 |
Kelly kiadó, 2012
366 oldal
2890 Ft
|
Eddig is úgy gondoltam Sophie
Kinsellára, mint akivel barátságos viszonyt ápolok, bár nem rohanok a neve
hallatán megvenni a legújabb könyvét, de van, amelyik pillanatok alatt felkelti
az érdeklődésem, míg a másik teljesen hidegen hagy. Utóbbi sorsra jutott a
Boltkóros sorozata is, mert eddig úgy gondoltam nem vagyok kellően befogadó egy
vásárlásmániás nőre, de miután láttam a filmet, vagy mondjam úgy, hogy láttam Luke
Brandont – játszó színészt -, mindjárt jobb színben tűnt fel és most már meg akarom nézni magamnak. Tehát egyre szorosabbra fűzöm én ezt a barátságot, pedig eddig az írónő csupán a Tudsz titkot
tartani? könyvével tudott maradéktalanul levenni a lábamról. A Csörögj rám! az első
pillanattól „akarom” könyv volt, de azt nem hittem volna, hogy ennyire jó lesz.
Nem csupán a kellemesen elszórakoztató, hanem az eszméletlenül imádlak féle.
A történet:„Poppy Wyatt élete legboldogabb napjára készül, alig egy hét van hátra az esküvőjéig, amikor barátnőivel pezsgőzni megy egy elegáns szállodába. De az álomból hirtelen rémálom lesz, amikor egy tűzriadó miatti kavarodásban a gyűrű eltűnik, majd Poppy telefonját is ellopják. Pánikba esve járkál fel-alá a szálloda halljában, amikor váratlanul eldobott mobiltelefont pillant meg a szemetesben. Hurrá, mégis van telefonszáma, amit meghagyhat a szálloda személyzetének arra az esetre, ha megtalálnák a gyűrűjét!Egyetlen apró bökkenő van csak: a telefon tulajdonosa, Sam Roxton egyáltalán nem lelkesedik az ötletért. Vissza akarja kapni a telefonját, és annak sem örül, hogy Poppy olvasgatja az üzeneteit, sőt, némelyikre még válaszol is a nevében…”
Gondolatok:
Szerintem a sikere a megfelelő
arányokban és a főszereplőkben rejlik, mert túl sok újdonságot nem mutatott karakterek, stílus,
vagy történetvezetés tekintetében, mint amit eddig megszoktam Kinsellától.
Poppy is egy tagadásban élő
hősnő, aki épp a kedves, jólelkű, konfliktuskerülő lányt alakítja, aki
alárendeli magát másoknak. Annyira jó szíve van, hogy nem bírja tétlenül nézni,
hogy az új – a kukában találtam - telefonjának igazi tulajdonosa udvariatlan
módon megválaszolatlanul hagyja e-maileit, üzeneteit, így kedveskedő válaszokat
pötyög a gyanútlan feleknek Sam nevében, így pedig nem kevés bosszúságot,
félreértést okoz a férfinak. Mégis minden kotnyelessége, sokszor naivsága
ellenére egy roppant szerethető lány, aki a legkevésbé sem tudott idegesíteni.
Sőt a kínos szituációi, azokból való kilábalása hangos nevetésre, folyamatos vigyorgásra késztetett.
Sam Roxton az elfoglalt
üzletember, akinek szintén a kezéhez ragadt a telefon, és szerencsétlenségére
Poppy gondoskodik róla, hogy megszokott munkáját meglepetések tarkítsák.
Szerencsére nem halmozódnak a titkok és félreértések, hogy az utolsó
pillanatban robbanjon a nagy tűzijáték, hanem folyamatosan kisebb petárdákként látnak
napvilágot. Sam pedig úgy tűnik birkatürelemmel van megáldva, mert bár sokszor
vágott morcos képet és nyúlt meg kissé az arca, de alapvetően elég nyugodtan
fogadta a kisebb sorscsapásokat és mindvégig egy roppant vonzó, intelligens és
éleslátó pasas benyomását keltette. Elkérhetném a telefonszámát?
Magnus a vőlegény már az első
mondatánál elvágta magát, de erre is mondhatom, hogy nem meglepő, hiszen
Kinsellánál az aktuális barátok, férjek, vagy férjjelöltek mindig ebben a
szerepben tetszelegnek és hála égnek meglehetősen keveset vannak szem előtt.
Jelen esetben a barátnőket is hanyagoltuk és istenem milyen jó volt, mert lehet
nem viseltem volna el sokkal többet belőlük, így pedig leginkább a
főszereplőkre koncentrálhattunk.
Az alapgondolat, hogy sms-ben
kommunikáljanak a szereplők, kicsit hasonlít a Meg Cabotnál már ismert
e-mailezgetéshez, ami nekem már nála is nagyon tetszett. Tehát itt is roppant
édesnek találtam az üzenetváltásokat, a lassú megismerkedést, az egymásra
találást, amely ugyan nem volt zökkenőmentes, de bugyuta sem.
Kacagtató, szórakoztató történet,
könnyed, kissé romantikus, de máztól mentes. Abszolút kedvenc, imádtam.
5 pont
Sophie Kinsellától olvastam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése