2013. okt. 27.

Gyönyörű rohadék vs. Mr. Gyönyörű

Friss "húsra" vadászván akadt meg a szemem először a Gyönyörű rohadék borítóján, majd magán a kiadón, amely úgy tűnik az erotikus regények térhódításához akar hozzájárulni. A Lilith Könyvek immár két kiadványával ostromolja a műfaj szerelmeseit, az eddigi véleményeket látva inkább több sikerrel, mint csúfos vereséggel. Személyes tapasztalataimat inkább a szélsőségek jellemzik, hiszen a regények közül az egyik megjárta a csúcsot, a másik viszont egy centit sem mozdult a hegy lábától.

PRO
Christina Lauren: Gyönyörű rohadék

Kiadó: Lilith Könyek, 2013
Terjedelem: 300
Ár: 3295 F
t

Chloe Mills kilenc hónapja Mr. Ryan gyakornoka, hősiesen tűri a férfi nehéz természetét, hiszen olyan pályázati projekten dolgozhat nála, amellyel az egyetemi tanulmányait záró utolsó próbán nagy sikert arathat.
A Gyönyörű Rohadék a beosztottak réme, hiszen "... a késés szó nem is szerepelt a Bennett Ryan faszfej szótárban. Csakúgy, mint a kedvesség, a jószándék, az együttérzés, az ebédszünet és a köszönöm sem."  Így nem is csoda, hogy Chloe gondolatai néha elkalandoznak... "Ha nem nyitná ki a száját, tökéletes lenne. Csak egy kis ragasztószalag kéne hozzá. Volt is a fiókomban egy tekercs, amit néha elővettem és megsimogattam, remélve, hogy egyszer hasznát veszem."
Azonban a hűvös munkakapcsolat egy megbeszélés közepén más irányt vesz, amikor is Chloe felhevült testtel az ablakhoz szorítva találja magát. Egy tiltott játékba kezdenek, ahol az egyre nyíltabb élcelőzést lépten-nyomon gyorsan lezavart légyottokkal színesítik, az érzések pedig megállíthatatlanul utat törnek maguknak.
"Ahogy rám nézett, abból arra következtettem, hogy más körülmények között most vagy meztelenül ülne rajtam, vagy egy vértócsában feküdnék a szőnyegen."



KONTRA
R.K. Lilley: Felpörgetve


Kiadó: Lilith Könyek, 2013
Terjedelem: 400
Ár: 3595 Ft
Mikor a zárkózott természetű légi utaskísérő, Bianca, megpillantja James Cavendisht, a multimilliárdos hoteltulajdonost, azonnal elveszti a nehezen megszerzett benső nyugalmát. Ő, aki 35 ezer láb magasan, tíz centi magas sarkú cipőben minden gond nélkül szolgálja fel az utasoknak a pezsgőt, elgyengül, amint meglátja őt. A mindig higgadt Bianca képtelen kivonni magát a férfi türkizkék tekintetének igézete alól. Ám, ha csak a megjelenése lenne olyan vonzó ennek a tökéletes és félelmetes embernek, Bianca könnyen lerázná magáról. De van valami őrült vonzereje is, amit másoknál nem tapasztalt: a domináns férfi ereje, a gyönyör és a fájdalom ígérete, amit a beszédes szeméből kiolvas. Ez abban a pillanatban leveszi a lábáról, ahogy meglátja őt.

~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤

  • Első látásra...
    Az erotikus regények várólistára kerülése nálam jóformán automatikus, mert néha jólesik magasabb szintre lépni a romantikus történetekben. A Gyönyörű rohadéknak már a hangzása és a látványa is cefetül tetszett, továbbá az "Egy ambiciózus gyakornok. Egy perfekcionista igazgató. És rengeteg indulat." beharangozó is egy közelebbi szemrevételezésért kiáltott.
    Ezzel szemben a Felpörgetve felé inkább az az emlék húzott, amelyet a Christina Lauren könyvről őriztem, és bizakodással gondoltam a kiadó egy újabb regényére, amelyről feltételeztem, hogy szintén a szórakoztatóbb történetek közül került kiválasztásra. Azonban egy arculcsapásnak ért fel, amit valójában kaptam.

