Kiadó: Ulpius-ház, 2010
Oldalszám: 482
Ár: 3499 Ft
|
Rizzoli & Isles 2.
Tess
Gerritsentől ez volt a második könyvem, pedig hazánkban nem a Rizzoli &
Isles sorozattal debütált, hanem már előtte is jelentek meg tőle könyvek.
Mindenesetre én a Sebész alapján jóval Karen Rose, a kedvenc (romantikus) krimiszerzőm
mögé soroltam, mivel úgy éreztem, hogy a nyomozás kissé toporgó, a lezárás, az
ügy megoldása viharos gyorsaságú volt, a szereplők pedig bár szimpatikusak,
mégsem kerültek igazán közel hozzám. Ezek után annyira nem rohantam a
folytatásért, pedig már elég régóta elérhető és már olvasva, nem sok
változásról számolhatok be.
A történet:„A sebész ördögi volt…A tanítvány maga az ördög…Bostonban brutális kegyetlenséggel meggyilkolt házaspárok holttesteire bukkannak a város elegáns kertvárosi részeiben. A nyomok ahhoz a sorozatgyilkoshoz vezetnek, akit nemrégiben sikerült rács mögé juttatni. A rendőrség tehetetlen, a város rettegésben él. Ki lehet az a rejtélyes tanítvány, aki elődje és mestere orvosi módszereit alapul véve mészárolja le áldozatait? Jane Rizzoli kénytelen újra szembenézni egykori vetélytársával, élete megnyomorítójával. Arra azonban ő sem számít, hogy a mester szabadulása után csatlakozik tanítványához…”
Gondolatok:
Nem
gondoltam volna, hogy ez a kötet ennyire szorosan fog kapcsolódni a Sebészhez,
és így kissé bánom, hogy ennyi időt hagytam a két könyv között, bár az aprócska
visszautalások egész jól felfrissítették az emlékezetem a mostani történethez
képest egy évvel ezelőtti eseményekről.
Rizzolit
nem is tudtam volna igazán elfelejteni, mert ritkán találkozom olyan nővel,
akiben ennyire nehezen fedezem fel a NŐ-t. Jane Rizzoli annyira kemény küzd,
hogy érvényesüljön a rendőrség körein belül és egyedüli női nyomozóként
elismerem nincs könnyű dolga, de a nem kérek segítséget, egyedül is menni fog,
mindenáron kibírom hozzáállás már inkább taszított. Pedig most lehetett volna
esélye, hogy szimpatikussá váljon, hiszen Gabriel Dean FBI ügynök felbukkanását
követően a sorok azt kezdték mutatni, hogy a bizalmatlankodás ellenére is elkezdett
szikrázni a levegő a két nyomozó között, de én ebből nem sokat vettem észre.
Pedig én vagyok az első, aki beleképzeli a nagy szerelmet, a lányos romantikát
ezekbe a könyvekbe is, itt viszont kétkedve álltam ehhez a fejleményhez.
Gabriel
Deantől is kissé többet vártam, mert bár nem sokat tudtam róla, de a
felbukkanását már vártam és azt hittem, hogy sokkal karakteresebb lesz, de
annyira még nem találom rendkívül vonzónak, pedig az írónő kétségeket
ébresztett, hogy melyik oldalon áll és így érdekes figurává igyekezett
formálni. Nekem még barátkoznom kell vele.
Hiába nem
rejti véka alá a fülszöveg, olvasva akkor sem tudatosult bennem, hogy a Sebésznek,
azaz Warren Hoytnak az elfogását követően is ennyire jelentős szerep fog jutni
ebben a könyvben. Azt meg pláne nem hittem volna, hogy még jobban megmutatja, hogy mennyire
bomlott elme. Az előző kötetben is borzongatott már a vérhez való vonzalma, a
történelem, mítoszok bizonyos eseményeinek különös megragadása, de még
hiányoltam belőle valamit, amit most kaptam meg. A neuropszichológussal való
beszélgetéseket, leveleket találtam a kötet legjobb részeinek, itt beszél
kendőzetlenül arról, hogy ő nem küzd a vágyai ellen, megadja magát az
ösztönöknek, amelyek szerinte mindenkiben benne vannak. Intelligenciáját pedig
remekül bizonyítja a jól megtervezett eseménysorozat.
A nyomozás ívét most is hiányolom kissé, mert jóformán vagy helyszíneltek az újabb és újabb áldozatoknál, vagy épp őket boncolták fel, Maura Isles bonctermében, miközben úgy éreztem, mintha lexikonból, vagy tankönyvből kiragadott definíciókkal, szinte egyetemi előadáson ülve magyaráznák el a különböző folyamatokat. Jelentős információk csak a végére kerültek Rizzoli kezébe, aki újfent belesétál a csapdába, és újfent villámgyorsan vágja ki magát szorult helyzetéből.
A nyomozás ívét most is hiányolom kissé, mert jóformán vagy helyszíneltek az újabb és újabb áldozatoknál, vagy épp őket boncolták fel, Maura Isles bonctermében, miközben úgy éreztem, mintha lexikonból, vagy tankönyvből kiragadott definíciókkal, szinte egyetemi előadáson ülve magyaráznák el a különböző folyamatokat. Jelentős információk csak a végére kerültek Rizzoli kezébe, aki újfent belesétál a csapdába, és újfent villámgyorsan vágja ki magát szorult helyzetéből.
Összességében
romantika terén a Sebész nyer, viszont a gyilkosságok már A tanítvány oldalára
billentenék a mérleget, így nagyjából egálban érzem a két kötetet. Egyben
tekintve azonban mindenképpen megérte olvasni, legalább egyszer.
És ha már
olvastam, akkor úgy gondoltam meglesem milyen a tévéképernyőn keresztül is
látni a történetet. Hiszen, ha megjelenésnél még nem is volt szinkronos
sorozat, A bűnösnél már vígan hirdették, hogy a Született detektíveknek a könyvsorozat
képezi az alapot. Az első rész dolgozza fel ezt a kötetet, így alig ötven percben
nem meglepő, hogy nem tudták teljesen visszaadni az élményt, és kissé
megkavarták a szereplőket is. Angie Harmont jó Rizzolinak tartom, csak nem
tudom olvasás közben is magam elé képzelni. Dr. Isles, bár a vásznon kedvelhető,
ebben a könyvben még erősen idegennek éreztem, aki tényleg csak a holtakkal
törődik, de Billy Burke, mint Gabriel Dean fájt igazán, valahogy nekem ő nagyon
nem Dean. Tehát én inkább a könyvet ajánlom, mint a sorozatot, bár ha
különválasztom a kettőt, akkor szerintem a tévésorozat is élvezhető lehet, mondom ezt úgy, hogy csak egy részt láttam belőle.
4 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése