Raine Miller - Meztelenül

Kiadó: Ulpius, 2013
Oldalszám: 185 + ajánlók
Ár: 3499 Ft

A Blackstone-affér #1  

Mindenki láthatja, hogy mostanság - sok kiadóval ellentétben - jól fut az Ulpius-ház szekere, hiszen egyre több az előrendelhető könyvük, az újak mellett csurran-cseppen régen megkezdett sorozat is, és bizony egyre gyakoribb, hogy az előre beharangozott időponthoz közel valóban meg is jelennek. Örülnöm kellene ennek, hiszen többnyire az ízlésemhez passzoló újdonságokkal jelentkeznek, csak ne látnám azt a mérhetetlen pofátlanságot, amelyet megengednek maguknak. Könyvek tucatjai mesélik (majd) el ugyanazt a történetet, hol élvezhető, hol abszolút siralmas tartalmi minőségben, fordításra kár szót pazarolni, mindezt méregdrágán és nem vagyok hajlandó figyelembe venni az akcióik sokaságát sem, mert nem tudják kompenzálni azt a trehányságot, amit összességében produkálnak. 

Raine Miller könyve pedig tökéletes bizonyítéka annak, hogy a nagy semmiért ezreket tesz zsebre a kiadó.

A történet:

Brynne Bennett, a Londoni Egyetem ösztöndíjas amerikai hallgatója jó kislány módjára éldegél Londonban. Próbálja rendbe tenni kisiklott életét, keményen tanul, részmunkaidőben pedig fotómodellkedik. Egy nap Ethan Blackstone, a sikeres angol üzletember megveszi a lány aktképét, és rögvest magának akarja Brynne-t – vágyait gátlástalanul a tudtára adja, nem ismeri azt a szót, „nem”. Domináns természete magával ragadja, foglyul ejti Brynne-t, holott ő még egyre múltjának démonai elől menekülne. Titokzatosság lappang a kapcsolatukban, és hatalmas rejtélyek bújnak meg a háttérben. Vajon megszabadíthatja-e Ethan a múltja terhétől Brynne-t? És hagyja-e Brynne, hogy ezt megtegye, mielőtt az újra felszínre törő múlt szelleme végleg elpusztítaná egy szép jövő esélyét? 

Ami azonnali bosszankodásra adhat okot,  még ki se nyitva a könyvet, az az ár-terjedelem arány. 185 oldalért kérnek a szerencsétlen olvasótól 3500 Ft-ot, ami szerintem mindenki szemében túlzásnak kell, hogy tűnjön. Megjelenés után ugyan még kacérkodtam a gondolattal, hogy akcióban le kellene rá csapnom, amit szerencsére nem tettem meg, mert így olvasva csak annyit tudok mondani, "Na, nem! Soha!". Főleg, hogy a történet is több sebből vérzik.

A rövid prológus meglepően tetszett, ahogy Ethan szavai felvezetik a történetet alapvetően felkeltette az érdeklődésem, sajnos azonban itt be is fejeződik a lista, amely a könyv mellett szól. A Meztelenül roppant felszínesen, csupán szexre összpontosítva mutatja be egy újabb "szerelmes" pár kapcsolatát. Ha maradok az Ulpius gyöngyszemeknél, akkor a Szürke karaktereit keveri a Buja fiúk sorozat pornóstílusával, és szerintem jóval alulmúlja Sara Fawkes Amit csak ő akar c. könyvét is, ami igen sok negatív kritikát kapott.

Az a kevés számú karakter, akit az írónő mozgat - vagyis a főszereplőkkel dugáson kívül nem csinál  az égegyadta világon semmit, a mellékszereplők pedig oly jelentételenek - abszolút sablonosak, és belőlem csupán közönyt váltottak ki. Brynne az olykor csetlő-botló, olykor picsogó szexi csaj, aki aktuálisan a sérült fél, hiszen utalásokból sejthető, hogy erőszakot tettek rajta, így gyakori vendég a pszichológusnál. Nem meglepően problémás a kapcsolatokban, de szex egy rendkívül vonzó idegennel az első randin, így sem okoz számára problémát, ahogy a további lepedőakrobatikákra sem mond nemet. Bár nem számoltam, de a csekély terjedelem ellenére 4-6 észvesztő, bár teljesen hagyományos szexcsata biztos leírásra került. Persze Ethannek, egy testőrcég vagyonos tulajdonosának nehéz nemet mondani, hiszen ez a kemény férfi hozzászokott, hogy utasításai szerint cselekednek. Az első pillanattól birtokló hímként tündököl, aki magáénak nyilvánítja a lányt és magas fokon ég is érte, és igencsak szereti folyamatosan tudósítani is övön aluli szükségleteit. Így nyelvezetében olykor nagyon "trendi" és laza, máskor erőltetetten akar provokatív és mocskos lenni.

Számomra az írónő nem mutatta meg írói képességeit, nem sok saját ötletet láttam tőle. Kifejezetten hiányoltam az aktképet, hiszen ebben a kötetben megvásárlás után eltűnt a süllyesztőben, persze előkerülhet még, ki tudja. A mellékszereplők is feleslegesen voltak szerepeltetve arra a néhány jelenetre, egyébként is így egy meleg barát és  egy legjobb barátnő szobatárs egyszerre teljesen szükségtelennek tűnt. Igazából nem értem miért esett a kiadónak erre a történetre a választása, hiszen kidolgozatlan semmi sztori az egész, elcsépelt befejezéssel.

Pokoli csók

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 256

Ár: 2290 Ft

A novellákat alapvetően vérszegény olvasmányoknak tartom, többnyire úgy érzem, hogy a fél fogamra sem elegeket, viszont ha a kedvenc műfajaimban íródnak, akkor nehezen állok ellent nekik. A Pokoli csók már csak azért is vonzott, mert az öt szerző közül négytől már volt szerencsém teljes regényt, sőt mi több teljes sorozatot olvasni. Ami viszont meglepett, az a kiadó volt, hiszen számomra a Gabo teljes mértékben a (történelmi) romantikus vonalat képviseli, ezek a novellák pedig igencsak ifjúsági szinten mozognak, annak is inkább a fantasy területén. Viszont mindegy is, hiszen a könyvet már kiadták, a vámpírrajongók talán örültek is, én pedig így olvasás után kissé megkérdőjelezem, hogy volt-e értelme papírra nyomni a történeteket.

1. Richelle Mead - Napfény 

Eric Dragomir az érettségi után, kissé komor hangulatban készül kilépni a nagybetűs életbe. Egy tragédia emléke vetül rá, apja akarata vezeti a kikövezett úton, de a nagy döntések előtt még barátaival és barátnőjével épp egy buliba tart, ahol  találkozik egy lánnyal.

Szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy Richelle Mead neve egyet jelent a Vámpírakadémiával, annak ellenére, hogy teremtett szukkubusza, Georgina Kincaid is hódít már egy ideje hazánkban. Ez a kötet is a VA világában játszódik, a sorozat előtti időkben, pontosabban egy generációval azelőtt. Eric Dragomir neve szerintem nem hangozhat ismeretlenül a rajongónak, és azonnali kíváncsiságot von maga után.

A novellák közül ezt tartom a legjobbnak. Jó volt, hiszen rövidsége ellenére teljesen kerekre sikeredett, volt benne romantika, akadt némi izgalom is. Kissé klisés, de legalább úgy éreztem, tényleg éreznek a szereplők.

4 pont

2. Alyson Noel - Kelts életre! 

Danika, a fiatal művész lány azon kiválasztottak egyike, akik lehetőséget kaptak, hogy Angliába utazva, egy gótikus kastélyban részt vegyenek egy művészeti kurzuson. Azonban úgy tűnik, hogy néhány szolgálót kivéve nem érkezett meg senki, de végül csak feltűnik egy srác.

