2012. jan. 3.

Az elmúlt év (2011)

A 2011 szinte minden tekintetben gyarapodást hozott. Aktívabban blogoltam, szorgosabban gyűjtöttem a könyveket, több olvasó olvasta a bejegyzéseimet. Igaz az elolvasott könyvek száma csökkent, viszont ezt annak tudom be, hogy most nem fogyasztottam el annyi mangát, mint a tavalyi év során.

Nem mondanám, hogy bármi változás következett be az ízlésemet tekintve, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ismét tarolt a fantasy és a romantika. Pararománcok és young adult olvasmányokban dúskáltam, megismerkedtem a disztópiás regényekkel. Nem hagytam cserben sem a középkort, sem a 18. századot, de néha elhagytam őket a modern kor romantikájáért. Igyekeztem izgalmat vinni az olvasásba a krimik által, de úgy érzem, még így is mérföldes lemaradásom van. Még mindig tartom a tisztes távolságot a magyar szerzőktől, ez sajnos már berögződés, amitől valahogy nem szabadulok, bár nem is tettem erőfeszítéseket.

Jó könyvmolyhoz híven rendszeres gyakorisággal nyomkodtam a „Kosárba” gombokat, de szigorúan csak akciók keretén belül.
Számos könyv „előtesztelésre” a könyvtárból került hozzám. Legtöbb alkalommal helyesen simiztem a buksimat, hogy milyen jól tettem, hiszen csak elenyésző számú könyv jutott túl a rostán és emelkedett a „mindenképpen kell itthonra is” kategóriába.
Kevesebb elektronikus könyvet olvastam, mint tavaly, így remélem a szemem világát is jobban óvtam. Ehhez azért kellettek a könyvtári könyvek és a recenziós példányok is.

Év első könyve:
Brent Weeks – Az árnyak útján

Év utolsó könyve:
Maggie Stiefvater – Forever

Befejezetett sorozatok
  • Suzanne Collins – Éhezők viadala
  • Richelle Mead – Vámpírakadémia
  • Maggie Stiefvater – Mercy Falls farkasai
  • Julia Quinn – Bridgerton család
  • Nora Roberts – Menyasszonyok


 2011 számokban

  • 167 elolvasott könyv (ne felejtsük el, hogy mangát pillanatok alatt elolvas az ember)
  • 42 ebből újraolvasás
  • 29 könyvtári könyv
  • 19 e-book
  •  109 könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram
  • 62 könyv ára a saját pénztárcámból vándorolt ki
  • 47 könyv ajándék, recenziós példány, nyeremény vagy csere
  • 16 könyv még olvasatlan a 109-ből
  •  131 bejegyzés született a blogon
  • 75 a rendszeres olvasók száma
  • 18 új sorozatba kezdtem bele
  • 40 új íróval ismerkedtem meg

Írók, akik gyorsan belopták magukat a szívembe:
Dark fantasy kategóriában hálás köszönetem a Könyvmolyképző kiadónak, hogy elhozta számomra Brent Weeks Éjangyal trilógiáját. Urban fantasyval az Agave örvendeztetett meg Patricia Briggs személyében.
Új jelenkori romantikus kedvenc Robin Kaye. Ha nem is minden könyve, de Jill Mansell is megvett magának, és történelmi romantikában számomra nagyot alkotott Diana Gabaldon.
Igényes és nem hétköznapi ifjúsági irodalomban megjegyzem magamnak Simone Elkeles nevét, Sarah Dessen pedig még el is gondolkodtat.
Jodi Picoult írásai se hagytak hidegen és Jean-Christophe Grangé nagyon szépen felépített, kidolgozott krimiket tett le az asztalra.

Kedvenc maradt Julia Quinn, akivel igen sokszor találkoztam az év során, hála a Gabo kiadónak. Volt szerencsém néhány kedvencé vált Julie Garwood kötethez, amik nem meglepő módon a skót felföldre kalauzoltak. Susan Elizabeth Phillips legújabb regényei lehet, hogy nem hengereltek le, de őt akkor sem tudom nemszeretni, ami igaz még Jennifer Crusie-ra is. Sajnálom, hogy csak egy Moning kötettel gazdagodtunk, hiszen a Tündérkrónikák nagy kedvencem. Felháborít, hogy Karen Rose nem jelent meg idén, legalábbis nem mindenki számára elérhető módon. Röhejes, amit az Ulpius csinál, de már belefáradtam több szót ejteni róluk.


2011 képekben

Nehezen választanék egyetlen kedvenceket, így inkább azon igyekeztem, hogy az emlékezetes olvasásokat elevenítsem fel.


Ha legekről nem is akarok beszélni, de azért voltak NAGYON-NAGYON könyvek






Nem hagytak hidegen



 

Sorozatokból királyi csemegék


 


Kellemes csalódások






Negatív csalódások



*Kelley Armstrong 4 pont nem olyan rossz, de nagyobb durranásra számítottam.

2 megjegyzés:

  1. Ez aztán nem semmi, ahogyan összerendezted, miből mennyit olvastál 2011.-ben...
    ...és én még azt hittem, sokat olvastam:DDD

    VálaszTörlés
  2. Elég sok a szabadidőm, 365 nap se olyan kevés...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...