Kezdjük az
azonnal észrevehető dolgokkal. Számomra tetszetős és rendkívül hívogató
borítóhoz párosul egy szerintem igencsak ötletes cím. Viszont ha a könyvet az
éléről nézzük, akkor azzal szembesülünk, hogy roppant vékony. Ez adhat némi
aggodalomra okot, hiszen csak remélni tudjuk, hogy a 260 oldalnyi terjedelembe
megfelelő arányban tudta belesűríteni az írónő egy romantikus könyv kötelező
kellékeit, vagyis a nagy találkozást, a fújunk egymásra, de közben majd
elepedünk szindrómát, a minden szép és jó képet kettéhasító problémát a nagy
konfliktussal, ami mindig napvilágra lát, de tudjuk, hogy mindig boldog vége
lesz. Általános recept, és aki szereti a műfajt az többnyire nem unja, mások
meg kézbe se veszik, mert nem szeretik a lerágott csontot.
Személy szerint
nem éreztem azt, hogy bármi is kimaradt volna, és a lapok gyors pergése
sietette volna a lezárást. De ez lehet, hogy az elfogultságomból adódik, mivel
a történet nagyon is megvett magának. Szó szerint imádtam minden sorát.