Nem túl meglepő a történet, Danikáról nem lehetne elmondani, hogy túl okos lenne, és nehéz vakságát arra fogni, hogy művész lélek. Azonban erre a történetre tudnám mondani leginkább, hogy igazi hangulatot árasztott magából. Gótos, sötét, kis Dorian Gray érzés.

Nagyjából egy szinten áll az Evermore sorozat színvonalával, már amennyit az első kötet alapján meg tudom ítélni.

3 pont

3. Kristin Cast: Idefent 

Biztos nagyon művészien, benyomásokkal és absztrakt módon akarta az írónő az olvasó tudtára adni, hogy miről is szól a történet, viszont ha engem kérdeztek, akkor ez a néhány oldal csupán véletlenszerűen kiválasztott szavak kusza halmaza. Talán volt egy lány, talán volt két fiú, voltak vágyak, őrültség, téboly, bosszú. Viszont felmerül a kérdés, hogy lány volt és fiúk? Vagy állatok? Vagy bármi, amit akarsz? Hol? Hol van, mi Idefent és Odalent? Én nem tudom, számomra ennek nincs értelme.

0,25 pont

4. Kelley Armstrong - Vérmacska 

Egy fiatal, genetikailag módosított vámpír lány elrablása után felébredve két sráccal találja magát egy zárkában. Cél a menekülés.

Igaz, hogy Kelley Armstrongtól még csak a Sötét erő trilógia első kötetéhez, A szellemidézőhöz volt csak szerencsém, de az alapján is fel tudom fedezni a karakterbéli hasonlóságokat, még ha két különböző sztoriról van is szó. Nincs is ezzel baj, de ahogy Chloé és barátai, így Katjana és a két srác sem lett különösebben szimpatikus. Maga a történet pedig olyan, mintha egy teljes regény, sőt akár egy trilógia közepét kiragadtuk volna. Volt előzménye, amire akad néhány utalás, hogy ne tapogatózzunk olyan vakon, és érezhetően benne van a folytatás íze is.

3 pont

5. Francesca Lia Block - Lilith 

Volt egy fiatal fiú, aki álmaiban egy más bolygón élt, majd találkozott Lilith-tel, aki megváltoztatta…

A legrövidebb történet, alig húsz oldal, és hiába volt érhetőbb, mint Kristin Cast halandzsája, akkor sem látom semmi értelmét. Az írónőnek így nem igazán sikerült felkeltenie az érdeklődésem más történetei iránt. 

0,25 pont

Alexandra Adornetto - Lázadó

Kiadó: IPC Könyvek, 2012

Oldalszám: 432

Ár: 2990 Ft

Halo-trilógia #1

A negatív vélemények sem szoktak különösebben eltántorítani egy-egy könyvtől, így ezzel is úgy voltam, hogy ha lehetőségem adódik, bizony el fogom olvasni, bár sürgető késztetés nem volt bennem. A Sorozat szombatos bejegyzés után, amelyben a második kötetről, A pokol jegyeséről adtam hírt, már igazán úgy éreztem, hogy neki kellene kezdenem a nálam rostokoló könyvtári példánynak, így hát nem is gondolkodtam rajta többet.

A történet:

A mennyország három angyalt küld a Földre – Gábrielt, a harcost, Ivy-t a gyógyítót és Bethany-t, a legfiatalabbat és legemberibbet –, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre a sötétség hatása alá került világban.

Miközben mindvégig kerülik az emberi kapcsolatot, hatalmas igyekezettel próbálják eltitkolni ragyogó fényüket, emberfeletti hatalmukat és mind közül a legveszélyesebbet, a szárnyukat.

Aztán Bethany találkozik Xavier Woodsszal, és egyikük sem lesz képes ellenállni a köztük lévő vonzalomnak.

Gábriel és Ivy mindent megtesznek, ami a módjukban áll, hogy közbelépjenek, de a Xavier és Bethany közötti kötelék túl erősnek bizonyul.

Az angyalok küldetése sürgető, a sötét erők fenyegetnek.

Vajon elpusztítja, vagy megmenti a szerelem Bethany-t? S vajon elég hatalmat ad-e a gonosz ellen?”

Gondolatok:

Minden műfajnak meg van a klasszikus alap receptje, klisék halmaza, amelyből szinte minden szerző merít, ki többet, ki kevesebbet. Young adult fantasy esetében a mindent elsöprő fiatalkori első szerelem, naiv lánykával, eszményi pasival, esetleg egy másik, rivális fiúcskával, fűszerezve egy kis fantasyval. Erre én három reakcióval válaszolhatok. Tetszik a történet, mert pont azok a cukiságok vannak benne, amikről még mindig szeretek olvasni. Tetszik a történet, mert az említetteken felül van benne valami, ami megfog és a klisék sem zavarnak vagy pedig pont azért nem tetszik, mert egyszerűen szörnyen sablonos. Hogy mikor, melyik lehetőség következik be, azt se megjósolni, se megmagyarázni nem tudom.

Erre a történetre a harmadik variáció illik, bár nem a közhelyek voltak a legnagyobb problémáim, inkább az, hogy olvasás közben halálra untam magam, esküszöm még a Fallennél is álmosítóbb volt.

Hangulatilag jól indult a történet, mert már az első oldalon elhittem, hogy mennyből szállt angyalokkal van dolgom, hogy Bethany-nak még nagyon ismeretlen a földi lét, és engem meggyőzött, hogy most ismerkedik a világgal, a testével. Csakhogy egyszer el kellett indulnia az iskolába, innentől kezdve pedig Bethany már nem angyal volt többé, hanem egyszerű csitrivé vedlett át. Szerelembe esése az iskola megközelíthetetlen, mégis oly népszerű srácába a megszokott módon, egy pillanat alatt történt meg, és onnantól a lány életét Xavier Woods töltötte ki. A fiúval volt, a fiúra gondolt, a fiúról álmodozott és ennek lépten-nyomon hangot is adott. Ezen már egyszer kiakadtam a Crescendo kapcsán, ahol Nora volt ennyire Folt függő, bár most a kiakadástól távol álltam, de akkor sem töltött el túl sok élvezettel. Zavart az is, hogy küldetéssel érkezett angyalként teljesen megfeledkezett a jövetele okáról, jócselekedeteit nem lehetne sokáig sorolni és közben mégis annyira szenteskedőnek tűnt, ahogy jóformán az egész családja. Arról már ne is beszéljünk, hogy naivsága és vaksága idegesítő.

Xavierről rosszat nem nagyon tudnék mondani, azon túl, hogy egyszerűen túl jó fogásnak tűnik, tehát messze áll a valóságtól a karaktere és én bizony nem letten rabja a személyiségének.

Az elmaradhatatlan barátnőt Molly alakította, aki felkarolta az új lányt és próbálta segíteni a beilleszkedését a kamaszok közé. A könyv végéig vártam volna, hogy mikor bújik elő belőle a hárpia, mert végig a tettetett barátnő és a valós barát között egyensúlyozott a szememben.

Jake Thorn képviselte a csábító gonoszt, bár az ő karakterére is azt mondanám, hogy kissé vérszegény, így nem állítanám, hogy túl sokat emelt volna a kötet fényén, mint érdekes karakter. A végső összecsapás a jó és a rossz között pedig egyenesen röhejes volt. Egyrészt Bethany önfeláldozása vicc, ráadásul túl gyorsan pontot tettünk a mérkőzés végére.

Erősen érződik rajta egy Twilight hatás, bár pont pepitában, de a karakterek, a báli készülődés, a nagy vallomások megegyeznek. A címbéli Lázadót pedig nem tudom mire vélni, mert hogy itt nem történt semmiféle lázadás, mivel én a 'szerelmet választom a mennyei parancsok ellenére is' szituációt nem lázadásnak éltem meg.

