Tiffany Reisz - Az angyal

EREDENDŐ BŰNÖSÖK #2

Remélem sokaknak nem kell már bemutatni Nora Sutherlint, a szégyentelen erotikus írónőt, az exdominát, egy katolikus pap szexuális alárendeltjét. Annak  a Sørennek a szerelme, aki "kétségtelenül a legjóképűbb férfi volt (...) A legszebb arc, a legragyogóbb elme, a legdurvább libidó, a legszexisebb test és a legodaadóbb szív" és ez utóbbi teszi a férfit egy olyan emberré, akit nem lehet egyszerűen csak megvetni. Mivel az évfordulós ajándékként "tálalt" 15 éves kamasz és Nora ágyjelenete erősen határokat feszegetett, így Michael sem egy felejthető karakter. A Nyolcadik Kör pedig tartogatott még egy szexpajtást, az akkor szolgát játszó gazdag, nagyszájú srácot, Griffin Fiskét.

Az ő szereplésükkel játszódik eme regény, amelyben egy váratlanul megüresedett püspöki cím és egy szimatoló újságíró miatt kényszerül az egy éve újra együtt "huncutkodó" Nora és Søren különválni a nyári hónapokra. Søren és Kingsley otthon igyekszik eloszlatni a veszélyt, míg Nora Griffin alárendeltjeként és Michael dominájaként múlatja az időt, próbálva eltemetni Wes iránti érzéseit.

A szirént csupán egy kis ízelítőnek tartom az írónő perverz fantáziájából. Egy kis kóstolóval engedett bepillantást egy más világba, amelyről az olvasó folytatást köszöni szépen nem kér, vagy a szirén csábító hangját meghallva nyitottan, kíváncsisággal telve szeretne még többet kapni. Na, nem azért, mert maga is vágyik egy kiadós véres szexre, egyszerűen a karakterek zsenialitása és az ellentmondásos érzések, szélsőséges vágyak nem hagyják őt hátat fordítani a történetnek.

Ebben a kötetben van alkalmunk jobban megismerni Sørent, aki egyáltalán nem rejtegeti múltját. Olvasni róla számomra igazán megrendítő és  felkavaró volt, nem mellesleg a gyermek és ifjúkori élményeivel az írónő ismételten tabukat dönget. Sørenhez kapcsolódóan kúszott be egy mellékszál a történetbe, hiszen Suzanne, az újságírónő S. atya után kezd szimatolni, mit sem sejtve arról, hogy ezzel egy veszélyes játékba kezd, hiszen a hittel és a vallással hadilábon álló nőt Søren jóképűsége és őszinte szavai érzelmileg és testileg is teljesen felbolygatják. Hálásan köszönöm az írónőnek, hogy ezt a szálat is ennyire érdekfeszítőnek írta meg, így nem kellett egy percet sem nyavalyognom magamban, hogy vissza akarok térni a főszereplőkhöz.

A könyv címe nem véletlenül lett Az angyal, hiszen egy fiatal angyalarcú srác kap lehetőséget, hogy kiélhesse vágyait. Az elveszett Michael, aki eddig igyekezett elfojtani nem túl hétköznapi vágyait, most Norával együtt kezdi feszegetni a határokat és a fájdalomban megtalált felszabadító gyönyör mellett vágyni kezd vendéglátója, a játékos Griffin után.  Egy öngyilkosságot megkísérelt 17 éves, biszexuális mazochista, aki egy idősebb fickóba szeret bele... Tiffany Reisznek újabb vérlázító ötlete támadt, igaz?! Azonban mindezt annyi érzelemmel képes tálalni, hogy csak pozitívan lehet róla beszélni. Nagyon tetszett Michael és Griffin kapcsolatában az, hogy az azonnali kölcsönös testi vonzalom ellenére, és Søren parancsának engedelmeskedve, hosszú ideig kerülgették egymást, majd látványos gyötrődés és erősebb érzelmek megélése után teljesedett csak be a szerelmük. Édes egy páros, amellyel a szado-mazo mellett egy kevés M/M jelentet is változatossá tette a regényt.

A Wesley rajongóknak mondhatni egy kicsit érvágás a kötet, hiszen A szirénbéli távozása után háttérbe szorul. Megfeledkezni azonban nem tudnánk róla, Nora gondolataiba is befurakodik a csábító tisztaságának és ártatlanságának emléke. Kiléte szolgál némi meglepetéssel, de társaságában így is igen keveset lehetünk. 

Tetszik, hogy bár a szereplők egyazon körhöz tartoznak, mégis kellően változatos és egyedi személyiségek, mindig egyre többet mutatnak magukból, ezzel képesek újra és újra elképeszteni, érzelmileg megérinteni és vigyort varázsolni az arcomra. Többek között képtelenség volt vihogás nélkül olvasni egy gazdáját megvető komornyik szűkszavú, ám annál hatásosabb szavait.

A BDSM szex ebben a könyvben egyfajta háttérzaj, folyamatosan jelen lévő tevékenység és mégsem lesz tőle közönséges szexkönyv, hiszen abszolút az érzelmekre koncentrál, hihetetlen intenzíven. A múlt felelevenítésé pedig egyre szilárdabbá teszi a karaktereket és a történetet. Okosan felépített, fordulatos regény. Kemény és megdöbbentő, néha már-már drámai. Számomra mérföldekkel megelőzi A szirént és az év egyik legjobb könyvének tartom!

~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

  Sorozatinfó:

EREDENDŐ BŰNÖSÖK
The Original Sinners

1. A szirén (2013) ~ The Siren (2012)
2. Az angyal (2013) ~ The Angel (2012)
3. A herceg (2013) ~ The Prince (2012)
4. The Mistress

Kiadó: Egmont, 2013
Terjedelem: 472
Ár: 3999 Ft

Gayle Forman - Hová tűntél?

