2014. júl. 6.

Rachel Vincent - Lélekőrzők

Kiadó: Jaffa, 2014
Terjedelem: 326
Ár: 2940 Ft
Jó tanács: Ne bosszants fel egyetlen démont se!

Az Eastlake Középiskola diákjainak lelke és ép elméje újfent veszélybe kerül, amikor a dérként ismert kábítószer az iskola népszerű tagjainak körében terjedni kezd. Csak Kaylee és közeli barátai tudnak arról, hogy a lufikban árusított anyag tulajdonképpen hígított alvilági démonlehelet, amely nemcsak a kisördögöket teszi függővé, de az emberi halandók számára is végzetes. Már az első szippantás is az őrület, majd a halál felé vezető út kezdete.
Kaylee ismét úgy érzi, hogy tennie kell valamit a növekvő katasztrófa ellen, ám barátai csak félgőzzel támogatják igyekezetét. Legjobb barátnője nem sokat tehet a természetfeletti ellen, Tod kevésbé motivált, épp csak kezdi összeszedni magát Addison elvesztése után, Nash gondolatait pedig minden jel szerint másféle küldetés köti le, amely során szeretné lebűvölni Kaylee-ről a bugyit. Az pedig, hogy a felnőtteket is bevonják az akcióba már csak akkor opció, ha nagyon szorul a hurok és mikor kiderül, hogy a gonosznak nagyobb tervei vannak, már majdnem túl késő.

Rachel Vincent regényeiben tehát nemcsak a lélek újrahasznosítható, de a Démonlehelet is több funkciós. A Lélekmentőkben láttuk a lélek cserealapanyagaként, ha sikerért el akarnád adni a lelked, ám egy bódító szippantással is a vesztedbe rohansz, akár magadénak tudhatod a sajátod, akár nem. Ezzel pedig a sztárság árnyoldalai mellett egy újabb halandó problémát pedzeget és csavar démoni köntösbe az írónő.

Továbbá Kaylee ebben a regényben nemcsak alvilági lények üzelmei ellen küzd, hanem egy fiatal lány mindennapi problémái is meglegyintik. Nehéz figyelmen kívül hagyni ugyan a természetfelettit, hiszen még a lány álmaiba is befurakszik, szó szerint, ám mégis sokasodnak a földi gondok is. Eljött az ideje egy felkavaró szívzűrnek, az első igazi szerelmi civódásnak. Eddig Nasht elég másodhegedűsnek tekintettem, aki jóképűen feszít a barátnője mellett, félti, óvja, szereti őt, ám most kissé megkopott a tökéletessége. Nem baj ez, hiszen unalmas lenne csak a hősszerelmest látni benne, legyen ő is nyugodtan esendő, bűnös és küzdjön meg a lányért, akit szeret.
Bár elég kiszámítható lépés egy szerző részéről, hogy előbb-utóbb vitát szít a szerelem rózsaszín ködébe vesző fiataljai között, ám pozitívumként értékelendő, hogy abszolút érhető okok vezettek Kaylee csalódásához, amely messze áll a már sokszor látott bagatell, mondvacsinált tinizűröktől, ahol a bolhából csinálnak elefántot. Itt igenis olyan probléma adódott, ami felett nem lehet szemet hunyni. Hősnőnknek azonban nem sok ideje jut keseregni, hiszen közeleg az idő egy alvilági ünnepélyhez, amely váratlan meglepetéseket, újabb megoldandó feladatokat tartogat Kaylee számára, aki rövid időre egy csábító sportcipős szirén - avagy hercegnő - szerepébe bújik.

A regény olykor titokzatosnak tűnt, olykor elhitette, hogy akár egy hétköznapi történet is lehetne és mégis a befejezés, a veszedelmes parti nem hagyott kétséget afelől, hogy itt bizony a gonosz munkálkodik. Feszültséggel telibb kötet, mint az előző.


~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

Sorozatinfó:

SIKOLTÓK
  1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)
  2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)
  3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)
  4. My Soul to Steal (2011)
  5. If I Die (2011)
  6. Before I Wake (2012)
  7. With All My Soul (2013)

2014. jún. 10.

Rachel Vincent - Lélekmentők

Kiadó: Jaffa, 2013
Terjedelem: 264

Ár: 2940 Ft
A sztárságnak ára van és minimum a lelkeddel kell fizetned érte!

Erre a gondolatra építette a Sikoltók sorozat második részét Rachel Vincent, aki a Lélektolvajokban megismertetett minket Kaylee Cavanaugh-val, a fiatal lúdvérc (banshee, bean shide) lánnyal, aki maga is csak akkor szembesült nem emberi mivoltával. Első kalandját a természetfelettivel szerencsésen túlélte, rátalált a szerelem a szintén lúdvérc Nash Hudson személyében és származása ellenére is lehetősége lenne egy nyugalmas életre, ha pechére nem találná szembe magát újra a sötét oldallal. A lány pedig képtelen szemet hunyni és hátat fordítani a segítségre szorulóknak, így újra magára ölti a tizenhat éves megmentő szerepét és a felnőttek tudta nélkül, barátai segítségével néz szembe a démonokkal.

Egy fergeteges koncert fullad tragédiába, amikor Kaylee, Nash és a többi ember szeme láttára holtan esik össze a színpadon éneklő közkedvelt popsztár. Kaylee döbbenetét egy felismerés követ, miszerint nem égeti torkát egyetlen felkúszni készülő sikoly sem, pedig Libby, egy különleges kaszás felbukkanása is azt igazolja, hogy bizony Eden számára eljött a vég. Lélek nélkül azonban a lúdvércnek nincs oka sikoltani, és mint hamar kiderül, az énekesnő eladta a sajátját a csillogásért. Démonleheletet kapott cserélbe, amelyet most Libby eljött megsemmisíteni... négy nap múlva pedig újra visszatér majd egy újabb lányért, Addison Page-ért. A lány Nash kaszás bátyjának, Todnak az egykori szerelme, aki már évek óta a rivaldafényben él és abban a hitben, hogy Tod Hudson halott. A fiú most felfedi magát és Kaylee és Nash segítségét kéri, hogy megmentsék Addison lelkét és életét, de a szerződés és a pokolfajzat megtalálása nélkül aligha van esélyük győzelmet aratni. Az óra ketyeg, ráadásul a démon újabb áldozatot szemelt ki magának.

A kötet kevesebb kalandban és izgalomban bővelkedik ugyan, mint a Lélektolvajok, mégis Kayleenak a lélekmentéshez még jobban el kell sajátítani a lúdvérc képességeit Harmony, Nash anyjának segítségével, amely kiváló lehetőség az olvasónak is, hogy jobban megismerje az írónő teremtette szabályokat, mitológiát. Harmony pedig nem másra tanítja meg a lányt, mint az Alvilágba való bekukucskálásra és átlépésre. Ez a képesség arra is jól jön majd Kaylee számára, hogy az éj leple, na meg szobafogság alatt is kiosonhasson és folytathassa küldetését. Édesapja, aki tizenhárom év után újra mindennapjainak része lett, többszörösen is igyekszik bepótolja az atyai szigort. Nem csak a természetfeletti veszélyeitől félti a lányát, de Nashre is sasszemmel figyel, nehogy intim közelségbe kerülhessen ártatlan kicsikéjével. Mindkét esetben megvan az oka az aggodalomra, hiszen Kaylee élete többször is veszélyben forog és Nashsel is akadnak heves pillanatai -, de még milyen hevesek -, ám Todnak sikerül mindig a legjobbkor érkeznie, hogy lehűtse a kedélyeket. Tod Kaylee mellett száz százalékkal dolgozik Addison megmentéséért és a kötözködő kaszás helyett, egy mindenre elszánt, már-már kétségbeesett srácot látni. Nekem tetszett ez az oldala is. Kaylee bár vakmerő, mégis igyekszik logikusan gondolkodni, szorult helyzetben kifejezetten vág az esze és a fiúk előtt üt szöget a fejében valami frappáns megoldás a problémákra. Nash karakteréről nem lehet elmondani, hogy különösebben fejlődött volna, most kifejezetten aggodalmaskodó őrző-védőként loholt a többiek nyomában.

