Julia Quinn - Bevelstoke trilógia

Már régóta lehetett tudni, hogy idén fog érkezni egyik kedvenc romantikus írónőmtől, Julia Quinntől, a Bevelstoke trilógia. Amit azonban cseppet sem gondoltam volna, hogy a hosszan tartó hírzárlat után egyszer csak közlik, hogy a július lesz az a csodás hónap, amikor kézbe vehetem mindhárom történetet, ráadásul olyan szép és csábító borítókkal, amelyeknek akkor is nehéz lenne ellenállni, ha nem ismerném az írónő eddigi munkásságát.

Azonban a történeteket olvasva előtérbe került a "szőrös szívem", és bizony hiába élveztem az olvasást, mégsem éreztem végig azt az elsöprő humort, könnyedséget, mint a Bridgerton széria esetén, bár ennek ellenére is kötelező darabjai a gyűjteményemnek és máskor is elő fogom venni őket.

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 400

Ár: 2290 Ft

1. Miss Miranda Cheveer titkos naplója

Miranda Cheever - Nigel Bevelstoke (Turner vikomnt)

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem.
Tíz éves korában Miranda Cheever nem sok jelét mutatta, hogy nagy szépség lesz majd belőle. És a kislány már tíz évesen is képes volt elfogadni a társadalom elvárásait a jövőjét illetően. Egészen addig, amíg egy délután Nigel Bevelstoke, a jóképű és elegáns Turner vikomt ünnepélyesen kezet nem csókolt neki, és megjósolta, hogy egy nap majd belenő a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire már okos. És Miranda már tíz évesen is tudta, hogy örökké szeretni fogja Turnert.
Ám az eljövendő évek, amelyek kegyesek voltak Mirandához, nem bántak kesztyűs kézzel Turnerrel. A lány valóban olyan vonzó lett, mint ahogyan azt a vikomt merészen megjósolta azon az emlékezetes napon, a férfi viszont magányos, megkeseredett ember, akit meggyötört az élet. Összetörték a szívét, és úgy érezte, már soha nem lesz képes szeretni. Ám Miranda sosem feledte azokat a szavakat, amelyeket a naplójában egykor papírra vetett, és nem engedte, hogy ez a szerelem, amely az élete értelme, csak úgy kicsússzon a keze közül…

Számomra a trilógia legkedvesebb kötete, amelybe nem óhajtok igazán belekötni, mivel a történet befejezése annyira meghatott és kompenzálta azt az időszakot, amikor Thurner gyáva fafejként elmenekült a lány elől, majd kínlódik a szeretlek szóval, miközben minden tette az érzéseit bizonyítják, és csupán a nagy megdöbbenésre várunk, amikor hirtelen fejbe vágja a felismerés, hogy ő bizony szerelmes. (Hát igen,  ezek a romantikus történetek már csak ilyenek...)

A szimpátiámhoz nagyban hozzájárultak a kedvelhető szereplők, legfőképp Miss Miranda Cheever, akit józan ésszel, tartással és nyugodt jellemmel áldott meg a sors, na meg persze egy adag feminizmussal, amelynek okán összetűzésbe keveredett egy maradi könyvesbolti eladóval, amely a történet talán legviccesebb jelenetét produkálta, legalábbis én jót derültem rajta.

Turnernek megbocsátom romantikus karakterhez illő ostoba viselkedését és emlékeimben inkább az első találkozást, az első együttlétet és a megható befejezést őrzöm meg. Engem levett a lábamról, bár a történet folyamatos magázásába kevésbé illett a "cicus" becézgetés, de e felett is könnyen szemet hunyok, mert a "maga kis bolond" még annál is többször szerepelt, és ezzel folyamatos mosolyra késztetett.

Ebben a történetben a középső és egyben a második kötet Bevelstoke-ja, az egyedüli hölgy, Olivia is élvezte a szimpátiám, hiszen ekkor még a hű barátsága, segítőkészsége került előtérbe. Hirtelen természete, nagy szája ellenére is, elég intelligensnek tűnt, azonban saját kötetében megváltozott róla a véleményem. Mindenesetre ez a történet humor és báj terén mindenképpen a legjobban sikerült Quinn darabok egyike a rangsoromban.

