontót. Megszokott a sötét, komor hangulat, az arrogancia, büszkeség mögül előbújó reménykedő férfiak sora. Vágyódás az elfogadás iránt, fájdalom, árulás, kétségbeesés és néhány napvilágra kerülő titok. Ami talán szokatlan, bár az előző kötet tükrében már nem is annyira, hogy most nem kell szex az élethez, nincs szerelmes együttlét, mert megtehetik, csupán egy igazi légyott jutott a lapokra. Nem pont ők jutottak volna először eszembe, de nekem hiányzott volna, ha nem jut egy cseppnyi hely sem az erotika számára.

Még mindig azt mondom, hogy meghajlok Hamilton tudománya előtt és imádom könyveit, hiszen annyira élővé tudja őket tenni, annyira mágikussá. Viszont most kifejezetten felmerül bennem a kérdés, hogy kell még ide folytatás? Persze maradtak nyitott szálak, de olyan érzésem lett az utolsó oldalakat olvasva, mintha egy befejező kötetet tartanék a kezemben, pedig bizonyíték van rá, hogy még van tovább. Szóval egy év várakozás elé nézek megint.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Ilona Andrews - Áradó hold

Kiadó: Egmont Dark, 2012

Oldalszám: 494

Ár: 3999 Ft 
A sorozat köteteiről

Világok peremén #2

Bevezetésre vétek pocsékolni a szót, hiszen a képlet oly egyszerű. A Mágikus találkozás elvarázsolt, és ha nem muszáj, akkor ugyan miért hagytam volna abba az olvasást.

A történet:

"Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni."

Gondolatok:

Az első kötet alapján élt egy kép a fejemben a Peremről, és volt egy elképzelésem Williamről, ennek a sztorinak pedig mondhatni sikerült átformálnia mindkettőt. Nem teljesen erre számítottam, bár panaszra úgy érzem nincs okom.

Draytonék otthona számomra a napfényes rét, és árnyékos erdők keveréke volt, ahol Rose-nak meg kellett küzdenie a mindennapi betevőért. Ehhez képest Pocsolya, tényleg egy pocsolya, vagyis jobban mondva a terep egy nagy nedves, mocsaras dzsungel, ahol mutáns dögök lesnek a peremlakókra és Rose-ék szegénysége semmi a Mar család szűkös életviteléhez képest. Cerise-nek nem csak két-három éhes szájat kell etetni, hanem negyven-ötven fős rokonságot kell pátyolgatni, és a családi összetartás hol segíti, hol megnehezíti a dolgát. A Mar családról néha Jennifer Crusie karakterei jutottak eszembe, mivel a (chick-lit) történeteiben ő is szeret hibbant, flúgos szereplőket felvonultatni és a Mar família néhány tagjánál felmerült a kérdés, hogy nem felejtette-e el bevenni a gyógyszerét, mert néha kissé zizik voltak, de pont ettől lettek szerethetők és legfőképp humorosak. Nagy szerencsénkre a szerzőpáros pedig csak néhány családtagot helyezett előtérbe, igaz így sem voltak kevesen, de mégis  kisebbnek éreztem a káoszt, mint lehetett volna és a folytatásban felbukkanó főhősöket is e család tagjai között kell keresni.

Cerise, Rose-hoz hasonló fiatal nő, harcos amazon, egy igazi túlélő, de úgy érzem, neki még nagyobb küzdelmeket kellett vívnia az életben, mint a már biztonságra lelt Rose-nak.

William, a Cashornnal folytatott harc után két évig elő sem került és vele kapcsolatban meghagytam magam abban a hitben, hogy túl erős benne a farkas és pengeélen táncol az emberség és a ragadozólét peremén. Úgy gondoltam rá, mint akiben dúl a sötétség és mindig lappang az erőszak, de amint jobban beleláthattam a fejébe, már nem tűnt ennyire drámainak a lelki tusakodás. Williamként ugyanaz az udvarias fickó, mint akivel Rose a Töredékben találkozott, de ha kell, akkor ragadozóként harcol a gonosz ellen. Sokszor csaltak mosolyt arcomra a reakciói, sőt már az első oldalon derültem, mikor az akciófiguráival diskurált, majd ezt követte a kényszerű dzsungeltúra, ahol magában morgott a mocsok és társnője, a szutykos koldus szaga miatt, de amint a lányról lekerült az álca, a szépséges nő bájainak nehezen tudott ellenállni. Ha a harcos lányt gyorsan meg is kedvelte, a családjával már jobban meg kellett küzdenie, hiszen a magányos farkast mindig körülvették a bőbeszédű rokonok, így gyakran kellett nyugtatnia magát és Cerise-re koncentrálnia, hogy ne mérjen halálos csapást egy kis csendért. Amit sajnálok vele kapcsolatban az csupán annyi, hogy számítottam volna jóval több múltbéli visszaemlékezésre, a gyerekkorát, eddigi életét meghatározó események feldolgozására.

A gonosz két frontról érkezett, hiszen az elején Williamnek kell küldetésre indulni, egy régi ellensége, a Pók ellen, akinek első említésére azt hittem, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos utáni nyomozás teszi majd izgalmassá a történetet, de Cerise és a Mar család felbukkanásával jóval hangsúlyosabbnak tűnt a Pocsolyabeliek, főleg a Mar és a Sheerile család generációk óta tartó viszálya. Igaz ugyan, hogy a kettőt nehezen lehetett szétválasztani, hiszen a Kéz és a Pók munkálkodása keresztülszőtte az ellenségeskedést, de akkor is úgy éreztem inkább volt ez a Mar család harca, mint William jogos bosszúja. Mindenesetre maga a Pók még Casshornhoz képest is hátborzongatóbb figura, akit még szörnyűbb mutánsok vesznek kerül.

A szerzők fantáziája jelen esetben sok-sok ocsmányságban testesült meg, néha nehezen birkóztam meg vele, hogy minden lényt magam elé tudjak képzelni, mindenestre ezzel és a Pocsolya mocskával egy eléggé más hangulatot teremtettek a Mágikus találkozáshoz képest.

A szerelmi huzavona talán még kevesebbnek érezhető, mint Rose és Declan esetében, bár jópofán akarták Cerise-t egyszerre távol tartani és egyben össze is boronálni Williammal. 

A folytatásról már tettem említést, de akkor nevesítsük is őket. Tehát érdemes megjegyezni magunknak Richard és Kaldar Mart. Igazából csak az utóbbira, a harmadik kötet főhősére mondanám, hogy emlékezetes karakter, hiszen Kaldar egy szószátyár, fura figura. Egyszemélyben kerítő, ügyvéd, babonás fogadó, tolvaj, kufár és amit csak akarsz. Kíváncsi leszek neki milyen történetet szánnak az írók, én elolvasom majd az biztos.

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!