Sebastian Fitzek - Ámokjáték

Túszdráma egyenes adásban

A könyvheti megjelenések egyike ez a könyv, és sokáig csak a címéről tudhattunk, ami nekem mindig bökte a csőröm, hiszen nem igazán tudtam hova tenni. (Persze utána nézhettem volna külföldi oldalakon, de mégsem tettem.) Majd megjelenés előtt megláttam a borítót és hihetetlenül megtetszett, gondoltam akkor már el is olvasom a fülszöveget miről is lehet szó. Mit ne mondjak rögtön felkeltette az érdeklődésem. Most pedig kijelenthetem, hogy egy nagyon jó könyvet vehettem a kezembe, amiben pörögtek az események, a háttérszálak és szinte láttam magam előtt, mint egy filmet.

Ez a nap lesz az utolsó. A neves kriminálpszichológus, Ira Samin gondosan előkészített öngyilkosságot tervez. Idősebbik lányának halála túl nagy súllyal nehezedik a lelkiismeretére. Ám ekkor segítségül hívják az egyik rádióadóba, ahol brutális túszdráma folyik. Egy pszichopata hátborzongató játékba kezdett: élő adásban, véletlenszerűen hívogat fel embereket. Ha a vonal túlsó végén a megfelelő jelszó hangzik fel, elenged egy túszt. De ha nem, a túsz meghal. A férfi azzal fenyegetőzik, hogy addig folytatja a játékot, amíg a menyasszonya meg nem jelenik nála a stúdióban. Csakhogy a lány már hónapok óta halott. Ira kilátástalan túsztárgyalásba kezd, melynek több millió ember válik fültanújává…

Az alapötletet, tehát magát a rádióállomás elfoglalását, a nyilvános túsztárgyalást és magát a játékot nagyon ötletesnek találtam, és főleg ez keltette fel az érdeklődésem. A háttérben álló összeesküvésre, ami Jan May tettéig vezetett nem mondanám, hogy túl meglepő, vagy épp csavaros lenne, hiszen filmekben már láthattunk ilyet, mégsem tudtam rögtön összerakni a képet. És ami még ad valami pluszt, az a szinte összeomlott túsztárgyaló és maga a túszejtő beszélgetése, amikor Ira szinte, mint egy terápián kiönti a lelkét, felfedi az eddig nem ismert részleteket a lánya halálával kapcsolatban. Hiába lenne a cél a túszejtő bizalmába férkőzése, mégis úgy tűnik a végére, hogy Irának nagyobb szüksége volt erre a beszélgetésre, mint hitte volna.
Az elején egészen viccesnek találtam, hogy bilincsben kellett odacipelni Irát, akit szinte senki sem talált alkalmasnak a posztra, de hátha a túszejtő azt mondja... 

Szégyen, nem szégyen, engem átcseszett a könyv, már bocsánat a megfogalmazásért. Egy idő után bizonyossá vált, hogy belső munka is közrejátszik az események alakulásában, és keresték azt a bizonyos téglát és én megettem minden szavát. Mikor világossá vált, hogy nagyon mellélőttem, csak annyit tudtam mondani, hogy "jaj, ne".

Végig izgalmasnak találtam, mindig tudott valami újat mutatni, egy kis plusz információ itt, egy másik ott. Egyszer itt vágnak át, máskor ott. A legtöbb esetben semmi sem az, aminek látszik, nem szabad mindig hinni a szemnek.
Az ilyen könyvekről vétek sokat írni, mert semmit sem szabad elárulni a teljes élvezet miatt, inkább olvasni kell, és a képzeletedben már pörög is egy film.

Ezek után mindenféleképpen szeretném olvasni az író már megjelent másik könyvét is, A terápiát. Remélem hasonló élményben lesz részem.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4,5 pont