Már nagyon régóta szerettem volna olvasni ezt a könyvet. Megjelenés után úgy éreztem, még a csapból is ez folyik, annyiszor szembetalálkoztam vele. Hallottam róla, jót rosszat, kíváncsi voltam.
Már olvasás közben is azon gondolkodtam, most mi alapján is ítéljem meg a könyvet, mi szerint pontozzak. Mennyire győztek meg Hanna tettének okai, mennyire érzem megalapozottnak? Vagy hogy mennyire döbbentett meg ez a téma? Értékeljem azt, hogy mert az író foglalkozni ezzel így, ilyen formában? Vagy legyen, hogy mint könyv mennyire kötött le? Igazából csapódtam ide-oda, próbáltam mindent figyelembe venni.
A történet szerintem ismert már, de ha nem... Hannah Baker öngyilkos lett, halála előtt azonban kazettákat készített, melyben az élete különböző szereplőit felvonultatva felsorolja az okait, hogy miért. A kazetták kézről kézre járnak a "barátok" között és mindenki szembesülhet, hogy mit tett hozzá, akár apró, akár nagyobb szösszenetként a lányt a végső tetthez taszító események sorában. Clay Jensen hallgatja a kazettákat és őrlődik, hogy ő ugyan mit tehetett, miközben ő aztán tényleg kedvelte a lány, tetszett neki, csak túl kedves és túl félénk volt, hogy a tettek mezejére lépjen. A jelenben végigjárjuk az események helyszíneit és halljuk Hanna vádjait, történeteit, az igazi énjét, akit szinte senki sem ismert.
Olvasás előtt azért elgondolkoztam, hogy ugyan mit tehettek szegény lánnyal, hogy már ennyire nem bírta tovább. Gondolatban, amit még el tudtam volna képzelni a következő lenne. Az átlagos, szinte láthatatlan lány éli szörnyű középiskolás éveit és egyre többen taposnak át rajta, használják ki, gúnyolják, belül ordít, kifelé nyel. Addig míg be nem telik a pohár. És most visszavág, hogy bűntudatot keltsen. Lehet ez túl általános eset lenne, már a megszokott okok és nem akarta az író így elintézni.
Helyette kaptunk egy olyan Hannah Bakert, aki új volt a városban, a suliban, de attól, hogy nehezen nyílt meg voltak barátnak nevezhető illetők az életében egy darabig. A srácok körében se mondanám, hogy olyannyira népszerűtlen lett volna. Sőt olyannyira bejött nekik, hogy valótlan pletykák is szárnyra keltek, amik igen megtaszították a lányt. Viszont én, mint Olvasó, a pletykák sokaságát nem hallottam, nem láttam panaszkodni, hogy ez milyen mélyen sérti az ő lelkét. Ha ezen okok merültek fel inkább dühös és gúnyos volt. Nem éreztem át, hogy igazán megbántották. Nehezen élem át egy 16-17 éves problémáit, ha azok pont ezek, mint Hannahnak, mert nekem ezek nem egetrengetőek. Majd jött néhány komolyabb esemény, amik bűntudatot ébresztettek a lányban, de ezt is leginkább csak gondolom a néhány elejtett mondatból, hogy igen ő is megakadályozhatta volna a dolgokat. Viszont érzésbe hozzám ez megint nem ért el. Majd a végére Hannah már olyat tett, amit csak saját magának köszönhet és nem igazán értem miért rója ezt fel másnak. A legvégső történetben pedig úgy érzem, hogy csak azt látta meg és úgy, ahogy ő akarta.
Nem értettem miért bántja az annyira, hogy olyan emberek bántották, akiről kijelentette, hogy nem is tekinti igazából barátnak őket. Ha bántanak az fáj, de ilyen emberektől ennyire? Igazából az egyiknek szerintem sikerült még visszavágni is. Azt megértem, hogy úgy érzi betörtek az életébe, megfosztották a biztonságérzetétől a suliban és az otthonában is, de én úgy gondolom tehetett volna ellene. Hiába mondta, hogy nem ismerte igazán senki és nem is akarták megismerni, meg hogy mennyi jelet adott és nem úgy reagálták le ahogy ő várta volna, ahogy szerinte kellett volna.
Megértem az indokait? Hogy ezért tette? NEM! Sajnálom őt? Nem. Egyszerűen nem tudom. Nem tudtam igazából Hannah-t annyira átélni, hogy milyen lehetett neki a hétköznapokban, mert ahogy mesélt, nem jött át a fájdalma úgy istenigazából. Nem láttam igazán rettegni, félni, hogy annyira magányos lett volna. Ez valószínűleg azért lehetett, mert a többieknek mesélt, kiragadott pillanatokat. Jobban elhiszem, átélem, ha a belső gondolatait hallom E/1 személyben, mint azt ha csak kijelenti, hogy épp megalázva érezte akkor magát. Az eseményekről látom mennyire összefüggenek, és hogy összejöttek neki a dolgok, de akkor is... És a stílus, ahogy beszélt, nem mindig illett egy épp öngyilkosságot elkövetni kívánó lányhoz.
De maga a szereplő nem idegesített, inkább foglalkoztatott és hajtott a kíváncsiság.
A másik igazi főszereplőnk Clay Jensen. Most épp ő hallgatta a kazettákat, ő járta körbe a megadott helyszíneket, őt láttuk összeomlani az események, a felfedett titkok súlya alatt. Nagyon szimpatikus szereplő. Együtt tudtam érezni vele és sajnáltam, hogy elkésett, hogy nem volt ott, pedig mennyit álmodozott a lányról.
Nagyon tetszett a kazetták ötlete, az, hogy körbe jár a megemlített emberek között. Őszintén nagyobb hatást tett rám, mikor elképzeltem ki hogyan reagálhatott a kazettákra, bár Clay-en kívül nem látunk senkit igazán.
A vége egy kicsit zavart, de lényegében már az utolsó kazetta is. Úgy érzem kicsit lecsapta az író az egészet. Benne van Clay számára az új lehetőség, hogy most igazán figyeljen másokra, de jobban örültem volna, valami össznépi "sorra egymás szemébe nézünk, mellyel tudatjuk a másikkal, hogy tudjuk és nem felejtjük" pillanatnak.
Lekötött és érdekelt. Gyorsan olvastam, mert elég rövid. Igazából nem csalódtam, de Hannah engem nem győzött meg. A borító viszont csodaszép. Nagyjából mindent mérlegelve legyen négy pont.
4 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése