A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vámpírakadémia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vámpírakadémia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. nov. 29.

Pokoli csók

Kiadó: Gabo, 2012 
Oldalszám: 256
Ár: 2290 Ft
A novellákat alapvetően vérszegény olvasmányoknak tartom, többnyire úgy érzem, hogy a fél fogamra sem elegeket, viszont ha a kedvenc műfajaimban íródnak, akkor nehezen állok ellent nekik. A Pokoli csók már csak azért is vonzott, mert az öt szerző közül négytől már volt szerencsém teljes regényt, sőt mi több teljes sorozatot olvasni. Ami viszont meglepett, az a kiadó volt, hiszen számomra a Gabo teljes mértékben a (történelmi) romantikus vonalat képviseli, ezek a novellák pedig igencsak ifjúsági szinten mozognak, annak is inkább a fantasy területén. Viszont mindegy is, hiszen a könyvet már kiadták, a vámpírrajongók talán örültek is, én pedig így olvasás után kissé megkérdőjelezem, hogy volt-e értelme papírra nyomni a történeteket.

1. Richelle Mead - Napfény 

Eric Dragomir az érettségi után, kissé komor hangulatban készül kilépni a nagybetűs életbe. Egy tragédia emléke vetül rá, apja akarata vezeti a kikövezett úton, de a nagy döntések előtt még barátaival és barátnőjével épp egy buliba tart, ahol  találkozik egy lánnyal.

Szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy Richelle Mead neve egyet jelent a Vámpírakadémiával, annak ellenére, hogy teremtett szukkubusza, Georgina Kincaid is hódít már egy ideje hazánkban. Ez a kötet is a VA világában játszódik, a sorozat előtti időkben, pontosabban egy generációval azelőtt. Eric Dragomir neve szerintem nem hangozhat ismeretlenül a rajongónak, és azonnali kíváncsiságot von maga után.
A novellák közül ezt tartom a legjobbnak. Jó volt, hiszen rövidsége ellenére teljesen kerekre sikeredett, volt benne romantika, akadt némi izgalom is. Kissé klisés, de legalább úgy éreztem, tényleg éreznek a szereplők.

4 pont

2. Alyson Noel - Kelts életre! 

Danika, a fiatal művész lány azon kiválasztottak egyike, akik lehetőséget kaptak, hogy Angliába utazva, egy gótikus kastélyban részt vegyenek egy művészeti kurzuson. Azonban úgy tűnik, hogy néhány szolgálót kivéve nem érkezett meg senki, de végül csak feltűnik egy srác.

Nem túl meglepő a történet, Danikáról nem lehetne elmondani, hogy túl okos lenne, és nehéz vakságát arra fogni, hogy művész lélek. Azonban erre a történetre tudnám mondani leginkább, hogy igazi hangulatot árasztott magából. Gótos, sötét, kis Dorian Gray érzés.
Nagyjából egy szinten áll az Evermore sorozat színvonalával, már amennyit az első kötet alapján meg tudom ítélni.

3 pont

3. Kristin Cast: Idefent 

Biztos nagyon művészien, benyomásokkal és absztrakt módon akarta az írónő az olvasó tudtára adni, hogy miről is szól a történet, viszont ha engem kérdeztek, akkor ez a néhány oldal csupán véletlenszerűen kiválasztott szavak kusza halmaza. Talán volt egy lány, talán volt két fiú, voltak vágyak, őrültség, téboly, bosszú. Viszont felmerül a kérdés, hogy lány volt és fiúk? Vagy állatok? Vagy bármi, amit akarsz? Hol? Hol van, mi Idefent és Odalent? Én nem tudom, számomra ennek nincs értelme.

0,25 pont

4. Kelley Armstrong - Vérmacska 

Egy fiatal, genetikailag módosított vámpír lány elrablása után felébredve két sráccal találja magát egy zárkában. Cél a menekülés.

Igaz, hogy Kelley Armstrongtól még csak a Sötét erő trilógia első kötetéhez, A szellemidézőhöz volt csak szerencsém, de az alapján is fel tudom fedezni a karakterbéli hasonlóságokat, még ha két különböző sztoriról van is szó. Nincs is ezzel baj, de ahogy Chloé és barátai, így Katjana és a két srác sem lett különösebben szimpatikus. Maga a történet pedig olyan, mintha egy teljes regény, sőt akár egy trilógia közepét kiragadtuk volna. Volt előzménye, amire akad néhány utalás, hogy ne tapogatózzunk olyan vakon, és érezhetően benne van a folytatás íze is.

3 pont

5. Francesca Lia Block - Lilith 

Volt egy fiatal fiú, aki álmaiban egy más bolygón élt, majd találkozott Lilith-tel, aki megváltoztatta…

A legrövidebb történet, alig húsz oldal, és hiába volt érhetőbb, mint Kristin Cast halandzsája, akkor sem látom semmi értelmét. Az írónőnek így nem igazán sikerült felkeltenie az érdeklődésem más történetei iránt. 

0,25 pont

2011. szept. 13.

Richelle Mead - A végső áldozat

Vámpírakadémia 6.

Így a bejegyzés megírása előtt végignéztem a könyveimet, főleg a sorozatokat vettem számba és igazából nem túl meglepve vettem tudomásul azt a tényt, hogy igen kevés a már befejezett. Akad néhány trilógiám, ami közelebbről megfigyelve nem is ér teljesen véget, és azt mondhatom, hogy ez a világ sem fog eltűnni a süllyesztőben, hiszen a Boodlines címmel már meg is jelent külföldön a spin-off sorozat első kötete. Viszont Dmitrij és Rose története lezártnak tekinthető, így mégiscsak egy befejező kötetként kell kezelni A végső áldozatot.

Richelle Mead Vámpírakadémia sorozata nem mondható egy sablon történetnek, sem az események, sem a karakterek tükrében. Szerintem sokak szívéhez férkőzött közel a bátor Rose és az orosz testőr, Dmitrij. Egy Adrianról, esetleg Christianról már nem is beszélve. Szóval szerintem Mead egyre magasabbra tette a lécet az újabb kötetei után. Egy befejezéstől pedig valami nagyot vár az ember lánya. Szeretnénk, ha elérnénk a csúcsra, ahonnan már nincs feljebb és úgy tegyük le a könyvet, hogy ennek így kellett lennie. És akkor én megkaptam ezt az érzést? Nem is olyan könnyű erre válaszolnom, mert egyrészt igen, másrészt nem. De csak szép sorjában.

2011. ápr. 24.

Richelle Mead - Örök kötelék

Vámpírakadémia 5.

Előző részekre nézve spoileres.

Előző kötetről írt postomban írtam, hogy van sejtésem, hogy mi is lesz Dmitrij és az egész sorozat sorsa, befejezése. Na ezen kötet elolvasása után annyit mondhatok magamnak, "Te kis butus, dehogy tudod!"

A könyv már az angol megjelenéstől kezdve visszhangzott, úton-útfélen lehetett olvasni a nyitó levélről, ami nagyon felpörgette a rajongókat. Tény és való, hogy igen "érdekes egy levél", viszont nekem nagyobb sokkot okozott a harmadik kötet utolsó mondata. ("Útnak eredtem, hogy megöljem a férfit, akit szeretek.") Bár nem kellene előre szaladnom, de már most megemlíteném, hogy az Örök kötelék is igen "szép" sorokkal zárul.

Most nem lehet panasz a borítóra sem. Csodaszép, főleg élőben.

2010. nov. 11.

Richelle Mead - Véreskü

Vámpírakadémia IV.

Érdekes ez a sorozat, mert sose mondtam még rá, hogy a kedvenceim között lenne, mégis minden egyes kötetét a legmagasabb ponttal jutalmaztam. Az első három könyvet egyszerre faltam fel néhány nap alatt, Rose és Dimitrij, na és aztán Adrian szívemnek kedves szereplők lettek.

És végre megérkezett az újabb kötet, ami már megjelenése előtt elég beszédtémát adott. Úgy láttam két dologba kötöttek bele a rajongók... a cím és a borító. Átlagban az ilyenek, csak kicsit tudnak bosszantani, ha már tudom, hogy egy jó könyvről van szó. A cím hála égnek egy sokkal hűebb fordítást kapott, a borító viszont maradt, amit elsőre terveztek. Mivel a kedvenc színem mostanság a lila, így én is örültem volna, ha nem változtatunk az átvett borítókon és igen itt a leányzó kicsit előnytelenül néz ki.

És a történet?... Úgy gondolom, hogy aki már a 4. könyvről akar kritikát olvasni, az ismeri az előzményeket, tehát nyíltan beszélhetek az előző kötetek történéseiről. Ha nem annak spoiler is következhet.

Ott fejeztem be A halál csókja olvasását, hogy sokkolva bámultam ki az ablakon és a szívem szakadt meg Dimitrijért. Annyira rosszul esett, hogy az édes, bátor, határozottan jólelkű, jófiú... na hát mégis csak Dimitrij... striga lett. Rose pedig még rátéve egy lapáttal elindul, hogy megölje. Kíváncsi voltam, hogyan is fogom viselni a gonosz, lelketlen Dimitrijt, mert biztos voltam benne, hogy drasztikusan meg fog változni a személyisége. Ez be is jött, de egyáltalán nem éreztem iránta szánalmat, szomorúságot.
Merész húzás volt az írónőtől ezt a 180 fokos fordulatot megtennie, de én néha egy picit örültem is neki.

Számomra eddig a VA kötetek, mindig a végére pörögtek fel, ott történt valami izgi, a könyv első fele, csak folydogál. Itt Rose járja Oroszországot, keresi Dimitrijt, megismerkedik új emberekkel, baráttal, ellenséggel. Elmegy felkeresni Dimitrij szüleit, ott éli a mindennapokat, néha bepillant Lissa életébe, hogy ők se maradjanak ki a könyvből. Majd jön a nagy találkozás és belép a képbe az új Dimitrij.
Hát mit mondjak néha jobban tetszik a rosszfiú D. mint a jó. Szeretem, ha egy eddig nyugodt szereplő, hirtelen mást mutat. Ahogy beszélt a terveiről, ahogy Rose-t kezelte, hogy majd ők ketten a világ tetején és mindent megkaphatnak, csak Rose, Rosa adja be a derekát. A szerelme is más lett egy kicsit és nem féltek akár bántani egymást.
Sokaknak híressé vált már a következő kötet elején a levél, hát már itt is kap majd Rose egy pár soros üzenetet és hát nekem már az is bejött.

A szülőknél töltött nyugalmasabb oldalakat a nagyi személyisége és Abe megjelenése tette számomra jópofává. Meg ott volt még a segítő mora-drampyr házaspár.
Akárhányszor megláttam Abe nevét, nekem mindig egy kép ugrott be a hapsiról. Lehet kinevetni (már aki látta a filmet), de nekem akkor is úgy él a fejemben, mint a St. Trinian's - Nem apácazárda Flash Harry-je. Persze a hapsi élőben elég más stílus, sőt elég dilisnek tűnik, de ebben szerelésben nekem ő Abe. Aztán belegondolok ki is ő és hát... kellemes meglepetés volt.

Adrian hiányzott a könyv során, kicsit hanyagolva lett és a végén meg megsajnáltam, mert érzem, hogy nem úgy fognak végződni az események, ahogy ő reméli, pedig megérdemelné.

Annyira nem vagyok jó az előre megjósolt történésekben, az apró árulkodó jelek felfogásában, de van egy tippem, hogy mit is kezdünk majd Dimitrijjel és hogy lehet happy end a vége.

Összességében hozta a VA könyvek stílusát, menetét. Nyugalmasabb események után jön a hajrá, az izgalmak, mind Dimitrij és mind Lissa részéről. Dimitrij nekem kellemes csalódás volt, de nehezen lesz már az a jófiú, akit eddig láttunk.

Várom a folytatást és köszönöm a könyvet az Agave kiadónak.

5 pont

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...