4,5 pont

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 397

Ár: 2290 Ft

2. Ami Londonban történt
Olivia Bevelstoke - Harry Valentine

Amikor Olivia Bevelstoke-kal közlik, hogy az új szomszédja állítólag megölte a menyasszonyát, egyetlen percig sem hiszi el. De azért nem állja meg, hogy ne kémkedjen a férfi után, biztos, ami biztos. Lecövekel az ablakánál, a függöny takarásában, és csak figyel, és vár… és felfedez egy hihetetlenül érdekes embert, aki határozottan készül valamire. Sir Harry Valentine a hadügyminisztérium egy unalmas részlegénél dolgozik, ahol a nemzetbiztonság szempontjából fontos dokumentumokat fordít. Bár ő nem kém, megkapta a szükséges kiképzést, így amikor egy gyönyörű szőke nő figyelni kezdi az ablakából, azonnal gyanút fog. És épp, amikor úgy dönt, hogy a lány nem több egy bosszantóan kotnyeles elsőbálozónál, megtudja, lehetséges, hogy Lady Oliviát eljegyzi egy orosz herceg, aki viszont, lehetséges, hogy összeesküvést sző Anglia ellen. Amikor pedig Harryt utasítják, hogy kémkedjen Olivia után, rádöbben, lehetséges, hogy még ő maga is beleszeret a lányba…

Van egy olyan érzésem, hogy azon kevesek közé tartozom, bár az sem kizárt, hogy én vagyok egyedüli, akinek ez a  könyv egy kissé unalom volt. Kivételt képeztek a 11. és a 20. fejezet közötti történések, és a nem hagyományos, de annál romantikusabb lánykérés. Egyáltalán nem tudok egyetérteni azon véleményekkel, mely szerint ez a kötet lenne az egyik leghumorosabb Quinn könyv, hiszen szinte végig hiányoltam egy jóízű nevetést, vagy legalább egy szélesebb mosolyt, és hogy Olivia és Harry zseniális páros lenne... hát nem az én szememben. Olivia végig bosszantó volt, viszont csak roppant nevetséges indokokat tudok felhozni ellene. Ne tessék kinevetni, de bökte a csőröm, hogy a hölgy könyvet nem olvas, csupán újságot, ha mégis kezébe adnak egy fiktív történetet, hát lapozgatva részleteket olvas itt-ott és gaz módon az utolsó oldalra lapoz. Fejben azonban időről időre néhány soros skiccekkel szórakoztatja az olvasót (de nem engem). Na de, félre a is tréfával, hiszen az intelligensnek beállított lány ugyanolyan könnyelműen ugrik a pletykára, mint kortársai, és szentül hiszi, hogy oly ügyesen műveli kémkedést, hogy a megfigyelt úriember észre sem veszi, de ha már a lebukás megtörtént, dacosan, állat megemelve úgy dönt, ő bizony nem kedveli szomszédját. Harry válasza sem különb, hiszen ő is nyíltan kimutatja ellenérzéseit és a történet egy jelentős része e két ostoba bolond - számomra kissé sótlan - szurkálódásaiból áll, amelyet fűszerez egy orosz herceg, akinek akkora arca van, hogy csoda ha befér a bálterembe, mégis olyan érzésem volt, mintha maga Quinn sem tudta volna eldönteni, hogy pozitív vagy negatív figurára akarja formálni. A kérdést a végjáték döntötte el, amelyet az egyik legfeleslegesebb jelenetnek tartok a történetben, számomra bosszúságot, nem izgalmat tartogatott.

Azonban pozitív dolgokról is tudok szót ejteni, hiszen olyan százötven oldalon keresztül tudtam maradéktalanul szórakozni is. Amint megtörténik az az igazán romantikus esemény, hogy a két szereplő az ablakban állva olvas egymásnak, nem tudtam mást tenni, mint megenyhíteni "kőkemény szívem" és élvezni a lassú egymásra találást, az epekedést, a lopott perceket, és igen, akad néhány nagyon is élvezhető párbeszéd. Kissé vidultam egy újabb idegeken táncoló Symthe-Smith előadáson, amely oly ismerősen csengett. És hát nem zárhatom soraim anélkül, hogy meg ne említeném Sebastian Greyt, azt könnyed humorú, nőcsábász csirkefogót, aki elorozta a főszerepet a harmadik Bevelstoke testvértől. Mr. Grey kétségkívül emlékezetes karaktere az írónőnek, nem lehet mást mondani rá, mint hogy elbűvölő, akinek egy másik oldaláról ekkor még csak sejtéseim voltak.

3,5 pont

Kiadó: Gabo, 2012 

Oldalszám: 392

Ár: 2290 Ft

3. Tíz dolog, amit szeretek magában
Annabel Winslow - Sebastian Grey

1 Sebastian Grey ördögien jóképű csirkefogó, akinek van egy titka. 

2 Annabel Winslow a családja szavazata alapján az a Winslow, aki leginkább hajlamos kimondani, amit gondol, és az a Winslow, aki leginkább hajlamos elaludni a templomban. 

3 Sebastian nagybátyja Newbury őrgrófja, és ha meghal anélkül, hogy örököst nemzene, Sebastian örököl mindent. 

4 Lord Newbury gyűlöli Sebastiant, és bármit megtenne, hogy ezt megakadályozza. 

5 Lord Newbury meg van győződve arról, hogy Annabel a megoldás minden problémájára. 

6 Annabel nem akar hozzámenni Lord Newburyhez, különösen, amikor megtudja, hogy valaha volt egy kis románca a nagyanyjával. 

7 botrányos, 

8 élvezetes és 

9 nagyon pajzán, és a végeredmény: 

10 boldog befejezés.

Kissé meglepőnek találom, hogy a Bevelstoke trilógia nem a három Bevelstoke testvérről szól, de Winston oly keveset szerepelt, hogy nem is bánom különösebben, Sebastian sokkal jobban felkeltette az érdeklődésem. Az előzőekben említett sejtésem már az első fejezetben be is igazolódott, és ennek roppant mód örültem, hiszen több megmosolyogni valót tartogattak így a beszélgetések.
Kötözködő énem azonban újfent nem bírt magával és egész pontvesztéssel torolta meg azt a gaztettet, hogy az idegeimre mentek a pletykaéhes, képmutató, kárörvendő perszónák látogatásai, mikor szegény hősnőnket számkivetettségbe taszította a két viszálykodó rokon, az örökös után sóvárgó vénember, aki tenyészkanca módra méregette kiszemeltjét, és annak unokaöccse, az éppen nyakas módra viselkedő Mr. Grey.
De ha ettől eltekintek, akkor csak azt mondhatom, hogy igazán remekül sikerült romantikus történet, rendkívül rokonszenves szereplőkkel, humorral. Mr. Grey azon fiatalemberek közé tartozik, aki könnyűszerrel lebűvölné rólam is az alsószoknyát, bár meglepő módon egyáltalán nem kapkodta el, hogy Annabellre vesse magát, inkább könnyed flörttel, szellemes beszélgetésekkel hálózta be áldozatát, akit igazán meg se akart környékezni, de hát a körülmények máshogy akarták. Annabell igazi vidéki lány, aki az egyenes beszédet szereti, aki nem is akarja megérteni az arisztokrácia dolgait, mégis kénytelen e társaságban mozogni, ha házassága révén akarja eltartani a családját, de hát a szerelem közbeszól.
Nagymamája aztán igazán fura figura, igazán sokáig titkolta mulatságos oldalát, de megmentőként tűnt fel a befejezéshez közeledve, hiszen humorral elütötte a Mr. Newbury által agyoncsapott jelenetet. És ha már Mr. Gyűlölködő, akkor megemlíteném, hogy kis hiányérzet maradt bennem, hiszen nem értettem meg a lord mélységes gyűlöletét unokaöccsével szemben. Valami magyarázatra számítottam, amit sehogy sem kaptam meg.
Sebastian oldaláról szinte kötelezően bukkant fel a Valentine házaspár, azaz Harry, akinek szerepe leginkább a szótlanságban és hümmögésben testesült meg. Felesége, Olivia azonban az arisztokrácia nagyasszonyaként tündökölt és terelgette Annabellt és Sebastian a helyes út felé, kár, hogy most sem vált a szememben szimpatikussá.
A kötet mindenképpen szórakoztató volt, kellően humoros, romantikus, másodiknak tekintem a trilógia kötetei között. 

 4 pont

A Bevelstoke-ok, mint család kevésbé tartoztak össze a szememben, mint a Bridgertonok, bár nekik csak jóformán két kötet állt rendelkezésükre. Kissé hiányoltam a szereplők átjárását a történetek között, a Bevelstoke szülőket pedig teljes mértékben, pedig mind a ketten jó egészségnek örvendenek.
A legszerethetőbb hősnő szerepét személy szerint Mirandának adnám, míg a férfi oldalról Sebastian Greyt tüntetném ki e címmel.