Hush, Hush 2.
Van néhány
sorozat, ami rendkívül látványosan megosztja az olvasókat, na jó igazából
minden könyvről elmondható ez, de most hadd hozakodjak elő konkrét példákkal,
és maradjunk az ifjúsági, young adult könyvek között. Úgy érzem, hogy az
Éjszaka háza, Evernight, The Dark Divine sorozatokra sokan előszeretettel
dobálnak kígyót-békát. Azért hoztam fel pont ezeket, mert én az ellentétes
táborba tartozom és örömmel olvasom az újabbnál újabb köteteket. Sokszor
egyszerűen nem tudom felfogni, hogy azok a bizonyos ellendrukkerek miért
akadnak fenn apróságokon, miért gondolják, hogy minden második mondat arra érdemes,
hogy élcelődjenek rajta. Én is látom a könyvek hibáit, én is azokat a sorokat
olvasom, viszont én játszi könnyedséggel siklok át a gyerekes, akár
logikátlan dolgokon és a könyv letétele után, mintha ezekről megfeledkeznék, és
csak azt marad meg bennem, hogy bár nem rendkívül kiemelkedő, nem hibátlan
könyvek, mégis néhány órányi szórakozásnak tökéletesen megfeleltek.
És most, én, a
nagy könyvbarát, aki gyengébb kötetekkel szemben is megőrzöm a nagylelkűségem,
az agyam eldobom a gyönyörű borítójú Crescendo című iromány miatt, beállok
az élcelődök közé és remélhetőleg kulturált formában, másokhoz képest gondolom
szerényen, de igyekszem szidni ezt a művet, mert bizony most teljesen értetlen
vagyok, hogy ugyan mit lehetetett ezen a könyvön szeretni, mert bizony a moly
társaság jelen pillanatban azt bizonyítja, hogy nem egy magyar rajongóval
büszkélkedhet Becca Fitzpatrick sorozata.
