Katie Fforde - Száz boldog esküvőm

Már nagyon régóta vágytam ezt a könyvet olvasni, de nem vitt rá a lélek, hogy egy képernyőt bámulva olvassam a sorokat. Nem igen találtam könyvtárban sem, megvenni olvasatlanul nem akartam. Viszont két Fforde könyv után úgy döntöttem nekem kellenek a könyvei, szinte bármi áron és a kiadó egy akció folytán kegyes volt hozzám, így vándorolt is gyorsan a kosaramba. Szívesen mondanám, hogy megérte a várakozást, vagy hogy meghaladta azt. De sajnos nem mondhatom. A nem igazán várt, hirtelen mégis elolvasott első könyve, a Szerelmes levelek belopta magát a szívembe, viszont a várva várt esküvős történet csalódást okozott.

Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni. Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t is megkörnyékezi a szerelem… pedig még egy esküvőt nem bír el ez a nap. Vagy mégis?

Akkor nézzük is kicsit közelebbről ezt a fülszöveget. Először is nem Sarah az egyedülő központi szereplő, nem kap ő több szerepet, mint a többiek, és talán nem is ő a legszimpatikusabb. Két menyegző pipa, esküvői bridág pipa, maga az esküvői téma nagyon nagy pipa. Még azt mondom, hogy a fodrászlány szakít is stimmel. Na de... a varrónő nem omlik össze, a fotós nem akad ki és mindenkit megkörnyékez a szerelem, de olyan csigatempóban, hogy az már majdnem fájdalmas.

Van egy esküvőszervezőnk, aki nem hisz a szerelemben/házasságban, mégpedig egyetlen nagy csalódás miatt, és nemcsak hogy nem hisz, de teljes mértékben kerüli a szerelembe esés lehetőségét is. A varrónőnk egy szürke kisegér feketében, önbizalomhiánnyal és határtalan szerénységgel. A fodrász egyben elmehet sminkesnek és cukrásznak, főleg ha elhagyja végre a zsarnokoskodó, önző pasiját, és nem Rogerezik tovább és nem lesz többé rabszolga.
Szóval mindenkinek van mit fejlődni, a rossz szokásokat levedlenie. Nem meglepő az ilyen könyveknél, hogy az olvasó az első pillanatban felismeri ezen hibákat és látja, hogy hova is fogunk egyszer kilyukadni. Gondolatban nemegyszer jól felpofozná, megrázná az épp aktuális hölgyeményt, hogy nyissa már ki a szemét és ne legyen már ennyi buta. És igen... itt is szépen megkapjuk lassan azokat a fejlődési lépéseket, amik helyrebillentik a nőket. Lassan kinyíltak, egyre bátrabbak lesznek, egyre jobban a sarkukra állnak. 

Hogy őszinte legyek ezek azonban különösebben nem kötöttek le, vagyis nem minden pillanatban. Kellett volna valami plusz a történetbe, valami igazán jó szituáció, amit úgy istenigazából élvezni tudok olvasás közben. 

Itt jöhetett volna képbe számomra a romantika. Megadhatta volna nekem azt a bizonyos pluszt, amitől igazán megszeretem a könyvet. Viszont újra csak azt mondhatom, hogy az olvasó az első találkozás - legyen az akármilyen rövid - megtörténtekor rábökött az illetőre, hogy te leszel az, te vagy neki az igazi. A lányaink viszont... Nem vártam volna el, hogy a főhősnőink rögtön szerelembe essenek, sőt a folyamat sokszor élvezetesebb. Így jó lett volna, ha nem nagy általánosságban olvasom, hogy már eltelt majd egy hónap, közben a párocska szinte mindig együtt dolgozott az esküvői dolgok kapcsán, de mi ebből igazából ki lettünk zárva, mert nem lehettünk igazán az események részesei, tehát nem olvastunk arról a sok közös munkáról. Sarat és Hugót csak akkor láttunk együtt, amikor mentek a helyszínt megnézni, vagy bemutatni a menyasszonynak. Elsának és Laurence-nek jutott egy jelmezbál, James és Bron néhány estéjét követhettük nyomon, de ennyivel szinte ki is fújtunk. Ezek is inkább baráti légkört árasztottak.

A férfiak jószerével nem küzdöttek meg a nőkért, vagy nem is próbálkoztak, vagy ha igen, akkor az első elutasításnál feladták. Mindegyik pasi szimpatikus, a maga módján érdekes és egyedi, de az írónő szinte nem is foglalkozott velük, úgy látszik ők pedig nem követeltek maguknak még több lehetőséget. Így viszont egy kicsit gyenguszok.

És akkor hogy is jöttek végül össze, hogy lett a semmiből nagy boldogság? Hát hirtelen. Mindenkiben érlelődött az érzés, hiszen azért sok időt töltöttek egymás mellett, mégis tartva a távolságot, csak ugye mi ezt nem igazán láttuk. Viszont, ha már az érzés megvan, és eljött a nagy nap, akkor elég jó 40 oldal, hogy minden kibukjon belőlük és eljöjjön a happy end.

Én igazán szeretem az esküvős témákat, és ez kicsit mentett a könyvön, mert jó volt látni, ahogy összekupálódott a csapat, az ötletbörzéket, az összeröffenéseket. Viszont hatalmas hangsúlyt kapott a könyvben a szervezés, ami önmagában nem zavart volna, ha lett volna valami más mellette, ami igazán érdekel.

Érdekes élmény volt látni Fennella és Rupert házának felvirágzását, hiszen velük már találkoztam a Szerelmes levelek c. könyvben, mert az ő házukban tartották a fesztivált. Itt is és ott is nagyon szimpatikusak voltak. 

A téma habos-babos, de magát a könyvet azért annyira nem éreztem annak. Sajnos az én igényeimnek nem is megfelelően romantikus, pedig tudtam, hogy nagyjából ez a felállás Fforde esetében, ez mégsem zavart az előző könyvekben. Azt se igazán mondhatom, hogy nem tetszett, mert nem lenne igaz, de se igazi örömöt, se bosszúságot nem okozott az olvasás. Hullámokban kicsit laposabb volt, máskor meg igazán tetszett. De a főszereplők nemigen kerültek közel hozzám, talán egyedül Bron és néha Elsa.

Kinyitottam, elolvastam, már be is fejeztem, pedig több, mint 500 oldal, de nem sok maradandó élmény produkált.

Jelen pillanatban ez a könyv áll az utolsó helyen a tetszési listán a Fforde könyvek között. Tényleg régóta szerettem volna már elolvasni, de ennél jobbra számítottam. 

Csökkentsd a várólistádat 12/3.

3,5 pont

Az írónő további olvasott könyvei:

Szerelmes levelek tovább

Hív Amszterdam  tovább