Olvasni jó!!!!

Lauren Kate - Fallen - Kitaszítva

2012-03-01T23:28:00.000+01:00

Fallen 1.

Két kezem szerintem már nem lenne elég, hogy megszámoljam, hányszor is találkoztam sóhajtozó (leendő)olvasókkal, akik nem tudtak ellenállni a borítónak. Azonban szinte minden esetben felmerült bennem a kérdés, hogy én lehetek az egyedüli, aki bizony nem bámulná órákig nyálcsorgatva? Szó se róla, szerintem is jól néz ki, hívogató, gótikus és megmarad az emlékezetemben, de én bizony csak ezért nem rohantam volna megszerezni a könyvet.

Bevallom őszintén nem túl sokat olvasgattam a kritikáit, csak azt láttam, hogy kapott hideget, meleget, ez pedig engem cseppet sem tudott elriasztani, bár különösebb kíváncsiságra sem sarkallt és mondhatni reménykedve kezdtem neki, hogy lehet ez jó is. Hát kicsit tévedtem.

Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban.
A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik.
Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani…

Gondolataim olvasás előtt…
… YA könyv, így lesz csipetnyi fantasy, jó sok romantika, hogy mennyire gyerekes azt nem tudhatni előre.
… fél füllel értesültem a leendő főszereplő hűvös és meglehetősen bunkó viselkedéséről.
… fülszöveg hirdeti a bentlakásos iskolát, még nem unom a témát, így bejövős.
Tehát egy szórakoztató, nem feltétlen kiemelkedő történethez nekem jó alapanyagok, hiszen tudom magamról, hogy a sablonsztori általában nem szokott zavarni, századszorra is tudom (még) élvezni valamilyen mértékben.

Gondolataim olvasás után…
Felcsillant a szemem az első oldalakat olvasva, hiszen visszarepültünk a múltba, egy emléktöredékbe, ami sajátos és hangulatos atmoszférát keltett. Aztán azonban nagyon gyorsan pofára is estem, mert amint Luce fejecskéjébe pottyanunk, a hangulat java része elszáll és belekezdünk majd háromszáz oldal unalomba. Hiába sikerült kisilabizálnom, hogy hősnőnk – nem meglepő módon – 16-17 év körüli, valahogy mégis inkább leragadt valahol a 14 körül és a javítóintézetben töltött idő java részét egy fiú utáni futkosással tölti, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzódik hozzá.
Figyeltétek, hogy javítóintézetet írtam? A fülszöveg egyszerűen bentlakásos iskolának nevezi, pedig elvben javítóintézet. Azért írtam, hogy elvben, mert nem sokban különbözött egy megszokott bentlakásostól. Ami tetszett benne, az a szobrokkal teli temető. Nem is igazán értettem, hogy szegény Luce miért érdemelte ki, hogy ide kerüljön. Csak mert nem tudott beszámolni egy barátja halálának körülményeiről és esetleg furcsa dolgokat lát, a pszichológus után már a javítóintézetbe vezet az út? Én inkább valami zenközpontba dugtam volna, de az én vagyok. Nekem a javítóintézetről a bajkeverő hulligánok jutnak először eszembe, így igazán hiányoltam őket a lapokról. Ha volt is, aki provokálni próbált, az is túl erőltetettnek tűnt.
Bevallom őszintén Daniel részéről én tényleg valami irtó bunkó viselkedést vártam volna, helyette azonban az első megnyilvánulás kivételével csupán távolságtartást érzékeltem.
Luce rendkívül ártatlan, sokszor gyerekes gondolkodású és napjait lefoglalta, hogy az újonnan szerzett barátaival Daniel után loholjon. Elvétve érdekesebbé tette az eseményeket, egy másik srác, Cam felbukkanása. Míg Daniel kerülte a lányt, addig Cam szinte üldözte. Ha pedig Cam felbukkant, akkor hamarosan lehetett számítani Danielre is. Ez a kis szerelmi háromszög után már mutattam némi érdeklődést is.
Nem mondom, hogy nem volt néhány jobb jelenet, ami miatt szeretem az ifjúsági romantikusokat, de akkor is kiábrándító volt, hogy az misztikus történet helyett hétköznapi, rendkívül gyerekes tiniácsingózást olvashattam. Be kell vezetni az eseményekbe a főszereplő lányt, értem én, számára minden a tudatlansággal kezdődik, de kérem ennél tempósabban is lehetett volna.
Amíg csigalassan haladtunk a könyv java részében, annyira felpörögtek az események a végére. Amint elkezdett Luce fejében felvillanni valami, úgy hagytuk magunk mögött a szürke hétköznapokat és megjelentek a misztikus lények, hogy a történetnek igazi alapot adjanak. Ősi csatározás, nagy tétek, végzetes szerelem. A nem annyira meglepő történetet az utolsó sorokkal sikerült azért megfűszerezni, így meg is mentette a történetet, mert bizony megenyhült a szívem és az események száguldásával, a hangulat újbóli visszatértével úgy tehettem le a könyvet, hogy ez még jól is folytatódhat, akár nagyon is jól.

Igazából dühös is lehetnék az írónőre, hogy ennyit tököltünk a bevezető kötetben, hiszen az érdemi történések, az alaptörténet nagyon is bejött. Ha étel lenne, akkor azt mondanám a befejezésre, hogy megnyalnám utána a tíz ujjam, de így nem tudok maradéktalanul elégedett lenni. Csak azért nem jut a Crescendo sorsára, mert olvasás közben nem éreztem késztetést a könyvet falhoz vágni, a főszereplőt, esetleg másokat a földbe gyepálni, és ez azért volt, mert leginkább elaludtam volna unalmamban. A legtöbb szereplő előbb-utóbb nekem szimpatikussá vált, akire az elején még sandán néztem, azzal is megbarátkoztam, olyannyira, hogy pont Luce került a rangsor legaljára.

A könyv a célját azért elérte, nem kétséges számomra, hogy olvasni fogom a folytatást, bár kétlem, hogy a Fallent még egyszer a kezembe venném, de a folytatás még ígéretes is lehet.

3,5 pont

2012. február

2012-02-29T20:32:00.000+01:00

Olvastam

Egy régóta várakozó sorozat...

Szívesen mondanám, hogy egy várva várt sorozat került át a várólistámról az olvasottak közé és elnyerte a tetszésem a könyvek minden sora, de akkor hazugság hagyná el az ajkam.

Már magam sem tudom mióta "porosodott" a polcomon a sorozat első két kötete, de kedvet valahogy sosem kaptam. Az, hogy most mégis odanyúltam értük egy döntési "krízisnek" köszönhető. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy mit is olvassak és böktem egyet a polcomon.

Nem voltak előzetes elképzeléseim és mégis teljesen megdöbbentett milyen történet és leginkább, milyen hangulat várt rám a könyvekben. A Veszélyes álmokig haboztam azt mondani a sorozatra, hogy nem tetszik, mert mindig akadt olyan szereplő, esemény, amely okozott kellemes élményeket, de valahogy sosem éreztem igazán szórakoztatónak. A Törékeny örökkévalóság azonban eldöntötte a kérdést, unalmas nyafogása, az egyre unszimpatikusabb szereplők miatt besoroltam a Tündérvilágot a nem tetszik kategóriába.

Veszélyes játék (3,5) Veszélyes álmok (3,5) Törékeny örökkévalóság (3)

Még egy kis fantasy...

Nem kérdés, hogy minden Cassandra Clare könyvet el szeretnék olvasni, így a Bukott angyalok városa (4,5), mint a A végzet ereklyéi sorozat negyedik kötete egy várva várt történet volt, mindannak ellenére, hogy nem zengtek ódákat róla. Be kell valljam az elején kicsit megszenvedtem a könyvvel én is. Pont az iskolakezdéskor igyekeztem átrágni magam rajta, de nehéz volt visszaszokni az utazgatásba, tanulásba és bizony, ha volt is időm, akkor is általában fáradtan bújtam a sorokat. Szegény könyv eleje pedig nem bővelkedik izgalmakban és bizony Simon nem tudta kiverni a fáradságot a szememből, pedig szívemnek nagyon is kedves szereplő. Viszont ettől függetlenül egy idő után ugyanúgy élveztem, mint a többi kötetet és igenis izgalmas történet kerekedett ki a végére. A könyvről írok, amint kedvem és időm engedi.

A Fallen (3,5) ugyanúgy a listámon volt, mint szinte az összes többi YA regény, ami már megjelent. Őszintén engem a borító nem csábított, de az angyalos történet előbbre helyezte a sorban, és mázli, hogy volt kitől kölcsönkérni (Köszönöm @Namida). Nem számítottam semmire, mégis kiábrándító volt, hogy a hangulatos és talán túl sokatmondó prológust rendkívül unalmas háromszáz oldal követett, hogy egy határozottan öt pontos befejezéssel zárjuk a lapokat. Összességében tehát gyenge kezdő kötet, ígéretes alapötlettel, a folytatás olvasása azonban biztos. A könyvről

Felnőtt vizeken...

Nalini Singh újabb regényéről, a Brozongásról (5) nem akarok sokat beszélni. Már nagyon vártam Judd-ot, sokat reméltem tőle és mindent meg is kaptam. Imádtam. Remek hangulat, remek fickó, remek Nalini írás. Hát igen... nagy rajongó vagyok, mit tehetnék. :)

A könyvről

A megjelenésre számítottam, mégsem vettem észre rögtön, hogy az Egy haláli szingli meséi (4) már a boltokba is került. Vágytam olvasni, a borítója rendkívül megfogott. Olvasva vesztettem néhány agysejtet és magam sem tudom, hogy ajánlanám-e mindenkinek, mivel nem hiszem, hogy Betsy mindenkivel kompatibilis lenne. Bár, aki kedveli Stephanie Plumot, annak nem nehéz Betsy hullámhosszaira is ráhangolni magát. Én viszont jókat nevettem a sorokon. Gyorsan olvasható, rendkívül humoros írás, egy jó hosszú sorozat első darabja.

A könyvről

A szerelem hálójában...

Julia Quinn Bridgerton család c. sorozata közben úgy döntöttem kedvencé fogadom az írónőt és minden megjelenő könyvét megveszem. A Mint a mennyben (4) pedig egy kicsit még kapcsolódik is a már említett családhoz, így nem pazaroltam gondolkodásra az időt, mentem és megvettem, majd gyorsan el is olvastam. Kellemes, ahogy minden Quinn könyv, bár a főszereplő páros nem került különösebben közel a szívemhez és most az írónőt sem tudom nagyon dicsérni. Szerintem rosszul osztotta fel az arányokat az egyes események és a kapott oldalszámok között és bizony úgy érzem elsiettük a végét.

A könyvről

Remek megérzésekkel indultam neki az újabb Sophie Kinsella könyvemnek és a kezdeti ijedelem után nem is kellett csalódnom. Nem számítottam ugyan Madeleine Wickham "sajátosságára", és mondhatni cseppet sem azt kaptam, amire számítottam, mégis panaszra nincs okom. Egy kellemes estére lefoglalt a Velem alszol? (4).

A könyvről

Az enyém lett

A fent látható könyvekhez nem kell sokat írni, hiszen recenziós példányok, így megszerzésüknek nincs nagy története.

Azonban nem csak kapok könyveket, hanem magam is vásárolok, persze szolidabb mennyiségben, és ebben a hónapban igencsak költségkímélően.

A Forró szerelem a Victoria kiadó új szerzőinek egyikétől, Carly Phillipstől már régóta kívánságlistás volt, lestem a megjelenést és szó szerint aznap már le is csaptam. Ehhez pedig hozzásegített még a tavalyról marad Alexandra könyvutalványok egyike.

Hasonló sors jutott Julia Quinn új sorozatindító kötetének is, hiszen megjelenése utáni pillanatokban már a táskámban is lapult, szintén könyvutalvánnyal megsegítve a vásárlást. Bár bevallom utalvány nélkül is hamar lecsaptam volna a könyvre, mert a Gabo-s könyveknél azt vettem észre, hogy igen hamar eltűnnek a webshopok kínálatából és csak nagysokára kaphatók újra.

Susan Elizabeth Phillips könyvinél mindig fáj a szívem kifizetni az árat, hiába tudom, hogy a történet mindenképpen megéri. Viszont mégiscsak keménykötésesek és akcióban rendkívül ritkán láthatók. De most az egyetem megfinanszírozta nekem a még hiányzó példányt és piti összegért megvásároltam a jegyzettámogatásomból.

Szerintem egész jó vagyok, a februári termésből, tehát a 8 könyvből 5-öt már sikeresen el is olvastam és szerencsére egyik sem okozott csalódást.

MaryJanice Davidson - Egy haláli szingli meséi

2012-02-26T19:38:00.000+01:00

Talán azzal kezdeném a „mesémet”, hogy megemlítem milyen „rögös” út vezetett az olvasáshoz. Először is láttam egy nevet egy címmel, ami egész érdekesen hangzott, amelyhez egy idő után már fülszöveg is tartozott, de a borító helyén bizony elég sokáig csak nagy üresség tátongott. Majd egyszer pont várakoztam egy barátnőmre, hol máshol, mint egy könyvesbolt előtt, unalmamban természetesen kirakatot nézegettem és megakadt a szemem egy könyvön. Nem láttam mást, csak a hófehérséget, egyszerű, de annál figyelemfelkeltőbb. Nem vagyok egy borítómániás alkat, nem rohanok megvenni valamit, csak mert jól néz ki, de itt erős késztetést éreztem, hogy azonnal birtokolni akarjam, nem érdekel miről is szól. Mikor már az agyam eljutott odáig, hogy a könyvnek címe is van, sikeresen összeraktam a puzzlet és meglepve vettem tudomásul, hogy tudtomon kívül bizony már megjelent az Egy haláli szingli meséi első kötete. Az olvasás váratott magára, de ahányszor újra találkoztam a könyvvel motoszkált valami az agyam hátsó zugában, ami egyre inkább sejtéssé, majd bizonyossággá vált. Mégpedig, hogy a MaryJanice Davidson nemhiába csengett nekem ismerősen, hiszen már olvastam tőle történetet, mikor pedig fellapoztam gyorsan ama bizonyos könyvet, mosolyogva vettem tudomásul, hogy Betsyvel és Sinclairrel nem ez lesz az első találkozásom, de ígérem a bejegyzés végére visszatérek még erre is.

"Ez a nap - akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja - rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött."
Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik, és vámpírrá változott. Ez azonban még midig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével...
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclairnek és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját.
Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra.

Őszintén szólva, a fülszöveg cseppet sem tudja visszaadni mi is ennek a könyvnek az eszenciája, bár a választott cím már engedi sejtetni a valóságot. A gyanútlan olvasó, aki az ismeretlenbe ugrik, lét lehetőséggel áll szembe. Egyrészt néhány oldal után sikítva menekülhet az exmodell, titkárnői állásából elbocsátott, frissen vámpírrá változott, cipőmániás Betsy, azaz Elizabeth Taylor elől, aki csacsogásával már az első oldalaktól őrületbe kergeti szegény olvasót. Vagy úgy dönt, hogy vele együtt, egyenesen rajta sírva röhög. Én, ha sírva nem is, de erőteljes kacagás és mosolyok közepette követtem végig a vámpírlétbe beleszokni nemigen vágyó, szómenésben szenvedő és rendkívül rossz névmemóriával rendelkező, kissé hibbant nő körüli eseményeket.

Betsy vámpírrá válásával egyenesen beint a vámpírlegendáknak, a világában megbújó vámpírok sokaságának, hiszen rá ugyan semmiféle hiedelem, átok nem hat. Vígan kéri a papot, hogy segítse a szenteltvízzel a halálba, nem üt belé a ménkő Isten nevének említésére, a nap pedig meg se kottyan neki és még sorolhatnám. Bár ez nem is meglepő, hiszen ő a megjövendölt királynő. Na de szegény vámpírvilág tényleg ilyen uralkodót érdemelt?
Elismerem, remekül gyakorolja az öniróniát, legtöbb esetben pedig nem tűnik annyira divatbolondnak, bár ez erősen cáfolásra kerül, ha cipőről van szó. Locsogása jelentős hányada az egyik fülemen be, a másikon már ki is jön, de közben vigyorogva csóválom a fejem a sok hablatyot olvasva.

Na de nem csak Betsy létezik - bár tény, hogy körülötte forog szinte minden -, hiszen van nekünk egy dögös vámpírunk is, Eric Sinclair személyében. A már megszokott domináns, hűvösen arrogáns, csöppet önelégült alfahímek egy újabb példánya. Hátsó szándékán, ami a könyv végére derült ki, nagyon jót nevettem, bár bevallom őszintén és magamat is meglepve, de én bizony kihagytam volna azt a bizonyos medencés jelenetet. Egyrészt azért, mert nehezemre esett elképzelni (fejjel lefelé, tekeregve-forogva a víz alatt, értem én, hogy nem kell nekik levegő... na de... akkor is), másrészt kicsit erőltetetten kötelezőnek éreztem. De sebaj, azért nem akarok miatta panaszkodni.

A könyv nem egy megszokott urban fantasynak, esetleg romantikától túltengő paranormális könyvnek íródott. A vámpírponyva, paranormális chick lit megnevezés tudná megközelítőleg behatárolni a műfajt. Mindenképpen a humor dominál, és a nagy humorizálásban nem lennék meglepve, ha néhány agysejtett is elvesztettem volna, de nem bánom, mert az önfeledt órák megérték. És azért csak órák, mert egyszerűen, ha nem figyelünk oda, akkor egyszer csak azt vehetjük észre, hogy már el is értük az utolsó oldalt. Betsy csak mondja a magáét és mi pedig csak lapozunk és lapozunk.

Akiknek tetszik a könyv, azoknak nem kell félni, hiszen van folytatás bőven, az idei évben debütál a 11. kötet, és ha Janet Evanovich Stephanie Plum sorozatát nem is éri még utol, azért a rajongóknak nyugodt szívvel ajánlom az „átjárást”, hasonló élményben lesz részük.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

4 pont

És akkor egy felejthetetlen idézet:

– Látod azokat a szarvasokat?
(…)
– Igen.
– Próbáljuk megközelíteni őket! Próbáld megérinteni a tehenet, mielőtt észlelné, hogy ott vagy mellette.
– Hogy szívrohamot kapjon? Jézusom, hiszen borja van. Micsoda szívtelen dög vagy!
– Akkor a borjút – mondta türelmetlenül.
– Hogy megijesszük Bambit? Sinclair, komolyan mondom, ha nem vámpír lennél, a pokolra kerülnél.
Kezét a szeme elé tette, és nem szólt egy szót sem, ajkát összeszorította. Ismertem ezt a tekintetet. Apám, néhány tanárom és a főnökeim néztek így néha. Valószínűleg igen erősen koncentrálhatott, hogy meg ne fojtson.

Végül pedig ígéretemhez híven visszatérnék arra a könyvre, amiben legelőször találkoztam az írónővel. Aki még emlékszik, az tudhatja, hogy 2009-ben az Ulpius-ház kiadó gondozásában látott napvilágot a Karó c. vámpíros antológia, amelyben 5 történet található. Akkor leginkább L.K. Hamilton és Charlaine Harris nevével reklámozták, hiszen a többi szerző leginkább az ismeretlenek közé sorolható számunkra. Na de a harmadik történetet, a Nyílt színi harapást nem más, mint MaryJanice Davidson írta, főszereplője egy kedves állatorvosnő, aki éppenséggel vámpír. Sophie útnak indul, hogy egy sorozatgyilkost megállítson, segítőtársként pedig szinte a semmiből lép elő Liam, aki bizony epekedik a nő iránt és az út megadja neki a lehetőséget, hogy a tettek mezejére lépjen. A mi szempontunkból azonban most az a fontos, hogy Sophie bizony a legfelsőbb hatalomhoz fordul, mégpedig személyesen a királynőt keresi fel, aki néhány hónapja vette át a trónt, és aki nem más, mint a mi Betsynk, aki Sinclair oldalán még mindig hevesen tiltakozik az uralkodás ellen.
Be kell valljam, itt Betsy nem minden pillanatban volt túl szimpatikus, viszont újra elolvasva a történetet mindjárt más szemmel néztem a mára már ismerős szereplőkre. Teljesen más érzés volt találkozni Marckal, Jessicával, Betsyvel és Sinclairrel, mint legelső olvasáskor. Nem mondom, hogy kiemelkedő novella, szoros kapcsolatban sem áll a sorozattal, hiszen nem ők a főszereplők, de most mégis elég jólesett újraolvasni.

Julia Quinn - Smythe-Smith Kvartett

2012-02-25T19:06:00.001+01:00

Ha a zene lenne a szerelem tápláléka…

… a Smythe-Smith lányok nagyon nagy bajban lennének.

Honoria hegedül. Nagyon rosszul.

Daisy hegedül. Tényleg nagyon rosszul.

Iris elég jól csellózik, de ugyan ki hallaná meg ezt a hegedűk hangjától?

És szegény Sarah, aki zongorázik, megesküdött, hogy soha többé nem játszik közönség előtt.

De a család minden évben zeneestet rendez, és minden évben a felismerhetetlenségig szétcincálják Mozart muzsikáját.

