Karen Marie Moning - Új nap virrad

Kiadó: Cor Leonis, 2012

Oldalszám: 597

Ár: 3490 Ft 

A sorozat köteteiről

Tündérkrónikák #5

Olyan könnyen tudta túlszárnyalni a Rossz hold kelt fel a harmadik kötetet, hogy fel sem merült bennem, hogy az írónő ne tudná tovább fokozni az élvezetet, pláne egy – fogalmazzunk úgy – évadzáró epizód esetében, arra viszont már nem számítottam, hogy szó szoros értelmében kétszeresen is túlteljesít. Közel hatszáz oldalnyi – tehát jóformán kétkötetnyi - gyönyör, fájdalom, sötétség és persze spekuláció töltötte meg a lapokat.

Szeretnék sejtelmes maradni a továbbiakban, mert úgy érzem van bennem annyi erő, hogy a spoilereket megtartsam magamnak, hiszen senkit sem akarok megfosztani a Mackel való spekulálás rögös útjától, pláne nem akarom csökkenteni a meglepetés erejét, ami nem egy esetben az állat a padlóra küldheti. Na de azért mégis ejtenék néhány szót a könyvről.

Szerintem a lelke mélyén mindenki tudta, kinek a halála következett be az előző kötet végén, de talán arra nem számítottunk, hogy a megkönnyebbült sóhaj ilyen sokára következik majd be, és addig jelentősen depresszív hangulatban indul meg egy eltökélt, hidegvérű, egyetlencéllebegaszememelőtt Mac a könyvért folytatott harc végső csatájába.

Azt is sejthettük, hogy sok újdonsággal tudnak a szereplők még szolgálni, és azt kell mondjam, igen, kevés azon szereplők száma, akikről ne lehetne még egy leplet lerántani, ne tudnának valami sorsfordítót mutatni magukból. Dani, Rowena, V’lane, Cruce, az Unseelie király, az ágyasa, Christian, az álmodozó tekintetű srác, úgy egészében a tükörbirodalom valóban nem véletlenül kerültek bele a történetbe. Ennyi hűűű-t, hááá-t, oohhh-t már régen produkáltam olvasás közben, de igazán jól esett a sorozatos megdöbbenés.

Négy köteten keresztül evett a fene a válaszért arra a kérdésre, hogy Ki, - egy idő után pedig már - mi vagy te, Barrons? Gondoltam most jött el az igazság pillanata, csakhogy JZB azért (is) olyan emlékezetes, felkavaró karakter, mert rendkívül titokzatos és úgy érzem még most is nagyon sok mindent megtartott magának, mindamellett, hogy Macnek nagyobb betekintést engedett a múltjába, helyet talált neki a jelenében. Most nevezném igazi kapcsolatnak azt, ami kettejük között van, hiszen a vággyal, feszültséggel, harccal teli macska-egér játék kötelékké kovácsolódott. Erotikától nem is lehetett volna mentes, de jó volt látni már igazi meghittséget is.

Ez a kötet a végső harc mellett, az elmélkedésé volt, Mac belső monológjaié egyrészről a világról, az életről, szerelemről, másrészről saját magáról, hogy Ki is az a Mac? Ki vagyok én? És, hogy ki valójában? Moning egyik legzseniálisabb ötlete. A kötet pedig a sorozat legjobbja, kétségtelen, hogy méltó egy „befejezéshez”.

Az első sorokban úgy fogalmaztam, hogy ez a kötet egy évadzárónak felel meg, hiszen hiába tettünk pontot a Sinsar Dubh utáni hajsza végére, nem kell búcsút mondani a világnak és a szereplőknek. Egy időre Dani veszi át a stafétát saját krónikáiban, de Moning ígérete szerint Mac és Barrons is visszatér még.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!

Karen Marie Moning - Rossz hold kelt fel

Kiadó: Cor Leonis, 2012

Oldalszám: 399

Ár: 2980 Ft

Tündérkrónikák 4.

Máig érthetetlen számomra, hogy történhetett meg a Tündérkrónikákkal, hogy bekerült a hányatatott sorsú sorozatok közé. Bizony a Kelly kiadó kétségek között hagyta a rajongókat, hogy megtudhatják-e valaha is, ki az a Jericho Barrons vagy mi lesz Mac és a világ sorsa. De amire a Kelly nemet mondott, arra a Cor Leonis igennel válaszolt és szinte hősként lépett színre a Moning rajongók szemében. Rajongók pedig vannak, szerintem nem is kevesen, hiszen aki egyszer elkezdte – természetesen néhány kivételtől eltekintve – azt előbb-utóbb magába szippantotta a stílus, a világ vagy a karakterek.

A történet:

„A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.

Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.

Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen.

Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte?

Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V'lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat?
Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal?
Mindig maradj a fényben! „

Gondolatok:

Hogy rossz hold kelt fel, az nem kifejezés, hiszen a világot elárasztották a sötét és gonosz Unseeliek, másodpercek alatt kebeleznek be milliókat az árnyak, emberek halnak meg és Mac vágytól fűtve, csupán szex után sóvárogva hánykolódik, miközben ő is egyike azoknak, akik megmenthetik a világot, az embereket, akik most szembesültek a természetfeletti létezésével.

Hosszú időnk volt gondolkozni A hajnalra várva befejezése után, hogy Moning hogyan fog majd kikecmeregni az általa kreált állapotból, hogyan tölti meg újra gondolatokkal Mac fejét és oszlik fel elméjében és testében a vágy. Bevallom őszintén fel sem merült bennem az, amelyet megvalósított. Tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve olvastam a sorokat és alig hittem el, hogy megtette velük azt, amit csak a legvégén mertem remélni. Jelentősen előtört belőlem is egy nimfomán lény és még többet követeltem volna, mert egy ilyen Barronsszal úgy éreztem nehéz betelni. Nem csak erotikus volt, hanem tele olyan elhangzó mondatokkal, tettekkel, amelyek Barrons érzéseit sokkal jobban közvetítették, mint eddig valaha is. Bár nem elképzelhetetlen, hogy rajongásom nagyban hozzájárult ahhoz, hogy több mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítsak.  Eddig sem volt kérdés, hogy melyik teambe tartozom, de ezek után végképp elköteleztem volna magam mellette.

Ahogy Mac újra köztünk volt, én is észhez tértem, mivel a düh igazán kijózanítja az embert és néha Macet jól megráztam volna, hiszen ha már mindenre emlékezett, akkor miért nem tudott jobban olvasni a sorok között. Na de az idő többségében még mindig inkább kedveltem. Ha pedig Macről eddig azt gondoltuk, hogy egyre inkább sötétté vált, felvette egy harcos sidhe-látó szerepét, akkor most már egy fekete Macről beszélhetünk, aki, ha kell, egyedül száll szembe a gonosszal.

A Nagyúr és a Sinsar Dubh a lány nyomában jár, bár ez fordítva is igaz. Rowenát szívem szerint a rosszakarók közé sorolnám, hiszen állandóan lejáratókampányt indít Mac ellen, basáskodó, követelőző, tehát minden tekintetben kivívta ellenszenvem. A szintén sidhe-látó Dani, a fiatal, száguldozó lány egyre távolabb kerül tőlem, kezd egyre inkább idegesíteni. Egyszerűen nem tudok megbarátkozni a stílusával és a sidhe-látók közötti hányatatott sorsa sem tud meghatni annyira, hogy kedvelni tudjam.

Christian MacKeltar a legváratlanabb helyen bukkant fel, és addig talán nem is fogtam fel mennyire hiányzott és igazán kedvelem ezt a karaktert, bár vetekszik vele a titokzatos Álmodozó tekintetű srác, aki bizony izgatja a fantáziám. Örülnék, ha többet szerepelne, és többet tudhatnék meg róla.

Személyesen találkozhattunk végre Ryodannal, aki bár kegyetlenül őszinte, hasonlóan veszélyes és arrogáns, mint Barrons, de a titkok felfedésében a legkevésbé sincs segítségünkre. Valahogy úgy éreztem, hogy V’lane most nagyon a háttérbe szorult, bár ez nem gátolta meg, hogy néhány jelenet erejéig olvadozzak tőle, vagy épp kissé megsajnáljam.

Nagy Tündérkrónikák rajongó lévén nem tudom mi értelmeset lehetne még elmondani erről a kötetről, mert igazából csak halmozni tudnám a fantasztikus, fergeteges, letehetetlen szinonimáit.
Az írónő újabb dimenziókat teremtett, új világokba repített minket és hőseit, a tér tovább tágult, mondhatni a végtelenségig, az idő pedig kiszámíthatatlanul telt. A titkok titkok maradtak, a kérdések nem csupán megválaszolatlanul tovább lebegnek a fejemben, de sokasodtak is, és így egy rendkívül pörgős, mindent elsöprő lezárásra számítok az utolsó kötetben.
Addig is, a mostani befejezés sem volt függővégtől mentes, amely az olvasónak adrenalint, magas pulzusszámot, hitetlenkedést, némi kétségbeesést hozhat és erős vágyat, hogy kezei közé kaparintsa a befejezést. Reményeim és a kiadó ígéretei szerint nem kell hosszú várakozásra számítani, bár ez relatív, hiszen hiába csupán röpke hónapok vannak a célig, nekünk ez szinte örökkévalóságnak tűnhet.

