2011. ápr. 3.

Éjvilág kampány

Őszintén ámulva nézem úgymond a "színfalak" mögött a mozgolódást egy könyves kampány kapcsán. Látom a moly.hu-n keresztül a sok segítőkész, lelkes olvasót, bloggert, akik igencsak kitesznek magukért. 

És hogy miről is van szó. Ma már nem igen tud meglepni az olyan információ, miszerint egy könyvsorozat első kötete/kötetei nem fogytak az elvártak szerint, ezért vagy elvetésre, vagy felfüggesztésre kerül egy-egy sorozat. Ez történt Rob Thurman - Éjvilág c. könyvével, a Cal és Niko Leandros sorozat nyitó kötetével. Most azonban az a hír járja, hogy van remény a folytatásra. Amennyiben a megmaradt 500 példány fele augusztusig eladásra kerül, még idén kezünkbe is foghatjuk a folytatást.

Én már vagy egy éve a könyv egy példányának a tulajdonosa vagyok (bár az elolvasásig még nem jutottam). Lévén, hogy a mai napig nem múlt el a vámpíros, paranormális fantasy könyvek imádata, így anno a megjelenés után már szemeztem a könyvvel, majd csupa jókat hallottam róla és nem egy szokványos, akkor dömping mennyiségben kiadott hasonló könyvek egyikének tartották. Így egyetemi jegyzettámogatásból megszereztem. Nagyon megörültem, mivel úgy gondoltam, hogy ez egy önálló könyv lesz, de mire hazaértem szinte az arcomba kaptam az információt, hogy ez is bizony egy sorozat része. Fogtam a fejem, hogy már megint jól bevásároltam, mert ha tetszik akkor vehetem meg a folytatásokat. Ami ugye azóta se jelent meg, de most már nagyon rá az esély.
Szegény könyv egy rossz időben került a kezemben, amikor igazán semmi sem tudott lekötni, így nem jutottam el az olvasásig, de a Csökkentsd a várólistád 2011-es projekt egyik könyve. Nem állítom, hogy még a hónapban el fogom olvasni, de biztos vagyok benne, hogy ekkora figyelem mellett hamarabb kerítek rá sort, mint eredetileg terveztem volna.

Hogy juthatsz Éjvilág-hoz?
Könyvesboltban: 2.690 Ft
A Tuan Kiadó honlapján (önálló kötetként: 1.345 Ft + szállítási ktg., horror csomagban: 2.490 Ft + szállítási ktg.)
Moly-bolt 2.286 Ft (+ szállítási ktg., vagy személyes átvétel)
Alexandra Online 2.287 Ft (+ szállítási ktg)
Libri 2.556 Ft (+ szállítási ktg)
Bookline 2.287 Ft (+ szállítási ktg)
Szellemlovas 2.287 Ft (+ szállítási ktg)
Vevőpont 1.063 Ft (+ posta, vagy futár ktg.)
Könyvudvar 590 Ft  (+szállítási ktg v. személyesen)

Egyéb vélemények a könyvről:
Keményfedél (Nimablogja)
Az információk FFG, egy nagy rajongó és kampányindító blogjából valók. 

2 megjegyzés:

  1. A listára szeretnénk feliratkozni: Könyvudvar 590 FT
    :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg lemaradt, pedig tudtam róla. Sebaj... kiegészítve.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...