Rachel Gibson - Jégbe zárt szívek

Hokisok 1.

Már említettem itt a blogon, hogy meggondolatlanul és sok esetben olvasatlanul nem szoktam könyveket vásárolni. Ezt a könyvet mégis megláttam és egyszerűen addig nem nyugodtam míg meg nem vettem, természetesen – a kivétel erősíti a szabályt alapon - olvasatlanul. Meg volt bennem az érzés, hogy hasonló élményt fog nyújtani majd, mint egy SEP könyv és azt kell mondjam igazából nem is tévedtem. A bejegyzés megírására pedig már a másodszori olvasás sarkallt. Szóval igazán a szívembe zártam a történetet, talán újbóli nekifutásra még jobban.

Georgeanne egy dús idomú déli lány, szűk rózsaszín miniben tipeg az első szembejövő felé, hogy esküvőjéről meneküljön. A majdnem kibuggyanó keblek nem hagyják hidegen az éppen távozni készülő John Kowalskyt, az éppen morgó hokijátékost sem és úgy gondolja, semmi rossz nem történhet, ha segít. Csakhogy akkor még nem sejti, hogy a hölgy a főnöke menyasszonya, akinek be nem áll a szája és akinek nem tud ellenállni. De a románc igen rövidre sikerül, hogy Johnt hét év múlva jól arcul csapja a felismerés, amikor a saját vonásait véli felfedezni egy hatéves kislány arcát fedő vastag sminkréteg alatt.

Talán nem kell bocsánatot kérnem, mert lelőttem a könyv azon "poénját", hogy az együttlétnek gyümölcse is születik, hiszen a sztori jószerével a Lexie-ért vívott harc körül forog, és a romantikus történeteknél amúgy sem kell túlontúl sok meglepetésre számítani, hiszen tudjuk, hogy mit veszünk a kezünkbe.

Megjelenés után én már ugrottam is a könyvre, alig bírtam magammal, hogy olvashassam már. Mikor letettem, azt mondtam, hogy ugyan tetszett, de SEP sokkal jobbat tud. Mindenáron egy Phillips könyvhöz akartam hasonlítani, így ez az élményt egy hangyányit mérsékelte. Mondogattam, hogy SEP-hez képest nem volt olyan bájos, nem volt olyan humoros. Johnt már néha közönségesnek éreztem és tuskónak. A mellékszál eseményeit keveselltem. De úgy tettem le, hogy jó volt, tetszett. Várom a folytatást. Másodszori olvasásra, mintha elfújták volna ezeket a gondolatokat és teljes mértékben, összehasonlítgatás nélkül tudtam élvezni a sorokat.

Az írónő azzal kezdi a történetet, hogy a pici Georgie számára kiderül, hogy más, mint a többi gyerek, akkor még nem tudta, hogy "rendellenességét" diszlexiának hívják, de ez megalapozza egész személyiségét és jövőjét. Megpróbálja elrejteni a világ elöl ezt a hibáját  és más előnyös tulajdonságait használva megállni a lábán. Büszke is lehet magára, én legalábbis az vagyok rá, hiszen sikeres üzletasszony és szerető anya vált belőle az évek során. Ezzel pedig elérte, hogy szimpatizáljak vele.

Bár John azt mondta magáról, hogy csak egy mocskos szájú hokis, aki csak piált és nőzött, egy idő után meglátjuk az ő sebzett szívét is, meglátjuk benne a hírnévbe belefáradt férfit, aki szeretne igazán apa lenni. Jó volt látni, hogy John igenis küzdött a lányáért, meg akarta ismerni, szeretni. Vágyott arra, hogy Lexie is az élete része legyen.

Másodszori olvasásra is fenntartom azonban, hogy John helyenként közönséges, néha már zavaróan túl sok szlenget használ. Ha nagyon kötözködő akarnék lenni, akkor azt is mondanám, hogy a könyv végéig nem mutatott igazi érzéseket Georgie iránt, hiszen állandóan csak az álló farkával volt elfoglalva. Viszont összességében szimpatikus karakternek mondanám, bár nem lett álmaim pasija.

Ha már Lexie-ről is szó esett, akkor el kell mondani, hogy ő aztán belopja magát az ember szívébe. Bár érzékeny és megviselte az apa hiánya, mégis beszédes, bájos. Hétvégi különcködése mindig mosolyra fakasztott.

Beszélhetnénk a könyv során mellékszálról is, ahol John csapattársa, és Georgie barátnője, munkatársa kerül a terítékre, viszont bárhogyan nézem is, igencsak kurta történet kerekedett ki belőle. Szívesen olvastam volna róluk, mert így elég hirtelen történt a nagy összeborulás. Azonban Hugh haláli egy karakter így is, úgy is, és máig nem tudom eldönteni, hogy egészségesen öntelt vagy már egy kicsit túlzásba vitte e, az azonban biztos, hogy jókat kacarásztam a levakarhatatlanságán.

Tetszett, hogy nem hebehurgyaságokkal volt tele a könyv. Viszonylag kevésnek mondható a zavaró félreértések sora is, így mentes volt az idegesítő eseményektől, ami azért nem mindig olyan ritka a hasonló könyvek esetén.

A romantika rajongóknak kellemes felüdülés lehet, akár télen, akár nyáron, bár nekem nem tűnt olyan rózsaszínnek a sztori, mint elsőre gondoltam volna a borító alapján.

4,5 pont

A sorozat további kötetei:
2. Jane vékony jégen táncol