Moning ismét fantasztikusat alkotott, amiről azt hihettük, hogy nem lehet jobb, megcáfolódott és egy újabb szintre emelkedett.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!

5 pont

A Tündérkrónikák kötetei:

Keserű ébredés  |  Álomés valóság  |  A hajnalra várva  | Rossz hold kelt fel  |  Shadowfever

Igazi örömhír

Még messze van vasárnap, hogy a heti hírmorzsákba felkerüljön, viszont addig nem hiszem, hogy magamban tudnám tartani és már futótűzként terjed a hír, hogy hamarosan  

jön  Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozatának negyedik része,

 a megjelenésért pedig

A Cor Leonis Kiadónak Tartozunk Hálás Köszönettel!

 

A rajongók, köztük én is fellélegezhetünk, hiszen mindegyik kötet a polcunkon lehet majd. Igaz, ehhez kellett egy kiadóváltás, amelyben a Kelly lemondott jogairól és a Cor Leonis gondozásába kerül át a sorozat.

A kiadó a blogján folyamatos tájékoztatást ígér, de amint vannak pontosabb információk, én is "hirdetem az igét". Most mindenki szeme előtt a KÖNYVHÉT lebeg, hiszen szeretnék kihozni addigra, személy szerint nagyon remélem, hogy sikerülni is fog. Viszont, ha nem is jönne össze, a megjelenés biztos tudatában erre a sorozatra bizony tudok várni.

Aki még nem olvasta, annak ajánlom figyelmébe, hiszen ha nem is az első kötettel, de sokak szívébe belopta magát a sorozat. Rajongói száma egyre gyarapodik. Emlékezetes karakterekben és titkokban gazdag, egyre sötétebb urban fantasy.

Karen Marie Moning - A hajnalra várva

Tündérkrónikák 3. 

Kedves kis társaság a moly és nagy hatással vannak ott egymásra az emberek. Rám legalábbis biztos. Már nagyon vártam a sorozat új kötetének megjelenését és úgy gondoltam nagyon jó szórakozás lesz újra elővenni az első köteteket is, hiszen kedvencek. Na de azt is gondoltam, hogy egy picit várok, hiszen annyi minden be volt nekem tervezve. De hát az a fránya moly dobálta nekem a kötetről írt értékeléseket, ahol csak ötös pontszámmal találtam magam szembe, továbbá hűledező, lelkendező, szinte már a könyv letétele után elvonási tünetekkel rendelkező olvasók sokaságával. Ezek után nem bírtam ám én sem sokáig, hogy kézbe vegyem az első kötetet újra, mert annyi akaraterőm még volt, hogy elhatározásom betartva, ténylegesen a második után vegyem a kezembe a harmadikat. És nem meglepő módon számomra is hihetetlen élmény volt és vitte a pálmát.

Karen Marie Moning - Álom és valóság

Tündérkrónikák 2.

Már megint egy könyv, aminek az olvasásáért meg voltam kergülve. Már majdnem lelki gyötrelmeket okozott, hogy láttam a molyon, hogy mennyien elkezdték már olvasni, én meg csak csorgathatom a nyálam utána. De "ami késik, nem múlik" alapon, vártam, vártam és tegnap sikerült megkaparintanom. És igen, ma már be is fejeztem.

Érdekes volt, mert az eddigi vélemények alapján úgy tűnt, hogy a második kötet mérföldekkel jobb, mint az első rész. Aztán ott volt Katamanó fordításában a Jericho Barrons interjú, amit nem hagyhattam ki és ami tovább tüzelte vágyakozásom.
És lehet itt volt a probléma... annyira nagy elvárásokkal indultam, hogy a könyv 2/3-ig csak néztem ki a fejemből, élveztem a világot, a történetet, a szereplőket, de nem éreztem semmivel sem többet, mint az első könyv olvasása közben. Sőt az első könyvnél valahogy jobb hangulatba kerültem. Jobban magába szippantott a világ. Lehet, hogy én sokkal jobban élveztem, sokkal jobban tetszett az első kötet, mint másoknak és így jutottam ebbe a helyzetbe.

