2011. aug. 4.

Jean-Christophe Grangé - Bíbor folyók

Az Egmont kiadó már egy ideje nem csak a gyermek olvasókat akarja elérni, hiszen az Egmont Dark kötetek a fiatal felnőtteket célozzák, az ifjúsági és erotikus fantasy könyvekkel. Most azonban nyitott egy újabb célközönség, mégpedig a borzongani vágyó olvasók felé. Az Egmont MYZT kategória alatt borzongást, rejtélyeket, titkokat, azaz izgalmas krimiket és thrillereket ígér, számos nemzet remekeiből.
Első megjelent könyvük a sokak számára már ismert Bíbor folyók c. filmet ihlető eredeti mű. 

Be kell valljam én is a film miatt szerettem volna elolvasni, hiszen - bár egyáltalán nem a közelmúltban, de - már láttam a filmet és az  meggyőzött. Szinte elfogadott tény, és a kivétel igen ritka, miszerint a könyv csak jobb lehet, mint a film. De én azért nem gondoltam, hogy ennyivel jobb lesz. 

Ugyanazon a napon egymástól néhány száz kilométernyi távolságra két rendőr – látszólag egymástól teljesen függetlenül – nyomozásba kezd Franciaország déli, délkeleti részén. Az egyik a bevetési osztag félreállított vén csatalova, Pierre Niémans, a másik egy kétes múltú arab fiatalember, Karim Abdouf. Niémans a képzéséről híres guernoni egyetem mellett kap egy megcsonkított holttest ügyét, Abdouf Sarzacban akad bele egy tizenöt övvel azelőtt meghalt kisfiú meggyalázott síremlékébe.
Vajon hová vezetnek a szálak? És mire jut együtt a két magányos zsaru?

A fülszöveg igazából azzal kezdődik, hogy a könyv azoknak is tartogat még bőven meglepetést, akik már láttak a híres filmet és csak ezek után szeretnék kézbe venni a művet. Ezzel a kijelentéssel teljes mértékben egyetértek és most talán azokhoz szólnék először, akiknek - velem együtt - először a filmhez volt szerencséjük.
Részletek nélkül azt mondhatom, hogy mind a történet, mind a szereplők jelentős része változtatásra került. Ezt tudomásul kell venni és szinte már senkit sem lep meg egy adaptáció kapcsán, hiszen sok mindent kell belesűríteni két órányi képkockákba. Olvasva a regényt és felelevenítve a moziélményt is, azt mondanám, hogy a történet egy leegyszerűsített, átformált változat, ahol nem kapunk a titkoknál, a nyomozásnál sem felvezetést, sem levezetést, csupán egy pillanat alatt közlik velünk a tényeket. Néhány szereplő egyszerűen kimaradt, ezáltal néhány - szerintem elég fontos - esemény mellőzésre került. Sebaj a film attól jó, csak tudni kell elkülöníteni a könyvtől. De így utólag a szememben vesztett a vonzerejéből.

De akkor térjünk is vissza a könyvre. Két szálon futó történet, ami igen sokára keresztezi igazán egymást és akkor is megmarad a két nyomozó külön ténykedése. Megismerhetjük a két teljesen különböző rendőr múltját, személyiségét, ezáltal megértjük miért lettek azok akik, hiszen az egyik erőszakosságával küzd, a másik a származása által kerül állandóan nehézségekbe, miközben a bűnt üldözve maga sem veti meg a törvény megkerülését. 
A Karim által felgöngyölített szál egy kicsit izgalmasabb, misztikusabb volt a számomra, kicsit jobban vártam a fejleményeit. Viszont Niémans kapta a kegyetlen gyilkosságokat a zárt kis egyetemi városkában. A hely nagyot lendített a könyv hangulatán, a több évtizedes összeesküvés, a bűnös titok pedig még inkább rásegített. 

Nagyon tetszett a hosszú felvezetés, ami a tények napvilágra kerülését megelőzte. Számomra minden szépen fel volt vezetve és csak fokozatosan derült ki az igazság. Tetszett a hangyányi romantikus szellőcske, ami meglegyintette az egyik felügyelőt. Tetszett a gyilkosságok kegyetlensége, az, hogy a nyomok szépen vezették a nyomozókat a megfelelő helyekre. 
Szóval személy szerint néhány unalmasabb fejezettől eltekintve csak jókat mondhatok róla. Akinek a film kedvenc, vagy nagyon szereti, az nem hiszem, hogy tudna csalódni a könyvben. Engem megdöbbentett mennyivel több van benne, mint a filmben. (Igazából örültem, hogy nagyon minimális részlet maradt meg az emlékezetemben, így teljes pompájában élvezhettem az olvasottakat.)
Különleges hangulata van, misztikus és rejtélyes. Engem megvett magának. 

A könyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

4,5 pont

2 megjegyzés:

  1. No lám, csak most látom, hogy ez Egmontos :D Én meg azt hittem, hogy már régen kiadták :D

    VálaszTörlés
  2. Pont a minap mondta barátnőm, hogy a 2000es film nagy sikere után, miért nem adták már ki hamarabb a sikert meglovagolva. De jobb később, mint soha. Kár lett volna, ha nem adják ki.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...