Kiadó: Könyvmolyképző, 2012
Oldalszám: 992
Ár: 3999 Ft puha/
4999 Ft kemény kötés |
A
történelmi romantika iránti rajongásom miatt kezdtem el olvasni az Outlander
sorozat első kötetét, Az idegent, annak ellenére, hogy kissé tartottam a több
mint kilencszáz oldalától. A sablonos - középkori skót felföldön, esetleg Angliában
játszódó - romantikus történetekhez szokott személyemet igazán kellemesen érintette ez a
valóban történelmi jellegű, kalandos, a megszokottól kissé eltérő történet, amelyben a főszereplők,
Claire és Jamie igazán emlékezetes párt alkottak. Már akkor tudni lehetett,
hogy történetük több köteten át folytatódik majd, és hazánkban a Szitakötő borostyánban, sorban a második az idei könyvhét és majd két év várakozás gyümölcse volt,
mégis azt hiszem, hogy a közel ezer oldal kárpótlásként szolgál, legalábbis a
java része, mert most sajnos több számomra érdektelen oldalról tudok beszámolni.
A történet:„Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye, az idő korlátain átívelő szerelem és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között a saját korába való visszatérés helyett.Ezúttal a vér és a szenvedély öröksége állítja próbatétel elé Claire gyönyörű, rézvörös hajú lányát, Briannát, miközben ezzel párhuzamosan folytatódik Claire önfelfedezésének útja Stuart Károly intrikával teli párizsi udvarában, ahol férjével együtt versenyt fut az idővel, hogy elejét vegyék a kudarcra ítélt felföldi felkelésnek, és elszántan küzd azért, hogy megmentse mind gyermekét, mind a szeretett férfit.”
Gondolatok:
Bevallom
őszintén nem éreztem szükségét, hogy figyelmesen elolvassam a fülszöveget, - amely
a könyv hátlapján kissé hiányosabb is - hiszen szóljon bármiről,
mindenféleképpen szerettem volna olvasni a történetet, így viszont egy kis meglepetés
ért, amelyet nem mindig éreztem szerencsés fordulatnak. Bár inkább kezdjük az
elején.
Enyhe szemöldökráncolással
olvastam az első oldalakat, hevesen lapoztam fel újra Az idegent, hiszen kissé
értetlenül álltam a jelenbéli, 1968-as kezdés és Claire rejtélyes
kutakodása előtt, amelyben, lánya Brianna és Roger Wakefield is szerepet játszik.
Aztán persze rájöttem, hogy Claire-nek közel nyolcszáz oldal áll majd a
rendelkezésére, hogy elmesélje a múltban töltött éveit, és válaszoljon arra
rögtön felmerülő kérdésre, hogy Te, hogy kerültél vissza a jelenbe.
A múlt
központi eseménye pedig az 1745-ös jakobita felkelés, amelyet Jamie és Claire
szeretett volna meg nem történté tenni, azaz megelőzni, mégpedig Stuart Károlyhoz
közel, a franciaországi Párizsban.
Nem
számítottam rá, hogy a szeretett Skóciámat elhagyva fogunk több száz oldalt a
francia udvarban tölteni, főleg politikai trükközéssel, hazugságok hálójában.
Ez volt számomra a történet egyik hátulütője. Nem szeretek különösebben
politikáról, hatalmi viszályokról olvasni, és a francia udvar sem áll
különösebben közel az érdeklődési körömhöz, ebből kifolyólag voltak részek,
amelyeket kifejezetten untam. Viszont azt nem mondanám, hogy az egész
franciaországi tartózkodás ellenemre lett volna, hiszen Claire ebben a közegben
is sikeresen magára tudta vonni a figyelmet és most sem tudta elkerülni, hogy
boszorkánynak, franciásan La Dame Blanche-nak titulálják, és barátságot kötött egy
furcsa szerzettel, Raymond mesterrel, akitől nem áll távol a (fekete) mágia.
Ezek a részek élvezettel töltöttek el. Közben pedig régi barát és ellenség is
felbukkan, hogy beteljesítse az elkerülhetetlent. Valami csodás volt olvasni,
hogy valósulnak meg Frank Randall kutatásaiból már ismert események.
Majd
elhagyva Franciaországot úgy gondoltam, ha végre hazatérünk, akkor magam mögött
tudom az unalmasabb részeket, de az elkerülhetetlen felkelés, minden
előkészületével és csatájával együtt tartalmazott még néhány lagymatag oldalt. Viszont, amikor már úgy éreztem, hogy inkább álmosító
a menetelés, csevegés, akkor következett egy-egy olyan fejezet, amely hangos nevetésre, vagy épp mély szomorúságra késztetett. A végén, a jelenbe visszatérve pedig akad még néhány érdekesebb
felvonás, apró titok, amely miatt is összességében kellemes emlékekkel tettem
le a könyvet.
Claire
szerintem nem sokat változott, még mindig talpraesett, bátor nő, akiben buzog a
segíteni akarás, igazi gyógyító. Jamie-nél úgy éreztem nem tett jót a
franciaországi tartózkodás, Károly melletti léha, tivornyázó életvitel miatt
néha morcos voltam rá, bár ő így is úriemberként igyekezett viselkedni, viszont
hiányoltam a nyílt történetmeséléseit. Birtokló és féltékenykedő férjként azonban
mindig visszalopta magát a szívembe, hiszen újra és újra bizonyította
határtalan és mély szerelmét, továbbá előkúszó emlékei a börtönbéli kínzásáról, Jonathan Randallról még jobban megmutatták a lelke mélyén őrzött sebeket.
Kettejük kapcsolata sem kerülhette el a hullámvölgyeket és a tevékeny hétköznapok is
sokszor zárultak végkimerüléssel, így viszont a hátoldalon lévő „Rengeteg
akció, rengeteg szex…” ajánlást meg kell cáfolnom. Volt sok szerelmeskedés az
első kötetben, itt szinte nagyítóval kell keresni a hasonló jeleneteket. Bár
ahogy közeledünk a vég felé, egyre gyakrabban merítenek erőt egymásból és a vágyukból.
Már
olvasás közben is akarva-akaratlanul, de pontoztam a könyvet és amikor épp egy
újabb unalmasabb völgyben éreztem magam, kissé csalódottá váltam, de a kérdést
eldöntötte az előre borítékolható elválás, amelyet én vagy negyedórás szipogás,
pityergés kíséretében tudtam csak végigolvasni, és akkor határozottan éreztem, hogy annyira
a szívemhez nőttek a szereplők, ez a mély szerelem, és Gabaldon
történetmesélése, hogy bármikor újra elővenném ezt a történetet is.
A könyvet
köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
4 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése