2010. máj. 14.

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Cat & Bones vámpírvadász sorozat I.

Mivel is kezdjem. Hát először is szeretem, és már kétszer olvastam, csak lustaság miatt nem írtam eddig róla.

Legelőször tetszett a borítója, mára már nem. A színek azok jók, csak valahogy ez a nőcike.... de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Nem tartom egy romantikus könyvnek, inkább az igazibb vámpíros kategória akcióval, humorral. Erotika csínnyán, bár van benne egy-két jó kis jelenet. Szóval, aki Wardot stílust vár, az csalódni fog. Inkább Anita Blake monogámiával. De hát mindenki egyedi, csak úgy besorolásként említem ezt is.

Valahogy nehezen szokok hozzá, hogy Bones szőke, platinaszőke és a második kötetben kiderül, hogy festeti a haját. Ilyenkor szeretem, hogy olyan külsőt képzelekhetek el magamnak a könyvek olvasása során, amilyet akarok.
Szóval a szőke pasi mellé, egy vöröske dukál, jelen esetben. Nekem ez is fura, de jól van.

Egy újabb megközelítés a vámpírok eredetére, azt hiszem ilyen ötlettel most találkoztam először. Első vámpír Káin, vagyis inkább a gyerekei. Szóval Isten azzal bünteti Káint, Ábel megöléséért, hogy vért kell innia.
Lényegében ezzel nincs problémám, érdekesnek találom, tetszik a bibliai utalás.

A vámpír lét lényegében megszokott, de azért kicsit bírják a napfényt, ehetnének is, de nem akarnak és rózsaszín a könnyük. Ez kifejezetten tetszik, azt hiszem AB-nél találkoztam rózsaszín könnyel először és azóta imádom. Bones is néhányszor majdnem könnyezett, biztos cuki lehetett.
Jaj majdnem elfelejtettem a zölden izzó szemeket, amivel hipnotizálni is tudnak, és mint később ki fog derülni néhányuk repül is.

Catherine 'Cat' Crawfield, Bones Cicuskája félig vámpír, félig ember, szóval félvér, ami ritka példány. Egy rosszul sikerült este után 16 évesen megöli az első vámpírját, azután már nincs megállás. Anyja retteg a vámpíroktól, mivel megerőszakolták, és lányával se meghitt a kapcsolata, de amíg vámpírokat öl, ahelyett, hogy azzá változna nincs nagy baja. 22 évesen azonban egy "Akarsz dugni." dumával belebotlik Bonesba, aki szintén vámpírvadász, fejvadász vámpír létére. Egy kis csihi-puhi, alkudozás után Bones megkezdi a felkészítését és átalakítását Catnak és a páros magasabb szintre lép a vadászatban.
Ahogy az lenni szokott a főszereplő lány dögös, az elején még ugyan kicsit prűd és érzékeny a perverz dumára, de megedzi magát és belevaló csaj lesz. A vámpírfiúkánk pedig egy isten, minden tekintetben. Szóval nagy nehezen összegabalyodnak, de a boldogság nem tart sokáig.
Egy Hennessy nevű vámpírt akarnak elkapni, akit Bones már régóta üldöz és egy kis szemétláda, lényegében házhozszállítást vállal vámpírok részére, na meg néhány embernek is. Szóval eltünedeznek a lányok. Hogy ne csak a vámpír faj legyen a gonosz, egy két híres ember is kapcsolatba kerül a vámpírokkal, de Cat likvidál lényegében mindenkit. Csakhogy őt is elkapják.... a zsaruk. Belekeverd az FBI és Cat egy különleges osztag vezetőjeként találja magát, ami következményekkel jár Bonesszal való kapcsolatára. Elválnak útjaik, de nem örökre, mert Bones megmondta:
"Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak."

Bones nagyon szimpatikus vámpír, jó a humora, erős és Crispin Russel-nek hívták emberként. Legjobb barátja egy báró, Charles, vámpírként Spádé. Érdekes egy múltja van, egy kurtizán fiaként született és a végén ő is hímringyó lett.
Azért is szeretem Bonest, mert nem fél kimondani az érzéseit és nagyon szereti Catet. Nem akarja elveszíteni és mindennél fontosabb számára.
Mindezeket úgy közli az írónő, hogy egyáltalán nem lesz nyálas, inkább csak édes.

