Lisa Kleypas - Csábíts el pirkadatkor

Kiadó: Ulpius-ház, 2012 

Oldalszám: 414

Ár: 3499Ft
A sorozat köteteiről

Hathaways #2

Kérdezem én, miért csak hosszú várakozásokkal töltött évek után olvashatom az egyik kedvenc romantikus írónőm egy-egy újabb művét? Miért kell Kleypas könyvekre rendszeresen két évet várni? Persze nem várok én választ, hiszen az sem változtatna semmin, de akkor is bosszant. Jóformán ez a könyv is hamvaiból kelt életre, mert bizony már nem nagyon hittem, hogy valaha a kezemben tarthatom. Még az a szerencse, hogy az írónő nem tud nekem csalódást okozni, és minden könyve a kedvenceim között landol.

A történet:

„Az Éjfélig vagy enyém című regényben megismert népes Hathaway család második leánya, Win éppen csomagol. Gyenge tüdeje miatt Franciaországba utazik, ahol egy híres klinika jó eredményeket ért el a tüdőbaj gyógyítása terén. Ám Win szíve nehéz – fáj otthagynia Kev Merripent, a mogorva, zárkózott cigány fiatalembert, akibe kislánykora óta szerelmes.

Win két év múltán, immár sugárzó ifjú hölgyként, megerősödve tér haza. A szerelem kettejük között csak még erősebben izzik, ám a beteljesülésig nemcsak a gyökereikből eredő kulturális különbségeket kell áthidalniuk, de Merripennek még a lány kezére pályázó ármánykodó riválisát is le kell győznie. S mindeközben fény derül Kev titokzatos múltjára…”

Gondolatok:

    „Elkeseredett hajszát vívok érted és az életemért. Az az álmom, hogy egy szép napon mindketten felém fordítjátok az arcotokat, és én utolérhetlek. Ez az álom segít át az éjszakákon. Sok mindent szeretnék neked mondani, de nem lehetem.

    Remélem, hamarosan jobban leszek, és akkor újból meghökkentelek, de a következmények már kellemesebben alakulnak majd.

   Száz csókot zárok ebbe a borítékba. Gondosan számold át őket, és egyet se veszíts el.

   A te

Winnifreded

   Kev kisimította a levelet az asztalon, és végigfuttatta ujjait a kecses sorokon. Még kétszer elolvasta.

   Hagyta a kezét rázárulni a papirosra, összemorzsolta a levelet, és a kandallótűzbe hajította.

   Elnézte, ahogy meggyullad és felizzik a papír, míg fehérsége hamuvá nem lett, és Win szavai örökre elenyésztek.”

Nem szoktam túl sok idézettel tarkítani a bejegyzéseket, de ez a néhány sor igazán jól jellemzi a könyvet. A nő bátran harcol, a férfi pedig áltatja magát, hogy a lánynak jobb lesz nélküle, pedig a szíve szakad meg a szeretett nő hiányától.

Na de kezdjük talán az elején. Remek fejezettel nyitott a történet, és gyorsan rádöbbentett, hogy nem a két év várakozás alatt megszületett elképzeléseim fognak valóra válni. Win nem az a törékeny nő lesz, akit elképzeltem, Merripen pedig még nehezebben adja majd meg magát, mint gondoltam volna. Kleypas egyik sajátosságaként hamar forró és tüzes lett a légkör a búcsúzó szerelmesek között, de a kezdeti lánggal kell beérni sokáig, mert több lesz a heves veszekedés, esetleg a nem beszélek veled, mint a szenvedélyes lopott csókok, együttlétek.

Win távollétét az írónő úgy hidalta át, hogy Merripen múltjába engedett betekintést, így a férfiról lehull a titokzatosság leple. Kapunk néhány emlékképet egy fiatal roma fiú törzsbéli életéről, az első találkozásról a Hathawayekkel, és természetesen Win első belépőjéről, amikor elrabolta Merripen szívét. Azonban van, amire még Merripen sem emlékszik, és ő hiába hagyná a múltat nyugodni, Cam Rohan, Amelia férje mégis minden elkövet, hogy mélyre ásson és szerencseátkának köszönhetően, amibe bele fog sikerrel végződik. A történet végére tehát pontot tehetünk a két Pooka tetoválás rejtélyére is.

A Hathawayek egy igen összetartó család, így a testvérek nélkülözhetetlen szereplői a történetnek. Elmondhatom, hogy cseppet sem lettek mások, hiába telt-múlt az idő, maradtak ugyanolyan furcsa, hóbortos társaság. Poppy hamar leírja a londoni férfi felhozatalt, Beatrix rájön, hogy nem neki való a leánynevelde, Leo még mindig éli a kényelmes vikomti életét, Amelia pedig jóformán minden percben anyáskodik.

Gazdagodott a történet két szereplővel, a harmadik betolakodó ficsúrt inkább nem említeném, bár Julian Harrow felbukkanása mindenképpen felkavarta az állóvizet, és előhozta Merripen féltékeny és birtokló énjét, amit én nagyon élveztem. Visszatérve azonban az új szereplőkre, nem tudom nem megemlíteni Beatrix legújabb háziállatát, Csíkot, aki egy menyét... igen, egy menyét, aki nem egy vicces jelenetet produkált, ráadásul a végkifejletben mondhatni kulcsfigurává lépett elő. Míg engem boldogított ez a szőrös jószág, addig Miss Marks-nak, a lányok új nevelőnőjének annál több bosszúságot okozott. Szegény párát két frontról is érte támadás, mert Leo is folyton rajta köszörülte a nyelvét, már-már faragatlan módon csipkedte szavaival. Én persze már magamban somolygok, hiszen hiába gondolja az úrfi, hogy Miss Marks egy csontos, csúnyácska egérke, egyszer úgyis feleségül veszi és én már ezt alig várom. Azonban az írónőtől nem tisztességes már most elhinteni a morzsákat a párról, miközben Poppynak adta a következő kötetet, akinek jövendőbelijét nem érte megtiszteltetés, hogy már felbukkanjon, legalábbis nem tudok róla, így viszont a negyedik kötetre fáj most nagyon a fogam, de a kiadót ismerve...

Mindenesetre minden perc várakozást megért a történet, nagyon tetszett. Most nehezen hiszem, hogy Win és Merripen párosát bármelyik testvér története túl tudná szárnyalni, de ha mégis, nekem annál jobb. Remekül szórakoztam, nevetgéltem, mosolyogtam, voltam ugyan bosszús is, de csak azért, mert annyira szeretem a szereplőket, akik néha igazán fafejűek tudnak lenni. Humorban, erotikában, könnyedségben egy megszokott Kleypas könyv. Egyértelműen kedvenc.