Rachel Vincent - Lélektolvajok

Kiadó: Jaffa, 2012

Oldalszám: 300

Ár: 2940 Ft

Sikoltók 1.

Szeretem Rachel Vincent műveit. Szeretem, mert nem vámpírokról ír, ami még mindig eladható. Szeretem, mert amikor az alakváltókat állítja középpontba, nem vérfarkast, hanem vérmacskát választott. (Stary – Kóborok) Szeretem, mert ha tündér, akkor a kelta mitológia „tündére”, az ír legendák egy teremtménye. (Sikoltók) Tehát egy kis újat tesz le az asztalra. Szeretem, hogy tud jó urban fantasyt papírra vetni, de mint ez a könyve is mutatja, hasonlóan élvezetest alkot a young adult műfajában is. Tehát gondolom, ezek után nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy nagyon tetszett a Lélektolvajok.

A történet:

„Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.

Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő…”

Gondolatok:

Bevallom őszintén nem gondoltam volna, hogy a Könyvmolyképző után más kiadónál is fogok még találkozni Rachel Vincent nevével. Viszont a néhány pillanatnyi döbbent szemmeresztgetés után roppant megörültem, hogy egy másik sorozatával is lehetőségem lesz megismerkedni. Kíváncsiságom pedig leginkább az keltette fel, hogy az urban fantasy után mennyire tud hasonlóan élvezetes történetet kitalálni ifjúsági keretek között. Azt mondhatom, roppant mód jól teljesített és annak ellenére, hogy a könyv nem mellőzött néhány sablonos szituációt, nem sorolnám be az egytucat közé, főleg a mitológia miatt, ami nagyon is elnyerte a tetszésem. Nem gondolnám, hogy a banshee (bean-shide)-k oly közismert mitikus lények lennének, így mindenképp felüdülés olvasni róluk.

Teljes mértékben érezhető, hogy ifjúsági regény, ahol ismét a népszerű helyes srác és az átlagos, népszerűtlen lány párosa kelt feltűnést az iskolában, (bár maga az iskolai élet teljesen kimarad a történetből). Érzelmeikben nincs átmenet, csak váltás, hiszen eddig nem is nagyon beszélgettek, de hirtelen már egy párt is alkotnak, heves csókokat váltanak. Engem azonban ez cseppet sem zavart, még mindig vevő vagyok az ifjúkori szerelmek történetére, és őszintén szólva nem éreztem sziruposnak sem. Azonban nem mondható egyszerű románcnak, hiszen a lány előtt feltárul az igazság tulajdon mivoltáról és önszántukból szólítják a kaszást, hogy segítsen kibogozni a lélektolvaj kilétét.

Számomra a mitológia jóformán ismeretlen volt, bár néhány tévésorozatban már találkoztam vele, viszont csak így olvasva, kicsit jobban körülírva jöttem rá, hogy ez nekem mennyire tetszik.

Ami viszont zavart, az Kaylee esztelensége, vagy mondjam úgy pillanatnyi sötétsége. Alapvetően nem éreztem buta libának, de azt nem szerettem, amikor kihallgatott fél mondathoz rögtön elméleteket kreált, amelyek nevetségesen messze jártak az igazságtól, de ő szintül hitte, hogy igaza van. Viszont, amikor először elhangzik más szájából ennek a bizonyos félmondatnak a jelentése, akkor azt nem vetítené ám magára. De nem ám, semmi reakció, hogy fény gyúlt volna a fejében, mintha észre se vette volna, és a könyv végére meg rácsodálkozik a dolgokra, hogy „az nem lehet”. Ez bizony baki volt, és így Kaylee múltja kissé kiszámítható, bár annyira ez nem tudta kedvem szegni.

A szereplők között megfordult utálni való (unokahúg), közömbös (apa, nagybácsi), de érdekes karakter is (Tod). Nash szimpatikus srác, bár látszik rajta, hogy már szívesen bugyiszaggatásba kezdett volna, na de a rengeteg folytatás bőven ad még alkalmat a fiúnak. Én mindenesetre várom mivel kell újra szembenézniük hőseinknek, és csak azt mondhatom, hogy igazán élveztem az olvasást, bár elég rövid könyvecske volt.

A magyar kiadással különösen elégedett vagyok, öröm látni a külföldről átvett borítót, és még a fejezeteket elválasztó díszítés is jólesett a szememnek, bár a fordításba imitt-amott bele tudnék kötni. Rachel Vincent pedig immár hivatalosan is a kedvencek közé lépett, annak ellenére, hogy egyik könyve sem hibátlan.

A könyvet köszönöm a Jaffa kiadónak!

4,5 pont