Kiadó: Ciceró, 2012
Oldalszám: 270
Ár: 2990 Ft

Ha maradnék #2

A történet:

HÁROM ÉV MÚLVA

Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?

Önmagában nem hiszen, hogy különösebben érdekelt volna egy depressziós rocksztár panaszáradata, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a félisteneknek tekintett sztárok minden látszat ellenére emberek és nem csak felhőtlen boldogságban élik életüket. Egyszerűen csak teljesen más nehézségeik akadnak, mint nekem. A könyv első fele pedig nem tűnne többnek, mint egy újabb fiatal, a sikerben megtört és kiégett lélek belső monológjának, aki depressziójának okairól mesél. Csakhogy Adam nem egy ismeretlen srác, hanem egy megható történet szerelmespárjának egyik fele, egy fiatalember, aki az előzményben barátnője életéért imádkozott, aki 24 óra leforgása alatt választott élet és halál között. Ez volt a Ha maradnék, amelyben Mia, a teste mellett töltött órákat visszaemlékezéssel töltötte, amelyben feltárult - többek közt - egy komolyzenész lány és egy rocksztárjelölt fiú kapcsolatának kezdete. Bármennyire is lehetett volna egy sztereotip gondolatunk egy jókislány - lázadó srác kettősről, hamar bebizonyították, hogy nemcsak a történet más, de a kapcsolat is érettebb egy rajongással, rózsaszín ködfelhőben lebegő kamaszszerelemnél és ha egy részből állt volna a történet, akkor Mia ébredése után, lassan megemésztve a tragédiát, könnyű lett volna elképzelnem nekik egy "örökké együtt" életet. Azonban Gayle Forman úgy döntött, hogy szerelem egyedül nem elég a boldogsághoz, így értünk el a három év múlva történéseihez, egy újabb 24 óra lassan pergő perceihez, immár az elhagyott Adam narrálásában.

Az írónő pedig rendkívül jól közvetítette egy boldogtalan, kiüresedett, idegileg már-már ronccsá vált srác érzéseit. Egyszerre szerettem, sajnáltam és akartam megvigasztalni, életet lehelni belé. Erre azonban csak egyetlen személy képes, az a Mia Hall, aki szó nélkül mondott búcsút a srácnak és akivel most újra összetalálkoznak, hogy Adam végre választ kapjon az eltávolodás okára. Azonban a Miért?-et nem lehet csak az első pillanatban a másiknak szegezni, így számomra türelmetlen várakozással telt a könyv második fele. Először udvariassági köröket tesznek, mint két távoli ismerős, majd a feszengés elmúlik és egy közös este még több emlékeket idéz fel Adamben és pillanatképekkel ajándékozza meg az olvasót a baleset előtti és az utáni időkről is. És egyszer csak illeszkedik a legfontosabb kérdés is a beszélgetésbe, amelyre egy érzelmileg ellentmondásos, mégis érhető magyarázat születik.

Érdekes volt látni egy erős, emlékekkel körülvett Miát, aki egyedül is nagyszerűen megáll a lábán, és egy labilis Adamet, akit hiába vesznek körül sokan, mégis oly magányos és otthontalan. Talán lehet mondani, hogy még Miát sem lehetett ennyire szétesve látni, viszont Adam karaktere sokkal jobban megfogott, mint Miáé, így a történetét is jobban magaménak éreztem. Hihetetlen gyorsan a bűvkörébe vont, és minden depresszív hangulata ellenére pont az volt, ami igazán megfogott. A melankolikus atmoszférát csak fokozták a nagyon is kifejező dalszövegek, amelyek a fejezeteket díszítették. Ezt a könyvet szerintem olvasni kell, írásban rendkívül nehéz visszaadni az eszenciáját, hangulatát, amely a történet egyszerűsége ellenére teljes mértékben be tudja szippantani az olvasót és ehhez bőven elegendő az elsőnek talán rövidnek tűnő 270 oldal, pedig nem az.

 

Sarah Addison Allen - Édes élet

Kiadó: Könyvmolyképző, 2012
Oldalszám: 296
Ár: 2990 Ft

Határozottan állítom, hogy Sarah Addison Allen művei  - a pontosság kedvéért most már kettőhöz volt szerencsém - megédesítik életem azon röpke óráit, amelyeket az olvasásukkal töltök. Egyszerűségük, lassú tempójuk ellenére annyira hangulatosak, (bű)bájosak, hogy mosollyal az arcomon, melegséggel a lelkemben falom az oldalakat. Az Édes élet is tagadhatatlanul az írónő keze munkája és az egyik kedvenc könyvem lett. 

A történet:

A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este. Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de lágyszívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet, de kétharmad részt egy tündéri keresztanya. Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta.

Gondolatok:

A borító színvilága akaratlanul is a bronz, a réz és a narancssárga különböző - őszi - árnyalatait hívja elő a képzeletünkben, ez a történet mégis inkább hófehér, hiszen Blad Slope kisvárosa hegyvidéki síparadicsom, ahol a könyv főszereplői életét hóviharok és hócsaták formálják, és persze Della Lee. A gardóbbitorló szinte mint a sors jobbkeze munkálkodik, hogy két nőt, Josey Cirrinit és Chloe Finleyt egymás útjába sodorja, miközben arról a furcsaságról, hogy miért nem hajlandó elhagyni a szekrényt, ügyesen tereli el a szót. 
Azért érte Joseyt az a "megtiszteltetés", hogy őt Della Lee személyesen "boldogítja" mert bizony neki nagyobb szüksége van a segítségre, hiszen a lányt a városka lakói nem engedték felnőni, az anyja pedig egyáltalán élni, így rabként él otthonában, szobája magányában álmodozik csak kalandokról és szerelemről. Della Lee nem kertel, nyersen az orra alá dörgöli félelmeit és egyre inkább cselekvésre készteti, amelynek következtében egyrészt gyakrabban mond ellent zsarnok anyának, aki mint pillangó szárnyát letépve korlátozza lánya életét, csak mert őt sem engedték repülni, másrészt végre igazi beszélgetésbe elegyedik a vágyott férfival, Adammel.
Chloe eddig egy férfi mellett élte egyszerű életét, de egy vallomás megtöri boldogságot és szembe kell nézni azzal, hogy a szeretett férfi megcsalta. Barátai a könyvek, amik szó szerint a semmiből bukkannak fel a közelében, a legváratlanabb helyeken, hogy útmutatást adjanak most azt üzenik, hogy bocsásson meg. Na de az nem is olyan egyszerű, ugye?