Találkozhattak már a Smythe-Smith családdal, a Bridgertonok szemszögéből ismerhették meg őket…

Most a hölgyekkel közvetlenül is találkozhatnak.

Oh, igen, még én is emlékszem, hogy a Bridgerton család egyes tagjai bizony mindig megtisztelték jelenlétükkel ezt a hírhedté vált eseményt és kötélidegekkel hallgatták végig a borzalmas előadásokat. Emlékszem még Hyacinth és Gareth sziporkázó beszélgetéseire az első közös (zene)estéjükön, Penelophé és Lady Danbury heves tapsaira, amivel támogatást nyújtottak a szerencsétlen kvartett hölgytagjainak. És most itt vannak "testközelből" is a Smythe-Smith lányok, akik hagyományból és kötelességből hangszert ragadnak.

Mint a mennyben

Honoria Smythe-Smith - Marcus Holroyd

Honoria a Smythe-Smith család utolsó férjezetlen lánya, a sorban is az utolsó, korban jóval lemaradva a testvéreitől. Azonban 21 éves korában célként tűzi ki a mihamarabbi férjhezmenetelt. Azonban a kissé magányos, de rendkívül jóravaló, naiv leányzó a kiszemelt jelöltről megfeledkezve szerelemre lobban bátyja legjobb barátja, Marcus Holroyd iránt, akivel már tizenöt éve ismerik egymást.
A férfi megörökölve a grófi címet sem tudott megszabadulni a múlt árnyaitól és neveltetéséből fakadóan távolságtartó, magányos farkas, aki óvón figyeli barátja húgát, és riasztja el a nem megfelelő kérőket. Azonban az ifjú hölgy férjbecserkésző terve rosszul sül el és így Marcust ágynak dönti a láz, Honoria pedig rohan a segítségére. Természetesen a hírhedt zeneest sem maradhat el, ahol Honoria bátran és józan esze ellenére szinte boldogan vállalja magára a nyilvános kínokat, az este pedig eseményekben gazdagnak és sorsfordítónak bizonyul a számára.

Rendkívül jól indult a történet, hiszen nehéz kibírni mosoly nélkül egy csípőre tett kezű, haragos tekintetű hatéves pöttöm lányka próbálkozásait látni, ahogy igyekszik bátyja és annak barátja társaságában múlatni az időt. Mivel a fülszövegből jóformán semmi sem derül ki, itt tudtam és örültem meg az alapszituációnak, miszerint gyerekkori barátok kerülnek közel egymáshoz. Majd jöttek az első „véletlen” találkozások, és szintén vigyorogva olvastam Honoria álvakondtúrásos munkálkodását, aminek következtében - ha csak említés szintjén is -, de Gregory Bridgertonnak is szerep jut.
Ezek után azonban azt kell mondanom, hogy sajnálatomra a történések jelentős ideig egy bizonyos esemény körül összpontosultak, mégpedig, hogy a gyógyításban tapasztalatlan lány igyekszik életet lehelni a mormogó, lázban égő Marcusba. Kis távolságtartással és bizony egy hangyányi unalommal olvasgattam Honoria csacsogását, amely egyben elismerem egy kedves gesztus volt, de a szinte végig eszméletlen férfi mellett magában beszélő lány nekem egy kicsit furcsán hatott, és szerettem volna mihamarabb a gyógyulás útjára lépni. Számomra túl hosszú idő telt el ápolással, elvéve az időt a későbbi eseményektől, így kis oldalterjedelembe kellett sietősen összerakni néhány nélkülözhetetlen momentumot, így pedig kedvem támadt megdorgálni az írónőt a történet menetének alakulása miatt.
Rövid ideig kacarászhattunk csupán a hevesen vitatkozó Smythe-Smith lányok elkeseredett próbálkozásain, hogy kihúzzák magukat a fellépés alól, de már el is érkezett az este, ahol Honoria egyik-pillanatról a másikra követ el egyáltalán nem baráti tetteket, hogy pár oldallal később már be is csukhassuk a könyvet. Rendkívül gyorsnak és elkapkodottnak éreztem az egymásra találást, hiszen addig - véleményem szerint - alig-alig kaptunk utalást a kölcsönös vagy egyáltalán az ébredező érzésekről, idézőjeles vagy épp majdnem csókocskák csattantak csupán, hogy utána mint a gyorsvonat száguldjanak egymás karjába.

Ami viszont abszolút melengette a szívem, hogy a kedvenceim kedvence, az imádnivaló Colin Bridgerton is megtisztelte a történetet személyes jelenlétével egy röpke párbeszéd erejéig. Lady Danbury sem hazudtolta meg magát és elmaradhatatlan botjával testi sérüléseket okozott vagy épp a nyelvét köszörülte másokon halálos őszinteségével. A mindig csak emlegetett báty - és mint később kiderült számomra a következő kötet főszereplője - is befutott a végére, hogy néhány másodperc alatt felkeltse az érdeklődésem.

Mindent összevetve egy Quinn könyvhöz híven bájos és megmosolyogtató volt, de Honoria és Marcus akkor sem lépett be a kedvencek sorába, csupán kellemes órákat okoztak.

4 pont

Ezt pedig az írónő honlapján találtam és nagyon megtetszett.

A Night Like This

Anne Wynter - Daniel Smythe-Smith

Külföldi megjelenés: 2012. május 29.
Őszintén megvallva amíg el nem kezdtem keresgélni a folytatás után, nem éreztem késztetést kiáltani érte, nade egy Miss Wynter - Daniel páros már mindjárt más színben tünteti fel a dolgot, még akkor is, ha csak röpke pillanatok erejéig mutatkoztak be a leendő szereplők a sorozatindító kötetben. Szóval mégiscsak türelmetlenül várok.

Melissa Marr - Törékeny örökkévalóság

2012-02-23T19:22:00.000+01:00

Tündérvilág 3.

Nem hagytam sok időt a sorozat köteteinek olvasása közben. Ez egyrészt abból adódott, hogy rendkívül zavart, hogy nem tudtam magamban hova tenni az egész történetet. Egyszerűen nem tudtam azt mondani a sorozatra, hogy rossz, hiszen a negatívumok mellett mindig akadtak kellemes pillanatok az olvasásban, amik miatt a jó szívem kétségek között őrlődött. Másrészt azonban, mondhatni a jó szívemmel ellentétben, úgy éreztem, hogy ha felfüggesztem az olvasást és az utolsó magyarul megjelent kötetet pihentetnem egy darabig, akkor bizony igen nagy erőfeszítéseket igényelne, hogy újra a kezembe vegyem.
Viszont a fáradozást siker koronázta, abban a tekintetben, hogy dűlőre jutottam és a válaszom most már egy határozott NEM. A sorozat nem nyerte el a tetszésem. Nem a tündérek világával, társadalmával van problémám, egyszerűen nem tetszett az érzelmek tálalása, alakulása és legfőképp a főszereplők lettek egyre unszimpatikusabbak.

Hiába regél majdnem egy teljes oldalon keresztül a Törékeny örökkévalóság fülszövege, a lényeget rendkívül röviden össze lehet foglalni.

Visszatérünk az eredeti négyeshez, a kusza, keresztbe-kasul fonódó érzésekhez, vágyakhoz, és a szereplők a szemünk láttára merülnek el a depresszióban, szerelmi bánatban. Rájönnek, hogy igencsak elbaltázott ötlet volt belemenni Aislinn feltételeibe, mert így bizony mindenkinek szenvedés jár osztályrészül. Egyesek még tartják magukat, mások szinte eljátsszák a nagyhalált, Seth foggal-körömmel próbálkozik megtartani a lányt, akit szeret és ezért szinte bármire képes, ennek következtében pedig megismerjük Sorchát és a Magas Udvart. Azonban egyre jobban kétségbeesnek, elkeseredetten tagadnak, szinte mindenki mélyen hallgat és csak szomorúak, dühösek, elkeseredettek. Némi „izgalmat” Bananach, a hollólány mesterkedése és a Királyok, Királynők hatalmi harcai, erőfitogtatásai okoznak.

Az első kötetben megismert felállás változatlan, csak most jelentősebb szenvedés, elkeseredettség közepette.

Seth gondolatai: Aislinn, Aislinn, Aislinn örökkön örökké.

Donie gondolatai: királynő vagyok, de kilencszáz éve él bennem szerelem Keenan iránt

Aislinn gondolatai: Szeretlek Seth, veled akarok lenni örökké… csapó… valami láthatatlan vágy hozzád húz Keenan.

Keenan gondolatai: addig míg Seth és Ash együtt vannak: Don, szeretlek, rólad álmodom, már rég el kellett volna mondanom. Nem szeretem Asht… csapó… mikor vallod már be, hogy van köztünk valami, vágyódunk egymás iránt, te vagy a királynőm Aislin. Akarlak (ahogy a teljes hatalmat is).

Ha nem akarom csak ismételni magam, hogy milyen ramaty állapotban vannak szereplőink, akkor már csak azt tudom megemlíteni, hogy ebben kötetben szerencsénk van megismerni az igazi Tündérbirodalmat, az első tündért, a Változatlan Királynőt, Sorcha személyében. Meglepetésemre a Magas Udvarban töltött néhány hét, Seth ott töltött idejének leírása igen kellemes perceket okozott, pedig ha őszinte akarok lenni, nemigen történt ott se semmi, túl meglepő dolog főleg nem.

Sethet még mindig nagyon kedvelem, az egyik legjobb szereplő. Donia csak azért nem esett a szememben, mert hiába menthetetlenül szerelmes, akkor sem hagyja, hogy orránál fogva irányítsák, és nem tűr el mindent.

Aislinnt az írónő megint arra „kárhoztatta”, hogy eljátssza a butuska fiatal lányt. Túl sablonos eseményeknek esett áldozatul, pedig csak hinni és bízni kellett volna, de úgy látszik az erős királynőnek erre még sincs ereje, arról már nem is beszélve, hogy kicsit szánalmas, hogy pont ő nem tud semmiről.

Keenanről nem érdemes szót ejteni, maximum csak annyit, hogy komolyan le a kalappal előtte, olyan jól adja a bánatos srácot, akit nem szeretnek, hogy néha tényleg megsajnálom, pedig alapból egy szavát sem hiszem el. Itt szinte már a gyűlöletig jutottam irányába. Arrogáns, manipulatív, beképzelt ficsúr.

Egyébként pedig már a legelejétől kezdve - nem jófajta - nevethetnékem támadt a királyi pártól, hiszen csupán annyit látni, hogy két csitri előtt hajlong a nyártündérek hada.

Nem jelentem ki határozottan, hogy a folytatást a kezembe se fogom venni, mert nem éreztem késztetést falhoz csapni egyik könyvet sem, egyszeri olvasásba nem haltam bele, bár az unalom erőteljesen kerülgetett. Ha nem a szerelmesek nyavalygásával, sopánkodásával teltek volna az oldalak, akkor talán a kötet jó irányba is billenthette volna a mérleg nyelvét, és lehetett volna belőle valami, de így a nemlétező várakozásaimmal szemben is alulmaradt.

3 pont

A sorozat további kötetei:
1. Veszélyes játék tovább

2. Veszélyes álmok tovább

Vámpír, alakváltó, angyal, tündér... szukkubusz

2012-02-19T14:05:00.000+01:00

Akik szemfülesek voltak, azok tudhatják, hogy idén sem maradunk Richelle Mead könyvek nélkül, nem kell a Vérvonalak külföldi, majd magyar megjelenését lesni, hiszen az Agave kiadó hamarosan új falatokat tesz elénk Mead Georgina Kincaid köteteiből és színesíti a megszokott fantasy kínálatot egy új lény, a szukkubusz színre lépésével. Bár az „új” jelzőt erős túlzással lehet használni, mivel azonban kis hazánkban szinte ismeretlen, ezért talán mégis helytálló.

A vámpírok és alakváltók már nemigen okoznak meglepetést, sokak még nem unják őket, mások már igen. Törtetnek az angyalok, náluk már csak a tündérek igyekeznek jobban elárasztani a piacot. A démonok is felfedték már magukat egy-egy YA vagy urban fantasy történetben, de számuk alig említhető. Sebaj, majd a szukkubusz tovább erősíti a démoni vonalat.
Hogy ezt honnan tudom? Bevallom őszintén, nem vagyok szakértő, de amint megláttam a szukkubusz szót, nekem azért bevillant néhány gondolat. Először is Anita Blake (egy újabb Agave által gondozott (kedvenc) sorozat), hiszen a tökös csaj titulusai között bizony szerepel a nekromanta, vérpán, halandó szolga és még sok más mellett a szukkubus is. Bizony-bizony Jean-Claude „megajándékozta” saját démonának párjával.

„Az ardeurt egyébként Jean-Claude-tól kaptam, a halandó szolgasággal járt. Jean-Claude nem csak vérrel táplálkozhatott, hanem mások kéjével is, sőt, ha nagyon muszáj volt, pár napig teljesen ki is tudta iktatni a vért az étrendjéből, feltéve, ha lett helyette szex, bőséggel. Egy más korban inkubusnak hívták az ilyeneket, akik nők és férfiak vágyából erőre kapnak, és akik elemésztő vágyra lobbantanak halandó lényeket.”
(Égkék bűnök)

„Inkubus vagyok, lidérc, akinek a testi vágy és csábítás az átka és a hatalma, ma petite. Nincs egyéb eszközöm, az én mágiám ennyi, a test és a szerelmi áhítat. „
(Lidérces álmok)

„Az inkubusom szukkubusa vagy, ma petite. Vámpír módjára táplálkozol, csak épp vér helyett a szexből nyersz erőt. „
(Haláltánc)

Mint láthatjuk az inkubus és női párja, a szukkubusz erősen kapcsolódik a szexualitáshoz, vágyakhoz és érzékiséghez. Azonban azt is tudjuk, hogy Anitára nemigen vonatkoznak a természetfeletti szabályai, nem mondható csupán szukkubusznak, így határozott kijelentéseket sem tennék az ilyen női démonokkal kapcsolatban. Azt azonban megígérem, hogy kutakodok még a témában és legközelebb elmerülök a szukkubus mítoszában.

Addig is egy kis kedvcsináló a márciusban megjelenő A szukkubusz dala c. könyvhöz:

Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan…

Melissa Marr - Veszélyes álmok

2012-02-17T11:06:00.001+01:00

Tündérvilág 2.

Nem gondolkoztam sokat, az egyik nap letettem a Veszélyes játékot, a másik nap már nyúltam is a folytatásért. Na, nem azért, mert annyira ellenállhatatlanul beleszerettem volna a nyitó kötetbe, inkább, hogy végre dűlőre jussak, hogy le merjem-e tenni a voksom a sorozat mellett.

Előző részre nézve spoilert tartalmazhat!

Történetünket ott hagyjuk abba, hogy Keenan megtalálta a Nyárkirálynőjét és most már hatalma teljes birtokában tudja védeni alattvalóit. A boszorka Beira trónjára Donia lépett és egy új Télkirálynőt köszönthet a Téli Udvar. Tehát látszólag a béke útjára léptek tündéreink. Azonban ez nem mindenkinek kedvez, hiszen a Sötét Udvar, élünkön Iriallal a káoszból, a sötét vágyakból, fájdalomból táplálkozik és béke idején igencsak éhínség sújtja őket. Így Irial kénytelen lépéseket tenni ennek megszüntetésére, mégpedig felhasználva Aislinn legjobb barátnőjét, Leslie-t. A lány élete nem fenékig tejfel, igen sötét és veszélyes időszakot él át egy alkoholista apa és egy drogos báty mellett. Erőt meríteni pedig egy különleges tetoválásból akar. Csakhogy, az a tetoválás aztán tényleg nagyon különlegesre sikeredik.

Meglepetésemre az eddig megismert főszereplők olyannyira a háttérbe szorultak, hogy ha megjelentek, sem túlságosan emelték a történet fényét. Szinte jelentéktelen porszemek voltak a lapokon. Teljes mértékben Leslie lépett elő hősnővé, aki halandó létére túlságosan is közel kerül a sötét oldalhoz, de mondhatnám a Sötét Udvarhoz is. Két sötét alak, a jelenlegi király, Irial és az udvart elhagyó, Niall legyeskedik a lány körül.

Volt bennem egyfajta bizakodás még az elején, hiszen, amint Leslie életének körülményeit megismertem úgy éreztem, kicsit visszatértünk a realitás talajára és a meseszerű érzés elszállt. A lány rögtön szimpatikus lett, hiszen bátornak, kitartónak és rendkívül erősnek tűnt. Amint elkezdte a történet sugallni, hogy Niall romantikus érzéseket táplál a lány iránt, elkezdtem reménykedni, hogy egy hagyományosabb szerelemi történet fog a szemem előtt kibontakozni. Mosolyogva olvastam, ahogy láthatatlanul a lány mellett sétálva beszél hozzá, védelmezi és közben belső küzdelmet vív önmagával. Tetszett a tetoválás ötlete, főleg hogy elkészülte után nem kellett túráztatni a képzeletem, hogy lássam, hiszen a borítón már csodálhattam is. Egyre többször feltűnt Irial, aki a gonoszságot, a sötét oldalt képviseli. Szexi, ördögi mosolyú, selymes hangú rosszfiú. Hmm… egész fincsi. Úgy gondoltam ez jó lesz, jobb, mint az első rész, csak így tovább. Azonban a történet nem ívelt felfelé, sőt…

A lufi kezdett leereszteni, az erős karakterek elgyengültek, a hangulat rendkívül nyomasztóvá vált.

Leslie a tetoválással és a létrejött kötelékkel egyre inkább elveszett a közvetített érzésekben, elvesztette erejét és szabad akaratát. Bábot csináltak belőle, akit az orránál fogva vezetnek, ezt pedig rajta kívül mindenki tudja, de senki sem mondaná meg neki.

Niall, a heves érzéseivel együtt szinte egyik pillanatról a másikra jó időre eltűnt a történetből. A várt nagy szerelem csak kósza remény volt csupán, így a romantikus lelkemnek be kellett érnie a csapongó érzésekkel, vonzalommal, amik váltakoztak a valós érzések és a kötelék által keltettek között.

Irialt, képtelenség volt nemszeretni. Elég érdekes karakter, bár annyira nem meglepő, hiszen az első pillanatoktól kezdve látszik rajta, hogy nem a velejéig gonosz figura. A kötelék pedig még jobban rásegít, hogy szerethetőbb legyen, bár néha már túlságosan elmerült az önsajnálatban. Mindenesetre kedvenc szereplőnek megmaradt így is, utolsó tette pedig mosolyra késztetett, jó ötlet volt.

Ahogy Leslie magába szívta a halandók sötét érzéseit, vágyait, addig úgy éreztem belőlem pedig az életkedvet szívja ki. Az első kötet fagyos hangulatú volt, ez egyre komorabb, nyomasztóbb lett, mindenki elmerült a szenvedésében, kételyeiben és én is úgy éreztem, hogy az utolsó sorokra kifogytam az erőből és olyan fáradtan tettem le a könyvet.

Kérdésemre összességében nem leltem választ, még most sem tudnám megmondani, hogy szeretem-e ezt a sorozat, vagy sem. Ez a kötet sem ragadott magával. Remekül kezdődött, egyre laposodott és még Irial karaktere sem tudott kárpótolni. Bár ezt sejthettem volna, mikor úgy a könyv felénél járva halálos közömbösséggel vettem tudomásul, hogy belefutott egy igen jelentős spoilerbe molyos értékelések olvasgatása közben. Mit szépítsek, lelőttem Leslie döntését a végén, mégsem éreztem bosszúságot, hogy nem fog meglepetés érni, pedig már egy ideje eljutottam arra a szintre, hogy kerülök minden apró információmorzsát is a tervezett/éppen olvasott könyvekkel kapcsolatban.

Azonban mivel úgy írom ezt az értékelést, hogy már a harmadik kötet olvasása is befejeződött, így mégis azt kell mondjam, bármennyire is leeresztett a lufi, mégis ezt a kötetet élveztem a legjobban. Szerintem ez a szereplőknek köszönhető, mivel Aislinn és Keenan hanyagolva lett és Leslie, Irial és Niall valahogy közelebb kerültek hozzám, mint vártam volna.

3,5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Veszélyes játék tovább
3. Törékeny örökkévalóság hamarosan

Melissa Marr - Veszélyes játék

2012-02-16T22:24:00.000+01:00

Tündérvilág 1.

Attól, hogy nem egy friss sorozat olvasásába kezdtem bele, még élénken él az emlékeimben mikor először megláttam a Kelly kiadó kínálatában. Azonban már akkor csatát vesztett, hiszen a Moning kötetekkel került fel az újdonságok listájára és mind a borító, mind a történet alapján a Tündérkrónikákhoz húzott a szívem. Úgy látszik a tudatalattim már akkor tudott valamit.

Aislinn rendelkezik a tündérlátás képességével és már 17 éve próbálja nagyanyja szabályait követve figyelmen kívül hagyni a világban szabadon garázdálkodó tündérek százait. Eddig sikeresen kerülte őket, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy egy páros a nyomában jár. A lány távolról figyeli, a fiú azonban igyekszik minél inkább a közelébe férkőzni.
Keenan nem más, mint a hatalmát korlátozottan gyakorló Nyárkirály, aki évszázadok óta keresi párját, a leendő Nyárkirálynőt, hogy megtörje anyja, a Télkirálynő és a Sötét király átkát. Azonban nem mindenki alkalmas a posztra, a kiszemeltek rosszul is járhatnak, úgy mint Donia, akinek most már kötelessége Keenan mellett járva figyelmeztetni a jelölteket a veszélyekre. A Nyárkirály pedig Aislinnben látja a következő jelöltet, így a lány nem menekülhet a tündérek elől.

Nem igazán voltak elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, túl sokat nem is kutakodtam a sorozat után, így szinte az ismeretlenbe ugrottam. Egyszerű YA fantasy kötetre számítottam, némi tündér beütéssel, tiniszerelemmel, viszont arra egyáltalán nem, amit mégis kaptam.

Az első kötet olyan, mint egy mese. Többnyire elfelejtettem, hogy a való világban játszódik, már amennyire valóságos lehet, ha a tündérek köztünk élnek. Elfelejtettem, hogy néhány főhős még igencsak fiatal, mások pedig hiába voltak több száz évesek, akkor is Aislinn korabelinek tűntek. Nem olyan érzés volt, mint egy ifjúsági könyvet olvasni, hanem mint egy mesét, ahol volt a királyfi és segítői, egy királylányjelölt és az elmaradhatatlan gonosz boszorkány. A meseszerűséghez pedig társult egy hideg és fagyos hangulat, hiszen Beira, a Télkirálynő még ereje teljében van.

Ez szerintem egész jól hangzik így, viszont …

… a könyv első felében néha a hideg futkosott a hátamon a szereplőktől. Őszintén meg nem tudnám mondani miért, és nehezen is fejezem ki magam, de talán az áll a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, egyszerűen nem tudtam magam komfortosan érezni a világukban.

… a királyfi, Keenan nem lopta be magát a szívembe. Nem egy hősszerelmes, nem túl erős és nem csak azért, mert hatalma korlátozott. Többnyire a mesterkélt, hatalomra vágyó, beképzelt ficsúr és a szánalomra méltó figura között váltakozott a véleményem róla.

… Aislinn sem lett a szívem csücske, pedig kifejezetten nem egy idegesítő csitri. Viszont úgy érzem kár volt eljátszatni vele a „nem látom, hogy a barátom, nem csak a barátom” szituációt. Bár nem kétséges számomra, hogy az is kár lett volna, ha Sethet kihagyjuk a buliból.

…romantikus lelkemnek nem nagyon tett jót ez a szerelmi négyszög, mivel az igaz érzelmekbe belekontárkodott a mesterséges és kikerülhetetlen tartozékvonzalom is, ami pedig már most olyan műnek, néhol kifejezetten mesterkéltnek tűnt, pedig ezt csak fokozni fogjuk. A végső megoldás pedig előrevetíti, hogy a szereplők bizony még meg fogják szenvedni döntéseiket és közel se kerülnek az igazi boldogsághoz.

A könyv javára írható azonban, hogy...

… semmiképp sem szokványos, sablonos történet.

… rendkívül hangulatos. Egyszer nagyon meseszerű, hűvös, fagyos, máskor meg vidáman, mámorosan tündéri, meleg és napfényes.

… Donia és Seth mindenképpen húzóerőt képviselnek a szememben, egyedül őket tudtam megkedvelni. Doniat szinte az első perctől kedveltem, Sethet azonban eleinte gyanakvással méricskéltem, őszintén nem hittem volna, hogy a „legjobb barát” lesz a szerethetőbb figura.

… a könyv utolsó fejezetei, néhány megoldás kifejezetten tetszett.

… a történet olvasása után már én is igazán szépnek tudom találni a borítót, eddig bevallom nem álltam be a csodálók sorába.

A könyv első felétől fokozatosan éreztem azt, hogy egyre jobban élvezem a történetet, de az utolsó szavak után mégse tudtam határozottan kijelenteni, hogy egy jó történetet olvastam. Ennek eldöntéséhez már vettem is kezembe a folytatást.

3,5 pont

A sorozat további kötetei:
2. Veszélyes álmok tovább
3. Törékeny örökkévalóság hamarosan

Nalini Singh - Borzongás

2012-02-10T12:38:00.001+01:00

The psy/changeling series 1.

Mindig nagyizgalommal várom az új Nalini könyveket, teljesen mindegy melyik sorozatábólvalók. Rendkívül boldog vagyok, mikor már pontos időpontok is szárnyra kapnakés a sok negatív példa után pedig egy hangyányi meglepetésként tudatosulbennem, hogy tényleg itt van és napok kérdése, hogy a kezemben tarthassam. Máskiadókkal ellentétben az Egmont még sosem okozott ígéretek terén csalódást, ígynagyon örülök, hogy ez a különleges sorozat ilyen jó kezekbe került.Elhiszitek, hogy egy éven belül már a harmadik mentálos könyvvel ajándékoztakmeg minket és még el se kellett hozzá hanyagolni az Angyali vadász sorozatot.

Brenna és Juddkönyve pedig rendkívül élvezetes volt.

Judd Laurenmentálképességei gyilkolásra valók. A mentálhálón egy titkos osztag katonájakéntiszonyatos dolgokat tett; most a farkas alakváltó falka odújában a MentálTanács végzetes tervének meghiúsítására használja erejét. Az Elcsendesedéstazonban nem törheti meg, mert ezzel a környezetére szabadítaná gyilkoshajlamait.

Brenna ShaneKincaid ártatlan farkas alakváltó lány volt, mielőtt egy sorozatgyilkos mentálelrabolta és megtörte az elméjét. Azóta látszólag felgyógyult, de a sérülésekmélyebbek, mint ami a felszínen látszik.

Kísérti amúltja. Juddhoz fordul segítségért, de bármilyen erős is közöttük a vonzalom, arideg mentál nem tudja megadni a lánynak azt, amire a teljes gyógyuláshozszüksége van.

Az írónőnek mostis sikerült gyorsan hangulatba hoznia, hiszen az első sorok az Elcsendesedés ésa mentálok egy újabb fejezetére tekintenek vissza, amely árasztja magából akönyv jellegzetes hangulatát.

Egy kicsitváltozik a felállás az eddigiekhez képest. Eltávolodtunk a DarkRiver falkátólés most a SnowDancerek farkasainak életébe kapunk nagyobb bepillantást, az ottélő farkaslány, Brenna és a befogadott mentál család, a Laurenek egyképviselője, Judd által. Tartozékként elmaradhatatlanok a fivérek, Drew ésRiley, na meg Hawke, a falkavezér. Nem kell félni a szövetség él és erős, ígykisebb-nagyobb szerepek erejéig régi ismerősök is megjelennek, segítségetnyújtanak.

Brenna azzal,hogy egy támadás áldozata lett és lelki sérülésekből lábadozik, már elégérdekes személlyé lépett elő számomra, továbbá ő az első női farkas, akifőszerepet kap. Tudjuk, hogy viselkedik egy birtokló hím, hát most látjuk, hogyBrenna sem marad el mögöttük. Ha élesen akarom kihangsúlyozni azt, ami kevésbétetszett, akkor azt mondanám, hogy hevesen és gyakran pukkadozó,levakarhatatlanul makacs kis kullancs volt a lány. Viszont ennyire egyszerűen nemlehet leírni. Foggal-körömmel harcolt azért a férfiért, aki a támadás óta éséletében először igazán felkeltetette az érdeklődését. Nem hagyta, hogy Juddelmeneküljön a kölcsönös vonzalom elől és mégis meg kellett tartania atávolságot, hogy a mentál férfi szellemi és fizikai épségét megóvja, ígyviszont az érintésre, ölelésre vágyó farkasnak nem jutott elegendő „táplálék”.A kiszabadítása óta azon munkálkodik, hogy túlélje a történteket, visszanyerjeelveszett önmagát és erős maradjon. Így nézve már egy nagyon szimpatikuskarakter vált belőle. Az viszont tény marad, hogy értetlenül néztem, hogyanképes a lány már az első oldalaktól kezdve párként kezelni magukat, miközbenJuddnak időbe tellett belátni és elfogadni a dolgokat. Úgy éreztem Brenna olyandolgokat követel, amiket még túl korai, és sokszor alakváltóként akarja kezelniJuddot, pedig ő sose lesz az.

Judd Lauren, a könyörtelen gyilkos felfedi múltja történetét, tk-cellképességeit, a lelkében dúló csatát. Már az első perctől fogva besoroltam őt azizgató és szexi kategóriába, ridegsége rendkívül vonzó és nem csalódtam benne.

Ha azt hittük,hogy az eddig ismert mentál nőket őrületbe kergette leendő párjukkal való testi érintkezés,akkor most el kell képzelnünk milyen fizikai kínokat, sejtszintű károsodástszenved el Judd Brenna közelében. A férfi nem egyszerű Elcsendesedésen vettrészt, gyilkolni vágyó természetét a fájdalommal való nevelés által tartottákkordában, így számára az Elcsendesedés megtörése sosem lehet lehetőség ésnemegyszer szembesülünk, hogy vérrel és fájdalommal fizet minden érintésért.Számomra azért ez megdöbbentő volt, megszenvedtette az írónő ezt a keményfickót. Nagyon tetszett, hogy minden fájdalom ellenére éledezett benne abirtoklási ösztön, a vágy és lassan, fokozatosan került igazán közel a lányhoz és fogadtatta el magát a falkával.

A könyv alegkevésbé sem volt kiélezve az erotikára. Hosszú időnek, sok oldalnak kelletteltelnie, míg egy pillanatra is szóba került a szex, és nem siettették adolgokat. Egy elnyújtott hosszú előjáték után vetettek véget Juddönmegtartóztató, szűzi életében. Egy idő után kezdtem attól félni, hogy a„nagyjelenet” majd csalódást fog okozni, mint az Angyalcsókban, mert ott a sokhűhó semmiért volt, annyira nagy feneket kerített neki az írónő és csak fokozniés fokozni akarta a hatást, hogy a végére épp az ellenkezőjét érte el vele. Ittazonban minden rendben volt, élveztem minden sorát.

A történetnekvolt ugyan izgalmasabb cselekménye, mégis csak egy gyilkos les Brennára, sőt aMentál Tanács is serényen munkálkodik azon, hogy csapást mérjen azalakváltókra, mégis leginkább Judd vívódása, belső küzdelme és lassúösszecsiszolódása a lánnyal került az előtérben.

Nem tudom nemmegemlíteni, milyen ennivalóan édes jelenet zajlott le Judd és egy négy évesfarkaskölyök között, kár, hogy a kicsik csak ilyen keveset szerepelnek.Szerintem a legtöbb olvasót mosolyra késztetik ezek a csöppségek. Ahogyan márelőre vigyorgok a Sienna – Hawke pároson is. Ha igazi parázs vitáknak nem isvoltunk fül és szemtanúi, de a már majdnem felnőtt mentál lány már most ügyesencsapkodja az ajtókat és borzolja a falkavezér idegeit. Istenem, de kár, hogycsak a tizedik kötet az övék. Most sokkal szívesebben olvasnám őket, mint aszinte ismeretlen Clay történetét.

A mentálok által keltett és a sorozat sajátosságaként elkönyvelt hangulat mit sem kopott. Brenna és Judd remek páros. Ha Brennának nem is, de Juddnak mindenképpen a kedvenc szereplők között a helye.

Akönyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

5 pont

Ezen olyan jótvigyorogtam:

A mentálmegcsókolta a lány fülkagylóját.

- Nemakarok több könnyet látni. Soha.
- Bocs,tündérbogár, de én farkas vagyok, nekünk már csak ilyen hevesek az érzelmeink.Jobb lesz, ha hozzászoksz.
- Eztne! A drágámat elviselem, még az édest is – érezte, hogy felszabadul, amikorhallotta, hogy Brenna hangja újra a régi volt -, de azt, hogy tündérbogár,soha.
- Angyalbögyörő?– Brenna a férfi mellkasának dörgölte az arcát.
Judd kölcsönvettegyet Adrew kifejezései közül.
- Mostcsak gonoszkodsz, ugye?
Brennafelkacagott. Judd úgy érezte, egy örökkévalóság óta nem hallott ilyen csodáshangot.

Csak úgy halkanmég megjegyezném, hogy engem kicsit zavart ez a nagy becézgetés. Az édesselnéha kiegyeztem, de valahogy szerintem Juddhoz ilyenek nem illenek, de az máraz én bajom.

A sorozat további kötetei:

1. Vonzódás tovább

2. Látomás tovább

Angyali vadász sorozat tovább

Maggie Stiefvater - Forever - Örökké

2012-02-05T19:13:00.000+01:00

Mercy Falls farkasai 3.

Köztem és atörténet között kialakult a szerelem már első látásra. Egyszerűen, amintbesiklott a Shiver a látóterembe már mániákusan vártam a megjelenést, hiszen afarkasok már akkor is a kedvenc fantasy lényeim közé tartoztak. Akkoriban mégnem számítottam semmi kiemelkedő történetre, betudtam egy újabb YA regénynek,így pedig teljesen felkészületlenül ért, hogy semmiképp sem tudom beskatulyázni. El sem tudtam képzelni, hogy ennyire fájdalmasan gyönyörűképeket, jeleneteket fest majd a képzeletemben az írónő, és ott volt Sam, afarkas, akinek minden vágya egy lány és hogy ember legyen. Ő egy olyan karakter,aki megismételhetetlen és felejthetetlen. Azonban ez még csak a kezdet volt,hiszen a Shivert – ami szerintem akár önmagában is megállta volna a helyét –követte, szerény véleményem szerint, ami talán többekkel ellentétes egy mégfantasztikusabb folytatás, mégpedig a Linger személyében. Gyarapodtunk egyújabb remek karakterrel, az önmarcangoló Cole-lal, és immár két különböző párkapcsolatát követhettük nyomon. Most pedig elérkeztünk a trilógia befejezőkötetéhez. Sokan várták már, azóta sokan csalódtak, mind külföldön, mindhazánkban, azonban én azok pártjára állok, akik ugyanolyan színvonalasnak,szerethetőnek találták az utolsó kötetet is, mint az eddigieket. Ugyanúgy nemtudtam letenni, minden betűt élveztem és kicsit sajnálom, hogy már nemtalálkozom velük egy újabb ismeretlen történetben, de addig is, a Mercy Fallsfarkasai kötetek az enyémek és még sokszor újraolvasásra kerülnek majd.

akkor…
Amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végülmegtudta, hogyan lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közösélet intenzív közelségévé változott.
most…
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő afarkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.

örökké…
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelemmegváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövőösszeomlani készül, egyetlen pillanatban – élet és halál pillanatában. A búcsúvagy az öröklét pillanatában.

Sam és Graceképviseli azt a párt a YA regényekben, akikről az első perctől fogva elhittem,hogy egymásnak rendelte őket a sors, és ha kell tűzön-vízen át, de örökretársak maradnak, mindezt úgy, hogy a fiatalokról szinte el sem mondható, hogyfelnőtt korba léptek. Mindig megleptek, hiszen sosem úgy reagáltak, ahogy én előre vártam, soseazok a cselekedetek valósultak meg, amiket már jóelőre kigondoltam. Így mindigelcsodálkoztam a fiatalok önuralmán, talán már túl felnőttes viselkedésén.Viszont pont ezért kaptam sokkal szebb jeleneteket, mint amit vártam volna. Számomramindig kedves marad a nyári lány, nyári ruhájának története.
Ebben a történetbenGrace a farkas, aki újra-újra alakot váltva folyamatosan kicsúszik Sam markából, nyúlna utána, de nem éri el és emberi élete Grace nélkül nem teljes, ígySam fájdalmas szenvedése tovagyűrűzik. A nyakába szakadt felelősség elől pedig nemmenekülhet, sőt mi több, nagy áldozatokat követel.

Ott van Cole,Sam ellentéte, aki most magára vállalta a kutató/megmentő szerepét, ésmeggondolatlan, vagyis túlságosan merész cselekedetekre készteti önmagát. Az ő kapcsolata Isabellel,ha szerelemnek nem is nevezném, mindenképpen az izgalmas kategóriába tartozik. Kimondatlanulkezeljük őket párnak, a vonzódás szembeötlő, és a se veled, se nélküledkapcsolat folyamatosan birizgálja az olvasó képzeletét, főleg úgy, hogy jelentőslépéseket tettek egymás felé a Lingerhöz képest.

Nem tudnám aztmondani, hogy az egyiküket jobban szeretem a másiknál, hiszen össze sehasonlítható a két kapcsolat. Az egyik szép és örök, a másik vibráló és talánbeteljesületlen.

Amibosszankodást okozott számomra, hogy a könyv cselekménye a lelki vívódásokontúl, egy újabb farkasirtás köré épült. Reméltem, hogy Maggie elfelejti azállatok tömeges mészárlását és letudtuk azt a Shiverben, de Isabel apja nemnyugszik, és magasabb fokozatba kapcsol. Így a farkasoknak fel kell venni ekesztyűt a fegyverek és a kegyetlenség ellen. A végére elfogadtam, hogy újradüh tombol bennem, hogy bárkinek is gondolata támad állatokat ölni, de így akönyv vége tartogatott számomra igazán izgalmas pillanatokat, amik igencsakmegemelték a pulzusom.

Ebben a kötetbenláttunk bele leginkább az emberi énüket elvesztett farkasok fejébe, próbáltakaz olvasónak is képeket vetíteni, ami számomra még különlegesebbé tette akönyvet. Egyszerűen már túlontúl szeretem ezeket a lényeket, főleg azért, mertMaggie nem varázslényeknek írta meg őket, hanem szinte meghagyta őket az erdővadállatainak.

Az utolsó soroka „Vége” szócska előtt, sokak számára okoztak csalódást, és elsőre én semtudtam mit is gondoljak, de rájöttem, hogy nekem tetszik, hogy nincsszájbarágós hepiend, és sokat hagy a képzeletemre, minden úgy lesz, ahogy nekemjó. Kicsit a célvonal előtt megálltunk, de tudjuk, hogy mi vagyunk a győztesek.

Ez a sorozatmindig külön helyet fog elfoglalni a szívemben. Egyedi, fájdalmas, gyönyörűkívül és belül is.

Akönyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak.

5 pont

Madeleine Wickham - Sophie Kinsella - Velem alszol?

2012-02-05T13:36:00.000+01:00

Mikor előszörszembetalálkoztam a könyvvel számomra cseppet sem tűnt fel a borítón virítóSophie Kinsella név. (Lehet, hogy akkor még nem is volt rajta, bezzeg most meg majd kiszúrja a szemem.) Így gondoltam egy új írónővel bővült a Kelly kiadótárháza. Gyors megcsodáltam a borítót, ami számomra igencsak hívogató, mert márelülteti a fejemben a nyári hangulatot, a napsütést és ezzel együtt a szélesmosolyokat. Ugorva a fülszövegre még inkább erősödött bennem az érzés, hogykell nekem, lehetőleg minél hamarabb, mikor jelenik már meg, mikor lesz akció, gyerebabám légy enyém. Már előre dörzsöltem a tenyerem az elképzelt csípősszócsatákon a két család között. Egy kis idő múlva megkaptam a pluszinformációmorzsát, hogy Madeleine Wickham nem más, mint a már általam isismert, bizonyos Kinsella kisasszony. Nem büszkélkedhetem munkásságának bőolvasottságával, viszont az a néhány könyv (Tudsz titkot tartani?, Emlékszelrám?... vicces, úgy látszik engem Kinsella „nagy kérdései” vonzanak) elég voltahhoz, hogy nevetést, mosolyt társítson a könyvei olvasási élményéhez. Megjelenésután hiába találkoztam lekicsinylő értékelésekkel, kedvem nem szegte, mivel jómegérzéseim voltak. Bár elmondhatom, egyáltalán nem azt kaptam, amireszámítottam, azért csalódnom nem kellett.

Chloénaknyaralásra van szüksége. Elege van az esküvői ruhák varrásából, a hiúörömanyákból, és abból, hogy élettársának gondjai vannak a munkahelyén. Gazdagbarátja, Gerard, felajánlja spanyolországi luxusvilláját, hogy férje Philip,két fiuk,

és őkikapcsolódhassanak. Eszményi!

Hugh nem boldogember. Úgy tűnik, tökéletes feleségét jobban érdekli a márvány az új konyhába,mint a férje, ő pedig keményen dolgozik, hogy mindezt kifizethesse, cserébeazonban alig látja a gyerekeit. Régi iskolatársa, Gerard, kiadja nekikspanyolországi luxusvilláját, hogy a család kicsit összerázódhasson. Pompás!

Mindkét famíliamegérkezik a villába, ahol beköszönt a sokk is: Gerard ugyanarra a hétreszervezte a nyaralásukat. Elkezdődik az osztozkodás bosszantó hete, és arekkenő hőségben hamarosan fojtogatóvá válik a feszültség. A két családot atitokzatos múlt is összeköti, és ahogy elszabadulnak az indulatok, régeltemetett szenvedély tör felszínre…

Mediterrán nyár,szabadságvágy, füllesztő erotika, egy-két slukk joint és valaki a háttérben…

Még szinte kisem nyitottam a könyvet, de az írónő már intézi is hozzám a szavait, miszerintne számítsak egy megszokott Kinsella műre, hiszen Wickhamként más stílusbanír. Hirtelen megjelent egy nagy kérdőjel a fejemben, hogy miben lesz ugyanmás? Jaj, istenem, csak a humort el ne hagyja, de megtette.

Na nem vettükhalál komolyra a figurát és megmaradt egy nyári strandkönyvnek, ahogy a könyvhátlapján is felhívják a figyelmünk, de nem dolgoztatta meg a rekeszizmokat, én csínjánbántam a mosolyokkal is. A komolyabbgondokkal küzdő szereplők vívódása akár az olvasó kedvére is átragadhat, és ez nem feltétlen segíti elő a boldogságérzetet. Én volt amikor kifejezetten szomorú lettem.
A hőseink gondjai egyre inkább kiütköztek,a feszültség egyre fokozódott, azonban a durranni készülő lufit egy-kételszívott joint leeresztette. Lazasággal ütötte el a kínos udvariaskodást, akiborulás tetőfokát, amit a kis „csavarok” okoztak a szereplők életében.

És hogy kikrőlis szól a történet?

Chloe, Phillip,Sam és Nat. A középosztálybéli család, ahol Nat a kedves nyolcéves fiúka,bátyja Sam az igencsak gyorsan begerjedő tizenéves kamasz. Phillipet én a könyvjelentős részében elküldtem volna pszichológushoz. Már-már kórosan szorongott amunkahelye miatt. Egyszerűen képtelen volt lazítani, pihenni, mégis végig kedvelhetőszereplő volt. Chloe, a varrónőnk, aki már túlzottan igyekezett volna kiengednia fáradt gőzt, de sehogy sem jött össze, így nem kellett sok idő, hogy másfajtalazítást találjon magának.

Hugh, a pénzespacák, aki sajnálkozik magában, hogy eltávolodott a feleségétől és lányaitól,azonban ez nem tartotta vissza attól, hogy a nyaralás jelentős részében szintemég jobban megfeledkezzen róluk. Őt kedveltem szerintem a legkevésbé. Olyanhirtelen jöttek nála a pálfordulások, hogy nem hittem én neki. Felesége, aszépséges, első látásra ridegnek és távolságtartónak tűnő Amanda. Őszintén, azelején nem kedveltem, de egyre inkább megértettem őt. A gyerekeik még szintecsak totyognak, így inkább a fiatal, szabadszellemű dadusuk, Jenna kerül azelőtérbe.

Azért sajnáltam,hogy igazi vicces szócsaták nem tarkították a lapokat. Az elején gyorsanfelvették a hűvös udvariaskodás, és inkább kerülni igyekezték egymást, mint köszörülnia nyelvüket. Viszont kifejezettenmegmosolyogtató volt, és egyben rendkívül visszafogott is, ahogyan „beintettek”a kedves közös barátnak.

Nem kifejezettenszerelmi történet, inkább mondanám családiasnak. A fülszövegbéli „füllesztőerotika” egy hatalmas baromság. Erotikus szintje mondhatni harmatgyenge, de nemis nagyon illett volna ide. Én kifejezetten az izzást se nagyon láttam amabizonyos két főszereplő között. Sőt kifejezetten elszomorodtam, hogymegtörtént, de talán így kellett lennie.

A végére úgyéreztem, hogy első megérzéseim nem csaptak be. Kellemes volt. Olvasás közbencsak úgy repültek a lapok és mikor már letettem volna, látom, hogy alig vanhátra, így egy este alatt kivégeztem a könyvet.

4 pont

Az írónőtovábbi könyvei

Tudsz titkottartani? tovább

Emlékszel rám? tovább

Sophie Kinsella - Emlékszel rám?

2012-02-03T12:31:00.000+01:00

Sophie Kinsellaneve nem ismeretlen előttem, bár nem a Boltóros sorozatával mutatkozott beszámomra, sőt szerintem Becky és az én útjaink még egy ideig biztos el fogjákegymást kerülni, de ez nem gátolt meg abban, hogy önálló köteteit igenis akezemben forgassam. Nem mintha egy komoly számmal büszkélkedhetnék, hiszen ezcsupán a második könyve volt, de tervben vannak még továbbiak is.

Szóval néhányévvel ezelőtt karácsonyra úgy ügyeskedjem, hogy landoljon szerény hajlékomba aTudsz titkot tartani? c. könyve. Remélve a legjobbakat… egy kis nevetést,szórakozást várva kezdtem neki a könyvnek, aminek olvasása bizony váratlanulelvett egy napot a vizsgaidőszaki tanulásból. A könyvben nem volt semmikülönleges, egyszerű kis történet, de annyira kellemesen megmosolyogtató volt,hogy bizony a karácsonyi ajándék karácsony előtt ki lett végezve. Akkor már azEmlékszel rám? is virított ránk a boltokból, de a fülszöveg alapján nem éreztemkésztetést az olvasására, így telt múlt az idő és most már szinte ingyen nekünkadja a kiadó az akciói során ajándékkönyvként. Ha én nem is, de egy kedves barátnőm a régmúltban lecsapotterre a bizonyos Emlékszel rám? kötetre, és önfeledten újságolta, milyen remekkis történet egyszerűsége ellenére. És most eljutottam én is odáig, hogyhazajött velem és hamar az utolsó oldalra is értem. Önkéntelenül is hasonlítgatoma Tudsz titkot tartani?-hoz, de hát mit tehetnénk, nekem az annyira bejött. A„versenyben” pedig szegény Lexi maradt alul.

A főhős egyhuszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbeeste után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye.Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórháziágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit alépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja,hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átléptea megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik utántapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyanaz egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány,hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal ésoldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került amajdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?

Igazából az elsőés egyetlen igazi problémám a könyvvel az volt, hogy nem szerettem meg egyikszereplőt sem. Voltak, akik kifejezetten irritáló, idegesítő jelenségek voltak,mások bár ártó szándék nélküli személyiségek, mégis a nem kedvelhetőkategóriába estek. Volt Lexi, aki teljesen korrekt, de egyben teljesen közömböskarakter lett. Jon – ha spoiler mentes akarok lenni, akkor a fülszövegemlítette – „kissé zilál, borzas, különc” építész szimpatikussá vált, mit ne mondjakŐ és Lexi életének útja érdekelt igazán, csakhogy két kezem is bőven sok lenne,hogy össze tudjam számolni, hányszor is lépett színre az úriember.

Fel nemfoghatom, hogy bírt ki Lexi három évet egy ilyen férjjel. Hiszen az álomférjegy borzalmas személyiség, rossz szándékot nem látok benne, de istenem, afelfogása kiborító. Egye meg a loft életstílusát és a kézikönyveit.

Olvasás közbenfelmerült bennem a kérdés, hogy Jon miért magázta végig a lányt, miközben épppróbálta meggyőzni a múltról. Értem én, hogy nem akarta megijeszteni ésfelfogta, hogy most ő idegen lett, de ha már régi bizalmat akartavisszaállítani, akkor nem értem miért állított még további falakat azzal, hogymagázta, olyan hivatalosnak tűnt néha.

A falat tudtamkaparni, mikor megkérdezték Lexit, a könyv felén túl is, hogy „Hát nememlékszel?” Emberek, hányszor kell meg elmondania, hogy nem, az utolsó három évteljes homály? Túl sokszor kezelték Lexit úgy, mintha mi sem történt volna és furcsánnéznek rá, ha valami nem világos számára, máskor meg pont az ellenkezőjeként,mintha bolondokházából szabadult dilis lenne.

Ha egy limonádéra,egy könnyű chick lit könyvre vágyom, akkor nem arról szeretek olvasni, hogyáskálódó, hátulról fúró perszónák verik át állandó jelleggel szegényszerencsétlen hősnőt, akit normális, szerethető emberek csekély számmal veszikkörül. A rekeszizmaim nemigen dolgoztatta meg, bár mosolyogni azért néhatudtam. A befejezés kifejezetten kellemes és szerethető, de a könyv nem hagyottmély nyomot benne, pedig ötletes az alaptörténet és igazából a szereplőkön kívülnem tudnék rosszat szólni rá.

Hamarosankezembe kerül a Velem alszol?, remélem ennél jobb teljesítményt nyújt, valahogyjó megérzéseim vannak vele kapcsolatban.

3 pont

Az írónő továbbikönyvei:

Tudsz titkottartani? tovább

Elizabeth Hoyt - The princes trilógia

2012-02-03T11:36:00.000+01:00

Három mese,három különböző történet egy olyan írónő tollából, aki a 18. századitörténeteinek hőseit bátorsággal, merészséggel áldja meg, hogy a korelvárásaira fittyet hányva tegyenek lépéseket a saját boldogságuk érdekében. Aférfi karaktereknél nem túl szokatlan a leplezetlen szexuális éhség, de számosáltalam ismert hősnővel ellentétben Hoyt női alakjai nem bújnak az ártatlanságálcája mögé, tapasztalatlanságuk nem akadályozza meg őket, hogy ébredezővágyaiknak utat találjanak és így a könyvek a megszokottnál több erotikustartalmat és légkört árasztanak.

Habár úgykezdtem el olvasni az első könyvet, hogy mit sem tudtam a történetről afülszövegen kívül, hamar megbizonyosodtam, hogy a legnagyobb vonzerő bizony azátlagos romantikusokhoz képest a fokozott erotika és a szabadabb gondolkodásúszereplők.

Arról pedig mégnem is tettem említést, hogy a címadó hercegek, a három kötetben megjelenőmesék alakjai. Mindegyik történetét fűszerezi egy-egy mese, amelyet a főszereplők olvasnak, vagy mesélnek a könyv végéig apránként.

Az első könyvután úgy gondoltam, hogy Hoyt kedvencé léphet elő, ha hasonlóan tetszetőskönyvekkel lát el a folytatásban, mint a Hollóherceg. Azonban csalódnomkellett, a folytatás már nem nyűgözött le különösebben, szép lassan zuhantunkaz egyszer olvasós kategóriába.

Hollóherceg

Hol volt, holnem volt…

Egy király háromleánya közül a legfiatalabb vállalta apja becsületének megmentését és lett egyholló felesége. Aurea egyik pillanatról a másikra egy gazdag birodalombantalálta magát, ahol nappalait a férje, a holló társaságában töltötte, azéjszakákat pedig egy csodálatos és titokzatos szerető karjaiban. Azonban, amintfény derült az éjszakai lovag kilétére, megtörténik a baj, de a mese még nem érvéget.

Ezt a történetetolvassa Anna, Edward de Raaf, a mogorva és arrogáns gróf újonnan felvett titkára.A nő boldogtalan házassága és férje halála után magányos éveit megszakítvakezébe veszi a sorsát és munkát vállal a magányos és nagyon is magának való agrófnál. A vonzalom hamar kialakul, azonban a beteljesülés várat magára, hiszena társadalmi elvárások elválasztják őket. Azonban ezeket a konvenciókat megkerülve,Anna bátorságot, merészséget magára öltve egy kis trükkhöz folyamodik és máris egypikáns jelenet szemtanúi lehetetünk, ahol bizony a grófot egy kis ideig azorránál fogva vezetik. Amint a két főszereplő megízleli egymást,megállíthatatlanul az elkerülhetetlen felé tartanak.

A könyvetolvasva néha bevillantak az emlékeimben a Jane Eyre egyes jelenetei és némihasonlóság után arra jutottam, hogy olya mintha az egyik kedvenc klasszikusomkiragadott részének erotikus változatát olvasnám. Talán ez is közrejátszhatott,hogy ennyire megkedveltem a történetet, szó szerint egy újabb kedvencetköszönthetek benne.

Nagyon tetszettAnna bátorsága. Meglepve olvastam a nő ötletét, majd a megvalósítást. Nem istudom olvastam ennél erotikusabb jelenetet egy 18. századi történetben.

Kifejezettenszerettem Edwardot is, hiszen arrogáns viselkedése mögött mély érzések, sebekrejlenek. Karaktere pedig egy kicsit emlékeztetett a fentebb már említett könyvMr. Rochesterére. Így már talán eleve előnnyel indult.

Be kell vallanomekkor még nemigen néztem utána a folytatásnak, aminek olvasása igencsak sokáratörtént meg, így szinte teljesen elfelejtkeztem Edward két barátjáról, akik nemmások, mint az elkövetkező kötetek főszereplői. Ha legközelebb elolvasom ezt akönyvet, már somolyogva, mindentudóan fogok gondolni az akkor még egyedülállóbarátokra.
Nem csak a történet, de az olvasott mese is rendkívül tetszett.

5 pont

Leopárdherceg

„Egyszervolt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas király, akinek egy elvarázsoltleopárd volt a szolgálója.” kezdi el meséjét Georgina.
A király meglátott egy festményt és azonnal beleszeretett a képen lévő királykisasszonyba, akinek az apja csak bizonyosvarázstárgyért cserébe adja feleségül a lányát. A király pedig már szalajtja isa leopárdját, aki emberré tud változni, hogy szerezze be a kincset. Azonban amegszerzendő kincsek csak szaporodnak, míg a végén az apa trükkhöz folyamodik.

A fiatal ésgyönyörű Lady Georgina Maitland hatalmas vagyont és birtokot örököl, véglegmegszabadulva a nyomasztó társadalmi kötelezettségtől, a férjhez menéstől. Azelőkelő londoni társasági életet hátrahagyva új vidéki otthonába költözik, hogya maga kezébe vegye birtokának irányítását.

Ám a reméltcsendes, vidéki idill helyett egy rejtélyes ügybe csöppen: felbőszültbirtokosok fogadják, akik majorságuk pusztításával vádolják meg intézőjét. Azifjú grófnő nem hisz a Mr. Pye ellen irányuló szóbeszédnek, és maga igyekszik avidéket lázban tartó titokzatos eseteket felderíteni. A kalandokban bővelkedőnyomozás azonban egyre komolyabb veszéllyel fenyeget, amikor Georgie ráeszmél,mennyi fájdalom és gyűlölet munkál a háttérben.

Mindeközben úrnőés intézője kapcsolata semmibe vesz minden megszokott szabályt, Georgie ahallgatag, rendkívül vonzó férfi titkát is meg kívánja fejteni…

Be kell valljam,alig telt el néhány hónap a könyv olvasása óta, hiszen csak októberben tettemle, de vajmi kevésre emlékszem. Legalábbis a részletek elvesztek a fejemben, bár minél többet lapozgatom és olvasgatok bele a poszt megírása miatt, annál jobban visszatér néhány dolog. Amit viszont tudok…

… LadyGeorginának jutott a dobogó harmadik foka, de számára ez nem nagy dicsőség,hiszen azt is mondhatnám, hogy őt kedveltem a legkevésbé. Hiába gondoltam úgy,hogy modern gondolkodása miatt kedvelni fogom, azonban azzal nem számoltam,hogy túl sokszor tűnt önzőnek, minden segítőkészsége és jóakarata ellenérevalahogy úgy éreztem, mindig sikerül éreztetnie – talán akaratán kívül – a felsőbbrendűségét.

… Georginarendelkezik egy bosszantó és buta húgocskával. Istenem, azt a lány szívemszerint szinte minden felbukkanásánál felpofoztam volna. Buta, felszínes fiatalcsitri.

… lennie kellettegy rosszfiúnak, ááá… igen.. meg is van. Ahogy a szokás megkívánja, csökönyös,bosszúszomjas gazember, akit csak utálni érdemes. Annyira nem lepett meg atörténetük alakulása.

… dereng valamia könyv végi kalamajkából, egy zűrzavaros esküvőről, ami igencsak kellemesenmegmosolyogtatott.

… Georginameséje a Leopárdhercegről kifejezetten tetszett.

… erotikábólmindenképpen ötös, a szerelmesek ketten egész szerethetők, a kis kunyhó, mintszerelmi fészek a lehetőségek helyszíne és megbocsátom Harry butaságát a szerelmük felvállalása, vagyis fel nem vállalása miatt.
Emlékeim szerint más művel való hasonlóságot nem tudok megemlíteni, most nem támadt semmilyen deja vu érzés bennem.
Őszintén, a fülszöveg alapján nem csigázott fel a történet, a befejező kötet fülszövegével ellentétben, nem voltak nagy elvárásaim, így nem is mondhatom, hogy csalódtam volna. Nem kaptam ugyan olyan élményt, mint az Hollóherceg esetében, mégis néhány órányi olvasásnak megfelelt.

3,5 pont

Kígyóherceg

SimonIddesleigh kezdi el mesélni leendő feleségének még a betegágyon gyermekkoraegyik történetét.

„Egyszer volt, hol nem volt, ugye így szokáskezdeni?”

Angelica, az árva kecskepásztorlány a szírtlábánál lakva álmodozott a szikla tetején lévő vár népének csillogó életéről, bálokrólés természetesen a hercegről. Egyszer egy elveszett kecskét keresve egyrepedésre bukkant a sziklafalban, ahol pedig egy furcsa idegent talált, akihirtelen kígyóvá változott. Angelica tanácsot kapott, hogyan válthatná valóraálmait és megszerezte a hatalmat a varázslény felett, aki minden áldozatotvállalva teljesítette a lány kívánságait. Na de vajon meddig?

Az ifjú ésgyönyörű Lucy Craddock-Hayes élete békés és kiegyensúlyozott, maga amegtestesült harmónia. Mindez azonban egy szempillantás alatt megváltozik,amikor az önzetlen és erényes lány egy súlyosan bántalmazott, eszméletlenférfira, Simon Iddesleigh vicomte-ra bukkan, és megmenti az életét. Lucytteljesen lenyűgözi a titokzatos idegen: nyers ereje és férfias kisugárzásaéppúgy, mint szellemessége és humora. A vicomte-ot, aki már jó ideje veszélyes északlatott mindennapokat él, teljesen elbűvöli Lucy ártatlan tisztasága. Mégismegszállottan kutat bátyja gyilkosai után, hogy aztán gondolkodás nélkül tegyekockára az életét, és párbajban vegyen elégtételt fivére haláláért és a családjó hírének meggyalázásáért. Ez a küzdelem szinte teljesen felemészti a férfit,egyedül Lucy varázslatos lénye és önzetlen odaadása képes megmenteni.

Míg Simonmegszállottan és feltartóztathatatlanul küzd ellenségei és démonai ellen, Lucya férfi lelkéért és közös boldogságukért harcol tiszta szerelmével.

Lucy - Hoythősnőhöz híven – nem megszokott gondolkodással van megáldva, vállalkozó szelleműbb,mint elsőre tűnik, így vele kapcsolatban panaszra nem lehet okom. Kedvelhetőkarakter.

A kezdetekben ezSimonról is elmondható volt, hiszen eszméletlenségből visszatérve azonnal felveszimagára a pimasz uraság álarcát és a leendő apósjelölt idegeivel játszik. Előkerülhumoros oldala, hivalkodik, gúnyolódik, egy elkényeztetett ficsúrt játszva jólelrejti a lelkében dúló háborút. Kezdetben nem hittem volna, hogy a bosszúhadjáratamiatt kell bosszankodnom, de a megszállottsága és a könyv végi megkeseredettharcai miatt teljesen eltúlzottnak éreztem cselekedeteit. Arról nem isbeszélve, hogy az utolsó párbaj és befejezés miatt csalódnom kellett Hoyttörténetvezetésében. Elrontotta és kész, az utolsó oldalak rendkívülelkapkodottak lettek, mintha lecsaptuk volna a végét.

Erotikatekintetében talán visszafogottabb volt, vagy csak túl hagyományos, de attólmég panaszra nincs okom, a romantikus oldal eddig mindig a kedvem szerintalakult, sajnos azonban ez még nem elég egy jó történethez.

A Kígyóhercegmeséje kifejezetten nem tetszett, főleg a vége nem. Nem volt se túl ötletes, setúl szép.

És már csak egymegjegyzésem lenne. Ha már volt egyszer egy Jane Eyre-ünk, akkor most említenékegy Büszkeség és balítéletet. Na nem Simon lenne Mr. Darcy, sőt mostkifejezetten nem éreztem Lucyt sem Elizabeth Bennetnek, na de a pap, Eustace Penweeble karaktere, jelleme, sőt mégsorsa is tipikus Mr. Collins.

3 pont

2012. január

2012-02-01T17:38:00.000+01:00

Olvastam

Fantasztikus kezdés...

Az évet egy remek sorozattal kezdtem. A móka és a teljesség élménye kedvéért újra elővettem Brent Weeks Éjangyal trilógiájának (5) első két részét és a záró kötettel egyben olvastam. Nem kellett csalódnom a befejezésben sem. Nagyszerű élmény volt, így kellemesen teltek az új év első napjai.

A könyvekről....

Felejthető folytatás...

Az Emlékszel rám? (3) sosem keltette fel igazán az érdeklődésem, de egy kedves barátnőm kölcsönadta az általa szeretett könyvet, hogy jó lesz, majd meglátom. Egyszeri olvasást nem bántam, de közel sem hozott olyan jó teljesítményt, mint az általam is ismert másik Kinsella mű, a Tudsz titkot tartani. Az alapsztori bejött, csak a szereplők nem, kár érte...