  • Chloe Mills vs. Bianca Karlsson
    Nők, akiknek fontos a munkájuk. Az egyik karrierre, elismerésre vágyik, a másik egyszerűen biztonságra, egzisztenciára, az már csak ráadás, hogy a munkahelyen találják meg a szerelmet is.
    Chloe abszolút szimpatikus nő, aki nem hagyja elnyomni magát, nagyon is partner egy csintalan játékban és hála égnek nem csinál felesleges cirkuszt. Ambíciózus, de nem törtető cafka, belevaló, de nem könnyűvérű nő.
    Bianca látszólag egy kedves, figyelmes lány, aki megérdemelné a szerelmet és az olvasó együttérzését. A nagy vallomása előtt sokáig csak sejteti, hogy kemény gyermekkor, rettegés, küzdelem előzte meg a mára kialakított, nyugalmasnak mondható életét, amelyben segítségére volt legjobb barátja, a férfiakhoz vonzódó Stephan, aki egyben szomszéd, munkatárs, egy ölelő kar, egy elválaszthatatlan társ. Csakhogy nekem mégsem sikerült megkedvelnem. Túl gyorsan vált szendéből mindenre kapható szexpartnerre, James parancsainak engedelmeskedő, szexért könyörgő alárendeltre, aki a végén azért siránkozik, mert odaadta magát valakinek, akit nem is ismert és teljes depresszióba esik, hogy becsapták. Kissé bizarrnak éreztem azt is, hogy hobbifestészet közben saját magáról fest aktot, de biztos nem vagyok elég művészlélek, hogy ezt megértsem. Szóval Boglárka - már a beceneve miatt sem - ér fel Miss Millshez.

  • Bennett Ryan vs. James Cavendish
    Újabb két főhős, akinek bankszámlája, libidója és állóképessége a csillagos eget verdesi. Bennett Ryan a Gyönyörű rohadék, James Cavendish pedig Mr. Gyönyörű. Gazdagok, piszok szexik és ellenállhatatlanok. Szeretnek mocskosan beszélni, szeretik kezükben tartani az irányítást. Előszeretettel szaggatnak bugyit és vágják zsebre, teszi ezt főleg Mr. Ryan, hiszen a Chloe-ról lebűvölt bugyigyűjteménye már halomban áll a fiókjában.
    Kettejük közül nem nehéz választanom, hiszen a nevével ellentétben a Gyönyörű rohadék sokkal emberibb fickóvá tudott válni azáltal, hogy a szerzők (Christina Hobbs & Lauren Billings) szemszögváltásokkal beengedtek Bennett Ryan fejébe is. Kiderült, hogy a látszat ellenére jóval bizonytalanabb, kevésbé szexista, intenzív vonzalmától őrlődő férfi.
    R.K. Lilley nem csak női, de férfi főszereplőjét sem kímélte, hiszen James Cavendish múltja is felkavaró eseményeket rejt, amelyek kétségtelenül befolyásolták jellemét. Mivel Bianca nem adta át a szót, így csak rajta keresztül ismerhettük meg, ami egy igencsak felületes képhez elég, amivel nem tudott még elbűvölni. Nem kétlem, hogy vonzalma Bianca iránt nem csupán szexuális természetű, de nehezen felejtem, hogy néha annyira közönséges tud lenni.
     
  • Az erotika...
    Nem lehet mondani, hogy a Gyönyörű rohadék esetében szűkmarkúan bántak volna a pajzán jelenetekkel, sőt merem állítani a regény zsebre vágná a legtöbb hancúr/könyv díját is, hiszen hihetetlenül sokszor estek egymásnak a szereplők. Kipróbálták szinte a létező összes helyet, ott lettek egymáséi, ahol éppen összefutottak, így inkább a helyszínek tették színessé a jeleneteket, mint bármiféle egyéb extremitás. Hevesen és szenvedélyesen szexeltek a falnál, autóban, liftben, fürdőszobában, ágyban, félig nyilvános helyen... A történet előrehaladtával egyre kevesebbet, hiszen az együttléteket felváltotta a romantikus érzelmek boncolgatása.
    A Felpörgetve már határozottan a BDSM jegyében íródott. Fenekelés, kikötözés, alá-fölérendeltség jellemezte a jeleneteket, amelyben a tapasztalatlan lánykát jól megbasszák. Nem kérnék elnézést a szóhasználat miatt, mert nem véletlenül éltem ezzel a kifejezéssel, hiszen a szereplők állítása szerint is basznak.
    "De annyira szeretnélek most is megbaszni, hogy kettőt látok tőle!
    Izegtem-mozogtam az ujjai alatt. - Akkor basszál meg! Kérlek."
    Nem kell ám azt hinni, hogy a Gyönyörű rohadékban virágnyelven nyilvánítják ki vonzalmukat, sőt cseppet sem mentes a mocskos - többek között a bizonyos b-vel kezdődő - szavaktól, de fele ennyire sem éreztem obszcénnak. Talán azért, mert többször humorral is párosult.
    Kissé röhejesnek tartom a Felpörgetve esetében, hogy az eddig minden intimitástól elzárkózó hősnőnk pillanatok alatt cuppan rá egy férfi farkára, majd az ajtóból a tervezett vacsorára fittyet hányva sétál egyenesen a hálóba, ahol a kötelek felkerülése után veszti el szüzességét. Legtöbbször parancsra élvez, néha nem is akármilyenre ("Élvezz, baszd meg!"). A figyelmes férfi pedig miután jól eldöngölte szíve hölgyét, rendszerint amatőr nőgyógyászati vizsgálatot végez a lába között, megszemlélve munkája eredményét és dilemmázva, hogy legközelebb nyelvét vesse csak be, vagy már képes egy újabb menetre. Nem mondanám kifejezetten extrémnek a jeleneteket,  de semmi vonzót vagy bizsergetőt nem láttam az együttléteikben.
    Azért azon egész jót mosolyogtam, hogy egy kis szexmentes időben anime, azaz japán rajzfilm nézésére adták a fejüket. Ettől nem lettek ugyan szimpatikusabbak, de nem felejtem el, ahogy egy erotikus regény hősei a tévé előtt Vampire Knightot néznek, ami ráadásul az én egyik kedvencem is.

  • Sziporkák...
    A visszatérő, fogvillantó vigyor elkerülhetetlen mellékhatása két látványosan civódó embernek, mint amilyen Chloe és Mr. Ryan. Mérhetetlen vonzalmuk palástolásaként, még kamaty közben is képesek szópárbajt vívni, szinte minden percben igyekeznek szóval és tettekkel is ingerelni a másikat. Ez a csipkelődés pedig igazán üdítően hat, a magázódást pedig még jobban imádtam.
  • A Felpörgetve esetében azonban a humor inkább nem létező fogalom.

  • Az ítélet...
    A Gyönyörű rohadék kétségkívül olvasmányos, fülledt, pajzán kis könyvecske. Egyszerűsége, cseppet sem rendhagyó volta ellenére is remek szórakozásban részesített, így hálám jelélül öt csillagocskát ajánlok fel, amit erotikus regények kapcsán igencsak ritkán osztogatok. 

    A Felpörgetve esetében cseppet sem tudom ily bőkezűen osztogatni a csillagokat, szerintem egyszerűen nem érdemel egynél többet. Ordít róla, hogy általános recept alapján íródott, egy regény két lelkileg megnyomorított emberről, akik nem hagyományos keretek között élik ki vágyaikat. Hiába volt lehetetlen megfeledkezni a lány munkájáról, ami valljuk be nem egy hagyományos regénybéli foglalkozás, mégis rendhagyó volta nem dobott igazán sokat a történeten. Kellemes emlékeket nem igazán fűzök hozzá, minőségi írásnak nemigen nevezném és rejtély, hogy a Goodreads olvasóbázisa hogyan vélekedhet róla mégis erős négyesként.

  • A folytatásról...
    A Gyönyörű Rohadék nem csak a regény, hanem a háromrészes sorozat címe is. Novellákban ugyan folytatódik Chloe és Mr. Ryan románca, nagyregényekben azonban már mások veszik át a stafétát, és bonyolódnak újabb felpezsdítő viszonyba. Főszerepben...
    Beautiful Stranger (Gyönyörű idegen) ~ Sara Dillon és Max Stella
    Beautiful Player (Gyönyörű játékos) ~ Hanna Bergstrom és Will Sumner
    Egyértelmű, hogy kihagyhatatlan könyvek!

    A Felpörgetve a Vágyak szárnyán sorozat első kötete, amely végig Bianca és James történetét öleli fel. A kissé viharos befejezés is egyértelművé tette, hogy rögös út vár még rájuk, amire ha őszinte vagyok kevésbé vagyok már kíváncsi.

5 megjegyzés:

  1. és a történet a harmadik résszel be is fejeződik? és a harmadik részt hol tudom le tölteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://konyv.kellneked.com/book/beautiful-player/

      Törlés
  2. Arra én is kíváncsi lennék ><

    VálaszTörlés
  3. Nem sok információ van a sorozatokról, főleg magyarul nem hallani a folytatásokról. A Gyönyörű rohadék még mindig három kötetnél tart + novellák, a Vágyak szárnyán mintha idénre várná a negyedik, talán a pasi szemszögéből íródott történetét külföldön.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! a Gyönyörű játékost valaki eltudná küldeni, vagy honnan lehet leszedni?

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...