Ahogyan a szereplők közti kusza szálak sem, hiszen szinte mindenki kapcsolódik mindenkihez, valamilyen formában ismerősök, és így egymásra is hatással vannak tetteik. Személy szerint Josey anyja, a megkeseredett vén szatyor és Julian, Della Lee pasija volt az, aki kivívta ellenszenvem,  mindenki mást csak kedvelni tudtam.

A csodálatos Waverley-kerthez hasonlóan ebben a sztoriban is meg van a kellő varázs, szó szerint mágia, hogy egy picit el tudjon rugaszkodni a realitás talajától, mégis oly közel járjon hozzá, hiszen mégiscsak hétköznapi és nagyon emberi problémákat helyez a középpontba. Női olvasmány, de nem a meglátni és megszeretni típusú végzetes szerelem megelevenedése, hanem teljesen átlagos párosok vonzalma. Oly sok meglepetést nem okoz, bár nekem sikerült annyira elveszni a hangulatban és felhagyni a gondolkodással, hogy az utolsó fordulatnál felkaptam a fejem, hogy ezt ugyan hogy nem vettem észre. Sokszor mosolygásra késztetett és egyszerűen nem tudnám máshogy jellemezni, csak mint lelket melengető olvasmányt, amelynek minden pillanata élvezet. Olyan egyszerű, de nagyszerű.

 

Kresley Cole - A démonkirály csókja

Kiadó: Ulpius-ház, 2012 
Oldalszám: 401
Ár: 3499 Ft
A sorozat kötetiről

Halhatatlanok alkonyat után #6

"Az Illúzió a Valóság félénk testvére, aki felvidítja őt, amikor mogorva kedve van. Az Illúzió maga a csalafintaság a sok éves tapasztalat mellett, édes felejtés a tudás mellett. Bőkezű ajándék ott, ahol hiányzik valami. Számomra ez a szent. 

– Te magadat is illúziónak tartod? 

Sabine erre lassan elmosolyodott. 

– Akarsz a valóság lenni mellettem?"

Két testvér külön utakon, de nagyon is egy időben járta a szerelem rögös útját, az egyikőjük történetét már magunk mögött tudjuk egy ideje, és most elérkezett az idő, hogy a másik történetét is megismerjük. Úgy gondolom, másfél év után épp ideje volt már. 

A történet egy erotikus "mese"  egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.

Gondolatok:

Szerintem az írónő nem sok kétséget hagyott, hogy miről is fog szólni az idősebb Woede testvér története, így már előre dörzsöltem a tenyerem az újabb erotikus játékra gondolván, hiszen már alaposan kiismerhettem Kresley Cole általános koncepcióját. Ahogy vártam, nem hazudtolta meg magát az erotika terén, hiszen egy újabb késleltetett orgazmus köré építette történetét, öltöztette azt olykor romantikus köntösbe, gyújtott alá némi bosszúval és fűszerezte szerethető szereplőkkel, régi ismerősökkel, amely számomra tökéletes kombináció volt.

Először is ugorjunk vissza a Vámpírzóna elejére, mikor is Cadeon megkapja legújabb küldetését, hogy keresse meg az Edényt, azaz Holly-t és vigye el őt Grootnak, aki egy különleges karddal fizet majd érte, amely majd a halál nélküli Omort vesztét okozza. Csakhogy a kiszemelt áldozat is hozzájut ezekhez az információkhoz és tervet sző, hogyan is akadályozhatná meg a két testvér találkozását, hogy el se tudjanak indulni a kijelölt úton. Féltestvérére, Sabine-re hárítja a feladatot, hogy az idősebb testvért várbörtönbe vesse és beteljesítsen egy jóslatot, melynek egyik része, hogy az Illúziók Királynője Rystrom, Rothkalina törvényes királyának arája legyen. A varázslónőnek azonban nincs ideje lassú csábításra, így azonnal nehéztüzérséget vet be és erotikus fantáziák valóra váltásának ígéretével, heves izgatással igyekszik kicsikarni egy eskü szavait láncra vert kiválasztottjából. A démon azonban nem adja magát könnyen, hiszen neveltetése és becsülete miatt még mindig úgy véli, hogy a királyság sorsa előbbre való, mint a királynő, így szökésen töri a fejét. Jól is teszi, mert már több tekintetben is robbanás közeli állapotba került. Forr benne a düh, a vágy Sabine és a bosszú iránt is és a sors úgy akarja, hogy legyen lehetősége viszonozni a vendégszeretetet.

Azt már eddig is tudhattuk, hogy a két Woede testvér igen különböző személyiség. Cadeon sosem tagadta közönséges, csaló, hazudozó kufár voltát, de Rystrom eddig csak a kiegyensúlyozott oldalát mutatta mindenkinek. Sabine miatt azonban hektikussá válik, mivel a nő kifordítja józan, logikus viselkedéséből, előhozza belőle azt a démont, akinek piszkos a fantáziája, aki revansot akar, kiélvezni a bosszú minden percét. Készen áll a játékra, a küzdelemre a szeretett nőért, akit előbb meg akar leckéztetni, majd meg akar szelídíteni. Rystrom kifejezetten nehéz helyzetbe hozott, mivel eddig minden további nélkül Cadeon mellé álltam volna, de most erősen egyensúlyban érzem a két fickót, főleg, mert mindkettőnek más az igazi szexepilje.

