2013. nov. 21.

Azt hallottam...

Könyvmustra következik, mert már jómagam is kezdek belezavarodni a kiadóktól érkező napról napra egyre gyarapodó bejelentésekbe.

Ma - egy pindurnyit agyzsibbasztó egynapos továbbképzésről hazaesvén - szembesültem azzal, hogy négyre növekedett azon - már rendelhető -  regények száma, amelyek megvételétől önuralmam utolsó morzsáival kell türtőztetnem magam, tudván, hogy a türelem a várható kedvezmények által jótékony hatással lesz nem épp feneketlen pénzes erszényemre.
E négyes fogat első kiszemeltje Jaci Burton, egy új szerző az Ulpius jelenkori romantikus palettájáról. Elég régóta szemezek már a sorozat borítóival *sóhaj*, ahhoz, hogy magaménak akarjam tudni a történeteket, amelyek ráadásul sportolókat vonultatnak fel, és mondhatom, SEP Chicago Stars sorozata után bolondulni tudok értük.
Kresley Cole és Karen Rose már régi ismerősök, mondhatni hosszútávú kapcsolat van mögöttünk. Meglepő, hogy A gyönyör sötét hercege őszi megjelenése után már itt az újabb kötet, Carrow és Malkom főszereplésével. A Vigyázz rám esetében azonban inkább az mondható el, hogy épp itt volt az ideje, hiszen elég régi ígéret volt a megjelenés, amely a Számolj tízig után szinte pontosan egy évre érkezett.
Julie Quinn Ma éjjel táncolnék regénye a nyár végén megjelent Csudajó trilógia második kötete, amely Quinn rajongónak kötelező vétel, bár újfent örömömre szolgált volna egy másfajta borító.



A Gabo után visszatérve az Ulpius-ház kiadóra... két meglepetéssel is szolgáltak mostanában, amelytől már egy fél mosoly játszik az ajkamon. Azért fél, mert még csak látszik a pislákoló fény az alagút végén, de közel sem értünk ki belőle. Tehát... a rajongók nagy örömére előrendelhető J.R. Ward Végre szeretők c. kötete, amely a sokat szenvedett Blay és Qhuinn kapcsolatára tesz pontot, továbbá a Cat és Bones rajongók is kapnak egy adagot A sír innenső oldalán megjelenésével.

New adult regényeikkel még mindig elégedett vagyok, bármilyen hihetetlen is, de igényes és szórakoztató sztorikat hoznak. Jelenleg a hamarosan megjelenő Rule-t bújom, amely éppen ma indult útjára Blogturné és nyereményjáték keretében. Érdemes hozzám is visszanézni, mert az egyik állomás nálam lesz.


A Victoria kiadó is kezd magához térni, és három új könyvvel szeretnének még az idén szolgálni a romantikus műfajért lelkesedő olvasóiknak. A nagy menekülés tovább szaporítja a Susan Elizabeth Phillips gyűjteményünk, Celeste Bradley álruhás komédiája után pedig érkezik A szélhámos.  Az írónő nagyszerűen debütált, így ellenállhatatlan kísértést érzek a könyvet látva. A végére pedig a Nicole Jordan rajongók is jó hírt kaptak A csábítás művésze megjelenését látva. A kiadó tarsolyában még további három szerző lapul, akiket személy szerint megszerettem, így bizakodom Robin Kaye, Carly Phillips és Kristan Higgins regények mihamarabbi megjelenésében is.



A Könyvmolyképző kiadónál sosem lehetünk biztosak abban, hogy "mi kerül a fa alá", avagy a bő lére eresztett megjelenési lista a végére általában megkurtul. Jómagam már nem szoktam ezen oly sokat bosszankodni, hiszen embertelen mennyiségű előkészületekben lévő könyv ragadja meg a figyelmem, amit úgy gondolom anyagiakkal sem lehet bírni, főleg ha más portékájából is szemezgetni kívánok. 

Fél szemem rajta tartom sorozataim soron következő epizódján, így boldog leszek, ha megjelenik Cassandra Clare Hercegnője, Gail Carriger Szégyentelenje és Simone Elkeles Láncreakciója
Legjobban viszont friss húsra éhezem, azon belül is Sarah MacLean A csábítás kilenc szabálya keltette fel az érdeklődésem, mely (történelmi) romantikus szívemnek kedvez. Felcsigáztak Colleen Hoover Hopeless (Reménytelen), Kelly Creag Nevermore (Soha már) és Jessica Park Szeretni bolondulásig történetei is azzal, hogy realisztikus húrokat pengetnek. 

Akad még egy két ifjúsági kötet, amely a várólistámon szerepel. A Hex Hallra és a Tűzlángra kifejezetten sokat vártam már. Három Maggie Stiefvater könyvvel is kecsegtetnek, bár A Skorpió Vágta első látásra nem bizsergetett meg, a nem is oly rég olvasott Lament kifejezetten hatalmas (pofon) csalódás volt, de a James szereplésével készült Ballada talán kap még egy esélyt. A Hollófiúk második kötete Az álomtolvajok pedig előbb-utóbb sorra kerül. 

A magyar szerzők sem utolsó könyvekkel jelentkeznek. Benina Rekviem a szivárványodért kifejezetten érdekel, On Sai a Calderonnal megnyert, így biztos folytatom a sztorit, Spirit Blisstől pedig itt az Árnyvilág trilógia záró darabja, a Mennydörgő némaság.

A Szivárvány kör kategória Ethan és Carter után újabb taggal bővülhet. Kíváncsian várom a magát melegnek mutató Timothy Kureket a Kereszt a szekrényben c. regényben. A sornak közel sincs vége, hiszen ott van még a Touch (Érintés), amelyről már most ódákat zengenek, A Rovásember és az Árnyból az angyal, amely jól hangzó fantasy, az Angelfall (Angyalok bukása) és még sok sorozat következő kötete. Felsorolni is nehéz az összeset, nemhogy megvenni és elolvasni. 



Mint már egy régebbi posztban megemlítettem, a Maxim kiadó is kiveszi a részét a pénztárcák megkurtításában, bár ő már azonnal 30% kedvezményt kínál, ha közvetlenül a kiadótól rendelünk. Ez az előrendelési akció a november végi megjelenéseikre is érvényes, így lehet szemezgetni 8 regényből és két gyerekkönyvből. 
Első körben én három könyvvel szeretnék közelebbi ismeretségbe kerülni. Egyértelmű, hogy Jamie McGuire, a Travis Maddoxot megteremtő szerző áll az első helyen. Kíváncsi vagyok, hogy new adult után mit alkot a  fantasy műfajában, hiszen a Providence trilógia első kötetében, Az őrzőben angyalokról, démonokról szól a fáma. A blogturnén járó Angyali gonosz is hasonló témával bír, és bizony nagyon vonzó egy borítóval készült. 
A Szerethetetlen, amely szintén egy trilógia nyitó kötete már visszatér a valóságba, de a romantikát első látásra úgy tűnik ő sem mellőzi. Érdeklődve várom a problémás lány és a beépített ügynök történetét. 

A végére már csak két további könyvecskét szeretnék megemlíteni, amelyek bár nincsenek túlreklámozva, én azért nem feledkeztem meg róluk. 
Ezek egyike a Lilith Könyvek által kiadott Gyönyörű rohadék folytatása, a Gyönyörű idegen. Remélem lesz annyira szórakoztató erotikus történet, mint Mr. Bennett és Chloe Mills kamatymaratonja volt.
A másik kiszemeltem is második rész, mégpedig a Milliárdosfeleségek sorozaté a Libri kiadó gondozásában. Az Érdekházasság tehát a Trükkös házassággal folytatódik.

2 megjegyzés:

  1. Juj nekem ettől a nagyon kockás pasitól a hideg ráz.... Brrrr... Nem tetszik. De ettől függetlenül lehet hogy jó a könyv, de inkább megvárom mások postját, mielőtt megnézném közelebbről :) A többi könyv pedig amit felsoroltál nagyjából nekem is rajta van a kívánságlistámon, de én óvatos duhaj vagyok és nagyon visszafogom magam (bár ez ebben a hónapban nem fog látszani asszem... Jajjj... :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem állítanám, hogy az ennyire kigyúrt pasiktól olvasok el, mégis ez a "fotósorozat" valamiért nyálcsorgatásra késztet.
      A KMK pedig már megkezdte a kurtítást, újabb időpontváltozások kerültek fel a honlapra... kíváncsian várom a végeredményt.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...