Claire Loup - Amikor életemben először

Kiadó: Könyvmolyképző, 2011

Oldalszám:239

Ár: 2499 Ft

Már a megjelenése óta a látókörömben mozgott ez a könyv, újra és újra felbukkant, bennem pedig egyre jobban érlelődött az érzés, hogy már nagyon el kellene olvasni. Tettben már addig is elmerészkedtem, hogy figyeltem a rukkolán és mikor másodperceken múlt, hogy az enyém legyen, úgy döntöttem másnap megpróbálkozom a könyvtárban. Mondhatom szerencsém volt, egyrészt azért is, mert bent találtam, másrészt, hogy sem pénzt, sem pontot nem pazaroltam a könyvre. Nem érte volna meg, mert bizony hatalmas csalódás volt.

A történet:

Egy francia lány, Julie, az érettségi után jól megérdemelt nyaralásra indul barátaival és egy új korszak, a főiskola megkezdése előtt, felidéződik benne számos először átélt pillanat (első smink, pasi, buli, balhé, szerelmi zűrök…) élete első tizennyolc évéből. A jelen eseményeibe ékelődnek be a rövid történetek, a kamaszkort „megszépítő” emlékezetes események. 

Gondolatok:

Egy újabb példa, hogy ne induljak elképzelésekkel egy könyvnek, mert csalódni fogok. Úgy gondoltam, hogy egy humoros nosztalgikus délutánt töltök majd a könyvvel, a főszereplőben, ha nem is teljes mértékben, de egy kissé magamra ismerek, esetleg barátnőmnek érezhetem arra a rövid időre, és amikor elmesél egy-egy történetet a múltjából, én is megállok egy kicsit, hogy felidézzem a sajátom. Tapasztaltabb fejjel kellemeset mosolygok a sztorikon, emlékeken, egyszóval nosztalgiázok. Sajnos elkövettem azt a hibát is, hogy nem teljesen fiktív történetként tekintettem az olvasandó könyvre, hanem képzeletemben egy hétköznapi lány átlagos, de legfőképpen akár számomra is élhető élete élt. Pedig Julie élete számomra egy film volt, egy francia film.

Miután elolvastam a könyvet, szinte rögtön nekiálltam még egyszer elolvasni a könyvről szóló véleményeket. Megállapítottam, hogy a soraikat olvasva, most is hasonló képzelgéssel indulnék neki a könyvnek, mert nagyon kedvcsináló értékelések, csak hogy nem azonosak az enyémmel.

A várakozásaimmal ellentétben nosztalgiázni nem tudtam, mert vajmi kevés történethez volt saját emlékem. Bár tény, hogy ez az én hibám, hisz nem voltam egy igazi lázadó kamasz. A kellemes egydélutános szórakozás sem sikerült, hiszen napi néhány történet után már váltam is meg Julie-tól, akiben barátnőre, vagy magamra a legkevésbé sem ismertem. Az, hogy nem voltunk egy hullámhosszon enyhe kifejezés, tehát szimpátiám a legtöbb esetben nem élvezte. Az érezhetően humorosnak szánt jelenetek többségét fapofával voltam képes olvasni, így a könyv humora nem érintett meg, ahogyan a történet szerelmi hullámvasútja is hidegen hagyott. Összegezve tehát, nem éreztem egy túl szórakoztató könyvnek.

Ha lehámozom a hollywoodi mázt a történetek nagy részéről, akkor a klisék szolgálhatnak a fiataloknak tanúsággal, főleg, hogy érződik is, hogy a történetek egy része tanító célzattal született. A másik részük pedig azért, mert közismert, hogy a makulátlan jó kislányok történetei túl unalmasak lennének.
Sokszor felmerült bennem, hogy hol vannak a szülők, tényleg ennyire szabadon engedik és felnőttként kezelik az alig tizennégy-tizenhat éves lányt? Mára már tényleg ez a módi? Nekem ez furcsa.

Míg mások azt mondják a könyvre, hogy egy szerethető, aranyos, humoros írás a kamaszkorról, addig én úgy érzem, hogy csupán erős akarás van benne, hogy aranyos és humoros legyen, de nálam nem érte el a célját.

2 pont