"Lehet, hogy ez a varázslónő egy gonosz szuka, de az én gonosz szukám. Az első és az utolsó."

Sabine fennhangon hirdeti, hogy rosszalkodni jó, és igyekszik bizonyítani, hogy a varázslónők valóban a sötét oldal szülöttei. Önzőnek láttatja magát, aki csak a saját érdekében cselekszik, aki gátlástalanul játszik másokkal, miközben viselkedése egy része csak egy álca. Lelke mélyén csak biztonságra vágyik, el akarja felejteni a vele történt borzalmakat, a számtalan átélt halált, és most látja elérkezettnek az időt, hogy igazán kezébe vegye az élete irányítását.
Meglepődtem rajta, hogy az írónő őt is egy szűz karakter képében léptette színre, bár cseppet sem játszatta el vele a szende ártatlant. Elméleti tudását minden vonakodás nélkül ültette át a gyakorlatba. Vagányság, nagyszájúság és a szűzi életmód miatt hasonlóságot vélek felfedezni közte és Az Alvilág Uraiból ismert Anjával, a Fejetlenség istennőjével. Határozottan emlékezetes karakter mindkettő.

Végre felbukkant a Lothaire c. kötet Lothaire nevű vámpírja, akire már nagyon kíváncsi voltam, hiszen kezdett már zavarni, hogy az önálló kötettel rendelkező vámpírharcoshoz még nem volt szerencsém, nem tudtam mi fán terem és hasonlók. Azt rebesgetik, hogy jó történet lesz, és én is úgy érzem, hogy meg van benne a megfelelő alapanyag. Holly és Cadeon is vendégszerepelt néhány jelenet erejéig, ahogy Nix is nevetésre késztetett, amikor úgy döntött segítségére lesz a démonkirálynak.

Ha nem is nagy mélységgel, de a sztori boncolgatja a testvéri kapcsolatokat. Egyrészt ott a két démontestvér, akik hiába tűnnek elválaszthatatlannak, mégis éket ver közéjük a múlt, a bűntudat és a neheztelés. Sabine és Lanthe között pedig igazi összetartás, örök kapocs van, egymás egyetlen bizalmasai egy gonosz féltestvérekkel teli közösségben.

A történetben az erőteljes erotika mellett eltörpül Rystrom 900 éves harca a koronáért, és úgy vettem észre, hogy ez több olvasót rosszabbul érintett, mint engem. Tény és való, hogy nem egy eseménydús kötet, nem tarkítják halálig tartó összecsapások, és Omortot is hamar eléri a vég, de én mégsem hiányoltam semmit. Elfogult vagyok? Naná, teljes mértékben. Nekem teljesen megfelel a meséket idéző világ, a varázslatos hangulat, szerethető szereplők és az erotikus izzás.

Hiába tartom egy letehetetlen könyvnek, amelynek a kedvenceim között a helye, akkor sem tudom megállni, hogy ne szapuljam a magyar kiadást, nevezetesen a fordítást. Egyszerűen nem tudom felfogni miért kell minden kötetet más fordítónak adni, aki aztán "újításba" kezd, és ezzel elveszi a sorozat egységét, a kiadó, a korrektor és még ki tudja ki, pedig ugyanolyan hanyag, mert hagyja. Kifejezetten zavart, hogy három kötet után a tomboló démonok dühöngőkké váltak, amivel jóformán egy fajátnevezést történt. A titulusok rendre megváltoztak, szinte senkit nem úgy hívnak, mint ahogy az előző kötet(ek)ben. Amit még viccként tudok felfogni az a Káprázatok királynőjeként beharangozott Sabine, aki saját kötetében már az Illúziók Királynője, de hát ha már ő a főszereplő, hívassa úgy magát ahogy akarja. A Királcsinálóból Királyavatóvá válás is eltörpül a Balfasz Idióta Nix mellett, amit én kifejezetten sértőnek érzek. Mindenki tudja, hogy Nix a nap szinte minden percében zizi, és az őrültségére utalást értem én, hogy hangsúlyozni kell, de nem így. Maradt volna akkor már a Furva Klúgos, ami szintén baromság, de mégsem ennyire durva. Szomorú, hogy az igényesség színvonala a mocsár fenekén van.

Nem akarom bosszúsan zárni a soraim, így inkább remélem, hogy 2013 sem fog elmúlni újabb Kresley Cole kötet nélkül, főleg hogy egy olyan párosé lesz majd a főszerep, aki már az első kötet óta kergetőzik a háttérben. Szegény Garreth... tehát várom az újabb lykae-valkűr páros történetét, hiszen tapasztalat alapján kár remélni egy Murdoch Wroth & Daniela novellát .

Jamie McGuire - Gyönyörű sorscsapás

Kiadó: Maxim, 2012 
Oldalszám: 450
Ár: 2999 Ft

Türelmetlenül vártam a könyv megjelenése napját, mert már hetekkel azelőtt befészkelte magát a fejembe és a szerintem sokak által jól ismert megfoghatatlan „érzem, hogy jó lesz” sugallat késztetett vásárlásra, és a születésnapom alkalmából rendelt könyvek között kapott helyet. Nem volt kétséges az sem, hogy azonnal rá fogom vetni magam a könyvre, amelynek eleget is tettem, úgy egy hónappal ezelőtt. Megszokásból következne, hogy ezután jön az értékelés megszületése, azonban tanácstalanul néztem az üres képernyőt és sehogy sem sikerült az élményt megfelelő szavakba önteni. Időközben pedig egyre többen olvasták és egyre gyakrabban kerültek a szemem elé az újabb értékelések, amelyektől újra kedvet kaptam a könyvhöz és reménykedtem, ha lassabban habzsolom be a lapokat, akkor a végére a gondolatok értelmes bejegyzéssé állnak majd össze. Így pedig - kissé túlozva, de - egy hónapon belül megtörtént az újraolvasás, ami azért elég sokatmondó lehet. Mindenképpen írni akartam róla még ebben az évben, hiszen hogy nézne ki, ha Az év könyve 2012 cím nyerteséről nem lenne élménybeszámoló.

