Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy
minden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel,
ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutna
osztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?
Dylan élete 11 éves korában borzalmas
rémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek,
mígnem találkozik a szintén hányatott sorsú Pollyval és csodálatos
kislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjának
démonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyi
szörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélni
az igazságot?
Olvasva a történetet azt mondhatom, hogy ez
a fülszöveg egyszerre mond túl keveset és túl sokat, de engem nem tudott
felkészíteni, hogy mi is fog rám várni. Arról nem esik szó, hogy az a borzalmas
rémálom, hogy Dylan 11 évesen lemészárolja a szüleit, és kishúgát, a bátyját
éppen csak sikerül megmenti. A javítóintézetre ugyan van utalás, de arra már
nincs, hogy beteges, hírességre vágyó pszichológus akár illegális szereket
bevetve akar a fiatal fiú elméje mélyére nyúlni, hiszen Dylan emlékei azokról a
bizonyos órákról elvesztek, de mindenki csak azt hajtogatja, hogy ő a Hentes
Gyerek, az őrült pszichopata. Egyedül testvére Richard áll ki mellette és
próbál foggal-körömmel harcolni érte.
A javítóban töltött évek eseményeit
megszakítja a jelen, ahol a kedves, jólelkű Marshall Marchand megpillantja a
leendő feleségét és elkezdődik a közös életük, ami kezd egyre inkább borzalommá
válni. Nem titok, hiszen a fülszöveg igen jól a képünkbe vágja, hogy Marshall
nem más, mint a régen volt Dylan, aki maga mögött hagyta a múltját és az
egyetlen emberrel, - a bátyjával Dannyvel - , akiben megbízik, akit szeret új
életet kezdett. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, az őrület, a gyilkolási vágy
újra feléled.
Lelkiekben nem voltam felkészülve erre a
könyvre, a téma engem megrázott, hiszen sokkoló, riasztó, megdöbbentő. Ehhez
vegyük még hozzá, hogy Dylan gondolataiba merülhetünk el a múltban, aki nem
emlékszik arra, hogy megtette, amit mondanak, és csak azt látjuk, hogy bántják,
elítélik őt. Én személy szerint sajnáltam a srácot, hiszen egyáltalán nem tűnt
gyilkosnak, őrültnek. Ugráltunk a jelen és a múlt között, a nyugodt kissrác,
aki csak túl akarja élni a javítót, a pszichológus kegyetlen játékait és a
kedves, szerelmes Marshall között, ahogy próbál Pollyval egy családot
létrehozni. De a „szerelmi történetbe” újfent befurakodik a gonosz és a könyv
igazán átváltott egy pszichothrillerbe, ahol egyre sokasodnak a furcsaságok, a
jelek, és jön egy gyilkosság, ami elindítja a végkifejlethez vezető lavinát.
Azt kell mondjam, hogy nem kellett sokat
törnöm a fejem, hogy mi lesz a könyvben, ami meg fogja fordítani a dolgokat,
mivel úgy gondolom, hogy az elejétől kezdve sejthető volt. Legalábbis nekem már
egész hamar felállt a fejemben egy kép, de ettől a „kiszámíthatóságtól”
függetlenül az események, a leírások mindig megdöbbentettek, sokkoltak,
izgalomban tartottak.
Három dologra mondanám, hogy a frászt hozták
rám, vagyis félelemmel vegyes izgalomban olvastam őket.
Először is a fejezetek elején megjelenő kis
írások, jegyzetek. Ezek mind egy-egy gyilkos tettét mutatták be, elemezték ki
olyan könnyedséggel és lazasággal, hogy az már néha számomra bizarr volt.
Konkrétan egy gyilkosságnak leszünk a tanúi,
de nekem az is bőven elég volt, hiszen a gyilkos kedvesen mosolyogva közelít az
áldozathoz, aprólékos mozdulatokkal készül fel a nagy csapásra, de ezt olyan lassan, nyugodtan és szinte kedvesen, hogy már ettől majdnem megállt az ereimben a vér.
És ott az epilógus, a lezárás, amikor
először meglátjuk az őrültet, és végre kiönti lelkét, hogy miért is kellett
mindennek megtörténnie. A könyv során szinte sosem láttunk egy ferde mosolyt
sem, és most kendőzetlenül árad belőle a szó, fröcsköli a szavakat, az ő
igazságát és újfent ledöbbenünk, de most igazán azért, mert tényleg egy őrültet
látunk benne. És ezzel a zárszavakkal tehetjük le a könyvet. Erre csak azt
tudom mondani, hogy hatásos, - már bocsánat, de – kibaszottul hatásos volt.
A végén már kezdtem kétségbe esni, hogy a
cím nem lesz megmagyarázva, de nagy megkönnyebbülésemre mégis megkaptuk,
röviden, de annál velősebben. Továbbá természetesen feltárul előttünk annak a
bizonyos borzalmas napnak is teljes valósága.
Igazi pszichothrillerré a végére ért be. Az
epilógussal bepótolta az írónő azt a számomra hiányosságot, hogy a végéig
nemigen láttunk a gyilkos agyába, kendőzetlenül semmiképp és megkaptam az igazi
bomlott elmémet. Ez furcsán hangozhat, de szeretem, ha egy krimiben/thrillerben
igazán őrült fazonnal találom magam szembe, különben nem lenne számomra kellően
izgalmas.
Bár nem egy olyan könyv, amely közben
izgalmadban már a körmöd rágod és kapnod sem kell a fejed az események között,
inkább lassabban sodródsz a sorokkal, de időről időre átfut rajtad egy remegés,
mert valamit megérintett benned, na nem azért, mert azonosulni tudsz a
szereplőkkel, vagy épp annyira meghatottak volna, inkább a kegyetlenkedés,
őrület, bizonytalanság ezt hozza ki belőled. Bár lehet jobb lenne, ha csak a
saját nevemben beszélnék.
Nekem mindenesetre nagyon megérte a könyvet
a kezembe venni.
A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!
4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése