Kiadó: Athenaeum, 2013 Terjedelem: 424 Ár: 3490 Ft |
A halál angyala személyében egy újabb belevaló hősnővel és regénysorozattal bővül a paranormális történetetek sora. Darynda Jones Charley (Charlotte) Davidson kalandjait vetette papírra, amelyben a vagány huszonéves lány szellemekkel diskurál, segíti őket a továbblépésben, miközben magánnyomozói prakszist működtett, nagybátyján keresztül rendőrségi nyomozásban vesz részt és álmaiban egy őrülten szexi pasival szeretkezik.
Az Első sírhantban három, körülbelül egyazon időben elhalálozó ügyvéd kapcsán folyik a nyomozás, amelyben maguk az áldozatok szellemei is tevékenyen részt vesznek, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az álompasi nagyon is valóságos, csak nem teljesen emberi. Vajon akkor mégis ki ő?
Az Athenaeum kiadó a Sírkertek Királynője után újra paranormális regénnyel jelentkezett, ám míg Amanda Stevens regényét a misztikus, olykor hátborzongató hangulat határozta meg, addig Darynda Jones a szarkasztikus humor eszközével élt. Ám tette ez olyan mennyiségben, hogy az már az elején erősen negatív értelem mellbe vágott. Ez a fajta poénrengeteg és ezáltal a hősnő stílusa ahelyett, hogy szórakoztatott volna, inkább fárasztóan, már-már irritálóan hatott, így magát a regényt sem tudom az egekig magasztalni.
Charley Davidson alapvetően a kedvencek között is kedvenc karakterem, Anita Blake jellemvonásait - és családi hátterét - öltötte magára. Egy olyan belevaló nőét, aki megy a maga feje után, egyedül is megállja a helyét a világban, nem fél szembenézni a gonosszal, sőt úgy érzi egyedül is szét tud csapni közte és teszi mindezt gunyoros stílusban, amelytől még vagányabbnak tűnik. Ám míg Anita Blake sokszor tudatában sincs a szavait átható szarkazmusnak és pókerarccal tarkítja poénokkal gondolatait, hiszen ő ilyen formában tesz megállapításokat, addig Charley vigyorogva löki a sódert, teljesen tudatosan, szinte kényszeresen lődözi poénjait, egy félmondattal mindig sikerült többet mondania, gondolnia, mint amennyi nálam belefért. Ha valamit kifejezetten jó szövegnek tartott többször el is sütötte, folytonosan produkálta magát és cserébe elvárta, néha úgy éreztem tőlem, az olvasótól is, hogy vigyorogjak rajta, ha akarok, ha nem. Önön nagyszerűségében dagonyázásnak tekintem a fejezetek elején olvasható Charley Davidson idézeteket is. Ez pedig így már erőltetett, művi és hervasztó.
Lehet, hogy Charleyval nem leszünk puszipajtások, ám környezetében két fickónak is sikerült szimpátiát ébresztenie bennem, az egyik kifejezetten érdekes mellékszálként emelte is a kötet színvonalát. A történet fő csapása ugyan az ügyvédek gyilkosának kézre kerítése, ám hősnőnk gondolatai nem csak a nyomozás körül forognak. Emlékek, tények kerülnek felszínre, amelyek egyre közelebb viszik a titokzatos álomszerető, Reyes kilétéhez, aki már nem csak éjjel, az álmaiban jelenik meg és nem csupán gyönyörben részesíti a halál angyalát. A pasi nemcsak szexi, akinek megjelenésével azonnal felforrósodik a levegő, hanem sokkal misztikusabbá teszi a regény eme történetfonalát, a benne rejlő erő és sötétség által lesz érdekesebb, főleg, hogy olyan lassan és keveset ad magából és ezért is fogom folytatni a sorozatot.
Romantikára érzékeny, kombináló oldalam Reyes lehetséges vetélytársát látja Garrett Swopesban, aki a természetfelettiben igencsak kétkedő nyomozó. Szívesen köszörülik egymáson a nyelvüket a lánnyal, ám súrlódásokkal teli kapcsolatukban látni vélek némi titkolt vonzalmat is. Garrett lehet, hogy egy hétköznapi fickó, és nem ellenfél egy Reyes kaliberű és karizmájú alaknak, mégis üde színfoltja tudott lenne a regénynek.
Nagy reményeket fűztem a kötethez, így némi keserű szájízt hagyott maga után, hogy nem tudtam rokonszenvezni a hősnővel és ez E/1-ben azért nem elhanyagolható probléma. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban esetleg visszavesz-e magából, formálódik-e a karaktere. Mivel volt a történetben olyan részlete, amely megragadta az érdeklődésem és a későbbiekben látom kibontakozni, így kísérletet teszek a Második sírhanttal is. Egy új nyomozás, egy új esély...
~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~ ¤ ~
Sorozatinfó:
CHARLEY DAVIDSON
1. First Grave On the Right (2011) - Első sírhant (2013)
2. Second Grave on the Left (2011) - Második sírhant (2014)
3. Third Grave Dead Ahead (2012)4. Fourth Grave Beneath My Feet (2012)
5. Fifth Grave Past the Light (2013)
6. Sixth Grave on the Edge (2014)7. Seventh Grave and No Body (2014)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése