2013. dec. 28.

Jamie McGuire - Az őrző

Kiadó: Maxim, 2013
Terjedelem: 471
Ár: 2999 Ft
Van élet kétszeres sorscsapás után is... Hogyne volna, hiszen egyrészt már készül a második Maddox testvér története, amelynek készhez vételéhez nem kevés türelem szükségeltetik még, másrészt a kiadó újabb Jamie McGuire kötettel kedveskedett az olvasóknak. Az őrzők nem más, mint az írónő első könyve, egy trilógia nyitó darabja.

Ebben a történetben a tizenkilenc éves, egyetemista Nina Grey lesz az útitársunk, aki haldokló édesapjától való búcsúját követően egy buszmegállóban találkozik először Jareddel, a sráccal, aki a későbbiekben hol itt, hol ott, többnyire a megfelelő pillanatban bukkan fel a közelében. A lányban vonzalom ébred a titokzatos srác iránt, aki titkokat fedhet fel a családjáról, az életéről, az őt körülvevő világról. Ahogy egyre inkább felnyílik a lány szeme, úgy lesznek egyre erőszakosabbak az őt követő emberek, akik az apja üzlettársainak vallják magukat. Nina pedig őrlődni kezd a család, a szerelem és a kötelesség között.

Merőben más regényre számítottam, mint a Sorscsapás kötetek, különösen azért, mert A Sötétség és Fény angyalai trilógia elég egyértelműen paranormális alapokon nyugszik. Úgy véltem, hogy ez majd a könyv hangulatában, képi világában is meg fog mutatkozni, ám a lapokon inkább egy krimi/thriller szerű eseménysorral vegyes szerelmi történet bontakozott is, amely ennek ellenére sem rugaszkodott el annyira az előző regényektől.

Ha nem is az első oldalakon, de igen hamar befészkelte magát a fejembe a krimi érzete, annak ellenére, hogy szinte minden szóban igyekeztem valami misztikumot is meglátni, hiszen már akkor sem voltak kétségeim, hogy Jarednek miféle mondanivalója akad majd Nina számára. Egy ideig nem is zavartattam magam miatta, de mikor már huzamosabb idő után sem történt áttörés, elfogott a csalódottság érzése. Hiába vártam paranormális aktivitást, valami jó kis fantasy sztorit, a történet kalandosabb része, amely kerettörténetként szolgált egy szerelmi történethez, nem volt más, mint egy lassú tűzön égő maffiaüldözés. Jóformán üres szavak csupán az angyali és démoni jelzők, és a félvér - bocs Nina nekem a hibrid jelző bánja jobban a fülem - őrangyalok extrább képességeit egész könnyű volt elfelejteni. A végére sem mondhatnám, hogy angyalok és démonok összecsapásának lettem tanúja, pedig a potenciál meg lett volna a szereplőkben, ám sem Shax, a főgonosz, sem a természetfeletti lét nem lett igazán kiaknázva.

A történet romantikus oldala szerencsére már kedvemre valóbb volt. Nina és Jared románca a new adult regényeket idézi, bár problémáik kétségkívül a természetfelettiből adódnak. A srác éveken át tartó vonzalmáról tudva is instant szerelemnek érződött, ami felett azért elég könnyű volt szemet hunyni. Alapvetően ha együtt voltak egész édes párost alkottak, akikre gondolván azonban nem tudtam kiverni a fejemből az érzést, hogy Abby és Travis kevésbé impulzív prototípusai, bár szenvedni ők is hasonlóan mélyen tudtak. Nemes célból ugyan, de kényszerű magánnyal ostorozták magukat, amit néha szívesen mellőztem volna. Nina kifejezetten próbálgatta a tűréshatáromat, nem mondanám egy ésszerű karakternek, nagy barátságot sem tudtunk így kötni. Jared pedig bár kétségtelenül vonzó, mégis karizmája messze áll még attól, hogy lélegzetelállítóvá tegye, de Ninával ellentétben így is tetszett, ahogy őrlődik esze és szíve parancsa között.
A család és az egyetemi diákélet számos mellékszereplővel szolgált, akik közül leginkább a Ninába bolondult Ryannek és Jared húgának, Claire-nek adatott jelentősebb szerep. A szerelmi háromszög egyik  kitartó pillére Ryan, kinek viselkedése a féltékeny, majdnem baromarctól kezdve a oltalmazó jóbarátig terjedt. Szimpatikus egy srác, aki nem nyomul zavaróan, de nem is adja fel, kár, hogy esélye sincs Nina szívéig férkőzni. Ellenben szívesen látnám egyszer a nagyszájú, tökös tizenéves félvér angyallány, Claire mellett, főleg, hogy úgy is sok időt töltenek majd "együtt".

Az őrző nem lett egy meghatározó regény az olvasmányaim között, egy picit túlírt történet, amelyben annak ellenére, hogy az angyali mitológia előtérbe került, a manifesztálódása már távolabb esett a misztikustól, amit szomorúan vettem tudomásul. Továbbá meglepve tapasztaltam, hogy ebben a történetben is visszaköszönt némi nem túl direkt, de azért érezhető Twilight visszhang egyes jelenetek tekintetében. Mondhatni kerek történet, így nem fogom lerágni a körmöm a folytatásra várva.


~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
  Sorozatinfó:

A SÖTÉTSÉG ÉS FÉNY ANGYALAI trilógia
Providence series

1. Providence (2010) - Az őrző (2013)
2. Requiem (2011)
3. Eden (2012)



 

1 megjegyzés:

  1. Szia,
    először vitatni akartam pár dolgot, de összességében igazad van. Főleg a Twilight-visszhanggal kapcsolatban. :(

    Üdv,
    Eszti

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...