Eddig lehet úgy hangzott nem élveztem volna a könyvet, vagy csalódtam volna benne. De nem, erről szó sincs. Nagyon is jó volt, és kedvenc ez a sorozat a maga stílusával, világával együtt.

Szeretem, ahogy Mac mesél és magát a csajt is. Másokkal ellentétben néha jobban tetszik mikor végre egy kis színt visz az életébe, ruhatárába, ledobja a sötét ruhákat és egy kicsit újra az a déli fruska lesz. Ami ebben a könyvben igen ritkán adatott meg neki.

Egyik kedvenc jeleneteim azok a néma párbeszédek voltak, mikor csak némán néznek egymás szemébe és úgy folyik Mac képzeletében egy beszélgetés.

Őszintén keveseltem Barrons felbukkanásait a könyv 2/3-ában. Pedig ő mindig fel tudja dobni a dolgokat. Még az interjú olvasása után is, néha meg tudok lepődni mennyire arrogáns, parancsolgató alak. De szerintem nem lehet nem szeretni.
Na aztán meg ott van, mikor Mac már nagyon nagy pácban van és hát súlyos dolgok történnek és Barrons hirtelen tegeződni kezd. Az már valamit elárul számunkra. Aztán a "megható" jelenet után már pár oldallal kiabálnak egymással, beszólogatnak egymásnak és igen végre történik is valami közöttük. Az nagyon jó volt, bár lesz ennél még jobb is. (Remélem).

Na és igen az utolsó harmad már olyan igazi, belevaló, izgalmas, rejtélyes volt. Na meg az utolsó sorok... Ő tudja, de mi NEM. Ez azért már szívatás.

V'lane-t még mindig bírom, tőlem akár többet is szerepelhetne, mert azért most se vitte túlzásba a felbukkanást.
A rejtélyes Ryodan, az állítólagos barát, vagy segítő. Hát a beszélgetés alapján szimpatikus, egyetértettem vele, amiről beszélt és már várom a következő felbukkanását.
Kicsit hasonló karakternek érzem most, mint a Cat & Bones sorozatban Bones barátját Spádét. Legalábbis nekem rögtön ő jutott eszembe róla.

És még van egy pár új szereplő, igazából ők kevésbé érdekelnek, bár arra kíváncsi vagyok, mit tudhat Christian.

A történetről nem nagyon írtam, de hát minek is, a nyomozás folytatódik a Sötét Könyv után, Mac néha pácba kerül, de legtöbbször Barrons megmenti.

Összességében azért a -fél pont, mert az én ízlésemnek kicsit kevés volt a közös jelenet, pedig azokat a legjobb olvasni és most valahogy nem éreztem eleganciát a kutatásban, az árverésen. Ami jó volt, hogy egyre több információt kapunk a tündérekről, a látókról, meg úgy általában a legendákról. Barrons körüli rejtély tovább nő. Ki is ő, mi is ő?

Egy érdekes dolgot vettem észre képkeresés közben. Szerintem a Libri és a Bookline igen népszerű online webshopok és én már cikinek érzem ezt tőlük. A szerző neve Karen MARIE Moning és e két helyen, ott a szép borító a helyes szerzői névvel és mégis magán az adatlapon Karen Maria Moning van feltüntetve. Szomorú, szomorú.

4,5 pont

A sorozat további kötetei:

1. Keserű ébredés tovább

3. A hajnalra várva tovább

Karen Marie Moning - Keserű ébredés

Tündérkrónikák 1.

Igazából a fülszöveg elolvasása nélkül is egyértelmű volt számomra, hogy el fogom egyszer olvasni a könyvet.
Először a borító fogott meg. Számomra kiemelkedő volt az egyszerre, hasonló témában megjelenő könyvek közül a Kelly kiadónál.
Majd egyszer leültem az Alexandrában és elolvastam az első oldalt. Már ott megfogott, és tudtam, hogy szeretni fogom.

Valahogy, ahogy Mac elkezdte mesélni a történetét, rögtön Anita Blake ugrott be. Nem mintha túlzottan hasonlítanának egymásra, se a főszereplő, se a sztori, de valahogy a mód, ahogy elmeséli a történetet nekem hasonló benyomást keltett. És mivel nagy AB rajongó vagyok, ez még tovább növelte szimpátiám.

Aztán jöttek a Dublini pubok, utcák, sikátorok. A sötét, veszedelmes, komor hangulat. Majd egy rejtélyes könyvesbolt fényes épülete a sötétségben. A tulaj a rejtélyes, tartozkodó, kicsit bunkó Jericho Barrons. Egyértelmű volt, hogy ő lesz a társ, a segítő, a leendő szerelmi partner. De a könyv során megőrizte a titokzatosságát. Néha még azon is elgondolkoztam, hogy nem lehet, hogy ő is a rosszak közé tartozik. De a végén az a körömfestős jelenet bizakodással töltött el, hogy a titkai ellenére csak pozitív szereplő. Mi más lenne.

Nem lepődtem meg, mikor megjelentek a tündérek, árnyak és kiderült, hogy ők nem egy csodaszép, bájos társaság. Az álca legtöbbször lehullik és jön a szörnyű valóság.

Nem mondanám egy túl izgalmas könyvnek. Akció számomra igencsak kevéske volt. Megtudjuk, hogy Alina meghalt, Mac elindul Dublinba, hogy megkeresse a bűnöst, lassan rájön, hogy sok dolog van, amit még nem tud a világról és sokáig el se hiszi. Barrons először elüldözné, majd inkább felhasználja.
A story alapja a szent tárgyak, köztük is leginkább egy könyv, a Sinsar Dubh megtalálása, amit sok mindenki akar. Számomra olyan James Bond-os volt, mikor kirittyentve, csúcs kocsikban száguldozva mentek kutatni, információt gyűjteni. Aztán ha tudták elvitték, amit akartak.
A végére jutott egy kis harc is, ahol megismerjük a főgonoszt, de csak annyit tudunk, hogy a háború még csak most fog kezdődni.

Mac nekem szimpi volt, ha jellemezni kellene nekem rögtön az jutna eszembe, hogy "rózsaszín". Szőke barbibaba, csini csaj, amit idővel kezd levedleni magáról. Egy sidhe-látó és meg tudja néhány percre fagyasztani a tündéreket, továbbá érzékeli a tündérek által készített szent tárgyakat. Az ő kis feljegyzéseiből ismerjük meg a tündérek világát, szokásait.

Vicces jelenetek voltak közte és V'lane között, a halált hozó szextündér herceg között. Hát ilyet is ritkán látni, hogy valaki annyira elvesztené a fejét, hogy néhány perc alatt, akár nyilvános helyen dobálja le magáról a ruháit. De ezeken jókat kacagtam.

Romantikus jelenet is minimálisnak mondható, ami inkább konvergál a nullához. De ez nem is lesz egy megszokott romantikus sorozat. Néhány lopott pillantás Barrons részéről mondható talán a legtöbbnek. A legnagyobb érzelemnyilvánítása, ami tőle szokatlan volt, mikor Mac a végén veszélyben van és a megmentésére siet. Akkor nem Ms. Lane-nek, hanem Mac-nek szólítja, a könyv során először. Mac vonzódása is még nagyon kezdeti szinten van. De ami késik nem múlik. Legalábbis remélem.

Szóval, amit a legjobban szerettem a könyvben, az a hangulat, az írónő elbeszélő stílusa, ahogy Mac leírja a történetet és Barrons titokzatossága.
A könyvhöz kapcsolódik nekem egy zene, ami végigkísérte az olvasást. Ez nem más, mint Nichole Alden - Baby now c. száma. Számomra összekötődött a szám és a könyv hangulata. El tudnám képzelni, hogy mikor Mac sétál a dublini sikátorokban, a kamera távolról veszi és szél söpri az "papírdarabokat", akkor ez a szám szól.
Vagy mikor az éjszaka középén egy Porsché-val száguldanak az úton csendben és Mac bámulja az elmosódó tájat.

Továbbá van egy idézetem is, mikor Mac még hitetlenül a tündérekkel és természetfelettivel szemben. Ezzel a mondataival szépen kigúnyolja mindazt, ami mostanság népszerű és számomra is kedves.

Vámpírok? Pfuj. Halottak. Egy szót se többet. Időutazás? Hah! A modern kényelem előnyt élvez egy nagydarab felföldivel szemben, akinek olyan a modora, mint egy ősembernek. Farkasemberek? Ó, kérem, ez egyszerűen hülyeség. Ki akar olyan pasival ágyba bújni, akit a benne lakozó kutya irányít? Na nem mintha nem ilyen lenne minden férfi még a likantróp gén nélkül is.

4,5 pont

A sorozat további kötetei:

2. Álom és valóság tovább

3. A hajnalra várva tovább