Mint már említettem nem a feszültségtől körömrágós regények egyike, de mégsem fejeződött be izgalmaknak nélkül. Egy démonnal való alku pedig elég rázós, mégiscsak az alvilág lényei profik a szavakkal való játszadozásban és kegyetlenkedésben.

Bevallom őszintén, ha az írónő nem mutatott volna részleteket az Alvilágból, nem léptek volna át szereplőink és ezzel nem tárnak elém némi egyediséget, akkor kevésbé éreztem volna élvezetesnek ezt a kötetet. Ám apróságok összessége miatt még mindig úgy érzem, hogy ez a sorozat megfogott engem.



~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~  

  Sorozatinfó:

SIKOLTÓK

  1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)
  2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)
  3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)
  4. My Soul to Steal (2011)
  5. If I Die (2011)
  6. Before I Wake (2012)
  7. With All My Soul (2013)

2014. jún. 8.

Susan Elizabeth Phillips - A nagy menekülés

Kiadó: Victoria, 2014
Terjedelem: 368
Ár: 3850 Ft
Elégedett tulajdonosi büszkeség fog el, ahányszor rápillantok a Susan Elizabeth Phillips gyűjteményemre, amelyen csupán a Latin szerető és a Tűzgolyó kisasszony hiánya ejt foltot. A könyveket látva immár tizennyolc kötetnyi - szinte kivétel nélkül - kellemes emlék, a mellékszálakkal karöltve számos összecsiszolódott páros romantikus története kavarog a fejemben, akik közül többek a kedvenceim közé is emelkedtek. A regények olykor a jelent, olykor a néhány évtizeddel ezelőtti időket hozták el és fokozatosan laza háló fonódott közöttük, amely szövevényesen összekapcsolja a szereplőket... de nem  a teljes történeteket.

Lucy Jorikot két regényhez is fűzi fonál, hiszen a Szeretőm a First Lady-ben ismerkedhettünk meg az akkor még kamasz Lucyval, aki először lázadva és duzzogva utazta körbe az államokat a "szabadságon lévő" First Ladyvel, aki a történet végére a szeretett mostohaanyává vált. Majd a Zsák a foltjának bevezetőjében húzta fel a nyúlcipőt és hagyta faképnél az oltár előtt a tökéletes Mr. Ellenállhatatlant, azaz Ted Beaudine-t. Akkor nem a szökött menyasszonnyal tartottunk, hanem a csalódást méltósággal viselő vőlegény "bosszújának" és "vigasztalódásának" lettünk tanúi, ám már csak napok kérdése, hogy minden leendő olvasó előtt megnyíljon a lehetőség, hogy megismerje Lucy okait, félelmeit, a családja és a média figyelő szemétől távol töltött hónapokat, amelyek a boldogság felé tartó rögös utat jelentették a számára.

Lucy a templomból kiosonva egy a próbavacsoráról halványan ismerős motoros fazonba botlik, aki az egyszerű "Mizu? (...) Kipróbálod a mocit?" kérdéseivel azonnali lehetőséget kínál a lány számára, hogy két keréken villámgyorsan elhagyhassa botrányba fulladt majdnem esküvőjének helyszínét. A lány nem is habozik túl sokat, hogy motorra pattanjon  Panda mögé, akiről hamar kiderül, hogy nem épp az eszéért és elragadó természetéért kedvelik a nők. Ám faragatlan stílusa és ízléstelen pólógyűjteménye sem tudja kellően tompítani vonzóan férfias külsejét, amire Lucy egyre gyakrabban vet lopott pillantásokat és ezzel exponenciálisan növekednek a közöttük pattogó szikrák. A férfinak azonban van egy másik oldala is, hiszen ha Patrick Shade-é vedlik, akkor egészen más emberré változik. Azonban bárki is legyen a fickó, a közös utazással lehetőséget nyújt Lucy számára, hogy rátaláljon arra az önmagára, akivel békében és elégedettségben tud élni.

A szó szerinti menekülés cseppet sem merül ki abban, hogy leányzónk hátat fordít a boldogító igen kimondásának, mert bizonytalan szerelmében. Egy időre megszökik a világ elől is átgondolni eddigi életét, tetteit, álmait, vágyait és jövőjét. A Charity sziget pedig - amely a motor hátsó ülése és olcsó motelok után spontán utazásának végső állomásává válik és a regény jelentős részének helyszínéül szolgál - nem egy döntések és változások előtt álló embert rejteget. Kicsit más nézőpontból: mondhatni a szedett-vedett, dolgozott-foldozott családok, családtagok gyűjtőhelye.

Lucy a szigeten a vadóc Vipera bőrébe bújik. Harmincegy éves létére egy műtetkós, piercinges tinédzsserre inkább hajazó lánnyá vedlik, akitől távol áll a megfelelni akarás, a szófogadás, a visszafogottság és a kifogástalan megjelenés, amely az elmúlt tíz évét jellemezte. A szigeten először egy kisfiúval, Toby-val köt barátságot, aki a nagyanyja halála után teljesen magára maradt a világban, hiszen a gyámja, Bree West is inkább a múlton mereng és depresszióban senyved, minthogy a fiú támasza legyen. Bree élete már azelőtt sem volt rózsás, hogy meghallotta a hírt, hogy egykori barátnőjének fiát kell felnevelnie. Egy rossz házasság, megalázottság emlékei, a teljes elszegényedés és egy megrögzötten dédelgetett, ám fájó ifjonti szerelem foglalja le gondolatait azon a szigeten, ahol egykor a nyarakat töltötte. Azonban a nőnek nincs sok választása, előbb-utóbb össze kell szednie magát, hiszen már Tobyról is gondoskodnia kell. A tevékeny munka gyógyító ereje mellett Lucy és Mike Moody, a sziget első számú embere és Bree múltbéli mumusainak egyike is segítő kezet nyújt, hogy sikerüljön a talpra állás és hogy a múltat végleg el tudja engedni.
Panda számára is jelentőséggel bír a sziget, bár első látásra Mike mellett ő az egyetlen, akinek élete gondtalannak látszik. Pedig azon ritka alkalmakkor, amikor lelket feltáró őszinte szavak hagyják el ajkát sóvárgás, bűntudat, fájdalom bukkan a felszínre.

Bevallom őszintén olvasás közben néha eszembe jutott, hogy miért nem maradt meg az írónő egy módos, felelősségteljes lány és egy egyszerű fazon spontán románcánál, ahol Lucy ismét megízlelhette volna az igazi szabadság ízét, amikor felnőtt fejjel is igazán kedvét lelheti az életben, nem csak a kötelességét teljesíti a világ szeme láttára. Sokkal több felszabadultság jellemezhette volna azt a történetet. Helyette itt sokszor inkább magányt és szomorúságot éreztem, bár Temple Renshaw a meghízott fitneszguru dilijei és Lucy és Panda makacs összecsapásai, szexi pillanatai eloszlatták a depresszív felhőket.

Lassabb sodrású történet egy kicsit az életről, egy kicsit a szerelemről, a jól megszokott SEP-es fő és mellékcsapásokkal, előbb-utóbb szerethetővé váló szereplőkkel és az elmaradhatatlan boldog befejezéssel.


~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~



Mások is posztoltak már róla...





~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

N Y E R E M É N Y J Á T É K

Itt az utolsó lehetőség, hogy Tiéd legyen a kiadó által felajánlott ötödik példány a regényből. 
Gyere és játssz velem...

a Rafflecopter giveaway

2014. máj. 11.

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő

Kiadó: Maxim, 2014
Terjedelem: 156
Ár: 2499 Ft
Abby és Travis története harmadszor is boldog véget ért... a nagyregények után egy közös narrálású novellában teljesedett be ismét a szerelmük.

Jamie McGuire ezúttal a las vegas-i esküvőre fordított különös figyelmet és megmutatta milyen érzelmi hullámvasútban volt részük szereplőinek a rövid út alatt, amely végén Mr. és Mrs. Maddox lett belőlük.

Úgy kellett volna tekintem erre a szösszenetre, mint egy ajándékra, amely újra feleleveníti bennem az előző részek rajongását, ezúttal azonban képtelen voltam kizárni a személyes álláspontomat, amely finoman szólva sem egyeztethető össze a novellában megelevenített cselekménnyel.

Véleményem szerint Las Vegasban esküdni elfuserált egy dolog... húsz évesen kimondani a boldogító igent szintén nem szerencsés... kibújónak és alibinek használni a házasság szentségét egy érezhetően valós és mély szerelem - még ha csak papíron létező is - esetén KIÁBRÁNDÍTÓ.

Ennek tükrében pedig azt kell mondanom, a kötet jelentős része csalódást okozott. A folytonos színlelés, félelem, szorongás, sírás nem segítette elő, hogy kellemesen érezzem magam Travisék társaságában. Nem a jóféle izgatottság volt ez, amely mindenkit elérhet. Ez bűzölgő kétségbeesés volt, amelyet a tragikus tűzvész miatti bűntudat, az elbukás lehetősége hozott a felszínre. A borús felhőkön számomra egy édesanya levele tudott csak valamiféle földöntúli napsugárként áthatolni. Ha végére nem lett volna az évforduló, a már felszabadult párossal és a dilis családtagjaikkal, barátaikkal, akkor igencsak puffogva csaptam volna össze a könyvet és átkozom az írónőt, hogy keserű szájízt hagyott bennem utolsó Travises történetével. A Srác még mindig szexi, még mindig levenne a lábamról, de most kevés volt, hogy egyedül fenntartsa a lelkesedésem. Szerencsére a befejezés kellőképp romantikus és megmosolyogtató volt, hogy egy kissé fellélegezzek.

A novellát letudva pedig ideje figyelmem a Maddox család szintén vonzó férfi tagjaira fordítani, mint tudjuk, elsőként Trentre. Bízom benne, hogy az eredeti júliusi megjelenést (Beautiful Oblivion) még az idén egy magyar is követ majd, hiszen a kis bökkenő ellenére is rajongónak vallom magam.



2014. máj. 3.

Tigrisvadászat

Rajongói üzemmód: ON!

Már bizseregnek a sejtjeim a vágytól, hogy birtokolhassam és magamévá tehessem a legújabb - egyben huszadik - Anita Blake kötetet, amely ismételten gyönyörűen fest.

A megjelenés változatlanul a Könyvhétre (június 12.) időzítve!


Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.
Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.


2014. ápr. 4.

Jessica Park - Szeretni bolondulásig

Kiadó: Könyvmolyképző, 2013
Terjedelem: 388
Ár: 2999 Ft
Julie Seagle kirepült a szülői fészekből, Ohiótól el egészen Bostonig, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait. Első napja azonban roppant érdekesen alakul, hiszen csomagjaival a lábánál értetlenül nézi egy burritós étterem villogó neonfeliratát és próbálja feldolgozni, hogy hiába a pontos cím, itt nem talál sem lefoglalózott albérletet, sem lakótársakat. A felültett lány kénytelen édesanyjához fordulni, aki a távolból is pillanatok alatt kerít a számára tetőt a feje fölé. A szintén egyetemista Matt fuvarozza el őt anyja egykori egyetemi barátnőjéhez és annak kissé furcsa családjához. 

Minden olyan könnyedén kezdődött... Julie könnyen beilleszkedett a család életébe, összebarátkozott a rendkívül elfoglalt szülőkkel, bármikor kapható volt egy képtelen csevejre a vicces feliratú pólókból kifogyhatatlan készlettel rendelkező Mattel, akit a matematika és fizika iránti vonzódása igazi kockaként definiál. Bátran vállalta a tizenhárom éves angyalarcú, ám igencsak antiszociális Celeste pesztrálását, könnyen elegyedett csevejbe a legidősebb testvér, a kalandos életet élő, nagy utazó Finn képmását ábrázoló kartonfigurával, Fotó Finnel, akihez Celeste rendkívüli módon ragaszkodik és a távolság sem tartotta vissza, hogy barátságot kössön magával Finnel is, akivel e-mail váltásaik egyre több válasszal szolgáltak a család furcsaságaira. A lány időközben célul tűzte ki, hogy kiszakítsa Celeste-tet a magányból, el Fotó Finntől, és gondtalan tinédzsert faragjon belőle.

Eközben az olvasó rájöhetett, hogy a többnyire fesztelen, poénokkal tarkított humoros történet a felszínt megkaparva komolyabb tartalmú regény, a problémáknak hátat fordító szereplőkkel.  Julie sem kivétel, hiszen barátságos, optimista természete ellenére látni rajta, hogy küzdelmet vív önmagával, hogy megőrizze az édesapjába vetett hitét és szeretetét, aki örökösen cserbenhagyja. Megértése és toleranciája irányába egy kétségbeesett igyekezet, amelyről nem hajlandó lemondani, hogy megóvja törékeny szívét.
A Watkins család titka hosszabb ideig lappang a sorok között, ám nem annyira furmányos, hogy Julie-val együtt rácsodálkozzak a nagy felfedezésre, ám azt mondhatom, annál jobban vártam azt a pillanatot, ami végül is a könyvről alkotott véleményem jelentősen befolyásolta. Szinte vízválasztónak mondható, hiszen drasztikus módon változtatta meg a regény hangulatát, amire nagy szükségem volt.

Hogy őszinte legyek, nem talált telibe az a fajta folytonosan megmosolyogtatni kívánó humoros stílus, amely a regény közel kétharmadát jellemezte. Ez valamelyest akadályozott abban is, hogy igazán rokonszenvezzek a szereplőkkel, - Julie néha kifejezetten fárasztott, leginkább a Mattből olykor előtörő felindultság és a szavai mögött felsejlő érzelmek fogtak meg csupán -, ám 'a pillanat' után bizony mégis megérintettek. Megindítóvá vált a fájdalmas emlékek felelevenítése, a rejtegetett érzelmek felszínre kerülése és megélése. Az az utolsó harmad vasmarokkal ragadta meg a lelkem és bolygatta fel az érzelmeim, így őszintén sajnálom, hogy a könyvet egészében nem tudom ennyire megkapónak mondani.

Beleestem abba a csapdába is, hogy a fülszövegnek és a műfaji besorolásnak hittem és nem szedegettem aprócska morzsákat a regényről, így kissé csalódásként ért, hogy semmiképpen sem tudtam beilleszteni a Könyvmolyképző első Rubin pöttyös könyvét a new adult kategóriába. Életérzésben semmiképp sem NA, pedig én kifejezetten e miatt részesítem előnyben a műfajt, Julie szerelmi élete pedig szinte teljesen elveszik a sorok között. Mattel és Finnel alakuló "románcának" kevésbé van romantikus felhangja, a teljes Watkins család áll a történet középpontjában.

Nem éppen az a történet tárult elém, amit elképzeltem, ezt olykor bántam, a végére azonban mégis úgy éreztem, hogy érdemes volt fellapozni a könyvet, mert nem hagyott hidegen.


2014. márc. 18.

Emily Snow - Elemésztve

Kiadó: Ulpius-ház, 2013
Terjedelem: 316
Ár: 3499 Ft
Dusan Novakovic újfent egy Lucas "szerepébe bújt", ezúttal a nehéz sorsú, tetovált egyetemista helyett rocksztárt alakíthat képzeletünkben, amennyiben engedjük ismét megelevenedni Tammara Webber Easy c. könyvéről már ismerős srácot. Sajnos azonban karaktere, Mr. Wolfe nem váltotta be a hozzá fűzött reményeim és a külső sugallta szenvedély is semmivé foszlott a könyvet kinyitva. 

Sienna hosszú idő után visszatér gyerekkora helyszínére, Nashville-be, mert a számára oly kedves otthon, ahol nagyanyja felnevelte, veszélybe került. A házat bármelyik pillanatban elveszíthetik, mert egy bírósági döntés miatt elárverezték. Sienna Nashville-ben szembesül vele, hogy a ház új tulajdonosa nem más, mint az ünnepelt, szexi rocksztár, Lucas Wolfe.
Lucas fontos szereplője volt két éve az életének, ám a róla őrzött emlékek korántsem szépek. Az új találkozás lesújtja a lányt, csakhogy ezzel együtt felébred benne a végzetes vonzalom is a férfi iránt, amely sokkal erősebbnek bizonyul, mint Sienna hitte volna. Lucas üzleti ajánlattal áll elő egy alku formájában: ha a lány hajlandó mindenben az ő szabályai szerint játszani tíz napig, megmentheti a házat. Lucasnak azonban egyetlen cél lebeg a szeme előtt, ami mit sem változott régi találkozásuk óta: megkapni Siennát, és elérni, hogy a lányt eleméssze a szenvedély.

Ha a kezemben fogok egy alig háromszáz oldalas könyvet, amely olyan történetet ígér, ahol egy aligha tisztességesnek tűnő ajánlat kapcsán csábító flört, bugyilebűvölő igyekezet áll a középpontban, akkor igencsak zokon tudom venni a hosszú időn keresztül - úgy a kötet első felében - zajló nagy semmit. Megértem én, hogy némi felvezetés, a körülmények letapogatása szükségeltetik ahhoz, hogy ne in medias res kapja az olvasót és Siennát telibe Lucas - mint később kiderült nem is olyan heves - támadása, azonban ha közben megöl az unalom, az igencsak káros hatással tud lenni a szórakozásra.

Szívesen mondanám, hogy ez idő alatt a szereplők belopták magukat a szívembe, ám ez nem lenne igaz, pedig a lány igyekezett szánalmat kelteni az olvasóban megtépázott lelkű csonka családjáról mesélve. Számomra talán ott hibádzott a dolog, hogy az apátlan, anyátlan, a nagyszülők óvó szárnyai alatt töltött pillanatokon merengést túl sokszor színezte a Lucas utáni nyálcsorgatás, függetlenül attól, hogy a pasi épp a közelben tartózkodott-e. Állandóan nedvesedő bugyija, magányos élvezete és Lucas teste körül forgó gondolatai egyrészről nem engedték valódi érzelmi szintre mélyíteni vonzódását, így egy olyan hősnőt láttam csak benne, aki pusztán fizikailag döglik egy pasi után, másrészt a "szegény nagyim, én és a kisöcsém" előadását sem tudtam komolyan venni.

Lucas gondolataiba lehetőségünk sem volt bepillantást nyerni, így ajánlatát kellett beszédesnek tekinteni, amely igencsak a fizikai kapcsolatra koncentrálódott, ennek ellenére a végére mégis az ő érzelmeit éreztem mélyebbeknek, valósabbaknak, pedig az elején nem állt jól a szénája. A kezdetek kezdetén - a szó legkevésbé sem szexi értelmében - az arrogáns seggfejek egy mintapéldányaként mutatkozott be, és ahogy lennie kellett, a közösen eltöltött idő alatt emberivé szelídült, aki olyan titkokat rejteget, amelyek megakadályozzák, hogy tartós kapcsolatot teremtsen a vágyott nővel. A talány, amely szinte a semmiből bukkant fel a végére, sokkal jobban beleilleszthető egy szexi románcba - nem mellesleg érdekesebb is -, mint a lány problémás családi élete, amely szinte biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben még bonyolódni fog.

Lucas véghezvitt - számomra kissé vérszegény - csábítási "hadműveletét" látva a regény inkább erotikus színezetű, mint valódi buja történet. A szerző ugyan felvillantotta a BDSM vonal lehetőségét a kudarcba fulladt múltbéli éjszakára emlékezve, illetve a szerződés által képbe került némi alá és fölérendeltség, ám a megvalósítás jóformán a gondolat felvillanásával véget is ért. Nem úgy, mint Lucas és Sienna kapcsolata, amely további kötet(ek)ben folytatódik.

Az előzmény novella hiányában az Elemésztve, mint bevezető kötet kissé fantáziátlanra sikerült, terjedelméhez képest szerintem túl hosszú felvezetéssel. Kategóriájában semmiképp sem kiemelkedő darab, ám legalább nem az idegeinken táncoló fajta.



 ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
  Sorozatinfó:

0.5. All Over You (2012)
1. Devoured (2012) ~ Elemésztve (2013)
1.5. Absorbed (2013)
2. Consumed (2014)

2014. márc. 2.

Darynda Jones: Első sírhant

Kiadó: Athenaeum, 2013
Terjedelem: 424
Ár: 3490 Ft
A halál angyala személyében egy újabb belevaló hősnővel és regénysorozattal bővül a paranormális történetetek sora. Darynda Jones Charley (Charlotte) Davidson kalandjait vetette papírra, amelyben a vagány huszonéves lány szellemekkel diskurál, segíti őket a továbblépésben, miközben magánnyomozói prakszist működtett, nagybátyján keresztül rendőrségi nyomozásban vesz részt és álmaiban egy őrülten szexi pasival szeretkezik.
Az Első sírhantban három, körülbelül egyazon időben elhalálozó ügyvéd kapcsán folyik a nyomozás, amelyben maguk az áldozatok szellemei is tevékenyen részt vesznek, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az álompasi nagyon is valóságos, csak nem teljesen emberi. Vajon akkor mégis ki ő?

Az Athenaeum kiadó a Sírkertek Királynője után újra paranormális regénnyel jelentkezett, ám míg Amanda Stevens regényét a misztikus, olykor hátborzongató hangulat határozta meg, addig Darynda Jones a szarkasztikus humor eszközével élt. Ám tette ez olyan mennyiségben, hogy az már az elején erősen negatív értelem mellbe vágott. Ez a fajta poénrengeteg és ezáltal a hősnő stílusa ahelyett, hogy szórakoztatott volna, inkább fárasztóan, már-már irritálóan hatott, így magát a regényt sem tudom az egekig magasztalni.

Charley Davidson alapvetően a kedvencek között is kedvenc karakterem, Anita Blake jellemvonásait - és családi hátterét - öltötte magára. Egy olyan belevaló nőét, aki megy a maga feje után, egyedül is megállja a helyét a világban, nem fél szembenézni a gonosszal, sőt úgy érzi egyedül is szét tud csapni közte és teszi mindezt gunyoros stílusban, amelytől még vagányabbnak tűnik. Ám míg Anita Blake sokszor tudatában sincs a szavait átható szarkazmusnak és pókerarccal tarkítja poénokkal gondolatait, hiszen ő ilyen formában tesz megállapításokat, addig Charley vigyorogva löki a sódert, teljesen tudatosan, szinte kényszeresen lődözi poénjait, egy félmondattal mindig sikerült többet mondania, gondolnia, mint amennyi nálam belefért. Ha valamit kifejezetten jó szövegnek tartott többször el is sütötte, folytonosan produkálta magát és cserébe elvárta, néha úgy éreztem tőlem, az olvasótól is, hogy vigyorogjak rajta, ha akarok, ha nem. Önön nagyszerűségében dagonyázásnak tekintem a fejezetek elején olvasható Charley Davidson idézeteket is. Ez pedig így már erőltetett, művi és hervasztó. 

Lehet, hogy Charleyval nem leszünk puszipajtások, ám környezetében két fickónak is sikerült szimpátiát ébresztenie bennem, az egyik kifejezetten érdekes mellékszálként emelte is a kötet színvonalát. A történet fő csapása ugyan az ügyvédek gyilkosának kézre kerítése, ám hősnőnk gondolatai nem csak a nyomozás körül forognak. Emlékek, tények kerülnek felszínre, amelyek egyre közelebb viszik a titokzatos álomszerető, Reyes kilétéhez, aki már nem csak éjjel, az álmaiban jelenik meg és nem csupán gyönyörben részesíti a halál angyalát. A pasi nemcsak szexi, akinek megjelenésével azonnal felforrósodik a levegő, hanem sokkal misztikusabbá teszi a regény eme történetfonalát, a benne rejlő erő és sötétség által lesz érdekesebb, főleg, hogy olyan lassan és keveset ad magából és ezért is fogom folytatni a sorozatot. 
Romantikára érzékeny, kombináló oldalam Reyes lehetséges vetélytársát látja Garrett Swopesban, aki a természetfelettiben igencsak kétkedő nyomozó. Szívesen köszörülik egymáson a nyelvüket a lánnyal, ám súrlódásokkal teli kapcsolatukban látni vélek némi titkolt vonzalmat is. Garrett lehet, hogy egy hétköznapi fickó, és nem ellenfél egy Reyes kaliberű és karizmájú alaknak, mégis üde színfoltja tudott lenne a regénynek.

Nagy reményeket fűztem a kötethez, így némi keserű szájízt hagyott maga után, hogy nem tudtam rokonszenvezni a hősnővel és ez E/1-ben azért nem elhanyagolható probléma. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban esetleg visszavesz-e magából, formálódik-e a karaktere. Mivel volt a történetben olyan részlete, amely megragadta az érdeklődésem és a későbbiekben látom kibontakozni, így kísérletet teszek a Második sírhanttal is. Egy új nyomozás, egy új esély...


~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
  Sorozatinfó:
 CHARLEY DAVIDSON

1. First Grave On the Right (2011) - Első sírhant (2013)
2. Second Grave on the Left (2011) - Második sírhant (2014)
3. Third Grave Dead Ahead (2012)4. Fourth Grave Beneath My Feet (2012)
5. Fifth Grave Past the Light (2013)
6. Sixth Grave on the Edge (2014)7. Seventh Grave and No Body (2014)




2014. febr. 17.

Jill Mansell - Az első az utolsó?

Kiadó: Kulinária, 2012
Terjedelem: 375
Ár: 2990 Ft
Mostanában jelent meg Jill Mansell hatodik regénye, a Szerepcsere, amely újra az írónőre irányította folytonosan elkalandozó figyelmem. Az újat látva eszembe jutottak a régiek és bűntudatosan tekintettem fel a könyvespolcomon már jó ideje olvasatlanul rostokoló három korábbi regényére, amelyet a Szólóban olvasását követően szereztem be, attól a gondolattól vezérelve, hogy Jill Mansell bizony nekem való. Lelkiismeretem megnyugtatása végett gyorsan le is emeltem Az első az utolsó? c. kötetet, mondván jó is lesz esti olvasmánynak.

Bár a történet valóban úgy kezdődik, hogy - egy kis ízelítő a fülszövegből - "Jessie Roscoe évekig titkolta, ki is a fia édesapja, senki sem tudta az igazságot. Ám tizennyolc év elteltével a szóban forgó férfi – Toby Gillespie, a karizmatikus színész – épp Jessie szomszédságába költözik.  A titokra gyorsan fény derül,  (...) és a helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egykori szerelmesek között a szikra még nem hunyt ki." ám valójában az újbóli találkozás és kényes szituáció csupán egy roppant kicsiny szelete a kisvárosban színfalak mögött zajló kavarásnak és hazugságok hálójának.

Férjek, feleségek, anyósok, agglegények, kamasz lányok, kamasz fiúk, barátok, szomszédok, családtagok mindennapi élete tárul elénk, ám unatkozni nem fogunk, hiszen a családi szennyes előbb-utóbb mindenhol kiborul. Titkok, csalás, hazugság, ámítás rejlik minden kimondott szó mögött, és szövevényes kapcsolati hálóban hömpölyögnek a különféle érzések.

Sokszereplős történet van tehát szó, ahol a karakterek egyikéről sem mondható el, hogy fekete vagy fehér, előbb utóbb mindegyikük vétkezett, ám ennek ellenére is könnyen szemet szúrt, ki érdemes az olvasó szimpátiájára. Rövid fejezetekben mesél az írónő, ami azért is tetszett, mert a kevésbé érdekes történetszálakon is könnyebb volt így átlendülni. Néhány szereplő alkalmanként kezdte volna már megfeküdni a gyomrom, de egy lapozás után már el is terelődött a figyelmem róluk. Leginkább az állatorvos Drew és a háromgyerekes édesanya, Lili társaságában szerettem múlatni az időt.

Néhány laposabb fejezettől eltekintve elég szórakoztató regénynek bizonyult Jill Mansell ezen kötete is. Könnyed, olykor kifejezetten eszelős és humoros - a Kapus-lak a három agglegénnyel haláli egy hely - viszont a hűtlenségre érzékenyeknek nem ajánlott olvasmány.


Az írónő további regényei:
Vegyespáros (2008)
Miranda nagy tévedése (2008)
Újrakezdés (2008)
Szólóban (2009)
Szerepcsere (2014)

2014. febr. 11.

Gail McHugh - Ütközés

Emily Cooper a változások időszakát éli. Édesanyja halálát követően, a főiskolát befejezve, huszonnégy évesen New Yorkba költözik legjobb barátnőjével közös albérletbe és pincérnőként kezd el dolgozni. Rendkívül hálás barátjának Dillonnak, hogy mellette állt az elmúlt időszakban és boldognak tűnő kapcsolatukra csupán a párja és barátnője közötti feszült viszony - mondjuk ki kerek-perec, erőteljes utálat - vet árnyékot. Első munkanapjai egyikén találkozik össze a rendkívül vonzó Gavin Blake-kel, aki azonnal ostromolni kezdi a lányt, azonban a férfinak rá kell jönnie, hogy tiltott gyümölcsre figyelt fel, hiszen választottja nem más, mint közeli barátja sokszor emlegetett barátnője. A kölcsönös vonzalom azonban a körülmények ellenére sem akar múlni.
 
Ifjú üdvöskénk tehát szépen lassan egy szerelmi háromszögben találja magát. Ám, ez nem az a fajta romantikus történet, ahol a rajongók Team Dillon vagy Team Gavin "jelmezt" húzva drukkolnak választottjuknak, hiszen az olvasó elég hamar rálátást nyer Emily és Dillon valódi kapcsolatára és lánnyal ellentétben nem szenved vakságban és tétova, naiv természettel sem rendelkezik, így viszont kétsége sem lesz afelől, melyik férfi is méltó arra, hogy elnyerje a lány szívét.

Hősnőnk azonban kissé defektes, olyannyira, hogy kifejezetten erős idegzetű olvasók számára ajánlatos közelebbi kapcsolatba kerülni vele, hiszen a józan észnek ellentmondó viselkedése heves indulatot képes kiváltani az olvasóból. Valami csoda folytán jómagam mégis természetfeletti türelemmel viseltettem iránta a történet kilencven százalékában, és kifejezetten élveztem a regény sorait. Ám egy idegösszeomlás már az én tűrőképességem is kikezdte és a végére azt fontolgattam, hogyan is kellene lendületes találkozásban részesítenem Emilyt egy péklapáttal. A lány után összehoznám azt a bizonyos eszközt még a fordítóval is, akinek szintén kijárna némi "arcpaskolgatás", mert érhetetlen számomra hogyan volt képes fiúként kezelni az összes - harminchoz már közelebb álló - férfit és tette ezt milliószor ismételve.

Mint már említettem a lány gyenge személyiség, túl megbocsátó, naiv és befolyásolható, egyszerűen nem fogja fel, hogy rövid pórázon tartják és tulajdonképpen egy abuzív kapcsolatban él, pedig maga is érzi, hogy valami nincs rendben. Az írónő természetesen nem élezte túl komolyra a történetet, inkább Emily és Gavin lassan bontakozó kapcsolatára, flörtölő barátságára helyezte a hangsúlyt, amely nagyon lájtos keretek között zajlott... nesze neked félpucér páros és +18.

