 |
Vérmacskák #2
Kishitűnek
bizonyultam, mert bizony hiába zártam a Strayről szóló bejegyzés sorait a
folytatásért kiáltva, nem gondoltam volna, hogy még az idén a kezembe foghatom. Pedig itt van, és ha kicsit más oldalról is, de az előző kötet eseményeit göngyölítjük tovább, Faythe Sanders ismét bizonyíthat, de ugyanolyan könnyen el is bukhat.
A történet:Rendben, szóval a macskák nem esnek mindig talpra.Én aztán a legtöbbünknél jobban tudom ezt. Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák követték egymást az életemben; olyan hibák, amikért ártatlan életekkel szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, nagyon sokat kell bizonyítanom apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik meg a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha – bár mindig van erőm, hogy munka után szórakozzak is egy kicsit Marckal, aki végrehajtóként és a magánéletben is a társam.Azonban nem minden hibám lezárt ügy. Felmerül a gyanú, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, emberként vagy macskaként. És az az egyetlen megingás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem…
Gondolatok:
Az első rész több
tekintetben is felüdülésként hatott, és bizonyos tényezők nagyban hozzájárultak
ahhoz, hogy annyira szerettem olvasni. Kellemes meglepetés ért, hogy
elképzeléseimmel ellentétben nem young adult sztorit kaptam. A vérmacska létre
ugyan számítottam, mégis oly jó volt olvasni az érzéseket, a játékot macska
alakban. A hangulat érezhetően déli volt, napsütötte, fülledt és nagyon
természetközeli. A szereplők sokan voltak, ráadásul humorosak, szerethetők. A
szerelmi civakodásban, a két pasi kakaskodásában pedig csak az élvezetet
láttam. A hosszú felvezetés után jött az izgalom, az ész és az erő próbája a
túlélésért és ezt mind együtt jó kombinációnak éreztem. Ehhez képest a
hozzávalók a folytatásban kicsit módosultak, amely miatt maradt bennem egy cseppnyi
hiányérzet.
A második kötet
az első oldaltól az utolsóig egy hosszú és lassan csordogáló nyomozás volt, szerencsére
folyamatos információáramlással, hogy Faythe össze tudja rakni az események
láncolatát, amelynek elindításában neki is szerepe volt. A falka tehát újra gyilkosok nyomába ered, akik emberi nőket rabolnak, vérmacskákat terítenek le egy csapással. Senkit sem szabad félvállról venni, mindenkinek meg van a maga szerepe, még akkor is, ha elsőnek nem úgy tűnik.
Több olvasóval
ellentétben a Stray olvasása közben nem akartam bajszot akasztani a főszereplő
lánnyal, nem tudott az idegeimre menni, most viszont volt, amikor szívem szerint hideg vízzel öntöttem volna nyakon. Egyrészről azért, hogy letöröljem róla az
önelégült vigyort, amikor elégedettség járta át, ha okoskodásával meglepetést tudott okozni, másrészről pedig a
Marckal való bánásmódja miatt. Határozottan megsajnáltam szegény fickót, hogy
pont Faythe Sanderbe szeretett bele, aki előtt jóformán térden kell csúsznia a
bizalomért, a szeretete bizonyítékáért.
Az előzményhez mérve a mostani cicázás, flörtölés mennyisége úgy érzem megcsappant a történetben,
annyira rákoncentrált az írónő az ügy megoldására, Marc egyébként is
egyértelműen magának nyilvánította Faythe-t, amit Jace, az előző kötet riválisa
határozottan meg is értett. Nincs édeshármas, és alig van édes kettes is. Az
elején úgy éreztem, hogy a fő szerelmi huzavona arra lesz kiélezve, hogy Marcnak mikor
sikerül időt szakítani, hogy leszaggassa Fatyhe bugyiját, hiszen a forrósodó helyzeteket rendszerint
megszakították, később azonban az ügy bonyolódása, és az eltitkolt „apróságok”
napvilágra kerülése miatt elég nyilvánvalóvá vált, hogy inkább párkapcsolati zűr lesz, mint etyem-pentyemek.
A fivérek is inkább a munkára koncentráltak a szórakozás helyett, bár a közös filmnézésről még így sem mondtak le. Faythe édesapja még inkább
bebizonyította miért pont ő a falkavezér, az anyukája előtt pedig le a
kalappal, hiszen ha kell, leveszi a tűsarkút és igai vadmacskává válik.
Ha csak magát a
nyomozást nézem, amely kitette a történet vagy kilencben százalékát, akkor korrekt, élvezhető sztorit találtam a lapok között. Tetszett, hogy a szálak visszavezettek az előző kötethez, hála égnek nem futottak az üldözők fölös körök, az új információk bár lassan, de folyamatosan áramlottak. Akadt izgalom, akció, harc, néha egy-egy megmosolyogtató jelenet. Viszont jólesett volna még bele több játékosság, szerelmi évődés és vérmacska forma. A folytatáshoz vezető út szépen kikövezett, a sorozat kötetről kötetre épül egymásra, és ismét Faythe Sanders élete lesz a tét.
A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése