Diana Gabaldon - Outlander - Az idegen

Szinte az ismeretlenből pottyant az ölembe a könyv. Először olvastam róla, hogy az 5. helyezést érte el 2010-ben külföldön a romantikus könyvek között. Majd egy fórumon került elő, ahol emlegettek egy szörnyű kínzást a könyvből, majd egyszer csak láttam, hogy már meg is jelent és hipp hopp már a kezembe is volt.

Szerintem életem eddigi leghosszabb könyve. Mondanám, hogy 900 oldalnyi tömör gyönyör, de bármennyire is élveztem az olvasást, én azt mondom, hogy nagyon sok volt. Mikor becsuktam a könyvet olyan érzésem volt, hogy most jó lesz pihenni egy kicsit a hosszú "utazás" után. Annyira hosszú ideig olvastam az én tempómhoz képest, hogy furcsa lesz a kezembe venni egy másik történetet. Szinte velük éltem egy héten keresztül, és annyira hihetően írta le az életüket, hogy olyan volt, mintha én is ott élnék köztük.

Egy történet, egy mese, egy sassenach (idegen) beilleszkedése egy veszélyes, politikától kicsit sem mentes, néhol boszorkánysággal meghintett felföldi világba, megtalálva talán az igaz szerelmet.

Ez a könyv nem csak romantikus, nem csak történelmi, nem csak kalandregény. Inkább egy hosszú, hosszú mese, hogy milyen is lehetett az élet 1743-ban minden apró részletévvel együtt, jóban rosszban, egészségben betegségben.

60 oldalnyi jelen után, melyben kicsit megismerjük a férjet, kicsit megismerjük a családfát. Kicsit megismerjük Claire-t, hogy hogyan is lett ápoló, miért is ért a gyógynövényekhez, és már beszippantja egy kőkör és 1743-ban is találjuk magunkat. Hirtelen szembetalálkozva Jonathan Randallal, Frank sokadik ükapjával, akiről később egy teljesen más kép alakul ki bennünk, mint hittük volna. De a találkozás rövid és Claire máris a skótok kezébe kerül, megismerve és elsőnek megmentve Jamie életét. 

Innentől Claire meglehetősen könnyen illeszkedik be a felföldi lakók közé, még angolként is, nemhogy úgymond időutazóként. A történet lassan komótosan halad, megismerjük Leoch kastélybeli életet, ahol Claire, mint az új orvos éli életét. Majd jön egy hosszabb utazás, újabb találkozások, egy kényszerházasság, a nem túl magányos mézeshetek. Hogy baj mindig legyen egy kis boszorkányság, szökés, menekülés, kínzások, börtön és egy hosszú betegség. Teletűzdelve Jamie történeteivel, szereplők váltakozásával, a szerelem elmélyüsével.

Ennyi oldalt nem lehet röviden összefoglalni, olvasni kell. 

Mikor először olvastam a fülszöveget az elején leragadtam a második világháborúnál és ráncoltam a szemöldököm, de aztán felcsillant a szemem, mikor már a Skót Felföld szavakat olvastam. Mert hát én nagy skót történelmi romantikus rajongó vagyok, annak ellenére, hogy nem érzem, hogy  már mindent olvastam volna ebben a témában. Miután letettem a könyvet, azt mondhatom, hogy szinte semmiben sem hasonlít az eddig olvasott történelmi romantikus könyvekhez.
Claire nem egy szűzlány, aki lángra lobbantja egy kemény harcos szívét. Jamie nem egy igazi felföldi klánvezér, nem annyira tekintélyt parancsoló, mint például Iain Maitland vagy Royce az Álomkirályságból. Nem gyúl tűz az első találkozásnál, nincsen ellenségeskedés és abból kialakuló viszony.

Jamie egy 23 éves bátor, merész és igen makacs, de őszinte harcos, aki nem érez félelmet és soha nem adja fel, legalább is majdnem soha. Törvényenkivüliként éli életét, próbál életben maradni és bizonygatni, hogy rokonaira, a vezéri posztra nem jelent fenyegetést. Az elején még csak egy kölyköt láttam benne, majd egy ártatlan, de nagyon is lángoló vőlegényt, aki szép lassan beletanul a házaséletbe. A korhoz hűen Jamie adja, hogy ő az úr a házban, ő irányít mindent, de ezt egy eddig a 20. században élt nő mellett néha heves viták közepette teheti meg. Ilyenkor nem mindig szerettem. Ez most komoly, hogy el kell fenekelni az asszonyt. Nekem ez már bántalmazás és nem bocsátottam volna meg, hiába jön az igazoló történeteivel.
De Jamie leginkább egy hűséges ember, aki mindent megtesz az asszonyáért, minden körülmények között hisz benne és neki, mindig ott van ha szükség van rá.
Bár vörös hajával és a 23 évével az én szememben nem egy olyan szereplő, akibe bele tudnék szeretni, de annyi biztos, hogy nagyon megkedveltem.

Claire már az elejétől fogva szimpítikus, talpraesett, elég okos. Érthető módon néha tervezgeti a szökését, néha megfeledkezik róla. Randall sokszor eszébe juttatja a férjét, és ottani életét. Néha kétségek gyötrik, de Jamie elrabolta a szívét szépen fokozatosan, és a döntő pillanatban mellette marad. (Legalábbis egyenlőre.)

Már említettem az elején, hogy olvastam, hogy lesz benne egy szörnyű kínzás. Semmi részletet nem tudtam mikor és hogy is fog zajlani és hát most bajba is vagyok. Nagyon kíváncsi lennék, hogy melyik jelenet volt az ami sokaknál rosszullétet okozott. Először Jamie kétszeri megkorbácsolására gondoltam. Aztán volt egy kis boszorkányper, de az nem is kínzás volt igazából. Majd jött Jamie végső erőpróbája, ami ha belegondolok a sérülésekbe és következményekbe igen megrendítő volt, de ott adagokban kaptuk meg az egész sztorit. Engem nem tudott annyira elborzasztani.

Őszintén sajnáltam, hogy ha már ilyen hosszadalmasan, lassan halad a történet és szinte minden mese, esemény részletezve van, akkor az intim pillanatokat miért kell egy ugrással áthidalni. Ez a pont-pont-pont és már pihegve fekszünk egymás mellett kis hiányérzetet okozott. Így kevésbé is értem az ajánlók között azt, mikor írták, hogy "az írónőnek komoly tehetsége van az emlékezetes karakterekhez és a hatásos szexjelenetekhez". Na én nem igen találtam azokat szexjelenetnek, (talán egy-kettő kivételével), de abban egyetértek, hogy volt jónéhány hatásos jelenet, szituáció, ami szexhez vezetett. Többek között a nász elhálása Jamie ártatlanságának elvesztésével. Az előtte és utána következő párbeszédekben zabálnivalóan édes volt. A végén a barlangban szintén nagyon jó volt, de ezek a jelenetek is más könyvekhez viszonyítva elég kurták. Nem mintha baj lenne, így is élvezhetőek, csak ez is különbség volt számomra a hasonló könyveket nézve.

Ahogy váltakoztak a főbb események, úgy volt mindnek más hangulata, úgy kapott mindig más egy kicsit több szerepet.
Tetszett, hogy beigazolódott a végére, hogy Jamie részéről szinte szerelem volt első látásra, igaz a végén elmorfondíroztak ők is, meg én is, hogy a "szeretni és akarni" mennyire hasonló jelentéssel bír, avagy sem.

Mielőtt elkezdtem volna írni a bejegyzést olvastam egy pár mondatos összefoglalót Elhaym blogján a következő könyvekről és hát most kicsit megijedtem. Úgy hallottam az első kötet a legjobb, szóval már nem tudom mire is számítsak, de valahogy nem akarom, hogy visszatérjünk a 20. századba. Pedig egyszer ennek is eljön majd az ideje.

Annak ajánlanám a könyvet igazán, aki szeretne elmerülni a 18. századi  felföldi életben, aki szeretne részese lenni egy hosszú történetnek, amelyben a főszereplők élete szinte folytonos menekülés, ahol az ész és a bátorság szinte elengedhetetlen az éleben maradáshoz. Ahol igen gyakori az erőszak, a szerelem sokszor gyakorlatias, de néha mégis igaz.

Azzal határozottan egyetértek, amit az egyik ajánló ír, hogy Diana Gabaldon született mesélő. Élveztem az olvasást és várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak.

4,5 pont