Gavin Blake majdnem tökéletes pasinak tűnik, hiszen playboy hírneve ellenére sem érződik, hogy bugyilebűvölő fráter lenne. Kifejezetten egy rendes pasi benyomását kelti, aki igyekszik tiszteletben tartani a határokat, aki nem akar azonnal az ágyba cipelni, és akivel egy puszta beszélgetés is élvezetes. Az pedig, hogy még pénze is van, tehát tulajdonképpen egy újabb gazdag és befolyásos ember, szinte alig-alig érződött. Egyetlen dolog árnyékolja csak glóriáját, mégpedig nehezen lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy tisztában van Dillon piszkos dolgaival és mégis hallgat, mint a sír. Érhetetlen, hogy ha vágyakozik egy nő után, vagy csak vágyik őt boldognak látni, akkor hogyan hagyhatja tudatlanságban kretén pasiját illetően, sőt egyáltalán, hogy lehet egy ilyen ember barátja.
Ám, ha Emily illogikus viselkedésén túl tudtam magam tenni - legalábbis elég hosszú ideig - akkor már Gavin kis gikszerén sem akadtam fent különösebben. Talán én is túl megbocsátó lennék? Lehet, de bejött nekem ez a pasi.

Alapvetően még mindig úgy gondolok vissza a történetre, hogy hibái ellenére is kedvemre való volt, ám nem feledem, milyen bosszús lettem a végére. Kíváncsi vagyok a folytatásra, már csak azért is, mert úgy tűnik Emilynek talán felnyílt a szeme és van esély, hogy kissé megkeményedik, az pedig nem kétséges számomra, hogy van még esélyük Gavinnel. 


~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
  Sorozatinfó:

#1 Collide (2013) - Ütközés (2013)
#2 Pulse (2013)



2014. jan. 18.

Nora Roberts - BoonsBoro Inn trilógia

BoonsBoro főterén már kétszáz éve áll egy fogadó, melybe jó ideje már csak a holtak jártak és őrizték a régmúlt emlékeit. Justine Montgomery álmodta meg először a BoonsBoro Inn renoválását és újbóli felvirágoztatását, egy romantikus fogadóét, ahol a betérő vendégek híres szerelmespárokról - többek között Jane és Rochester, Elizabeth és Darcy, Titánia és Oberon vagy épp a jövő szerelmespárja, Eve és Roarke - elnevezett  szobákban tölthetnek el kellemes órákat, éjszakákat.  A projekt hamar a fiai és jóformán az egész város szívügyévé vált, így Beckett, Owen és Ryder, akik a mára már elhunyt édesapjuktól tanulták a mesterséget időt, pénzt, vért és verítéket nem kímélve dolgoztak az embereikkel hónapokon - három köteten - át, hogy a fogadó és környéke régi fényében ragyogjon. Munka közben apránként fedte fel magát a fogadó fiatal szellemhölgye, a szeszélyes Lizzy, aki barátságot köt a Montgomery családdal és barátaikkal, segíti őket szerelembe esni és ha közvetlenül elmesélni  nem is tudja történetét, de arra sarkallja szereplőinket, hogy kíváncsiságtól űzve igyekezzenek fényt deríteni rejtélyes kilétére.


A második kezdet indítja útjára a trilógiát, amelyben Beckett, a család építésze sok évnyi vágyakozás után végre szorosabbra fűzi kapcsolatát kamaszkori - viszonzatlan - szerelmével. Clare már a középiskolában rátalált élete párjára, Clint Brewsterre, akitől három fia született, azonban közös életük és boldogságuk véget ért, amikor a férfi katonaként hősi halált halt Afganisztánban. Az ifjú özvegy visszatért szülővárosába felnevelni gyermekeit és egy - a fogadóval szembeni - Olvasósarok nevű könyvesboltot nyitott. Sokáig meg sem fordult a fejében, hogy újra igaz szerelembe eshet, de a munkálatok megkezdésével egyre többet találkozott Beckettel és a férfi lassan beférkőzött a gondolataiba és a fiaival közös életébe. A bimbózó románcot a város aranyifja, a nemet nem ismerő Sam Freemont próbálja csak akadályozni, magának egyre erőszakosabban követelve Clare-t.

Szinte azonnal felsorakozott az a szűk társaság, akik a történetek végére egy nagy és boldog családot alkotnak majd. Izgatottan, vágyakozva tekintettek az előttük álló kihívásra, mivel ők már akkor maguk előtt látták azt a szépséget és érezték azt a meghittséget, kényelmet és elégedettséget, amit Nekem, mint olvasónak időbe tellett elképzelni. Így azonban a munkálatokkal töltött idő, a megbeszélések nem feltétlen kötöttek le minden pillanatban, pedig eközben adódott mód leginkább, hogy képet alkossak a szereplőkről.
Beckett megdobogtatta romantikus szívem azzal, hogy oly sok év után is képes volt álmodozó tekintettel nézni arra a nőre, aki iránt mindig is romantikus érzéseket táplált, és szinte csodaként élte meg az első meghitt pillanatokat. Sosem akarta figyelmen kívül hagyni a gyerekeket és nem akarta eltörölni Clint emlékét sem. A három lurkóval töltött idő számos aranyos jelenettel szolgált, amely közben Beckett egy másik család részévé vált, szerető lett és apa, ha pedig a körülmények úgy kívánták, egy védelmező.

Egy tartózkodó női szív...

Owen Montgomerynek és listáinak, folyamatos feljegyzéseinek köszönhetően a BoonsBoro Innben elvégzett feladatok többnyire a terveknek megfelelően haladtak, hiszen az alaposság, rendezettség és precizitás az alapelvei közé sorolandó és ugyanez a férfi lett Az első és utolsó szerelme a rendetlen és kissé szétszórt Avery MacTavishnek. A Montgomery és a MacTavish szülők mindig is jó barátságot ápoltak, és a közös pillanatok egy ötéves lányka szerelembe esését idézték elő, felnőve azonban őszinte barátságnál több nem alakult ki köztük... ezidáig. Mivel Avery pizzázója a Vesta szinte törzshelynek számított a Montgomery fivéreknél, és nem mellesleg szintén a fogadóval szemben foglalt helyet, így a lány is elég sok időt tölött a fiúkkal és a fogadó csinosításával. A többnyire rejtőzködő háziszellem akciójának köszönhetően pedig felmerültek a Mi volt ez? Mi lenne ha...? kérdések. A barátságból tehát szárba szökken a szerelem, Owennek köszönhetően lépésről lépésre, terveket szőve, azonban hosszú távra tervezni nem lehet egy olyan nővel, aki tartózkodik a tartós kapcsolatoktól. A megszokottól eltérően nem az elkötelezettség a probléma gyökere, hanem némi gubanc az önértékelésben az alapvetően magabiztos vörös bombázó részéről, mondhatni egy rossz "anyai örökség" emel akadályokat a páros elé.

Rokonszenves kettősről van szó, akik igyekeznek átgondoltan és lépésenként feszegetni barátságuk határait, ám érzéseimet irányukba leginkább a közömbösség jellemezné. Sem Owen, sem Averyvel közös párosuk sem tudott különösebben bevonzani, így azt kell mondjam, ez a kötet muzsikált számomra a leggyengébben. Leszögezném, hogy rossznak semmiképp sem nevezném, hiszen minél többet olvastam, annál inkább egynek éreztem magam közöttük, egyre jobban megszerettem magát a társaságot és elkezdett Lizzy is érdekelni. Kifejezetten jót derültem a fiúk rádöbbenésén, hogy az édesanyjuk, Justine nem tölti mindig magányosan az éjszakáit és reggeleit, partnernek pedig nem is akárkit talált. A BoonsBoro Inn pedig kinyitni készül a kapuit, első vendégek maguk a szorgos kezek gazdái.

Azok a konok férfiak...

Ryderre néha rájön a bolondóra és úgy viselkedik, mintha a család fekete báránya lenne. Ekkor kikapcsol benne a Montgomerykre oly jellemző udvariasság, távolságtartóvá, egy rosszkedvű  morgó medvévé változik... teszi ezt leginkább a fogadós, Hope Beaumont közelében. Az első pillanattól előítéletesen viseltetik a drága cipőket viselő nagyvárosi lánnyal szemben, pedig Hope-ra a sznobság legapróbb jelét sem lehet rábizonyítani. Idegenként pottyant közéjük, Avery főiskolai barátnőjeként kellett beilleszkednie egy összeszokott társaságba, ám ez számára nem volt kihívás, csupán Rydert igyekezett kerülni. Lizzy, a szellem által kiprovokált első csók után azonban kölcsönös fizikai vonzalom nyilvánvalóvá válik és nem is kell sok idő, hogy felmerüljön egy könnyed kapcsolat lehetősége, amelyből egyértelműen szerelem lesz.

A tökéletes társ nyerte el leginkább a tetszésemet, amely elsősorban Ryder nyers sármjának volt köszönhető. Szexi, kétkezi munkát kedvelő fickó, aki tudja magáról, hogy jóképű, - főleg félmeztelenül verejtéktől izzadva a tetőn, - nem is okoz számára nehézséget, hogy ágyba vigyen egy-egy nőt, azonban a családja és Dinka nevű kutyája iránt érzett szereteten túl mély érzéseket még senki iránt sem táplált. Hope lesz az első nő, aki nemcsak a külsejével vonzza a férfi figyelmét. A lány nagyvárosi szállodát és életvitelt, továbbá egy összetört szívet hátrahagyva érkezett BoonsBoroba, munka helyett azonban második családra lelt. Visszakapott lelki nyugalmát azonban felzavarják a közelmúlt "szellemei" és Ryder Montgomery.

Az utolsó kötetre kifogyott az írónő a közös előéletekből, így jóformán két idegen bonyolódott egymásba és egy viszony közben kerültek terítékre az alakuló érzelmek, amit a konok macsó fickó igyekszik tagadni, ám körülötte mindenki számára nyilvánvaló, hogy belehabarodott a fogadósba, A tökéletes társba.
Lizzy története is elérte a tetőfokát és meglepetésemre olyan megindító képekkel zárult, hogy őszintén meghatódtam, pedig kezdetben kissé erőtlen mellékszálnak éreztem egy szellem felbukkanását.

Ezek a történetek is beillenek a Nora Robertstől általam olvasott regények sorába, amelyeket szinte bármikor kellemes olvasni, de annyira már nem meghatározó élmények, hogy vágyjak később is elővenni őket. Nem nagy amplitúdójú, nem túl mozgalmas családi regények ezek, a folyamatos szervezkedések és megbeszélések kissé unalmas mókuskerekét csipetnyi romantika és a szerethető karakterek ellensúlyozzák csak.

2014. jan. 7.

Celeste Bradley - A szélhámos

Kiadó: Victoria, 2014
Terjedelem: 379
Ahogyan egy úrihölgynek is rendelkeznie kell bizonyos jellemvonásokkal, hogy elnyerje a társadalom tiszteletét, úgy a sikeres kosztümös regénynek is ki kell állnia a báj és szellemesség próbáját. Számomra legalábbis e két tulajdonság szükségeltetik leginkább ahhoz, hogy kellemesnek, egyúttal említésre méltónak nevezzek egy-egy romantikus regényt. Ha a történt híján van az imént említetteknek, egy kiskapu még mindig akad számára, mégpedig némi... mondjuk úgy, különcség.
Celeste Bradley első regényét, Az álruhást olvasva könnyűszerrel figyelmen kívül tudtam hagyni a báj kézzelfogható hiányát, hiszen szemfényvesztő, játszva hazudozó szereplőinek kalandos komédiája igazi mókával töltötte meg a történetet.
A szélhámos pedig bizonyította, hogy nem egyszeri esetről van szó, hanem az írónő igenis a bolondos romantika híve.

Dalton Montmorency egy éven keresztül a Királyi Négyes tagjaként a háttérből és titokban utasítgatta az Álruhások Klubjának szélhámosait, azonban Simon Raines leköszönése után mesterkémként átvéve pozícióját, már maga is a terepet járja.
Egyik első feladata, hogy fényt derítsen Sir Thorogood, a Korona által már nehezen tűrt provokatív karikaturista személyére. Célja érdekében magára ölti az eddig láthatatlan férfi szerepét, hogy ezzel csalja elő a valódit. Nyomozását rendre merényletek tarkítják, ami nem is csoda, hiszen számos közismert ember hírnevén és becsületén esett csorba a kíméletlen igazságra rámutató gúnyrajzok által. Ezeket a gaztetteket Mr. Montmorency ugyan könnyűszerrel kivédi, a karikaturista nyomára azonban úgy tűnik, nem akad, pedig a csali nagyon is horogra akadt. Dalton fejében azonban meg sem fordul, hogy a Londont lázban tartó művész tulajdonképpen egy nő.
Clara Simpson nem nézi jó szemmel, hogy egy piperkőc, papagájnak öltözött imposztor orozza el a tehetségéért járó bókokat, ezért ő is színjátékra adja a fejét. Magát féleszű, harsány és túlcicomázott hölgynek kiadva igyekszik kibillenteni szerepéből a szélhámost. A színészkedés azonban nem csak nappal, de az éjszaka leple alatt is folytatódik, immár egy harmadik személyiség magára öltésével. Az igazság azonban egyszer napvilágot lát és a férfi rádöbben, hogy nincs ember, akivel ne szállna szembe a nőért, pedig igazi valójukat még alig mutatták meg egymásnak.

Dalton Montmorencyt az első kötetben nem volt nehéz elképzelni egy nagyhatalmú lordnak. Tekintélyes ember benyomását keltette, talán kicsit megközelíthetetlennek is tűnt és bevallom őszintén nehezen tudtam róla elképzelni, ahogy könnyedén ölt magára különböző szerepeket. Mára már csodálkozom, hogyan is fordulhatott meg ilyesmi a fejemben, hiszen úgy tűnik, a fickónak a kisujjában van a mesterség. Hiába az elit tanulmányok, a rangra fittyet hányva bújik akár a tolvaj szerepébe is és lángra lobban egy egyszerű, ám annál szemrevalóbb lány iránt.
A hősnő is megérdemel minden tiszteletet, ám Clarat elsősorban nem nyilvánvaló (szín)művészi tehetségéért dicsérném, hanem birkatürelméért, amellyel minden további nélkül viselte sógornője nehéz természetét. Így nem csodálom, hogy az éles eszű, ha úgy akarja éles nyelvű, talpraesett nő önálló életről álmodozott. Sir Thorogood és az általa keresett pénz jelentette Clara számára a szabadsághoz vezető utat, mégis egy veszélyes kalamajka közben függetlenség helyett egy férfi karjai közé sodródott.

A magányos akció ellenére az Álruhások is belekeverednek a történésekbe. A boldog pár, Agatha és Simon segítő jobbot nyújt szükség esetén, James Cunnington inkább az eszét használja, a többi szélhámos pedig némi fejtörést okoz az új főnöknek. Button, a komornyikok gyöngyének utódja lehetett volna Dalton szolgája, azonban szereplése egy feldúlt macskával való afféron sajnos nem nyúlt túl.

Nincs rá jobb szó, minthogy egy újabb bohózat tárult fel előttünk, amely talán kevésbé késztetett hangos kacagásra, mint az álházasságot mímelő Agatha és Simon tette, ám eszement körülményekben most sem volt hiány. Olvasmányos, élvezetes történet, melynek folytatására, James és Collis kötetére, a kiadó ígérete szerint nem is kell oly sokat várnunk.

 

~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
 
  Sorozatinfó:

ÁLRUHÁSOK KLUBJA
Liar's Club
1. The Pretender (2003) ~ Az álruhás (2012)
          Agatha Cunnington & Simon Raines
2. The Impostor (2003) ~ A szélhámos (2014)
          Clara Simpson & Dalton Montmorency
3. The Spy (2004) ~ A kém (2014)
          Philippa Atwater & James Cunnington
4. The Charmer (2004) ~ A szépfiú (2014)
          Rose Lacey & Collis Tremayne
5. The Rogue (2005)
          Jane Pennington & Ethan Damont


 ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

 
A regényről még itt olvashatsz:




~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤  ~ ¤  ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~

NYEREMÉNYJÁTÉK

a Rafflecopter giveaway

2013. dec. 31.

BÚÉK!


BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!


Egy élmény volt... 2013

Az év első könyve
Sylvia Day: Hozzád kötve
Crossfire #1

Emlékszem, még szilveszter napján kezdtem el olvasni, mivel magányos buszút vezetett az alkalom helyszínéig és jó szolgálatot tett a hazaúton is.
Kétkedve fogadtam ugyan az első fejezeteket, nehezen csiszolódtam össze a szereplőkkel, Evat többször nimfonám picsának gondoltam, Gideont pedig nem elég tökösnek, de a folytatást is azonnal a kezembe véve úgy érzem, szép ívet írt le az első két rész. Egész kidolgozott, élvezhető kis erotikus sorozat. 


Az év utolsó könyve
Lakatos Levente: Bomlás
Dr. Lengyel #2

Nem szoktam elsumákolni, hogy nem túl gyakran szemezgetek hazai szerző repertoárjából és Lakatos Levente sem volt épp tervbe véve, egészen addig, míg meg nem láttam a Bomlás c. regényét. Erotikus thriller volta keltette fel leginkább a kíváncsiságom, de megtudván, hogy Dr. Lengyelnek nem ez lesz az első esete, úgy éreztem át kell rágnom magam a LoveClubbon is. Míg az előbbinél még voltak kétségeim a sorozat sikerét illetően, a Bomlást olvasva azt kell mondjam, egész jó.


Az év könyve
Tiffany Reisz: Az angyal
Eredendő bűnösök #2

Számomra az egyik legfelkavaróbb, legprovokatívabb, legletehetetlenebb könyv, amit valaha olvastam. Rengeteg érzelem, rengeteg vágy, titkok, remek történetszövés és zseniális szereplők. IMÁDTAM!!!!
Egyébként is emelem kalapom Tiffany Reisz előtt!


Az év sorozata
Leiner Laura: Szent Johanna gimi


Annyira kétkedő voltam a sorozattal kapcsolatban, hogy még azt sem gondoltam volna, hogy valaha is elolvasom. Erre tessék, nem csak megtettem, de a harmadik kötettől kezdve néhány hétnyi SZJG függőség hatalmasodott el rajtam. Azóta persze már magamhoz tértem, de nehéz elfeledni - persze nem is akarnám - egy ennyire jó kis csapatot, ennyi megmosolyogtató idiótaságot és természetesen egy édes románcot.


Az év erotikus könyve
Christina Lauren: Gyönyörű rohadék
Beautiful #1

A tucatszám kiadott pocsék és/vagy unalmas erotikus regények közül nem volt nehéz kiemelni egyet. Az angyal mellett, amely már megkapta Az év könyve elismerést, egyedül a Gyönyörű rohadék érdemelt a szememben öt picipöttyöt. 
Igazi könnyed hancúrkönyv, szimpatikus és szórakoztató szereplőkkel. Csípős nyelvük - amely biztosította a humort is - még kamaty közben is járt, ezáltal az obszcén beszéd felett is könnyű volt elsiklani.


Az év romantikus könyve
Heidi McLaughlin: Örökké a csajom
Beaumont #1

Mondhat nekem bárki bármint, számomra romantikus regény és nem new adult az Örökké a csajom. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy idén hány könyvet kebeleztem be egy este alatt és Liam és Josie története bizony köztük van. Leginkább a hangulata miatt szippantott magába ennyire a történet, amely egyszerűsége ellenére is nagyon tetszett.


Az év chick lit könyve
Kristan Higgins: Minden vágyad

Féltem ugyan megvenni egy idén debütáló, ismeretlen írónő regényét, amelyről akkor még jóformán sehol sem lehetett véleményt találni, de addig piszkálta a csőröm, míg elég bátor nem lettem. Megérte, hiszen egy egész bolondos történet kerekedett ki. Eszement párbeszédek, némi locsogás, szeretetteli hangulat jellemzi ezt az könnyed és bohókás romantikát.


Az év new adult regénye
Jay Crownover: Rule
Marked Man #1

Kifejezetten örülök, hogy A soha határához egy szép borító készült, mert így adódott lehetőség egy kis csalásra. Pontozás szerint A soha határának kellene itt állnia, főleg úgy, hogy J.A. Redmerskinek sikerült könnyeket csalnia a szemembe, de a Rule-t sem tudom nem megemlíteni.
Az írónő határozottan jól bánt a szavakkal ahhoz, hogy az érzések kilépjenek a lapokról, ami nagyban meghatározta, hogy emlékezetes olvasmány maradt. Működött a kémia a szereplők között, az erotikának is jutott egy kevés hely és olyan mellékszereplők bukkantak fel, többségük valóban csak rövid időre, hogy érdemes legyen várni a folytatást.
(Nem felejtettem ám el a Veszedelmes sorscsapást sem, de Abby és Travis a Gyönyörű sorscsapással tavaly már előkelő helyen szerepelt. Adni kell esélyt másoknak is, hiába verhetetlen Travis Maddox.)

Az év young adult könyve
Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Meglepően kevés YA könyvet olvastam az idén, ezek közül is inkább a realisztikus regények domináltak, melyek elfogyasztását szerfelett élveztem. Nehezen is tudtam csupán egyet választani, de talán ékes bizonyítéka döntésemnek, ha megemlítem, hogy ez az ártatlan romantikus, mégis tartalmas történetet már most a kétszer olvasott könyveim közé sorolható.


Az év realisztikus könyve
Swati Avasthi - Ököl/Jog

Szoros versenyben küzdött meg a címért két családon belüli erőszakról szóló regény. Ha az Elakadó lélegzetnél nem éreztem volna olykor azt, hogy egy picit túlírt történet, biztos őt választottam volna, mivel nagyobb hatással volt az érzelmeimre. Swati Avashti könyve hangulatában ragadott jobban magával. Tetszett, hogy egy fiatal srác életét követjük nyomon, aki küzd önmagával, próbálkozik újra kapcsolatot alakítani a bátyjával, ketten együtt pedig küzdenek az édesanyjukért. 


Az év fantasy könyve
Brandon Sanderson: A végső birodalom
Ködszerzet I-II

Brandon Sanderson regényére mondhatnám még, hogy az év legjobb sorozatindító kötete. A high fantasy műfajával sokszor pórul járok, egyszerűen nem tudok ráhangolódni egy-egy regényre, de a Ködszerzet már az első oldalon magával ragadott. Különösen a világ tetszett meg, amely első találkozásra sem volt annyira zavaros, nem mellesleg szimpatikus szereplőkben is bővelkedik.  Szerencsére a Delta Vision megérezte, hogy nagy szükségem van egy kis ráhatásra, hogy befejezzem a sorozatot és advent alkalmából akciós áron juthattam hozzá mind a hat kötethez, így az olvasás sem várat már sokat magára


Az év borítója
J. A. Redmerski: A soha határa
The Egde of Never #1

Kétségtelen, hogy az elején kissé megkérdőjeleztem a regény körüli felhajtást, leginkább a ribancozó kedves barátnőn léptem túl nehezebben és hosszúnak találtam a felvezetést is, viszont a végére a szememet törölgetve hüppögtem és úgy csuktam be a könyvet, hogy ez nagyon jó volt.




Az év csalódása
Maggie Stiefvater: Lament - A Látó szerelme
Tündérdallam #1

Maggie Stiefvater már négy regénnyel bizonyította számomra, hogy milyen remek író. Igaz, hogy A hollófiúk sem tudott már a Shiver trilógia nyomába érni, de valami különlegessel mégis tudott szolgálni. Kicsit tartottam az írónő első regényétől, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire - ki kell mondanom - borzalmasnak fogom találni. Őszintén szólva egyetlen pozitívuma van a történetnek, mégpedig James Morgan, akinek szinte minden szaván képes voltam vigyorogni. Rajta kívül egyetlen szimpatikus szereplő sem akad, Deidre kifejezetten irritáló, a történet zagyvaság, a nagy szerelemet pedig a legkevésbé sem tudtam átérezni.

És akik még szintén említésre méltók...

     


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...