A történet:

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.

Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.

Gondolatok:

Bevallom őszintén, még most sem tudom pontosan megmondani, hogy miért is kapta meg a fentebb említett képzeletbeli címet, hiszen nem egy tökéletesen megkreált, utánozhatatlan történetről van szó, és mégis olvasni igazi élmény volt, ugyanannyira impulzív, mint a főszereplők maguk.

Néha akadnak olyan könyvek, amelyeket olvasva, nagyon is tudatában vagyunk annak, hogy az írónő a klisék halmazából merített, fejcsóválva figyeljük hogy ámítják magukat a szereplők, akik nem látják a fától az erdőt. Pontosan érezzük mikor vált a történet túl szirupossá, és mi az a szituáció, ami, ha a valóságban történne, biztosan a frász kerülgetne minket, olvasva mégis nagy eséllyel csak olvadozunk a romantikus lelkünk miatt. Tehát elfogadjuk, sőt faljuk és imádjuk a könyvet minden túlzása és hibája ellenére.

A történet igazából egyszerű, hiszen két fiatal egymásra találásáról szól, egy igazi se veled, se nélküled kapcsolatot mutat be, amely sokáig a barátság álarca mögött bimbózott. Lényegében csak saját magát ámította a kezdetektől elválaszthatatlan páros, Travis azzal, hogy nem elég jó a lánynak, Abby pedig, hogy csak barátságot érez a srác iránt, és neki nem ilyen rosszfiúra van szüksége, hiszen a zülléssel töltött éveket már maga mögött hagyta.

„Bárcsak te meg Travis rendeznétek a dolgotokat, a francba is! Mindent elpusztítotok magatok körül! Ha boldogok vagytok, szerelem, béke, madárcsicsergés van. Ha megharagszotok egymásra, magatokkal rántjátok az egész világot!”

Úgy érzem, a szereplők nagyban hozzájárultak a könyv sikeréhez. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy ennyire megkedveltem volna jóformán mindenkit. Szívembe zártam a Maddox család férfitagjait, a nagyszájú, tetovált népséget, akik azért nagyban megalapozták, hogy Travis ilyen kemény harcossá váljon. America és Shepley együtt is szép párt alkotott, de külön-külön is bebizonyították, hogy remek barátok, jóban-rosszban ott vannak Abby és Travis mellett, méghozzá úgy, hogy nem rejtik véka alá a véleményüket. Nem vagyok benne biztos, hogy Parkert, Travis riválisát és a lehetetlen szerelmi háromszög harmadik tagját sikerült e igazán kiismernem, számomra pengeélen táncol (vagy talán egyszerre mindhárom) a „bugyiszaggató, ágybacipelő, keresztbe teszek Travis Maddoxnak” pasi, a valódi érzelmeket tápláló gazdag fiatalember és a „mentsük meg a bajba jutott lányt” jótevő között.

Abby az a főszereplő lány, aki annak ellenére szimpatikus, hogy sokáig nem esik le neki a nyilvánvaló, és ő ringatja magát leginkább a barátságba, ami akár idegesítő vonása is lehetne. Travis Maddoxról pedig regényeket lehetne írni, hiszen ő az, aki igazán meghatározza a könyvet.

„A következő harcosunkat nem kell bemutatnom, de azért mégis megteszem, mert kitör tőle a frász! Reszkessetek, fiúk, és dobjátok le a bugyitokat, lányok! Íme, Travis „Veszett Kutya” Maddox!”

Az egyetem hírhedt rosszfiúja, aki illegális bunyókkal keresi meg a betevőjét, külsőre is igazi „bad guy” a látványos tetoválásaival, és kihagyhatatlanul szoknyapecér, aki egyéjszakás kalandjairól híres. Mindaddig, míg Abby-t meg nem látja az egyik meccsén. Erőszakossága nem vész el a sorsfordító találkozás után sem, féltékenysége, birtoklási vágya, látványos kiborulásai, hangulatingadozása teszik magát a könyvet is impulzívvá, lobbanékonnyá. Ő az a srác, aki csak a lapokon álompasi, hiszen elhisszük, hogy életében először valóban szerelmes és félelmei, kétségbeesése váltja ki belőle a szélsőséges reakciókat, miközben a valóságban egy ilyen pasi elől szinte minden józan gondolkodású nő fejvesztve menekülne. Kinek lenne vonzó egy olyan pasi, aki laposra ver egy srácot, mert beszólt neki vagy a csajának, miért lenne jó, ha valaki annyira szeretne, hogy mozdulni sem lehetne nélküle és mégis, ha ezt a lapokon látom viszont nem hogy taszítana, hanem várom a boldog befejezést.

"Tudod, mi a kölcsönös függés, Abby? A barátod kiváló példa rá, ami hátborzongató, ha hozzávesszük, hogy a nők iránti tisztelet teljes hiányától eljutott addig, hogy azt hiszi, nélküled levegőt sem tud venni."

"Veszekedtem, nevettem, szerettem vagy sírtam – bármit csináltam is, ha vele csinálhattam, nem akartam máshol lenni."

A szereplők életkorából, az egyetemi életből következik, hogy a történet maga mögött hagyta a igazi kamaszos viselkedést, a ya műfaját és egy szinttel feljebb lépett, a hazánkban szerintem még cseppet sem elterjedt new adult szintre, amely koromból adódóan is jobban tetszik. A könyv nem mellőzi az alkoholmámoros perceket, az ágyjelenetet, de szerencsére közel sincs az erotikára kihegyezve.

Mint már említettem nem mentes a hibáktól, én is lecsapnám az utolsó fejezeteket, és mégsem tudok ellenállni neki. Mivel a könyv nagy kedvencemmé vált, így örömujjongással fogadtam, hogy az Abby szemszögéből most megismert történet újrázik és Travis gondolatait látva is megismerésre kerül a Walking Disaster kötetben. Minden reményem a Maxim kiadóban van, hogy elhozza számomra, lehetőleg minél hamarabb.

Karen Rose - Érints meg

Kiadó: Ulpius-ház, 2010
Oldalszám: 628
Ár: 3999 Ft
Az írónő további könyvei

Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt volt szerencsém először a könyvhöz és már akkor nagy Karen Rose rajongónak tudtam magam. Két év alatt a kiadó nem tudott kitermelni magából több könyvet az írónőtől, de a böjtöt a néhány hete - már hivatalosan is - megjelent Számolj tízig törte meg. Nem haboztam lecsapni rá, befejezve pedig vitt tovább a hangulat, és úgy éreztem, hogy Aidan és Tess sztorijára is szükségem van. Rá kellett jönnöm, hogy hiába több mint hatszáz oldal, akkor is villámgyorsasággal tudom falni az oldalakat, és a Halj meg értem után a második kedvenc kötetet tisztelhetem benne az írónőtől. Egyszerűen imádom.

A történet:

Valaki gyötri dr. Tess Ciccotelli orvosnő pszichiátriai betegeit, addig a pontig, míg végül kétségbeesésükben öngyilkosságot követnek el. Az eseteket pedig úgy rendezi meg, hogy a gyanú Tessre terelődjön. A doktornő azonban még a rendőri kérések ellenére sem hajlandó megszegni az orvosi titoktartási esküt.

Aidan Reagan nyomozó tökéletesen megérti, hogy Tess óvja a betegeit, de minden jel arra mutat, hogy ez a név és arc nélküli ellenség eltökélte, hogy tönkreteszi Tess karrierjét, családját, és végül elpusztítja magát Tesst is. Aidan és Tess mindent megtesz azért, hogy megállítsák a gyilkost, de egyre nyilvánvalóbb, hogy Tess nyaka körül szorul a hurok, és a nő sehova sem menekülhet, sehova sem rejtőzhet.

Gondolatok:

A Gyilkolj értem c. könyvvel lezárult egy szövevényes történetfolyam, amely a Vartanian család és a georgia-i Dutton városának mocskos titkait fedte fel. A kisvárost elhagyva Chicago lesz az új helyszín és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező kötetek a chicagoi rendőrkapitányság nyomozóinak ügyeibe, szerelmi életébe fognak betekintést engedni. A kiadótól pedig nem is várhattam volna mást, mint hogy ismét fittyet hány a logikára, ami azt követelné, hogy minimum Abe Reagan és Kristen Mayhew I’m watching you című kötetével kezdjék a sort, hiszen velük már egy kisbabás boldog párként találkozhatunk ebben a kötetben, arról nem is beszélve, hogy Kristen szájából elhangzik egy poéngyilkos mondat is a saját történetére vonatkozóan. Így viszont, hogy az Érints meg került hamarabb terítékre egy ismerősre mindenképp számíthattunk, hiszen Tess Ciccotelli a Halj meg értem béli Vito Ciccotelli húgocskája, Vito pedig nagyon is felbukkan, hogy a védelmező báty szerepét eljátssza, igaz a történtek idején Sophie Johanssen még nem rabolta el a férfi szívét, hiszen időben jóval az ő kötete előtt járunk.

E történet párocskája határozottan közel áll a szívemhez és jóformán az első perctől kezdve szimpatikusak nekem. Egyszerűen nagyon tetszett, hogy ha közvetlenül nem is ismerték egymást, mégis előtörténetük volt, ami által Aidanből az első igazi találkozás a közös ügy kapcsán ellenszenvvel, már-már megvetéssel vegyes vonzalmat váltott ki. Nem is igazán hibáztatom a férfit, hiszen a doktornő rendkívül jól ölti magára a rideg, érzelemmentes, profi pszichiáter szerepét, pedig az álca fenntartása hatalmas erőfeszítéseket követel a nőtől. Azonban Aidan gyűlölete viszonylag hamar szertefoszlik és támasza és védelmezője lesz a nőnek, akit egy őrült célpontjául szemelt ki. Aidan határozottan az a fickó, aki nem fél beismerni, ha tévedett, remek zsaru, sokat tanult, mire megtalálta igazi hivatását, és ráadásul nagyszerű testvér. Határozottan megkedveltem a Reagan családot. Tess mindenképpen megérdemli a tiszteletet, mert mindig tisztességes maradt és hiába sújtotta újabb csapás, erős maradt és sosem adta fel.

A rendőrség munkáját csak dicsérhetem, nem futottak fölös köröket, nem volt igazi toporgás, hanem szépen lassan rakták ki a kirakós darabjait és nem dőltek be a félrevezető nyomoknak. Határozottan szimpatikussá váltak a nyomozók, akik a későbbiekben is fel fognak még bukkanni.

Másodszorra már elkerülhetetlenül minden szemöldökráncolást és gyanút keltő mondatot elsőre kiszúrtam, ami a gyilkos kilétére utalt, és rájöttem, hogy hiába tippeltem jól már első olvasáskor is, elég későn szúrta ki a szemem az igazság. Maga a gyilkos munkamódszere határozottan tetszett, jómaga csak a romeltakarítást, a tanúk elhallgattatását végezte, minden más csupán szervezettség kérdése és a türelem játéka volt. A gyilkosságok nem az élvezetét növelték, hanem eszközök voltak, hogy lelkileg gyötörjék az igazi célpontot, Tess Ciccotellit. Halottak akadtak szép számmal, a szerencsétlen áldozatoktól kezdve a cinkostársakig. Mondhatni, hogy az őrült elme elég okos volt, hogy szépen szövögesse a terveit, de önhittsége a vesztét okozta, ráadásul lebecsülte a barátság erejét. Tess és a gyilkos szemtől szembeni találkozása hozta a nagy vallomásokat, amelyek számos szituációt új megvilágításba helyeztek, a rendőrségi nyomozás vége pedig a bosszú egy másik kiindulópontjára adott magyarázatot.

Egy negatívumot sem tudnék mondani a könyvre, személy szerint hibát sem látok benne, bár az is lehet, hogy mégis van. Azt tudom, hogy nagyon szerettem olvasni, nagyon kedvelem a szereplőit, a szerelmi szál számomra tökéletes, a gyilkosban és tetteiben van fantázia, tehát úgy jó, ahogy van.

Lisa Kleypas - Csábíts el pirkadatkor

Kiadó: Ulpius-ház, 2012 

Oldalszám: 414

Ár: 3499Ft
A sorozat köteteiről

Hathaways #2

Kérdezem én, miért csak hosszú várakozásokkal töltött évek után olvashatom az egyik kedvenc romantikus írónőm egy-egy újabb művét? Miért kell Kleypas könyvekre rendszeresen két évet várni? Persze nem várok én választ, hiszen az sem változtatna semmin, de akkor is bosszant. Jóformán ez a könyv is hamvaiból kelt életre, mert bizony már nem nagyon hittem, hogy valaha a kezemben tarthatom. Még az a szerencse, hogy az írónő nem tud nekem csalódást okozni, és minden könyve a kedvenceim között landol.

A történet:

„Az Éjfélig vagy enyém című regényben megismert népes Hathaway család második leánya, Win éppen csomagol. Gyenge tüdeje miatt Franciaországba utazik, ahol egy híres klinika jó eredményeket ért el a tüdőbaj gyógyítása terén. Ám Win szíve nehéz – fáj otthagynia Kev Merripent, a mogorva, zárkózott cigány fiatalembert, akibe kislánykora óta szerelmes.

Win két év múltán, immár sugárzó ifjú hölgyként, megerősödve tér haza. A szerelem kettejük között csak még erősebben izzik, ám a beteljesülésig nemcsak a gyökereikből eredő kulturális különbségeket kell áthidalniuk, de Merripennek még a lány kezére pályázó ármánykodó riválisát is le kell győznie. S mindeközben fény derül Kev titokzatos múltjára…”

Gondolatok:

    „Elkeseredett hajszát vívok érted és az életemért. Az az álmom, hogy egy szép napon mindketten felém fordítjátok az arcotokat, és én utolérhetlek. Ez az álom segít át az éjszakákon. Sok mindent szeretnék neked mondani, de nem lehetem.

    Remélem, hamarosan jobban leszek, és akkor újból meghökkentelek, de a következmények már kellemesebben alakulnak majd.

   Száz csókot zárok ebbe a borítékba. Gondosan számold át őket, és egyet se veszíts el.

   A te

Winnifreded

   Kev kisimította a levelet az asztalon, és végigfuttatta ujjait a kecses sorokon. Még kétszer elolvasta.

   Hagyta a kezét rázárulni a papirosra, összemorzsolta a levelet, és a kandallótűzbe hajította.

   Elnézte, ahogy meggyullad és felizzik a papír, míg fehérsége hamuvá nem lett, és Win szavai örökre elenyésztek.”

Nem szoktam túl sok idézettel tarkítani a bejegyzéseket, de ez a néhány sor igazán jól jellemzi a könyvet. A nő bátran harcol, a férfi pedig áltatja magát, hogy a lánynak jobb lesz nélküle, pedig a szíve szakad meg a szeretett nő hiányától.

Na de kezdjük talán az elején. Remek fejezettel nyitott a történet, és gyorsan rádöbbentett, hogy nem a két év várakozás alatt megszületett elképzeléseim fognak valóra válni. Win nem az a törékeny nő lesz, akit elképzeltem, Merripen pedig még nehezebben adja majd meg magát, mint gondoltam volna. Kleypas egyik sajátosságaként hamar forró és tüzes lett a légkör a búcsúzó szerelmesek között, de a kezdeti lánggal kell beérni sokáig, mert több lesz a heves veszekedés, esetleg a nem beszélek veled, mint a szenvedélyes lopott csókok, együttlétek.

Win távollétét az írónő úgy hidalta át, hogy Merripen múltjába engedett betekintést, így a férfiról lehull a titokzatosság leple. Kapunk néhány emlékképet egy fiatal roma fiú törzsbéli életéről, az első találkozásról a Hathawayekkel, és természetesen Win első belépőjéről, amikor elrabolta Merripen szívét. Azonban van, amire még Merripen sem emlékszik, és ő hiába hagyná a múltat nyugodni, Cam Rohan, Amelia férje mégis minden elkövet, hogy mélyre ásson és szerencseátkának köszönhetően, amibe bele fog sikerrel végződik. A történet végére tehát pontot tehetünk a két Pooka tetoválás rejtélyére is.

A Hathawayek egy igen összetartó család, így a testvérek nélkülözhetetlen szereplői a történetnek. Elmondhatom, hogy cseppet sem lettek mások, hiába telt-múlt az idő, maradtak ugyanolyan furcsa, hóbortos társaság. Poppy hamar leírja a londoni férfi felhozatalt, Beatrix rájön, hogy nem neki való a leánynevelde, Leo még mindig éli a kényelmes vikomti életét, Amelia pedig jóformán minden percben anyáskodik.