Egy-két ember állandó szereplővé válik a későbbiekben, akikről nem is gondoltam volna, az első kötetben, hogy ennyire megkedvelem őket.

Egyik kedvenc idézetem a könyvből, nem tudom miért, de imádom.

– Nem nézel. – Közelebb húzódott, s már teljesen zöld volt a szeme. – Átnézel rajtam, mintha itt sem lennék. Rám nézel… és nem egy férfit látsz. Egy vámpírt látsz, és ezért nem törődsz velem. A múltkori hétvége kivételével. Amikor átöleltelek és megcsókoltalak, láttam a szemedben felébredni a vágyat, és tudtam, hogy akkor egyszer tényleg annak látsz, ami vagyok. Nem csak egy dermedt szívnek valami porhüvelyben. Azt szeretném, ha megint így néznél rám most, és nem kennéd a drogokra. Kívánlak. – Halovány mosoly ült ki a szájára, mikor ezt kibökte. – Az első pillanattól kezdve, és ha azt hiszed, hogy nem támad fel bennem a vágy, ha melltartóban üldögélsz mellettem, nagyon tévedsz. Csak éppen nem megyek oda, ahová nem hívnak.

4,5 pont

5 megjegyzés:

  1. "Egy-két ember állandó szereplővé válik a későbbiekben, akikről nem is gondoltam volna, az első kötetben, hogy ennyire megkedvelem őket."

    Kikre gondolsz?

    Remélem Spádé és Mencheres könyve is megjelenik majd magyarul.

    Te, hogy képzeled el Bonest?

    VálaszTörlés
  2. "Kikre gondolsz? "

    Hát ugye a végén bejött a képbe a két zsaru, Don és Tate. Szegényt Tate-et jól elverték mindig, belőle nem sokat ismerhettünk meg, erre nekem kedvencem lett a 2. kötetben. Don is dobbantott később, és hát kicsit egyenesebb embert képzeltem volna el, de jól át tud vágni mindenkit.
    Spádé ugyan csak röviden szerepelt, de akkor is visszatért. Ian eddig csak hallomásból volt, most már ő is személyesen is beköszönt, és valahogy úgy gondolom hallunk még felőle. Vagy nem is tudom.

    És hogy hogy képzelem el Bonest? Olyan ember vagyok, hogy hiába írják le, mondjuk, hogy mit visel vagy milyen a haja színe, hossza, én nkább beszédstílusából, a személyiségéből építek a fejemben egy képet.
    Így Bones nálam fekete hajú, hosszú bőrkabátos macsó, kicsi Jean-Claude beütéssel. Olyan vagány, piszkálgatós.

    VálaszTörlés
  3. Ian, Don és Tate is kaphatna saját könyvet. Szerinted van rá esély?

    Bones: :) Nálam ő szőke, nem lehet mindenki fekete hajú. :)

    Catet meg így képzelem el:

    http://kepfeltoltes.hu/100516/cat_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/100516/cat2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  4. "Egy újabb megközelítés a vámpírok eredetére, azt hiszem ilyen ötlettel most találkoztam először. Első vámpír Káin, vagyis inkább a gyerekei. Szóval Isten azzal bünteti Káint, Ábel megöléséért, hogy vért kell innia.
    Lényegében ezzel nincs problémám, érdekesnek találom, tetszik a bibliai utalás."

    Bocs, ezen megragadt a szemem :) Azóta nem tudom néztél-e ennek utána, de ez nem az író ötlete, nem saját elképzelés. Minden valamire való vámpír legenda megemlíti ezt a dolgot :)
    Bár én úgy tudom nem csak Káin utódai kapták ezt a büntetést, hanem maga Káin is... És egyébként én imádom ezt az ötletet, hogy így összekapcsolták a bibliával, akárkinek is jutott először eszébe :)
    Csak gondoltam megemlítem, nehogy neki tulajdoníts egy ilyen isteni ötletet :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi az infót, nem még azóta nem jártam jobban utána. Nekem is megtetszett ez az ötlet és mivel én tényleg most találkoztam vele először, vagy legalábbis máshol nem rémlik, hogy olvastam volna ezért is írtam bele az összefoglalóba.

    Néha már nehéz fejben tartani, hogy ki hogy képzeli el magukat a vámpírokat, szokásaikat és eredetüket, annyiféle könyvek vannak ebben a témában.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...