Összességében tipikus ya történet, amellyel nem az a legnagyobb baj, hogy tipikus, hanem, hogy unalmas, keservesen értem az utolsó oldalra. Mazochista időszakomban gondolkodom csak folytatásban.

Claire Loup - Amikor életemben először

Kiadó: Könyvmolyképző, 2011

Oldalszám:239

Ár: 2499 Ft

Már a megjelenése óta a látókörömben mozgott ez a könyv, újra és újra felbukkant, bennem pedig egyre jobban érlelődött az érzés, hogy már nagyon el kellene olvasni. Tettben már addig is elmerészkedtem, hogy figyeltem a rukkolán és mikor másodperceken múlt, hogy az enyém legyen, úgy döntöttem másnap megpróbálkozom a könyvtárban. Mondhatom szerencsém volt, egyrészt azért is, mert bent találtam, másrészt, hogy sem pénzt, sem pontot nem pazaroltam a könyvre. Nem érte volna meg, mert bizony hatalmas csalódás volt.

A történet:

Egy francia lány, Julie, az érettségi után jól megérdemelt nyaralásra indul barátaival és egy új korszak, a főiskola megkezdése előtt, felidéződik benne számos először átélt pillanat (első smink, pasi, buli, balhé, szerelmi zűrök…) élete első tizennyolc évéből. A jelen eseményeibe ékelődnek be a rövid történetek, a kamaszkort „megszépítő” emlékezetes események. 

Gondolatok:

Egy újabb példa, hogy ne induljak elképzelésekkel egy könyvnek, mert csalódni fogok. Úgy gondoltam, hogy egy humoros nosztalgikus délutánt töltök majd a könyvvel, a főszereplőben, ha nem is teljes mértékben, de egy kissé magamra ismerek, esetleg barátnőmnek érezhetem arra a rövid időre, és amikor elmesél egy-egy történetet a múltjából, én is megállok egy kicsit, hogy felidézzem a sajátom. Tapasztaltabb fejjel kellemeset mosolygok a sztorikon, emlékeken, egyszóval nosztalgiázok. Sajnos elkövettem azt a hibát is, hogy nem teljesen fiktív történetként tekintettem az olvasandó könyvre, hanem képzeletemben egy hétköznapi lány átlagos, de legfőképpen akár számomra is élhető élete élt. Pedig Julie élete számomra egy film volt, egy francia film.

Miután elolvastam a könyvet, szinte rögtön nekiálltam még egyszer elolvasni a könyvről szóló véleményeket. Megállapítottam, hogy a soraikat olvasva, most is hasonló képzelgéssel indulnék neki a könyvnek, mert nagyon kedvcsináló értékelések, csak hogy nem azonosak az enyémmel.

A várakozásaimmal ellentétben nosztalgiázni nem tudtam, mert vajmi kevés történethez volt saját emlékem. Bár tény, hogy ez az én hibám, hisz nem voltam egy igazi lázadó kamasz. A kellemes egydélutános szórakozás sem sikerült, hiszen napi néhány történet után már váltam is meg Julie-tól, akiben barátnőre, vagy magamra a legkevésbé sem ismertem. Az, hogy nem voltunk egy hullámhosszon enyhe kifejezés, tehát szimpátiám a legtöbb esetben nem élvezte. Az érezhetően humorosnak szánt jelenetek többségét fapofával voltam képes olvasni, így a könyv humora nem érintett meg, ahogyan a történet szerelmi hullámvasútja is hidegen hagyott. Összegezve tehát, nem éreztem egy túl szórakoztató könyvnek.

Ha lehámozom a hollywoodi mázt a történetek nagy részéről, akkor a klisék szolgálhatnak a fiataloknak tanúsággal, főleg, hogy érződik is, hogy a történetek egy része tanító célzattal született. A másik részük pedig azért, mert közismert, hogy a makulátlan jó kislányok történetei túl unalmasak lennének.
Sokszor felmerült bennem, hogy hol vannak a szülők, tényleg ennyire szabadon engedik és felnőttként kezelik az alig tizennégy-tizenhat éves lányt? Mára már tényleg ez a módi? Nekem ez furcsa.

Míg mások azt mondják a könyvre, hogy egy szerethető, aranyos, humoros írás a kamaszkorról, addig én úgy érzem, hogy csupán erős akarás van benne, hogy aranyos és humoros legyen, de nálam nem érte el a célját.

2 pont

Marc Levy - Mint a mennyben

Szerintem kezdjük ott, hogy Marc Levy, francia szerző 1999-ben írt egy történetet - induljunk ki az angolból - If Only It Were True címmel, melyet 2001-ben az Európa könyvkiadó elhozott számunkra Ha igaz volna… címmel. 2005-ben filmet is készítettek belőle, ami szintén Ha igaz volna… nevet kapta kis hazánkban. Erre szinte azonnali reakcióként egy éven belül a Kelly kiadó le is csapott, hogy filmbéli főszereplőkkel villogva megéljen a könyv egy újabb kiadást, a film angol címét (Just Like Heaven) felhasználva Mint a mennyben névvel, bár a Ha igaz volna... is viszonylag nagy betűkkel villog rajta. Szóval keresztül kasul trükköztek itt a címekkel, divatoltak a filmes borítóval, szerény személyem szerint teljesen feleslegesen. Úgy gondolom nemigen válthatta be a hozzá fűzött reményeket, mert mára már a Kelly is ingyen szeretné hozzánk vágni, ajándékba adja, csak vigyék már a megmaradt példányokat. Hát hozzám is így érkezett meg, gondoltam jöjjön, ha már a film igencsak belopta magát a szívembe évekkel ezelőtt. A könyvről azonban nem tudok túl elismerően nyilatkozni.

Becca Fitzpatrick - Crescendo

Hush, Hush 2. 

Van néhány sorozat, ami rendkívül látványosan megosztja az olvasókat, na jó igazából minden könyvről elmondható ez, de most hadd hozakodjak elő konkrét példákkal, és maradjunk az ifjúsági, young adult könyvek között. Úgy érzem, hogy az Éjszaka háza, Evernight, The Dark Divine sorozatokra sokan előszeretettel dobálnak kígyót-békát. Azért hoztam fel pont ezeket, mert én az ellentétes táborba tartozom és örömmel olvasom az újabbnál újabb köteteket. Sokszor egyszerűen nem tudom felfogni, hogy azok a bizonyos ellendrukkerek miért akadnak fenn apróságokon, miért gondolják, hogy minden második mondat arra érdemes, hogy élcelődjenek rajta. Én is látom a könyvek hibáit, én is azokat a sorokat olvasom, viszont én játszi könnyedséggel siklok át a gyerekes, akár logikátlan dolgokon és a könyv letétele után, mintha ezekről megfeledkeznék, és csak azt marad meg bennem, hogy bár nem rendkívül kiemelkedő, nem hibátlan könyvek, mégis néhány órányi szórakozásnak tökéletesen megfeleltek.

És most, én, a nagy könyvbarát, aki gyengébb kötetekkel szemben is megőrzöm a nagylelkűségem, az agyam eldobom a gyönyörű borítójú Crescendo című iromány miatt, beállok az élcelődök közé és remélhetőleg kulturált formában, másokhoz képest gondolom szerényen, de igyekszem szidni ezt a művet, mert bizony most teljesen értetlen vagyok, hogy ugyan mit lehetetett ezen a könyvön szeretni, mert bizony a moly társaság jelen pillanatban azt bizonyítja, hogy nem egy magyar rajongóval büszkélkedhet Becca Fitzpatrick sorozata.