Gazdagodott a történet két szereplővel, a harmadik betolakodó ficsúrt inkább nem említeném, bár Julian Harrow felbukkanása mindenképpen felkavarta az állóvizet, és előhozta Merripen féltékeny és birtokló énjét, amit én nagyon élveztem. Visszatérve azonban az új szereplőkre, nem tudom nem megemlíteni Beatrix legújabb háziállatát, Csíkot, aki egy menyét... igen, egy menyét, aki nem egy vicces jelenetet produkált, ráadásul a végkifejletben mondhatni kulcsfigurává lépett elő. Míg engem boldogított ez a szőrös jószág, addig Miss Marks-nak, a lányok új nevelőnőjének annál több bosszúságot okozott. Szegény párát két frontról is érte támadás, mert Leo is folyton rajta köszörülte a nyelvét, már-már faragatlan módon csipkedte szavaival. Én persze már magamban somolygok, hiszen hiába gondolja az úrfi, hogy Miss Marks egy csontos, csúnyácska egérke, egyszer úgyis feleségül veszi és én már ezt alig várom. Azonban az írónőtől nem tisztességes már most elhinteni a morzsákat a párról, miközben Poppynak adta a következő kötetet, akinek jövendőbelijét nem érte megtiszteltetés, hogy már felbukkanjon, legalábbis nem tudok róla, így viszont a negyedik kötetre fáj most nagyon a fogam, de a kiadót ismerve...

Mindenesetre minden perc várakozást megért a történet, nagyon tetszett. Most nehezen hiszem, hogy Win és Merripen párosát bármelyik testvér története túl tudná szárnyalni, de ha mégis, nekem annál jobb. Remekül szórakoztam, nevetgéltem, mosolyogtam, voltam ugyan bosszús is, de csak azért, mert annyira szeretem a szereplőket, akik néha igazán fafejűek tudnak lenni. Humorban, erotikában, könnyedségben egy megszokott Kleypas könyv. Egyértelműen kedvenc.

Karen Marie Moning - Új nap virrad

Kiadó: Cor Leonis, 2012

Oldalszám: 597

Ár: 3490 Ft 

A sorozat köteteiről

Tündérkrónikák #5

Olyan könnyen tudta túlszárnyalni a Rossz hold kelt fel a harmadik kötetet, hogy fel sem merült bennem, hogy az írónő ne tudná tovább fokozni az élvezetet, pláne egy – fogalmazzunk úgy – évadzáró epizód esetében, arra viszont már nem számítottam, hogy szó szoros értelmében kétszeresen is túlteljesít. Közel hatszáz oldalnyi – tehát jóformán kétkötetnyi - gyönyör, fájdalom, sötétség és persze spekuláció töltötte meg a lapokat.

Szeretnék sejtelmes maradni a továbbiakban, mert úgy érzem van bennem annyi erő, hogy a spoilereket megtartsam magamnak, hiszen senkit sem akarok megfosztani a Mackel való spekulálás rögös útjától, pláne nem akarom csökkenteni a meglepetés erejét, ami nem egy esetben az állat a padlóra küldheti. Na de azért mégis ejtenék néhány szót a könyvről.

Szerintem a lelke mélyén mindenki tudta, kinek a halála következett be az előző kötet végén, de talán arra nem számítottunk, hogy a megkönnyebbült sóhaj ilyen sokára következik majd be, és addig jelentősen depresszív hangulatban indul meg egy eltökélt, hidegvérű, egyetlencéllebegaszememelőtt Mac a könyvért folytatott harc végső csatájába.

Azt is sejthettük, hogy sok újdonsággal tudnak a szereplők még szolgálni, és azt kell mondjam, igen, kevés azon szereplők száma, akikről ne lehetne még egy leplet lerántani, ne tudnának valami sorsfordítót mutatni magukból. Dani, Rowena, V’lane, Cruce, az Unseelie király, az ágyasa, Christian, az álmodozó tekintetű srác, úgy egészében a tükörbirodalom valóban nem véletlenül kerültek bele a történetbe. Ennyi hűűű-t, hááá-t, oohhh-t már régen produkáltam olvasás közben, de igazán jól esett a sorozatos megdöbbenés.

Négy köteten keresztül evett a fene a válaszért arra a kérdésre, hogy Ki, - egy idő után pedig már - mi vagy te, Barrons? Gondoltam most jött el az igazság pillanata, csakhogy JZB azért (is) olyan emlékezetes, felkavaró karakter, mert rendkívül titokzatos és úgy érzem még most is nagyon sok mindent megtartott magának, mindamellett, hogy Macnek nagyobb betekintést engedett a múltjába, helyet talált neki a jelenében. Most nevezném igazi kapcsolatnak azt, ami kettejük között van, hiszen a vággyal, feszültséggel, harccal teli macska-egér játék kötelékké kovácsolódott. Erotikától nem is lehetett volna mentes, de jó volt látni már igazi meghittséget is.

Ez a kötet a végső harc mellett, az elmélkedésé volt, Mac belső monológjaié egyrészről a világról, az életről, szerelemről, másrészről saját magáról, hogy Ki is az a Mac? Ki vagyok én? És, hogy ki valójában? Moning egyik legzseniálisabb ötlete. A kötet pedig a sorozat legjobbja, kétségtelen, hogy méltó egy „befejezéshez”.

Az első sorokban úgy fogalmaztam, hogy ez a kötet egy évadzárónak felel meg, hiszen hiába tettünk pontot a Sinsar Dubh utáni hajsza végére, nem kell búcsút mondani a világnak és a szereplőknek. Egy időre Dani veszi át a stafétát saját krónikáiban, de Moning ígérete szerint Mac és Barrons is visszatér még.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!