Nalini Singh - Angyalárny

Kiadó: Egmont, 2013
Oldalszám: 446
Ár: 3999 Ft
A sorozat köteteiről

Angyali vadász #5

Az Angyali vadász ezennel belépett azon kevés hazai sorozat közé, amelyek esetében a magyar megjelenésnél is fontosabb lett, hogy előbb megszáradjon a tinta az eredeti utolsó lapjain, vagyis emberek, beértük a külföldi megjelenéseket!!! A kiadó részéről ez mindenképpen dicséretes, viszont ott a tény, hogy így valószínűleg hosszabb várakozás előzi meg a folytatásokat. Bár abban biztos vagyok, hogy így sem maradunk Nalini Singh regény nélkül, sőt az a hír járja, hogy a tavasz nem csak felmelegedést, hanem újabb mentál-alakváltó kötetet hoz.

A történet:

Az éjfélszín szárnyú Jason az árnyak között érzi otthon magát. De amikor India arkangyalának, Nehának férjét holtan találják a palotájában, a kémmester kénytelen kilépni a fénybe. Egy arkangyal őrült haragja ugyanis szörnyű pusztítást végezhet a világban, Jasonnek pedig meg kell találnia a gyilkost, hogy ezt megelőzze.
De Neha bizalmának ára van: a kémmesternek az arkangyal vérvonalához kell kötnie magát, véresküt kell tennie Mahiya hercegnőnek. A lánynak, aki szörnyű titkokat hordoz a szívében, és már senkiben sem bízik meg. Legfőképpen nem egy ellenséges kémmesterben.
A gyilkos után kutatva Jason és Mahiya egy évszázados rémálom közepébe cseppen. A váratlan szenvedély feltámadó, fekete vihara pedig mindkettejüket magával ragadja… könnyen lehet, hogy a halálba.

Gondolatok:

Dmitiri után most Jason szorítja háttérbe az eddig főszerepben tündöklő párost, Elenát és Raphaelt, és egy epizód erejéig újra elhagyjuk New York városát, hogy a Menedék után Indiában nyomozzunk az álcázás mesterével.

"Mindig ilyen, ugye? Ebben a világban él, de kívülálló is. Egy árnyék, ami soha nem lesz része semminek."

A sorozat elején, amikor még csak ismerkedtem a szereplőkkel, egy-egy jellemző vonás, tulajdonság alapján igyekeztem őket emlékezetembe vésni. Illiummal könnyű dolgom volt, a "kék madár" szárnya és játékossága szembeötlő volt, Dmitri és Méreg elsőnek is tagadhatatlanul provokatív személyiségeknek tűntek, Jason pedig maga volt az éjszaka, egy kissé komoly, szűkszavú tetovált angyal. Saját könyve első oldalain pedig az írónő már elkezdi pedzegetni zárkózottságának okát, egy igen rövid, de annál beszédesebb emlékkel  indítva meg a múltbéli pillanatképek sorozatát, amelyek egy szomorú történetet mesélnek el.

"Miért dugta az anyja erre a sötét helyre? Hiszen tudta jól, hogy fél a sötétben!"

A regény teljes mértékben idomult Jason személyiségéhez, így egy sokkal nyugodtabb, ha áldozatokban nem is szegényebb, de mindenképpen szelídebb sztori kerekedett ki. A feszültséget inkább az kelti, hogy Jason, Mahiya és az egész város Neha, a mérgek királynője kénye-kedvének van kitéve, aki az őrület és nyílt kegyetlenség határán egyensúlyozik, hiszen lánya, Anoushka után a gyűlölve szeretett férjét is elveszítette. A romantika terén mérséklődött az erotikus hangulat, a szenvedély. Ritkán csaptak igazán össze a páros tagjai, akik nem kóstolgatták egymást, hanem igen hamar azonos hullámhosszra kerültek, szövetségesek, barátok lettek, elnyerték egymás tiszteletét és az érzések fokozatosan terebélyesedtek és jutottak kifejezésre.
Ez a kapcsolat éles ellentétben állt a szüleik példájával, hiszen mindketten egy végzetes és egyben tragikus szerelem gyümölcseként jöttek a világra, és ez rányomta a bélyegét egész életükre. Jason teljesen magába zárkózott, míg Mahiya azért küzdött, hogy a rideg bánásmód ellenére is csak kedvességet őrizzen a szívében és egyetlen célja volt, túlélni Neha "vendégszeretetét".

"Ezalatt Mahiya végig figyelte a macskaszemével, ő pedig a mérgező gyűlöletet kereste benne, aminek elvileg meg kellett volna fertőznie Mahiyát az udvarban... de csak metsző intelligenciás látott és lelkének kedvességét, amit a lány képtelen volt leplezni, bármilyen ügyesen is hordta az udvari álarcokat. "

A lányt szerintem nem lehet vádolni, hogy egy pillanatig is idegesítővé vált volna. Méltó párja az angyalnak, mert a kémmesterhez hasonlóan az életben maradás érdekében rendkívül jó megfigyelővé és éleslátóvá kellett válnia, hiszen csak így tudott lavírozni egy kegyetlenségre hajlamos úrnő birodalmában. Nincsenek érzelmi kirohanásai, nem makacskodik, nem kéreti magát, szárnyai ellenére két lábbal áll földön.

"Mahiya elindult, de közben testének minden sejtjével a mellette lépkedő fekete szárnyú, feketébe öltözött angyalra összpontosított. A kémre, aki lenyűgözte. Úgy, ahogyan a gyereket megigézi egy acélosan csillogó penge éle, míg végig akarja húzni az ujját rajta, hogy meglássa valóban olyan éles-e."

Mint már megszokhattuk a szerelem a közös (nyomozó)munka közben bimbózik és holtestek sora kövezi ki az utat a tetteshez. Ez  most sem történt másként, azaz egyre gyakrabban hullottak a fejek, és míg Jason és Mahiya információk után kutatott, én szépen rájöttem a megoldásra. Mondhatni ennyire hamar még sosem derítettem fényt az igazságra egy Singh könyv esetében és meg is lepett, hogy a párosban sokáig fel sem merült kósza gondolatként, legalábbis hangot nem adtak neki, de  igazán tévútra sem tévedtek. Harctól azért nem volt mentes, látványos jelenet is akadt a végére, így összességében egy megszokott formát könnyen tudott hozni. Hangulatilag egy kicsit hozzátett a helyszín, bár a ruhák emlékeztettek leginkább arra, hogy Indiában járunk.

Attól, hogy Jason kötete volt és leginkább a Távol-Keleten voltunk, az írónő nem felejtette el az előző kötet ifjú párját, azaz Dmitrit és Honort, akik életébe néhány pillanatra betekintést nyertünk. Méreg is visszatért egy rövid ideig teremtője birodalmába,  és esküszöm, egyre inkább megszeretem a fickót. New York arkangyala és párja szintén csak vendégszerepelt, Illium azonban bánatomra távol maradt.

Ahogy a mentálos sorozat esetében, úgy az írónő az ötödik kötetre itt is kezdi igazán keretbe foglalni az alapvetően folytatásos, és mégis epizód jellegűvé vált sorozatát, hiszen most nevet adott egy sorsszerű eseménysorozatnak, amellyel megmagyarázza az angyalok világában zajló változásokat, amelyeknek már mi is tanúi lehettünk és ez így nagyon tetszik. Szóval elfogult vagyok, rajongó vagyok, imádom a karaktereket, imádom a könyvek hangulatát és ez a történet is csak újabb bizonyítékként szolgált erre, így egy rossz szavam sincs. 

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!