A könyvről...

A Rajongást (3,5) nem bírtam otthagyni a könyvtárban mindazok ellenére sem, hogy nem sok jót olvastam róla. Leginkább a gyerekességét hozták fel, amivel egyet is értek, bár a szememben a legtöbb idegesítő vonás elhalványult a végére és egy aranyos, szerethető történetként emlékszem rá.

A könyvről...

Zuhanás a mélybe...

Ritkán vagyok szigorú a könyvekkel, hiszen mindegyikben találok valamit, ami tetszik, így nem húzom le őket nagyon. Azonban azt veszem észre magamon, hogy egyre inkább megkeményedik a szívem, és bizony nem élvezek már mindent annyira.

A Crescendo (2) esetében, ha az elsőt olvastam a folytatást ugyan miért ne tenném. Így hát kezembe is vettem, de elképzelni sem tudtam, hogy ennyire gagyi lesz. Hiszti hiszti hátán, az igazi élvezetes történet számomra elveszett a temérdek kamaszbutaság között, pedig tényleg jó lehetne. Viszont úgy látszik az olvasók többsége nem az én véleményemmel ért egyet, így senkit sem tántorítok el az olvasástól.

A könyvről...

Marc Levy (2) könyve már régóta csücsült a polcomon, sokáig nem nagyon éreztem késztetést az olvasásra, de a régóta szeretett film után én is elhoztam a kiadótól egy ajándék példányt, ha már osztogatják. Őszintén... nem kellett volna. Nem ragozom nemtetszésem okát, hiszen egy korábbi posztban már megtettem. Legyen annyi elég, hogy mind a 240 nagy betűkkel nyomtatott oldalával megszenvedtem egy kicsit. Nem szörnyű élmény, de inkább nem próbálkoznék vele még egyszer.

A könyvről...

Az elmaradhatatlan újra...

A Vénuszdombi mesék (4) csupán véletlenül akadt újra a horgomra. Egyik este már fáradt is voltam, illetve egy három napos olvasásmentes szünetre készültem, mivel nem otthon töltöttem az időmet, így az estét nem akartam egy új könyv megkezdésével tölteni, ha már tudtam, hogy nem tudom azonnal folytatni. Szememet járatva a könyvespolcon eszembe jutott Mia és Jack története és úgy gondoltam, hogy egy rövid novella tökéletes lesz aznapra. Visszatérve pedig befejeztem a könyvet. Bárki bármit mondjon, én szeretem Maya Banks könyveit és igenis néha kedvet kapok hozzájuk.

A könyvről...

Romantika örök...

Gayle Callent akkor ismertem meg, amikor akcióban beszereztem a Welles trilógiájának első részét, a Bűnös szerelmet. Nem is tudtam megállni az első résznél, napokon belül befaltam a trilógiát, majd pihentettem az írónőt. Ez azonban nem gátolt meg abban, hogy további két könyvét szerezzem be, így szintén akcióban begyűjtöttem a His trilógia magyarul megjelent részeit. Az olvasás váratott magára, de nagy örömömre a vásárlás megérte, hiszen remekül szórakoztam.

A Jegyesek (4) az első kötet, amelyben az Thornton ikrek idősebbik tagja találja meg a szerelmet. Spencer és Roselyn kedves páros, de a szigeten történő hosszú lábadozás kevésbé nyerte el a tetszésem, mint Alex és Emmeline évődése A botrányhősben (5). A második könyv abszolút kedvencé lett, nagyon-nagyon tetszett, ehhez hozzájárult Alex jelleme, Emmeline talpraesettsége, hogy mentes volt a könyv idegesítő, buta szituációktól. Az alaphelyzet egy kicsit ismerős volt, ezért is tetszett annyira. Anthony Bridgerton Julia Quinn sorozatában szintén az idősebbik és a nem meghódítani vágyott lányba szeretett bele, minden akarata ellenére.

Egyszer talán írok is róluk.

Elizabeth Hoytról azt hittem a Hollóherceg olvasása után, hogy nagy kedvencem lesz, de úgy tűnik tévedtem. A Kígyóherceggel (3) befejeztem a Princes trilógiáját és a remek kezdést nem követett további remek történet. A Párduchercegnél azt hittem, hogy csak a történet alapja nem fogott meg és biztos csak egy gyengébb kötetet fogtam ki, de már türelmetlenül vártam az utolsó könyvet. Hogy miért? Nem tudom, csak a fülszöveg alapján megtetszett, de csalódnom kellett. A Kígyóherceg meséje egyáltalán nem jött be, ahogy a könyv befejezése sem. A fene nagy bosszúval, és párbajokkal valahogy nem tudtam egyetérteni és nem kötött le. Viszont, ha azt nézem, hogy Hoyt történetei többnyire erotikus jelenetekben gazdagabbak, akkor csalódásról nem beszélhetek, mert a romantikus oldal tetszetős volt, de ez magában nem elég.

A kötetekről...

Valami új...

Beth Fantaskey neve nem ismeretlen előttem, hiszen a Jessica's Guide to Dating on the Dark Side c. könyvét már olvastam, és nem, még mindig nem szedtem magamra annyi angol tudást, hogy nekiinduljak egy angol könyvnek, de még mindig szemfüles vagyok és türelmesen várok. Így a Jekel Loves Hyde (4,5) is eljutott hozzám, fogyasztható minőségben.

Fantaskey most sem szokványos ifjúsági könyvet írt nekünk. Egyedi, kellemesen romantikus és kifejezetten sötét története igencsak bejött nekem. Több szót nem ejtenék róla, mert tervezem egy hosszabb bejegyzés megírását.

Az enyém lett

Kelly 1+1 akció szinte mindig vásárlásra késztet, de hála égnek, hogy a barátnőkkel összefogva tudom csökkenteni a költségeket és visszafogva magam csupán két könyvvel lettem gazdagabb.

A Velem alszol? csapdába csalt, megláttam, jött egy megérzés és azóta ácsingózok rá, minden negatív kritika ellenére. Majd meglátjuk mi lesz belőle.

A Megkísértve az Éjszaka háza sorozat 6. része. Hiába éreztem úgy a kezdetekben, hogy a sorozat nem kell nekem itthonra, de ha már a kiadó szinte ingyen adja ajándékba, akkor már szép lassan meg is vehetem, ha már megszerettem a történetet. Már csak három kötet hiányzik.

Kedves barátnőmék megleptek Anne McCaffrey könyveivel születésnapomra még tavaly, utána pedig szinte rögtön elkezdtem pótolni a még hiányzó részeket és a Sárkányröptével szinte teljes a sor, ha nem számolom a Fehér sárkányt és Moreta történetét, amikről még nem vagyok meggyőződve teljesen, hogy kellenek nekem.

Nem mondanám, hogy direkt fogtam vissza magam, hiszen én költöttem volna, ha lett volna akció, de bármit is kínáltak olcsóbban - azért mondhatom kicsit, hogy szerencsémre - nem az engem érdeklő könyvek voltak azok.

Marc Levy - Mint a mennyben

2012-01-23T17:37:00.000+01:00

Szerintemkezdjük ott, hogy Marc Levy, francia szerző 1999-ben írt egy történetet - induljunk ki az angolból - If Only It WereTrue címmel, melyet 2001-ben az Európa könyvkiadó elhozott számunkra Ha igazvolna… címmel. 2005-ben filmet is készítettek belőle, ami szintén Ha igazvolna… nevet kapta kis hazánkban. Erre szinte azonnali reakcióként egy évenbelül a Kelly kiadó le is csapott, hogy filmbéli főszereplőkkel villogvamegéljen a könyv egy újabb kiadást, a film angol címét (Just Like Heaven)felhasználva Mint a mennyben névvel, bár a Ha igaz volna... is viszonylag nagybetűkkel villog rajta. Szóval keresztül kasul trükköztek itt a címekkel,divatoltak a filmes borítóval, szerény személyem szerint teljesen feleslegesen.Úgy gondolom nemigen válthatta be a hozzá fűzött reményeket, mert mára már aKelly is ingyen szeretné hozzánk vágni, ajándékba adja, csak vigyék már amegmaradt példányokat. Hát hozzám is így érkezett meg, gondoltam jöjjön, ha már a film igencsakbelopta magát a szívembe évekkel ezelőtt. A könyvről azonban nem tudok túl elismerőennyilatkozni.

A fiatal Laurensúlyos autóbalesetet szenved, és kómába esik. Az orvosok már-már lemondanakróla, mert biztosak benne, hogy soha többé nem fog magához térni. Nem issejtik, hogy a lány életének legfantasztikusabb kalandja még csak most kezdődikArthur, a tehetséges építész kibérel egy pazar lakást San Franciscóban, és elsőeste halálra rémíti egy nő a fürdőszobaszekrényében. Rémülete és zavara csaktovább fokozódik, amikor a hívatlan vendég úgy viselkedik, mintha az övé lennea lakás. Arthur először arra gyanakszik, hogy a barátai akarják megtréfálni,majd azt gondolja, hogy a nő a bolondokházából szökött meg. Az igazság azonbansokkal hihetetlenebb ennél: lakótársa ugyanis nem más, mint Lauren szelleme. Ahelyzet furcsaságát csak fokozza, hogy Arthuron kívül senki nem látja és halljaLaurent, így környezete hamarosan kezd megbizonyosodni arról, hogy Arthur az,akinek a bolondokházában lenne a helye. A kezdeti nehézségek után a fiatalokegyre jobban megbarátkoznak a helyzettel, sőt egymással is. Lassan szerelemszövődik közöttük, ám ekkor kezdődnek csak az igazi bonyodalmak.

A filmet szinteazonnal megszerettem, olvadoztam egy picit Mark Ruffalot nézve, nevetgéltem,úsztam a könnyed romantikában. Ezek után, tudva hogy könyv alapján készült,természetesnek éreztem, hogy ha lehetőségem adódik, akkor nem fogom kihagyni azolvasást. A kiadó pedig évente néhányszor felajánlotta számomra ezt a bizonyoslehetőséget, hiszen ajándékkönyvként választhattam az akciói keretében.Gondoltam egyet és egyszer „igent mondtam az ajánlatra”, viszont a kezembe csakhosszú-hosszú hónapok után vettem. Igazából már szinte általános törvénynektekintem, hogy mindig a könyv győz és a filmes adaptáció jócskán alulmarad azélményben. Ritkán találok kivételt, ami csak erősíti a szabályt. Hát a Mint amennyben nagyon is a kivétel kategóriájába tartozik.

Természetes,hogy a forgatókönyvírók belebabrálnak a történetbe, de itt nem a különbségekrőlérdemes beszélni, hanem egyáltalán arról miben is hasonlít a két mű. Itt a hasonlóságannyiban véget is ér, hogy egy férfi az új lakásában egy szellemet talál. Pont.

A történésekközel sem egyeznek, a személyiségek talán Arthur esetében hasonlítanakminimálisan, ha eltekintek attól, hogy filmbéli férfiúnkat Davidnek hívják ésugye Lauren se éppen Lauren. A film szórakoztató, a könyv nem. A film humoros,a könyv nem. A film romantikus, a könyv… próbál az lenni, a vége kifejezettenannak is érződik, na de a könyvbéli érzelmek hozzám aztán nem jutottak el.

Viszont nekemillene a könyvről több szót ejtenem.

Igazából alegnagyobb problémát számomra a szereplők viselkedése okozta. Tudom, hogy eznem olyan történet, ami a valóságban megtörténhetne, így nem is várhatok csakélethű reakciókat és nem vádolhatom a szereplőket, hogy nem hihetőenviselkednek, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mindenki ennyirebefogadó a természetfelettire, vagy épp ilyen könnyen figyelmen kívül hagyja ésa bolondságot, őrületet ilyen könnyedén kezeli.

Arthurnak nemkellett sok idő, hogy befogadja Lauren meséjét és már szinte mániákusan agyógymód után kutatva találjuk ezt a jólelkű építészt. Hihetetlen módon, amitaz én szemem nem tudott végigkövetni, egyik pillanatról a másikra szerelembeestek és ez a férfi fittyet hányva a világra boldogan, beszélgetve sétálgatszerelmével, miközben az őt körülvevők a magában beszélő srácot bolondnaknézik.

Paul, a legjobbbarát eleinte még ésszerűen viselkedve fogadta barátja hirtelen jöttőrültségét, de nagyon hamar ráhagyta a dolgot és hiába tartotta betegnek, mégisletudta annyival, hogy majd rendbe jön egyszer. Továbbá mi sem természetesebbszámára, ha Arthur arra kéri, hogy „kölcsönvett” mentőautón lopjanak el egykómában lévő női testet, gondolkodás nélkül rávágja, hogy „a barátom vagy,érted még ezt is megteszem”. Na nem, nekem ez sok.

Ahogyan az ismesébe illő, hogy a nyugdíj előtt álló rendőr ilyen nagylelkűen kezeli az ügyeta könyv végén. „Látom nem rossz ember, ezért segítek.”

Kérem, ez nekemígy, ilyen formában nem befogadható.

Úgy érzem, hogya cél egy szép szerelmi történet megírása akart lenni, viszont nagyon kevésoldalszámba akarta az író belezsúfolni, ahogy szerelembe estek, ahogyan Arthurküzd a lány életéért. Viszont ezek mellett még jelentőséget kaptak Arthurvisszaemlékezései, az utolsó napok, amiket az édesanyjával töltött és tőlekapott életbölcsességek. Majd még belekever némi rendőri nyomozást is, egykedves és jó szimatú idősödő nyomozóval.
Így a szerelem bontakozása szerintem kevésbé látható, érezhető, egyes részeknél nem értettem miért kapnak ekkora jelentőséget, terjedelmet. Az édesanyja szavai, tanításai közelebb visznek Arthurhoz és megértjük mitől lett ilyen jó ember, de nekem soknak tűntek. Nem éreztem akönyvben az átmenetet, hogy fokozatosan haladnánk valami felé, inkább minthaidőről időre egyszer csak elkiáltották volna magukat, hogy „ennyi… hatalmas vágás... vegyünk egy teljesen új jelenetet”.

Rendkívül rövid, mégsem érzem túl olvasmányosnak, nem ragasztott a történet akönyvhöz, sőt kifejezetten néhány oldal után vártam már mikor tehetem le, denevetségesnek éreztem, hogy ilyen kevés oldalszámot olyan sokáig húzzak-halasszak. Neméreztem át a romantikát, csak, hogy nagyon az akar lenne. Felvetett számos szépgondolatot, de nem késztetett arra, hogy másodperceknél többet foglalkozzakvelük, követtem a sorokat, de sokszor nem is fogtam fel teljesen a mondandót,mert csak az járt a fejemben, hogy érjek már a napi adag végére.

Nem vártam valami nagy remekművet, de ennél jelentősen jobban. Csalódás.

2 pont

Karen Rose - Halj meg értem

2012-01-23T15:05:00.000+01:00

Daniel Vartanian trilógia 1.

Miután elkezdtemrendszeresen olvasni, egy picit megrekedtem a már jól bevált műfajoknál ésnemigen nyitottam újak felé, de mindig is reméltem, hogy a krimi izgalma is megtudja dobogtatni a szívemet. Első szárnypróbálgatásaim Agatha Christie-hezfűződtek. A Tíz kicsi néger természetesen le is vett a lábamról, viszont továbbikét AC könyv olvasása után rá kellett jönnöm, hogy nem ő az én írom, nem az őstílusa lesz az, ami megkedvelteti velem a krimit. Nekem ő túl lassú, túl sokalapozással készíti elő a könyveit, amiből én azt a néhány sornyi, esetlegoldalnyi levezetést tudom élvezni igazán, amikor minden kiderül. Szóval úgyéreztem, hogy az ő művei túl kevesek nekem. Fórumon azonban egyre többetolvashattam Karen Rose nevét, és csak áradoztak az akkoriban megjelentkönyveiről. Be kell vallanom először a terjedelme tartott vissza, hogybelekezdjek, de addig-addig került állandóan a szemem elé, hogy nem bírtamellenállni. Mit ne mondjak két nap alatt felfaltam a több mint 800 oldalt ésrepestem a boldogságtól, hogy már kaphatok a folytatás után is. Azután perszebeállt a huzavona a további kötetek megjelenéséről, ami szerintem máig tart, demégis úgy tűnik, hogy Karen Rose kiharcolja magának a megjelenéseket, mégfoggal-körömmel is.

A fagyosPhiladelphiában, január elején egy holttestre bukkannak a fagyott talajban.Ekkor még nem sejtik, hogy több is akad a föld mélyén, mégpedig egy négyszernégyes sírmátrixban elhelyezve. A nyomozást Vito Ciccotelli vezeti, aki egyarcheológus professzor, Sophie Johannsen segítségével próbálja felgöngyölíteniaz ügyet, hiszen azzal kell szembesülniük, hogy az áldozatok történelmi kínzásáltal lelték halálukat, a legkegyetlenebb eszközök által. A gyilkos pedigannyira magabiztos, hogy nem is merül fel benne, hogy már a nyomában járnak,pedig egyre közelebb kerülnek hozzá. Ő csak játssza tovább a játékait,tervezgeti a végső felvonást, amellyel igazi művésszé válik és kiléphet anagyközönség elé. De tervébe belerondít a véletlen, Vito, Sophie és a teljesrendőri egység. Néhány idegenről nem is beszélve.

Nem titok, hogyKaren Rose romantikus krimiket ír, amelyben tehát fellelhető egy szerelmi szális. Viszont szerintem fontos kihangsúlyozni, hogy nem egy romantikus történettárul elénk, amelyben kap egy kis szerepet egy gyilkossági nyomozás is. Inkább a rendőrségisztorit színesíti, fűszerezi a női lelkeknek jóleső romantika. Számomra ez aromantika párosulva egy izgalmas, tényleges rendőrségi nyomozással, és egykegyetlen gyilkossal a tökéletes recept egy krimihez.

A történetrőlvétek beszélni, hiszen krimit olvasni jó, mert „poén” lelövése nélkül nemmesélhető. Inkább azt hangsúlyoznám ki, hogy a néhány más szerző által írt - általam is olvasott - krimikkel ellentétben azt tapasztaltam, hogy itt annyira folyamatos volt azinformációáramlás, hogy egy percig sem unatkoztam. Nem kellett várnom a könyvvégéig, hogy minden egyszerre zúduljon rám, amikor a rendőrség végre rátalál ahelyes útra. Nem, itt szinte mindig akad egy-egy apró morzsa, ami mindig vitteelőre az eseményeket, és fokozatosan bukkantunk a gyilkos nyomára. Olvastamolyan „vádakat”, hogy túl sok volt a véletlen, amely alakította az eseményeket.Erről nekem csak az a véleményem, ha nincsenek azok a véletlenek, akkor avégéig sehova sem haladunk, csak köröztünk volna a sok félrevezető úton.Ezt én kifejezetten nem szeretem.

A gyilkos és agyilkosságok a kegyetlenség magasfokát képviselik. Az inkvizíciós kínzások mármagukban hordozzák a különös kegyetlenséget, csak magunk elé kell képzelni egykínpadot, vagy egy inkvizíciós széket. A képet még színesíti egy kiskizsigerelés, egyszerű golyó általi halál is, de nem akarok mindent elárulni.Ezeket a tetteket úgy viszi véghez a gyilkosunk, hogy közben egy őrült zseninektűnik, aki művészetét akarja tökélyre vinni, miközben személyes bosszút is áll.Ebben a kötetben meglátjuk a művészi oldalát, akinek célja is van azöldökléssel, el akar valamit érni, be akar bizonyítani dolgokat. Viszont atörténete nem fejeződik be az utolsó oldallal. Ez a kötet egy trilógia elsőrésze, ami elkezdi – spoiler nélkül talán mondható – kisebb szereplőgárda igazitörténetét, ahol az olvasó elől még számos titok rejtve marad és a későbbiekbentekinthetünk vissza a múltba, hogy a harmadik kötetre összeálljon az egészsztori. Mindezt úgy, hogy a három történet nyomozási része számos pontonkeresztezi egymás, közös szálak fonják körbe, még ha úgy is tűnik elsőre, hogyteljesen más történetbe, nyomozásba kezdünk bele. Szóval számos héjat tudunkmég lehántani, míg elérünk a magig, de ezzel már előre is szaladtam.

Az eddigi összesRose által kreált – és természetesen számomra már ismert - gyilkos közül ez az„Inkvizítor” áll a kedvencek között, mivel ő tudta leginkább megfűszerezni atörténetét. Tetszett a brutalitása, az, mennyire pontos és precíz akart lenni,az, ahogy a különböző személyazonosságait magára tudta ölteni. Szóval nemmondható egy átlagos őrültnek.

Nekem valahogyez a könyv lett a legjobb, az eddig megjelent Rose könyvek közül. Előszöris azt érzem, hogy a fagyos téli időszakkal egy plusz hangulatot adott,fűszerként megkapta a történelmi kínzásokat, a legérdekesebb gyilkost és hiábaszeretem az összes későbbi szereplőt, mert igenis én mindenkit megszerettem,akiről eddig olvastam, mégis Sophie és Vito áll hozzám a legközelebb. Bár nemfeltételen tudnám megmagyarázni miért, mi az a plusz, amit tőlük kaptam.

Nem most olvastam a könyvet, sőt nem is csak egyszer, viszont csak most érett meg bennem ez a poszt, és igyekszem majd a többi könyvéről is írni, addig is türelmetlenül várom az új megjelenését. Vétek elkezdenem szidni az Ulpiust, hogy miért kell össze vissza kiadni a köteteket - és most nem a trilógiára gondolok -, így inkább csak felhívom a figyelmet, hogy bizony érdemes az olvasónak követni az eredeti kiadás sorrendjét, hiszen egy-egy könyv poéngyilkos lehet az előzőekre nézve, és ezt az kedves kiadó nem nagyon vette figyelembe.

Ettől függetlenül számomra Karen Rose a legjobb. Nagy-nagy kedvenc.

5 pont

A további kötetekről, sorrendről tovább

Brent Weeks - Túl az árnyakon

2012-01-19T17:40:00.000+01:00

Éjangyal trilógia 3.

Előző részre spoileres!

Január első kilenc napját Brent Weeksképzeletbeli hősei között, Midcyru vidékeit járva töltöttem, leginkább Kylar,Logan, Vi, Elene, Durzo Blint, és Dorian társaságában. A trilógia első oldalátólaz ezerkilencszázhetvennegyedikig velük éltem át a lelki és fizikai csatákat,küzdelmet a jóért, békéért, barátságért. Dagonyáztak a mocsokban, loptak, csaltak, hazudtak, de mindenki a végsőkig kitartott, meghozta a maga áldozatát,levedlette büszkeségét és ebben az igazságtalan, kegyetlen világban a harc a szemünk láttáravéget ért.

A trilógia befejező része, attól apillanattól folytatódik, hogy a Napkirály meghalt, Logant ünneplik, a ferali elmenekült,a nép győzelmi mámorban ég. Logannek azonban rögtön döntenie kell, csak egykézmozdulat és övé a trón, a hatalom. Azonban Logant már jól ismerjük és túlbecsületes, hogy esküjét megszegje, viszont azt is tudhatjuk, hogy barátai nemmindig ennyire nemeslelkűek, így a könyv jelentős része azzal telik, hogy aztvárjuk, hogy a koronázáskor kinek a fejére is kerül az a bizonyos korona, kimondhatja magát Cenaria uralkodójának.
Persze nem ez az egy szál köti le afigyelmünket, hiszen itt már szinte mindenki külön utakon jár. Vi, Uly, Elene a Rendben. Solon útban aSethi Császárságba, Dorian Khalidorban. Új szereplőként Lantano Garuwashi, ceruaiharcos, ellenségből lett barát Cenaria földjén.

Logan megy, ahova a trónfosztó királynő,Terah küldi, Kylar pedig, mint igazságosztó magasabb fokozatra kapcsol, ott jelenik meg, ahol szükség van rá, mindenhol ott van és sehol se. Egy idő után megmutatja magát Durzo Blintis, majd hirtelen már az összes szereplő összegyűlik és a Fekete Sírhalom ad helyetegy nagy epikus csatának, ahol jóformán a világsorsa a tét. Nem egyénekért kell harcba kelni, hanem hogy egyáltalán legyenjövő.

A múlt is megelevenedik előttünk, hiszen számos legendát, történetet hallunk, azeddigieket egészítjük ki újabb részletekkel, sőt mi több, legendák élednekújjá, válnak valósággá.

Az olvasónak igyekezni kell, hogy mindentfejben tudjon tartani és ki tudja rakni a puzzle darabkáit, hiszen azeddigiekhez képest is sokkal több szálon fut a cselekmény, néhány szereplő azeddigieknél is több szerephez jut. Doriannek, Solonnak, Feirnek megvan a magaküldetése, sorsa, ami most előtérbe kerül. Az eddigiekben szinte csakemlegetett Rend, a női mágusok szövetsége életébe is nagyobb betekintésttehetünk. Ezekből pedig az következik, hogy másoknak jobban a háttérbe kellszorulniuk, és az olvasó, legalábbis én nem minden személy körüli eseményeketolvastam ugyanolyan szívesen. Én bizony hiányoltam nagyon is Logant, úgy éreztemelhanyagolták szegényt, ezzel szemben Doriannel sokkal többet foglalkoztunk,mint szerettem volna. Nem egy rész volt, mikor már türelmetlenül vártam ahelyszínváltásokat, pedig a történet kellően izgalmas és érdekes voltmindenhol.

Gondolom sokak örültek, hogy Durzo Blintkapott egy újabb esélyt, egy utolsó életet. Azt kell mondjam, hogy Durzomorcosan, megkeseredetten is hatalmas karakter volt, na de itt egy szintefelszabadult, bőbeszédű, humoros karakterré vált, mintha valaki levette volna aválláról a terhet és most nem tudna megülni csöndben a fenekén, hanem direkthúzza, ugratja egykori tanítványát. Amikor kinyitja a száját, szinte biztos,hogy mesél egy történetet a régmúltból, felelevenít egy-egy legendát, amikközelebb viszik Kylart a céljához. Azt kell mondjam, hogy ezen a Durzo Blintennevettem a legnagyobbakat és még most is le esett az állam, hogy halandóvá válása után még nem egy trükk van a tarsolyában, amit nem mutatott meg eddig sem Kylarnek, sem nekünk.

Kylar a fekete ka'karival és Megtorlóval akezében teljesen felvette az éjangyal szerepét, egy igazságosztóét, aki haláltosztogat, miközben Elene után vágyódik, de barátját sem tudja cserbenhagyni.Megtudja mi a halhatatlansága ára, azaz mivel fizeti meg az újabb életeit, ésmost kell a legnagyobb árat elszenvednie és a sors szemben csak időhúzás van, menekvés nincs.

Szerintem igen furcsa kis hármas alakult kiVi, Kylar és Elene között. A fiút Vi-hez a fülbevaló általi kapocs és a testi vágy fűzi, tovább az, hogy egy mestergyilkos tanítványaként cseperedtek fel, hogy maguk is azokká váljanak, így pedig sok helyzetben szavak nélkül is megértik egymást. Elene-hez pedig a régóta tartó igazszerelem, amelynek a testiség hiánya sem szabhat gátat. Ezt a problémát Weeks igenérdekesen oldotta meg, nem hazudtolta meg magát az író és valakinek itt is igenszenvednie kellett. Elene-t igazából már a második kötetben kezdtem nem igazánkedvelni, nem értettem a lányt, és ez itt sem változott, nekem már néha kicsit álszent volt.

Egyszerre éreztem csodálatra méltónak és rendkívül idegtépőnek, amikor egyesek annyira hűek akarnak maradni elveikhez, hogy még fájdalommal a szívükben is képesek voltak az általuk gondolt igazság mellé állni és hatalmas áldozatokat hozni. Öröm volt látni, hogy aki barát volt, minden körülmények között az is maradt. Háborúban mutatkozik meg igazán mi az igazi, hű barátság.

Sokkal súlyosabb kötet, mint az első kettővolt, azok csak előkészítették nekünk a nagy finálét, ahol hirtelen minden anagyunkba szakadt és kapkodhattuk a fejünket ide-oda.

Az áldozatokat én nem emberi életekbenmérem, hanem abban, hogy a végén mekkora árnyék vetült a boldogságukra,mennyire kellett túllépni a büszkeségükön, mert itt úgy érzem felhőtlenboldogság nincs. Be kell látnom, bármennyire is vágyik a szívem a napsugárban fürdő boldogságra, lehet nem éreztem volna ennyire fantasztikusnak, ha nincs ennyi igazságtalanság, nincs ennyi meghozott áldozat és a végén néhány szomorú mosoly.

Az Éjangyal trilógia mondható az első igazidark fantasy sorozatomnak, amibe az első percektől kezdve szerelmes lettem. Nemkellett sok idő, hogy a szívembe zárjam a legtöbb szereplőt, akiket a jövőbensem tudok majd feledni, hisz ők voltak nekem az elsők, és nem mellesleg BrentWeeks remekül megformálta és felejthetetlenné tette őket. Számomramindenképp.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképzőkiadónak!

5pont

A sorozat további kötetei:
1. Az árnyak útján tovább
2. Az árnyékvilág peremén tovább

Becca Fitzpatrick - Crescendo

2012-01-18T00:03:00.000+01:00

Hush, Hush 2.

Van néhánysorozat, ami rendkívül látványosan megosztja az olvasókat, na jó igazábólminden könyvről elmondható ez, de most hadd hozakodjak elő konkrét példákkal,és maradjunk az ifjúsági, young adult könyvek között. Úgy érzem, hogy azÉjszaka háza, Evernight, The Dark Divine sorozatokra sokan előszeretetteldobálnak kígyót-békát. Azért hoztam fel pont ezeket, mert én az ellentétestáborba tartozom és örömmel olvasom az újabbnál újabb köteteket. Sokszoregyszerűen nem tudom felfogni, hogy azok a bizonyos ellendrukkerek miértakadnak fenn apróságokon, miért gondolják, hogy minden második mondat arra érdemes,hogy élcelődjenek rajta. Én is látom a könyvek hibáit, én is azokat a sorokatolvasom, viszont én játszi könnyedséggel siklok át a gyerekes, akárlogikátlan dolgokon és a könyv letétele után, mintha ezekről megfeledkeznék, éscsak azt marad meg bennem, hogy bár nem rendkívül kiemelkedő, nem hibátlankönyvek, mégis néhány órányi szórakozásnak tökéletesen megfeleltek.

És most, én, anagy könyvbarát, aki gyengébb kötetekkel szemben is megőrzöm a nagylelkűségem,az agyam eldobom a gyönyörű borítójú Crescendo című iromány miatt, beállokaz élcelődök közé és remélhetőleg kulturált formában, másokhoz képest gondolomszerényen, de igyekszem szidni ezt a művet, mert bizony most teljesen értetlenvagyok, hogy ugyan mit lehetetett ezen a könyvön szeretni, mert bizony a molytársaság jelen pillanatban azt bizonyítja, hogy nem egy magyar rajongóvalbüszkélkedhet Becca Fitzpatrick sorozata.

Összességébenerről a sorozatról is elmondható, hogy elég vegyes fogadtatást kapott, hiszenvoltak hangos szidalmazók és még hangosabb rajongók, mondjuk azt, hogy én acsendesen elvan vele kategóriába estem. Nem mondom, hogy nagy rajongója lettemaz első résznek, hiszen a Csitt, csitt nem ragadott magával, de egy délutániszórakozásban részesített. Nem ájultam el, nem lettem Folt fanatikus, végigszidtam szegény Vee-t, mint a legidegesítőbb szereplőt, de a bukott ésőrangyalokkal megspékelt tiniszerelmes történet összességében elnyerte atetszésem. A folytatás azonban épp az ellenkezdő hatást váltotta ki.

Elsősorban ez atörténet nekem fantasy és másodsorban romantikus, tehát azt várom, vagy vártamtőle, hogy az angyalos történetet fűszerezzük fiatalkori szerelemmel, az ilyenkönyvekben általában az első és utolsó nagy szerelemmel. Ehelyett azonban úgyérzem, hogy az írónő leegyszerűsítette a történetet egy picsogó, a szerelemtőlelvakult hisztigép siránkozásaira, és mikor úgy gondolta, hogy ideje lenne már elterelnivalamivel a hősnőnk figyelmét, akkor adagolt a történethez némi angyalibeütést.

Tehát mondjuk úgy, hogy a könyv 15%-a tekinthető nem átlagos tinikönyvnek, amiben Nora arra keresi a választ, hogy mi történtaz édesapjával halálának estéjén és ki húzta meg azt a bizonyos ravaszt. Azorránál fogva vezetik a lányt, de az emlékek nem hazudnak, és azt kell mondjam,hogy ezek a bizonyos emlékek, álmok a könyv legjobb jelenetei. Ha Fitzpatricktöbb oldalszámot fordított volna az érdemi részek megírására, még élveztemvolna is az olvasást. De nem tette, így maradt nekünk nagyjából még további háromszáz oldal,ahol én a fejem fogtam kínomban, gondolatban Norácskánk buksiját vertem volna afalba, mert egyszerűen úgy éreztem elviselhetetlen a lány.

Az elátkozottszerelemesek, tehát Nora és Folt kapcsolata hullámvölgybe került, bizony azálompár különválni kényszerül, mi mást tehetnének, ha a figyelő arkangyalok aPokollal fenyegetőznek, és Folt megmentése érdekében Nora igyekszik felnőttmódjára viselkedni, csak kár, hogy a következő pillanatban gyerekesebb már nemis lehetne.

A gyors szakítássem mentett meg minket attól, hogy a kezdetek kezdetén – tehát a könyv első jónéhányoldalán - a kanos tinik epizódjait olvassuk, hiszen gyermekeink égnek a vágytólés nem tudnak ellenállni egymásnak. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az írónő iskötelező elemnek tekintette, hogy igyekezzen - ha szexet nem is -, de erőteljes nyalakodást vinni a könyvbe, amivel nálam azt a hatást érte el, hogy még jobban eszembe juttatta, milyengyerekek a főszereplőink, és erőltetettnek éreztem, hogy mindenáron felnőtt párként akarnak viselkedni.

Vegyük előszörNorát.

Így utólag márvicces, de akkor csak szenvedésnek éreztem, mikor ilyen gondolatotokelőkerültek.

„Az elmúltnéhány hónapban megváltoztam. Már nem voltam az a naiv, meggondolatlan lány,mint egykor..” – Oh, dehogynem, talán még jobban, mint eddig.

„Sürgetőkényszert éreztem, hogy visszaforduljak, és közöljem vele: nem vagyok védtelen,nem vagyok aprócska paraszt a nagy, csúnya, világnak nevezett sakktáblán. Ésvak sem vagyok.” – Kedvesem, rajtad van a szerelemmel átitatott rózsaszínszemüveged, amire még raktál plusz szűrőt is, hogy még kevesebbet láss. Emiattfutottál ám néhány felesleges kört.

„Tudom, mitcsinálok!” – Dehogy tudod, meggondolatlanul jár a szád és a lábad is, csupaolyan helyre ahova nem kellene.

Nem kérdőjelezemmeg, hogy egy tizenhat éves lány, szerelemtől elvakulva, az első szakításáttúlélve így viselkedne, de nem értem, hogy miért kell nekem erről háromszázoldalon keresztül olvasnom, végigasszisztálva az összes tipikus viselkedést,ami az idegeimen táncol.

Norára nem aztmondanám feltétlen, hogy buta, inkább tipikus kamasz, aki még nagyon gyerek. Ebbőlkövetkezően Nora gondolatai szinte állandó jelleggel Folt körül forogtak. Foltígy… Folt úgy… majd megmutatom Foltnak… tudom mit csinál Folt… tudom mi vanköztük… elmegyek, de legbelül tudom, hogy csak azért, mert látni akarom Foltot…nem is szeretett… nem hiszem el, hogy ezt tette… és ez így megy tovább avégtelenségig. Nora világának közepe Folt, miközben ő könyvben szinte alig van jelen.

Számomraidegesítő, de legfőképp nevetséges volt olvasni, ahogy Scott - egy új szereplő,egy titokzatos rosszfiús aurával körbevett srác – felbukkanása után Nora úgyérzi, hogy kedvet kapott belekóstolni a rosszkislány szerepbe. Adja a lazacsajt, miközben egy hatalmas bűntudatos nyuszika, aki elég rosszul hazudik ésmár abban a pillanatban, hogy rábólint a dolgokra, hogy „ááá persze benne van,neki ez semmi”, már azon gondolkodik, hogy is fog ez alól is kibújni.

Megpillanthatjuka csitrik padlón fetrengős, hajtépős mutatványát is, amiben Nora nem meglepőmódon alulmarad. Azt ahogyan gyötrődik Marcie, az ősellenség, minden beszólásán és hogyan hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle.

Na jó nem akarokminden mondatot, tettet felhozni, de azt azért mégse bírom ki, hogy ne adjak egyjó tanácsot Norának. Édes lányom, ha már eltulajdonítasz valamit, nézz már bele,olvasd el; ásd el mélyen azt a fenenagy bűntudatod és tanulj meg hazudni. Ígynem leszel – legalábbis az én szemembe – teljesen nevetséges.

Van nekünk egyFoltunk, aki néha-néha elő is bukkan. Őszintén nekem aztán nem hiányzott, ha nemvolt jelen, olvastam a nevét így is elégszer. Az első kötet óta a helyzet nemsokat változott, igyekszik az írónő, hogy ne tudjuk a jó kategóriába besorolni.Nem igazán értem mit eszik rajta Nora, vagy a nagy rajongók. Én aztán nemszeretnék bele, sőt azt se látom, hogy ők igazán szerelmesek lennének,legalábbis nem az örök szerelemmel. Nekem kicsit flegma, erőltetettem darkosszereplő.

Scottal semmibajom, azt hozta, amit vártam tőle. Marcie egyértelműen „a ribi” kategória, ígyis viseltetek iránta, de azért elmondhatom, hogy volt, akit szerettem ám.Mégpedig Vee-t. Én sem hittem el, hogy ez lehetséges, de komolyan ha a csaj ottvolt, mindjárt jobban éreztem magam. Most is be nem állt a szája, de azt vettemészre, hogy egész pofás ki dumái vannak, neki legalább van stílusa, adhatnaórákat Norának.

Történetről nemsokat írtam, ez nagyjából tükrözi is, hogy milyen sok jelentős dolog történt azangyal fronton. A végére persze vittünk izgalmat is az oldalakba, és kétúgymond poént tartogatott. Az egyik szerintem teljesen lelőhető már jóvalelőtte is, a másik meglepett és utólag gondolkodtam, hogy egy bizonyosjelenetnél illett volna bevillannia valaminek, de nem villant, így az utolsóoldal tartogatott nekem is meglepetést, és függővéggel otthagytak a jelenetközepén. Most nem mondom, hogy ide nekem a Silence-t, megvárom, míg leülepszikaz élmény és majd egyszer eldöntöm, hogy kell-e nekem a folytatás.

Igazából úgyérzem, maga az angyalos történetet megérné folytatni, de még egy ilyen Norahisztit, nevetséges, gyerekes viselkedést nem szeretnék viszontlátni.

Szomorú vagyok,hogy azt kell éreznem, hogy az írónő a fantasy történetét szinte lecsupaszítottarivalizáló bakfisok ballépéseire és minimális érdemi történést csempészett asorok közé. Lehet, hogy a koromból adódik, hogy már nem vagyok vevő ennyi tinimizériakupacra, sőt az is lehet, hogy az általam kedvelt sorozatokban is bőven van ugyanennyi, de ez most nem esett jól.

Akönyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

2 pont

U.I.:Visszavonom, hű voltam magamhoz és nem szidtam úgy, ahogy olvasás közbengondoltam. Mit tegyek, gyenge vagyok én ebben.

Polly Shulman - Rajongás

2012-01-15T00:45:00.001+01:00

Igyekszem nemelfelejteni azokat a könyveket, amiket a nagy megjelenési hullámok idején –főleg a Könyvmolyképző esetében - várólistára tettem, de hónapokra, sőt évekrekiestek a látószögemből. Úgy érzem szinte lehetetlen lépést tartani az frissmegjelenésekkel, a legújabb könyvek sokaságával, amelyek valamilyen mértékbenfelkeltik az érdeklődésem. Pedig mindenhol azt mondják, hogy a kiadókat issújtja a válság, egy kevesebb az új cím, egyre kevesebb könyv fogy. Ilyenkorkérdezem én, hogy ugyan mi lenne velem, ha szárnyalna a piac?

A Rajongás egyolyan könyv, aminek olvasásáért nem éltem-haltam, volt türelmem kivárni, amikora könyv majd valahogy az ölembe pottyan, a legjobb hely erre pedig a könyvtár.Ott volt, megláttam, leemeltem.

„Kevés olyandolog van, ami jobban megviselhet egy értelmes embert, mint ha szeretetből ésmegszokásból ragaszkodik egy Rajongóhoz.” Julie mindezt keserű tapasztalatbóltudja. Legjobb barátnője, Ashleigh, vadul csapong egyik mániától a másikig, ésőt is belerángatja őrült terveibe. Ashleigh legújabb szeszélye egyben Juliesaját szenvedélye is: Jane Austen nagyszerű szerelmi regénye, a Büszkeség ésbalítélet. Julie azon kapja magát, hogy múlt századi divat szerint felöltözveés erősen vonakodva besurran Ashleigh-vel egy fiúiskola báljára, abban areményben, hogy ott hősökre lelnek. Sajnos, mindketten ugyanabba afiatalemberbe szeretnek bele, a jóképű és lovagias Grandison Parrba. VajonJulie-nak választania kell a barátnője iránti hűség és a szerelem között? Vagytalán Ashleigh zavarbaejtő bohóckodása végképp elüldözi a fiút, mielőtt Julielehetőséget kapna?

Olvasgatvaszámos rövid értékelést, néhány blogbejegyzést újra és újra azzal a szöveggeltaláltam szembe magam, hogy „kinőttem már ebből”. Ezek után ugyan mivel iskezdhetném én is? Szóval inkább nem ismételnék másokat.

Tegyük fel, hogylegyintek egyet és megfeledkezem, hogy már a huszonhármat taposom, visszautazomúgy jó nyolc-tíz évet és akkori énemmel dicsérem ezt az aranyos történet,könnyed ifjonti romantikát. Bájos, ártatlan, kamaszkori félreértésekben gazdagkedves kis történetet. Első szerelem, első csók, verseket író mesebelihercegek, hű barátság, önként vállalt iskolai színdarab, ártatlanul,gyermetegen.

Csakhogy néhánytényre nem tudok legyinteni.

Először is, -vagy én voltam rendkívül figyelmetlen, vagy az írónő nem tért ki rá, de –rendkívül zavart, hogy egyszerűen nem tudtam korban elhelyezni a fiatalokat. Néhaúgy sugallták, hogy már javában a középiskolában járunk, sőt szóba került afőiskola is, és én mégis ha tippelnemkellett volna azt mondtam volna, hogy bizony ők még 13-14 éves suhancok. Na dea könyv harmada felé bekövetkezett Julie 16. születésnapja és tudomásulvettem, hogy ha viselkedésben nem is, de korban már a tizenhatot tapossák.

Julie mégegészen értelmes lány volt, kedves, szerethető karakter, csupán rendkívülpasszív, rendkívül bizonytalan, túl jó akar lenni. Tűr és hallgat, alárendeli magát másoknak. Volt idő, mikor magamban dúltam-fúltam, hogy miért hallgat és csak magában siránkozik, miért nem ordít már a másik arcába.

Vele ellentétbena legjobb barátnő, Ashleigh az idegeimen táncolt. Úgy éreztem ő körülötte forogJulie világa, amit Ash kitalál, annak úgy kell lennie és minden hóbortjátkövetni kell. Be nem áll a szája, amin sokszor butaságok jönnek csak ki. Hihetetlen mennyire azt gondolja, hogy neki van igazi és ő minden tud. Néha még azt is gondoltam róla, hogy önző kis libus, hiába bizonygatja nekem Julie a hűségét, önfeláldozásait. Sokáig nem hittem el a kölcsönös igaz barátságot sem, de a végérecsak beláttam, hogy Ash nem rossz lány, csak isten ments engem egy ilyenbaráttól, rövidtávon sem bírnám elviselni.

Nehezen fogtam fel, hogy képes két lány, feltűnő báli ruhába bújva elhajtani az otthonuk elől, hogy besurranjanak egy bálba a szülők tudta nélkül, azt meg pláne nem, hogy a besurranunk részt azzal kezdik, hogy rögtön a bejárathoz sietnek és mikor közlik velük, hogy csak meghívóval, akkor Ashleigh lebiggyesztett ajakkal kuncsorog, hogy nem lehetne mégis... majd értetlenül néz, hogy most miért nem engedték be őket.
Vagy mikor - szintén Ash - szinte süketnek tettetve magát Julie tiltakozására, hajtogatja fűnek fának Julie és Ned nagy szerelmét. Na ettől másztam a könyv során leginkább falra.

Nedhez ésParrhoz hasonló fiúcskákat nemigen találni a valóságban, így teljesen meseszerűlesz a történet, de ettől lesz édes és aranyos, és még számomra is szerethető.

A címbéli rajongásról csak annyit, hogy Ash most épp Jane Austen őrült lett és igyekezett felvenni a kor beszédstílusát - ami azért bevallom engem kifejezetten szórakoztatott -, egy rövid időre az öltözködési szokásokat is, de nem nagyon láttam jelentőségét, hogy néha felbukkant a Büszkeség és balítélet, vagy Mr. Darcy, mint téma. Szerintem teljesen megállta volna a helyét a történet enélkül is.

Azt gondolom azigazi célközönség a korai tizenévesek, róluk el tudom képzelni, hogymaradéktalanul imádják a történetet. Van néhány gyermeklelkű, romantikusfelnőtt, aki könnyűszerrel elfelejti az idegesítő jelenségeket, másoknak túlártatlan és kiszámítható a történet, és talán vagyok én, aki olvasás után megszépült emlékekkeltettem le a könyvet, hogy egész aranyos volt, pedig olvasás közben fojtogattamvolna néhány szereplőt.

3,5 pont

Simone Elkeles - Tökéletes kémia

2012-01-13T15:41:00.000+01:00

A karácsonyelőtt megjelenő könyvmolyképzős sikerkönyvek egyike, amit a magyar olvasók többségemár türelmetlenül várt, hiszen néhány kedves angolul is olvasó bloggerletesztelt nekünk és elsöprő sikerű könyvként, mi több, sorozatként mutatottbe. Ezt a kialakult véleményt a megjelenés után sem igen cáfolta senki, így énis kíváncsian vettem kezembe a könyvet, hiszen el sem tudtam képzelni mitőllehet ennyire különleges, mi ez a nagy rajongás körülötte. A fülszöveg alapjánnem mondanám kiemelkedő történetnek, sőt gyorsan kialakultak bennem egyviszonylag sablonos történet képei, amelyet már az első oldalaktól elkezdettmegcáfolni az írónő.

Egy chicagóikülváros középiskolájában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerületészaki és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Ígyamikor a hajrálányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egyhelyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredményborítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyikesem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajonsikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét amásik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Brittany Elliskarakteréről a fülszöveg alapján az amerikai filmek tipikus pompomcicája jutotteszembe, akinek egyetlen „jó tulajdonsága” a cicababás külseje, belül pedigveleéjig rosszindulatú, áskálódó szuka, aki sárba tiporja a gyengébbet, átgázolbárkin a céljai érdekében. Gondoltam magamban, hogy a váratlan szerelem, egynem megfelelő sráccal a helyes útra pofozza a lány romlott oldalát és ez a „terelgetés”eltart a könyv végéig.

Azonban a miBrittanyn egy rendkívül szimpatikus lány, az első pillanattól szerethetőkarakter. Csupán azon tipikus buta tulajdonságot hordozza magában, hogy megakar felelni a látszatnak, amit az évek alatt kialakított maga körül. Mindennap magára ölti egy olyan lány maszkját, aki sosem volt a lelke mélyén. Egyolyan lányét, aki népszerű, sikeres, felhőtlenül boldog és élete párja afocicsapat kapitánya. Hála égnek azonban ez az álca nem tartalmazza, hogy végigkelljen néznie az olvasónak egy lány kegyetlenkedéseit, lenéző viselkedését,csupán azt ahogyan téves következtetések és pletykák alapján alakít képet egymexikói srácról.

Ha márBrittanyről volt egy téves képem, ugyan miért ne alakulhatott volna ki hasonlóAlexszel kapcsolatban is. Míg a fülszövegbéli „hajrálány” szó hallatán eltúlzóképet alkottam, addig a „helyi bűnbanda tagját” lebecsültem. Elsőnek a fejembenaz Őrült és gyönyörű c. film Carlos Nunez-e villant fel. Egy kitörni vágyó, arossz környék és társaság ellenére mégis egy jólelkű, erős akarattal küzdőfiatal srác jutott eszembe. Az igazság pedig az, hogy nem is tévedtem nagyot,hiszen Alexben több jóság és ész van, mint elsőre bárki gondolná, viszont nemgondoltam volna, hogy ilyen mélyen benne van a bűnözés bugyraiban és annakellenére, hogy nem élvezetből teszi, csupán a túlélés és a családja védelmében,mégsem tűnik idegennek tőle ez a szerep, ez az agresszív viselkedés. Nem hittemvolna, hogy Alex agya majd ilyen nyíltan és sokszor fog a szex körül forogni,így én nyugodt szívvel javítanám azt a tizennégy éves kortól ajánlottattizenhatra. Bár félreértés ne essék, nem egy korhatáros könyv, hiszen mégiscsak ifjúsági.

Rendkívül szép,ahogy megnyílnak egymásnak és betekintést engednek az igazi életük egy-egyrészletébe, levetik az álarcokat és a lelkük mélyén rejtőző Brittany és Alex afelszínre kerül. Azonban a szerelemtől nem lesz minden szép és jó, és az írónőúgy próbál meg izgalmat vinni a történetbe, hogy felhasználja Alex bandatagbéliszerepét. Egy másik történetben, talán kritizálnám, hogy miért kellett ehhez az„eszközhöz” nyúlni, viszont ebben a könyvben teljesen odaillőnek éreztem.

Amit viszontsajnálok, hogy a fogadással kicsit lealacsonyította Alexet és a történetbe egytúl tipikus elemet vitt. Bár mit várhatunk a nagyszájú mucsó macsó fiataloktól, akikben buzog a spanyol temperamentum, a sorokat pedigcifrázzák a spanyol dumák.

Számomra a könyv sikere nem abban rejlik, hogy az írónő valami egyedit alkotott volna, mert bevallom őszintén egy tipikus amerikai gimi képe épült fel a fejemben, ahol az események az amerikai filmek képkockáival tarkítottak. Mégis úgy érzem, hogy nagyon élő karaktereket alkotott, remek stílusban megírva, mindezt úgy, hogy nem kellett semmi fantasyelemmel érdekesebbé tenni a történetét. Nem volt tele gyerekes butaságokkal,sokszor el lehetett felejteni, hogy a szereplőink még nem léptek be a húszaséveikbe. A tizennyolc éves fiataljaink gondolkodása sokkal érettebbnek tűnt. Alex már keményen dolgozik a családjáért, Brittanynek pedig ott egy ápolásraszoruló nővér. Mondhatni egyikőjük sem élheti a felhőtlen középiskolai éveket,hamar meg kellett tanulniuk küzdeni és színlelni. Megfelelően keveredett a középiskolai élet, a problémás család, abarátok, a szerelem és szenvedély.

Egy viszonylag egyszerűszerelmi történet a romantikus fiatal lányoknak (bár azért láttam, hogy azidősebb korosztály is maradéktalanul Alex rajongó lett), fűszerezve egy kis spanyol temperamentummal.

Feleslegeshalmoznom a szavakat a könyvről áradozva, megtették már mások előttem. Csak annyit mondok, hogy sok más rajongóval egyetemben már nagyon várom a folytatást.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

5 pont

Gayle Forman - Ha maradnék

2012-01-08T19:53:00.000+01:00

Mostanában egyretöbb olyan könyvet találok, régit, újat, amik ifjúsági körökben bukkannak fel,mégis sokkal több mondanivalójuk van, mint egy átlag tini könyvnek. Én szeretemaz ifjúsági regények, a tiniszerelemmel, az olykor felszínre kerülőbutuskaságukkal is, de rá kellett jönnöm, hogy ha komolyabb húrokat ismegpendít igazán felüdülés az olvasás.

Nem akarokhazudni, így kicsit bizonytalankodva írom, hogy az első ilyen gondolatébresztőifjúsági olvasmányom, John Green Alaszka nyomában c. könyve volt. Nem aratottnálam sikert, mondhatni nagy csalódás volt, nem érintet meg, viszont SarahDessen Tökéletese rögtön kedvencé vált (bár a másik könyve, a Figyelj rám, márvisszafogottabb sikereket aratott). Innentől úgy gondoltam sorra kell vennem ahasonló könyveket és a Ciceró kiadó kínálja a legfrissebb és talán a legtöbbilyen csemegét.

Képzeld el, hogymindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindigmegértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. Aváros legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogyeredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tártaelőtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogyaznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedbenelőször kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítségetremélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehetolyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél?Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

A fülszöveg úgyérzem nem nagyon hagy kétségeket az olvasóban, hogy mire is számítson, milyensorssal kell szembenézni szegény hősnőnknek, akinek élete meghatározó 24 órájátkövethetjük végig, ahol megelevenedik a múlt, ahol megismerjük a lányt, a remekszülőket, a jófej pasit, a legjobb barátnőt. Az emlékezés közben egyre inkábbmosoly terül el az arcunkon, sikerül nem egyszer felnevetni is, hisz a szülőkutánozhatatlanok, szórakoztatóak. Azonban egy-egy emlékmorzsát átélve, egy-egytörténetet megismerve a valóság kopogtat, mi több ránk ront, súlyos teherkénnehezedik Mia és a mi vállunkra, és az arcunkra fagy a mosoly, mert nemfeledhetjük, ami volt már elmúlt – bár az emléke öröké velünk marad - és most az akérdés lesz e jövő.

Bevallomőszintén a könyv rendkívül rövid, és az első fele cseppet sem nyert megmagának, nem értettem a sikere titkát, nem tudott közel férkőzni az érzékenylelkemhez. Tudomásul vettem a szomorú történteket, de nem tett rám mélybenyomást. Viszont ahogy egyre több emlék, meghatározó pillanat merült fel amúltból úgy élveztem egyre inkább a történetet és a mosolyokat mély és hosszúlélegzetek követték.

Mia nem egymegszokott hősnő a tulajdonságait tekintve, érett gondolkodású egy kissébohókás családban. Komolyzenei szeretete és tehetsége kicsit kívül helyezi acsaládi megszokottól. Pasija sem egy nagyképű szépfiú, hanem egy romantikára ishajló rockzenész, akivel szerelmük többnek érződik, mint kamaszszerelemnek,szinte már túl felnőttes.

Nem hiszem, hogymindenki teljesen azonosulni tud a lánnyal, mivel ő nemcsak nem átlag hősnő, denem is tekinthető szerintem átlagos tinédzsernek sem, viszont ez nemakadályozza meg az olvasót – kortól-nemtől függetlenül -, hogy olvasás során belegondoljona maga döntésébe.

Hiába szomorúaka történések, a könyvből mégis sokszor sugárzik melegség, határtalan szeretet,amely mosolygásra késztet és újra és újra felmelegíti a szívet, amelyet akegyetlen valóság jégé tud dermeszteni.

Gayle Formankönyve hiába ifjúsági nem azzal a céllal született, hogy csacskaságokkalszórakoztassa a fiatal olvasókat, hanem igenis komoly dolgokat dörgöl az olvasóorra alá és néhány órára fel akarja nyitni a fiatalság szemét. Azonban hiábaifjúsági bármely korosztályt gondolkodásra készteni.

4 pont

Az elmúlt év (2011)

2012-01-03T01:44:00.002+01:00

A 2011 szinte minden tekintetben gyarapodást hozott. Aktívabban blogoltam, szorgosabban gyűjtöttem a könyveket, több olvasó olvasta a bejegyzéseimet. Igaz az elolvasott könyvek száma csökkent, viszont ezt annak tudom be, hogy most nem fogyasztottam el annyi mangát, mint a tavalyi év során.

Nem mondanám, hogy bármi változás következett be az ízlésemet tekintve, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ismét tarolt a fantasy és a romantika. Pararománcok és young adult olvasmányokban dúskáltam, megismerkedtem a disztópiás regényekkel. Nem hagytam cserben sem a középkort, sem a 18. századot, de néha elhagytam őket a modern kor romantikájáért. Igyekeztem izgalmat vinni az olvasásba a krimik által, de úgy érzem, még így is mérföldes lemaradásom van. Még mindig tartom a tisztes távolságot a magyar szerzőktől, ez sajnos már berögződés, amitől valahogy nem szabadulok, bár nem is tettem erőfeszítéseket.

Jó könyvmolyhoz híven rendszeres gyakorisággal nyomkodtam a „Kosárba” gombokat, de szigorúan csak akciók keretén belül.

Számos könyv „előtesztelésre” a könyvtárból került hozzám. Legtöbb alkalommal helyesen simiztem a buksimat, hogy milyen jól tettem, hiszen csak elenyésző számú könyv jutott túl a rostán és emelkedett a „mindenképpen kell itthonra is” kategóriába.

Kevesebb elektronikus könyvet olvastam, mint tavaly, így remélem a szemem világát is jobban óvtam. Ehhez azért kellettek a könyvtári könyvek és a recenziós példányok is.

Év első könyve:

Brent Weeks – Az árnyak útján

Év utolsó könyve:

Maggie Stiefvater – Forever

Befejezetett sorozatok

Suzanne Collins – Éhezők viadala
Richelle Mead – Vámpírakadémia
Maggie Stiefvater – Mercy Falls farkasai
Julia Quinn – Bridgerton család
Nora Roberts – Menyasszonyok

2011 számokban

167 elolvasott könyv (ne felejtsük el, hogy mangát pillanatok alatt elolvas az ember)
42 ebből újraolvasás
29 könyvtári könyv
19 e-book

109 könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram
62 könyv ára a saját pénztárcámból vándorolt ki
47 könyv ajándék, recenziós példány, nyeremény vagy csere
16 könyv még olvasatlan a 109-ből

131 bejegyzés született a blogon
75 a rendszeres olvasók száma

18 új sorozatba kezdtem bele
40 új íróval ismerkedtem meg

Írók, akik gyorsan belopták magukat a szívembe:

Dark fantasy kategóriában hálás köszönetem a Könyvmolyképző kiadónak, hogy elhozta számomra Brent Weeks Éjangyal trilógiáját. Urban fantasyval az Agave örvendeztetett meg Patricia Briggs személyében.

Új jelenkori romantikus kedvenc Robin Kaye. Ha nem is minden könyve, de Jill Mansell is megvett magának, és történelmi romantikában számomra nagyot alkotott Diana Gabaldon.

Igényes és nem hétköznapi ifjúsági irodalomban megjegyzem magamnak Simone Elkeles nevét, Sarah Dessen pedig még el is gondolkodtat.

Jodi Picoult írásai se hagytak hidegen és Jean-Christophe Grangé nagyon szépen felépített, kidolgozott krimiket tett le az asztalra.

Kedvenc maradt Julia Quinn, akivel igen sokszor találkoztam az év során, hála a Gabo kiadónak. Volt szerencsém néhány kedvencé vált Julie Garwood kötethez, amik nem meglepő módon a skót felföldre kalauzoltak. Susan Elizabeth Phillips legújabb regényei lehet, hogy nem hengereltek le, de őt akkor sem tudom nemszeretni, ami igaz még Jennifer Crusie-ra is. Sajnálom, hogy csak egy Moning kötettel gazdagodtunk, hiszen a Tündérkrónikák nagy kedvencem. Felháborít, hogy Karen Rose nem jelent meg idén, legalábbis nem mindenki számára elérhető módon. Röhejes, amit az Ulpius csinál, de már belefáradtam több szót ejteni róluk.

2011 képekben

Nehezen választanék egyetlen kedvenceket, így inkább azon igyekeztem, hogy az emlékezetes olvasásokat elevenítsem fel.

Ha legekről nem is akarok beszélni, de azért voltak NAGYON-NAGYON könyvek

Nem hagytak hidegen

Sorozatokból királyi csemegék

Kellemes csalódások

Negatív csalódások

*Kelley Armstrong 4 pont nem olyan rossz, de nagyobb durranásra számítottam.

Robin Kaye - Romeo, Romeo

2011-12-30T00:11:00.000+01:00

Domestic gods 1.

Mondok öt címet:Szerelmes levelek, Csokoládéfutam, Szólóban, Jane vékony jégen táncol és aRomeo, Romeo (aminek fogalmam sincs miért kellett a magyar címet ennyiremagyarosítani, mert bizony az igazi borítón virítanak ám azok az ékezetek). Ezekhez a könyvekhez én élménytkapcsolok, mégpedig azt, hogy félelemmel, vegyes izgalommal vettem a kezembe őket, amelyek közül valamelyik után már türelmetlenül áhítoztam,valamelyik azonban csak a puszta véletlen eredménye, a lényeg mégis az, hogykinyitva – ha az első oldalak nem is, de – rendkívül gyorsan magával ragadta romantikus lelkem a történet, aszereplők, és igen legfőképpen a férfi főhősök. Számos más hasonló történetet is imádok, de ezeknek külön hely jutott a szívemben.

Nem hibátlankönyvek, nem felettébb izgalmasak, mondhatni kiszámíthatóak, nem csöpögnek aromantikus nyáltól, mégis modernkori romantikusok, mi mások, némelyik már aborító alapján beskatulyázható és mégis imádom minden sorukat, mert nem tehetekmást. Nem tudom megmondani mi az, amitől mások nekem ezek a könyvek, milyenpluszt érzek, csak azt, hogy sose akarom letenni őket és csak csipetnyibűntudat sarkall mégis a könyv félretételére, hiszen óvni kell a szememvilágát is, ha még sok száz és ezer könyvek szeretnék olvasni.

Sajnos azömlengést, áradozást ezzel nem tudom abbahagyni, és érdemi bejegyzést semhiszen, hogy tudok produkálni, mert mindent szerettem a könyvben, még a hőseinkhibáit, butuska és kiszámítható viselkedéseit is, amiből őszintén nem egy volt.

Mondhatnám, hogyki ne szeretne egy olyan férfit, mint Nick, azaz Dominick Romeo-t, akiidegességében porszívózni kezd, mos, főz, takarít. Néhány órányi ismeretség,néhány találkozó után szinte beköltözik, hogy ápolja azt a nőt, aki pont azeddigi barátnői ellentéte és szentül hiszi, hogy ez csupán egy szabad kapcsolatkezdete. Ugyan-ugyan… arról már ne is beszéljünk, hogy drága autószerelőkéntdebütált szexi macsónk, egy gazdag milliomos, bár a könyv során szinte sosetűnt annak, hiszen két lábbal jár a földön, két kezével küzdött meg a sikerért.

Egyikpillanatról a másikra köti össze az életét egy olyan nővel, aki körül hatalmasa kupleráj, mondhatni fóbiái vannak a szekrényektől, fiókoktól és túlzottanragaszkodik a függetlenségéhez, mindazok ellenére is, hogy nem tiszavirág életűkapcsolatai voltak, hanem igenis évekig tartóak, amelyek unalmas, távolságtartóatmoszférában teltek.

Amikor pedig mármindketten ráébrednek, hogy mennyire közel kerültek egymáshoz, jöhetnek is agondok, a sok-sok buta gondolat, tett vagy épp nem tett, ahogy az szinte mindencsajos könyvben megszokható. De ugye tudjuk a vége mindig hepiend.

Amitől plusztkap a könyv, az az olasz légkör, hangyányi, de azért érezhető. Nick ésRosalie, vagy ahogy Nick hívja, Lee olasz család szülötte és Amerikába ishozták magukkal a jó olasz temperamentumot, az olasz ételek szeretetét, amik akönyv lapjait is fűszerezik. Egy kicsit sajnáltam, hogy nem kerülteklábjegyzetben fordításra az olasz kifejezések, mert így bizony néha elvesztembennük.

Semmi rosszatnem fogok a könyvről írni, pedig szidhatnám a szülőket, a főhőseink butaságait,ehelyett viszont csak vigyorgok mindenkire, mert engem a könyv megvett kilóra.Mondhatnám az írónőnek, hogy enyje-benyje a könyv végi „kalandos események”miatt, de nem teszem, mert csak arra emlékszem, hogy Nicket imádtam, olvasásközben repesett a szívem a boldogságtól és egy este alatt befaltam minden sorátés igencsak biggyesztettem az ajkam, hogy a folytatás még csak hónapok múlvaérkezik.

Csak hogy netérjünk el a megszokottól, legyen ez is sorozat, ami büszkélkedik még továbbikét szépfiúval, akik most roppant kevés ideig csillogtatták lehengerlőegyéniségüket, de bízom benne, hogy Mike, az orvos, és Rick, Rosalie bátyja ishasonlóan élvezetes történetet követelnek maguknak.

A könyv hátoldalán olvasható fülszöveg kicsit semmitmondó, amit a neten találni túl sokat is mond,magad is hamar rájössz a könyv nyitjára. A leendő olvasónak csupán azt kelltudnia, hogy ízig-végig csajos könyv, testek-lelket melengető szenvedéllyel,szerintem túlontúl hihetetlen pasival, de álmodozni róla tökéletes. A könyv nem több, mint egy biztos pont, annak aki modernkori romantikára vágyik.

5 pont

U.I.: Vessetekmeg, de nekem tetszik a borító!

Nalini Singh és a többiek - A sötétség angyalai

2011-12-27T23:08:00.000+01:00

A novellák nemállnak közel a szívemhez, nem is olvasom igazán őket, viszont ha a paranormálisromantika keretén belül kalandozunk, akkor valahogy mégsem tudok ellenállninekik. Na jó, eddig csupán három ilyen antológia került a kezeim közé. A Haláloscsókban hatalmas vonzereje volt J.R. Wardnak, A Karóban L.K. Hamiltonnak és Asötétség angyalai írói között pedig legelöl díszeleg Nalini Singh neve. Eddig kellemesen csalódtam az ilyen könyvekben, mindig tudtam kedvencet választani, és a kevésbé lehengerlő történetek is tudtak valami élvezetet nyújtani.

Hiába evezünk afantasy és a romantika területén ezekben a könyvekben, mégis mindig valami mást érzek aközéppontban, mintha másmilyen céllal írták volna őket. Míg a Halálos csókban több időt töltünk az ágyban, érzékiségtől,szenvedélytől fűtve, addig a Karóban már kalandosabb vizekre eveztünk, és az ágy egy picit háttérbe szorul. Erre a kötetre pedig valahogy csupán annyittudnék mondani, hogy az alapötletekben meglenne az izgalom lehetősége, ahogyan az erotikáé is, a szerzők azonban általában nem élnek a lehetőségekkel, hanem a szereplők beszélgetéseire helyezik a hangsúlyt, meghitten, nyugodtan, néha hangyányit csipkelődve. Lassan kerülnek közel egymáshoz a leendő párok, csiszolódnak, ismerkednek, miközben lassan zajlanak körülöttük az események.

NALINI SINGH:Angyal és farkasa

Az angyalivadászok lenyűgöző világában egy megtört vámpír a veszélyes és vonzó angyal nőudvarába kerül. Új megbízatása látszólag a pályája és élete végállomásátjelenti, de Nimra birodalmában semmi sem az, aminek tűnik. A pusztulás helyetttalán mégis a gyógyulás és a boldogság vár a vámpírra…

Hát nem Noelnevének említésére csillant fel a szemem, de bízva az írónőben, úgy éreztemrossz történet nem születhet. Ennél kellemesebben nem is csalódhattam volna, mondhatomfelülmúlta várakozásaimat, mégpedig úgy, hogy a már megismert világon ésDimitrij néhány soros telefonbeszélgetésén túl, ismerős szereplők nemtarkították az oldalakat, csupán Nimra és Noel, meg az új udvartartás tagjai.Szexi volt, Nalinisan erotikus hangulatú, de leginkább meghittnek éreztem. Akegyetlen hírnevű, de mégis jólelkű angyal és egy megtört, de erős, büszkevámpír története, számos sétával, beszélgetéssel, szócsatával, miközbenrosszakarók lesnek rájuk. Őszintén mondom, nem sok minden történt a könyvben,nem volt hihetetlenül izgalmas mégis annyira jó volt és kerek. Nekem rendkívül tetszett,de lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem.

5 pont

ILONA ANDREWS:Alfák: kezdetek

A főhősnőtelrabolják egy emberfeletti lények küzdelme által megosztott világban. Egyellenállhatatlanul veszélyes hím foglyaként két lehetőség áll előtte: vagyaláveti magát az uralmának, és bábu lesz belőle, vagy megpróbálja kezébe vennia sorsa irányítását…

Talán aleginkább sci-fi történet a novellák közül, és amiben volt egy kis akció,csata, mondhatni igazi háború is. Kicsit nehezen dolgoztam fel a dimenziók és azalternatív világok létezését, értelmét, nem különösebben vonz ez a terület, dea történet maga mégis valahogy egész jól sikerült, ennek ellenére is.

Karina ésgyermeke kerül veszélybe, mondhatjuk, alkut köt az ördöggel, na jó egydémonnal, akivel egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz. Karina egy nagyonbátor, talpraesett nő, nem riad vissza az elé kerülő akadályoktól, és különleges képességű, nem feltétlenül barátságos új lakótársaktól sem. Nagyonszimpatikus karakter.

Végig ott volt alehetősége a szexnek, az igazi egymásra találásnak, de sajnálatomra az írónőnem élt a lehetőségekkel és megmaradt a lelki egymásra találás és szerelembeesés mellett. Egyébként az egyetlen angyaloktól mentes sztori, de hogy kik isakkor a főszereplői… maradjunk inkább a különleges képességű lények megnevezésnél.

4 pont

SHARON SHINN:Éji dal

A félreesőiskola kitűnő menedék nemcsak egy múltja elől menekülő nő, de egy még nála isrejtélyesebb és meggyötörtebb angyal számára is. A sötét titkaik mindkettőjüketmegbéklyózzák, de ha legyőzik a múltat, együtt fel tudnak emelkedni, egyenesenaz ég felé.

Olyan mintha egyközépkori történetet olvastam volna, ahol az emberek az angyalokkal együtt élikéletüket. Egy eldugott iskolában kezd dolgozni egy kotnyeles, pimasz nő, akineka tilos annyit jelent, hogy már csak azért is meg kell tennie. Őszintén sokáignagyon nem volt nekem szimpatikus a főhősnőnk, nekem túl pimasz, túl szabadszellem, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Nem tetszett a személyisége. Azangyalunk pedig egy önsajnálatban fetrengő, begubózó vak férfi. A történetsorán Moriah késztetést érez, hogy Corbant kirángassa az odújából és újrarepülni és élni tanítsa, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Bár érdekesbeszélgetésekhez vezetett a kötözködő szolgáló és egy búvalbélelt angyaltalálkozása, mégis egy kicsit laposnak éreztem a történetet, valahogy nemtörtént soha semmi, beszélgettek, repültek, duzzogtak, és nagyjából ennyi.

Ez a történetáll legtávolabb tőlem a négy közül, nem különösebben érintett meg.

3,5 pont

MELJEAN BROOK:Mennybemenetel

Mikor a vámpírokeltűnnek egy közösségből, amelyet védelmez, Marc, a küzdelembe belefáradtharcos nem tudja, miféle gonosz lénnyel áll szemben, de inkább egyedül vadásznará, mint hogy segítséget fogadjon el egykori szerelmétől és őrző barátjától,Radhától. Radha azonban nem hajlandó a férfit magára hagyni, mert nemcsak aközösség megmentésében akar mellette küzdeni, hanem őt is meg akarja menteni.

Egy újabbtörténet, ahol szinte semmi sem történik, mégis tetszik, bár nem igazán tudnámmegmondani miért. Az alapsztori szerintem elég jó, én olvasnék belőle egy regényis. Néhány kiválasztott ember a haláluk után Őrzővé válhat, és mint az angyalokvigyázzák a Földet és harcolnak a démonok ellen. Marc magányosan éli életét,már vagy száznegyven éve és most felkukkan régi szerelme Radha személyében és akisvárosba befurakodott gonosz utáni nyomozás közben lehetőségük adódikmegbeszélni a régi időket, az érzéseiket. Különleges képességek, némi harcdobja fel történetet.

4 pont

Kellemesolvasmány, romantikus és többnyire szextől mentes, de intimitásban mégis gazdag(vagy mondjak inkább bensőségest?) történetek, természetfelettivel fűszerezve.Nem meglepő módon a Singh novellától voltam oda és vissza, de a többi szerző is egyedivilágot tárt elém, amit élvezni tudtam. Azért bevallom őszintén, ha megspékeltük volna a történeteket még egy kis erotikával, akkor azért még jobban tetszettek volna, de senki ne gondolja, hogy egy sztorit csak akkor tudok élvezni, ha tele van mocskos szexszel, de most azért igazán visszafogták magukat az írónőink. Ami viszont pozitívum, hogy hiába novellák, mégsem nyúlfarknyiak, hiszen mégiscsak aprócska betűkkel nyomtatott közel száz oldalas történetek.

A könyvetköszönöm az Egmont kiadónak!

Richelle Mead - Vérvonalak

2011-12-25T19:56:00.001+01:00

A magyarrajongók igen jól jártak az Agave kiadóval, hiszen szinte nem is volt okunkelkámpicsorodni A végső áldozat, azaz a Vámpírakadémia sorozat záró köteténekolvasása közben, hiszen már köztudott tényként kezeltük, hogy igen hamarkezünkbe vehetjük a spinoff sorozat első kötetét, a Vérvonalakat. Nem kellettfélnünk, hogy búcsút kell vennünk a világtól, a főszereplőktől és az utolsóoldalakat olvasva mindkét szemünk nevetett, mert Rose és Dmitrij boldogságaszinte határtalan, de a függőben lévő szereplők élete már folytatódik is, deúgy is mondhatjuk, hogy igazán most kezdődik.

Sokakat magukmögé utasítva Sydney szerves részévé válik a vámpírok világának és Jill, Adrianés Eddie társaságában, szinte új kis csapatot alakítva veszik át a főszerepet.

A történetszerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikorkegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb éslegféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírokközelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb problémamellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumiélet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír –kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, azAlkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosanijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különlegesképességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságokrejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a sajátkarrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete.

Volt bennem egykis félelem, tudva, hogy Sydney gondolatait fogom követni, hiszen elsőfelbukkanása után némi ellenszenvvel, de még épp el tudtam viselni jelenlétét,amit utána sikerült teljesen megszüntetnie A végső áldozatban, de nem tudtamelképzelni, hogy igazán le tud majd kötni ez a lány, hiszen teljes mértékbenRose ellentéte. Tűz és víz a két személyiség, Rose a tüzes, szenvedélyes nő,míg Sydney a túl józan, kicsit hűvös lány. Az egyik a vámpírvilág tagja, amásik a vegytiszta kémiát űző alkimisták egyike, így csak Meadben bízhattam,hogy most sem tud rossz történetet írni. Szerencsére nem kellett csalódnom, ésjobban élveztem a könyvet, mint gondoltam volna. Bár azt nem mondhatom, hogy netudnék belekötni.

Már a fülszövegis számos témát felsorol, mibe is fogunk bele-bele kóstolni olvasás során ésszinte máig nem tudom melyik is volt hangsúlyosabb. Egyrészt Sydney egy kicsitkiszakad az alkimisták szabályozott életéből és tudásra, főiskolai életreszomjas lelke sütkérezik a sulis hétköznapokban. Amibe – sajnálatomra – egy kicsitsablonos részek is keveredtek, a kekeckedő ribik és szexi pasik személyében. Majdvalahogy össze kellett kötni a hétköznapit a természetfelettivel és így márjöttek is a szupertetkók és a sokasodó jelek, amik kibökik az olvasó szemét,míg az egyébként okos főhősnőnk szinte szóra sem méltatja őket, csak a végéredobja össze a megfelelő teóriát, passzintja össze a különálló részeket. Addigis próbálja mindenki életét a helyes mederbe téríteni, hiszen ő ennyiresegítőkész, ennyire megbízható.

Na de ugye nemcsak Sydney van a képben, hiszen Adrian most is egy felejthetetlen figura.Szegény még most is a szíve darabkáit szedegeti össze, ez mégsem gátolja megabban, hogy az egocentrikus önmagát adja és heves összetűzésekbe keveredjenSydneyvel. Személy szerint nekem azok voltak a kedvenc részeim, amikor eme kétszemély egy légtérben tartózkodott. A szócsatáig hatalmasak tudnak lenni, de az állásinterjús részek sem voltak semmik.

Jill… a kicsiJill… én még mindig nem kedvelem igazán. Vessetek meg, de nekem az ő jelenlétecsak nyűg. Okés, szegény írónő szerintem eléggé kicseszett vele és nem lehettúl könnyű neki, de ha nem lenne a történetben, én aztán nem hiányolnám. Nemúgy, mint Eddie-t. Inkább csak mosolyogtam rajta, egy kicsit túl testőr, túlfigyelmes, túl jófiú, de akkor szeressem a gyereket.

A romantikaszerelmesei nem eme könyvet olvasva fognak elégedetten hátradőlni. Sydneybenaztán nem buzog semmiféle romantika, még túl sok érdeklődést a másik nem irántsem láttam benne, de talán még nem is illene a személyiségéhez. Így amitcsepegetett a témában a könyv, szinte csak Jill körül összpontosult (Adriankalandjait inkább nem sorolnám ide). Kicsit túlzásnak éreztem a kislány körüliversenyt, nem igazán kötött le, kicsit nevetségesen hatott a szememben, ésjobban örültem volna neki, ha a főszereplőnkkel történnének hasonlók, degondolom egyszer úgyis alakulnia kell annak is.

A kötet elejénháborodtam, hogy tud Sydney ilyen csökönyös, csőlátású társaság között élni,mint az alkimisták. Egyszerűen ismerve a vámpírok világát, teljesennevetségesnek tűnik nekem ez az idegenkedésük a mágiától, gyűlöletük,hűvösségük a vámpírokkal szemben. De Sydney képviseli a haladó szellemiségét éslépésről lépésre barátkozik velük, ami azért valljuk be neki sem megy olyankönnyen, de ő legalább tisztességes.

A könyvnagyrésze a lassú víz, partot mos tempóban haladt, túl nyugis, túl átlagos, deaz utolsó nyolcvan-száz oldalba elég sok izgalmat tudtunk sűríteni, amitőligencsak letehetetlen lett a vége.

Összességébenkellemes könyv, mondhatni nagyon más, mint az előző sorozat, de megéri olvasni.Sydney sokkal kellemesebb társaság mint vártam, sokkal több mindent kellelviselnie, mint képzelni mertem volna és sokkal jobb ember, mint az alkimistáktöbbsége. Nem mondanám azt, hogy látom, hová fog vezetni ez a sorozat, deelképzeléseim azért akadnak, így kíváncsian, bár türelmesen tudok várni afolytatásra.

Akönyvet köszönöm az Agave kiadónak!

4 pont

A Vámpírakadémiasorozat részeiről itt

Jennifer Crusie - Álmaimban kísértesz

2011-12-21T17:09:00.000+01:00

Ha JenniferCrusie-ra gondolok rögtön mosoly terül el az arcomon, mert eszembe jutnak aDempsey és a Goodnight család tagjai, és hogy mennyi őrültséget tudottösszehordani az írónő a történetükben. De eszembe jut Cal és Min is, akiktündérien bájosak. Eszembe jut sok-sok dal, étel, jellegzetesség, amikapcsolódik egy-egy könyvéhez, amik mindig vidámak, kicsit őrültek, tele vannakhumorral, sziporkákkal. Imádom őket, muszáj újra és újra elővennem a könyveketés idén megjelent egy újabb az írónő tollából, de néha meg kellett kérdeznemmagamtól, hogy biztos egy Crusie könyvet olvasok?

Az első fejezetelolvasása előtt felhívja a figyelmünket, hogy „Ez a történet 1992-benjátszódik. Miért ne.” Engem ez a „miért ne” végigkísért a könyvön, mert sokszorúgy éreztem, hogy az írónő csak a hasára ütött, és miért ne alapon akartírni valami mást, valami komolyabbat. Ennek eredménye pedig egy olyan könyvlett, amiben megcsappant a humor, eltűnt az önfeledség, sokasodtak a sötét felhőkés össze tudott szorulni a szíved, főleg a gyerekek miatt.

Andie Millerváltozást akar: hozzámenni a vőlegényéhez és maga mögött hagyni a múltját,különösen ex-férjét, North Archert. Ám ekkor a férfi kér még tőle egy utolsószívességet. Egy távoli rokona halálakor North két kis árva gyámja lett, akikmár három nevelőnőt elűztek maguk mellől. North-nak különleges emberre vanszüksége, és ez nem lehet más, mint Andie.

Amikor Andietalálkozik a két gyerekkel, rádöbben, hogy a helyzet aggasztóbb, mint hitte.Carter és Alice megrémítik, a ház düledezik, a házvezetőnő pedig egy rémségesszipirtyó. Ráadásul Andie vőlegényének meggyőződése, hogy ez az egésznevelőnősdi átlátszó kísérlet arra, hogy North visszaszerezze Andie-t éskönnyen lehet, hogy igaza is van. Az öreg házban Andie álmait ugyanis kísértenikezdi North és a múltbéli falrengető szex emléke. És színre lépnek horrorosabbkísértetek is..

Közben felbukkanegy önmagában kétkedő parapszichológus, egy harapós médium, Andie Tarot-kártyavető anyja, egy bosszúszomjas ex-anyós, és természetesen a féltékeny vőlegény…Ráadásul úgy tűnik, North sem éri be holmi álomszexszel.

Andie próbálmegszabadulni a sok vendégtől, a kéjsóvár kísértetektől, megmenteni agyerekeket és saját magát a múlttól. Persze az is lehet, hogy a sorsnak mástervei vannak…

A fülszövegetegy kicsit csalókának érzem, hiszen egy Crusie-os kalamajkát ígér, amire sajnosa könyv második felétől számíthatunk csak, amikor végre az isten háta mögöttikúria magányát megszakítva, elkezdik benépesíteni azt a hívatlan vendégek.Addig azonban Andie magányos próbálkozását követhetjük nyomon, ahogy megpróbála gyerekek kegyeibe férkőzni és kideríteni a titkokat. Sajnos a könyv első jószázötven oldalára én egy erős hármasnál többet nem tudnék adni, hiábaszerettem meg már az elején Andie-t, hiába sajnáltam a gyerekeket és hiábavoltam kíváncsi a szellemekre. Kicsit laposnak, kicsit unalmasnak találtam, báregyre inkább megható lett, ahogy Andie szeretete körbeöleli a gyerekeket ésviszonzásra lel. De egyszercsak megállíthatatlanul jöttek a vendégek és akkorkezdem érezni, hogy „oh, igen, ez egy Crusie könyv”, mert egyre humorosabb letta történet, egyre abszurdabb szereplőkkel és helyzetekkel. Ahogy jött a humor,úgy sötétült el a szellemek nem létező elméje és igazi kegyetlenkedésbekezdtek, ezzel egy kis „horrort” csempészve a sorok közé.

Viszont mégiscsak egy csajos könyv, ígya szerelem sem maradhat el, mégpedig az egykor volt házasok, Andie és Northszemélyében. A két kis buta őrült szerelmes 10 évvel ezelőtt elkövették azt ahibát, hogy könnyen feladták, de itt egy újabb lehetőség, mondhatni a sorsközbeszól. Egy kicsit kapartam a falat, hogy a könyv első felében ennyireminimális kommunikáció folyt köztük, jószerével North nem is kapott szerepet,de aztán megjelent, mint fény az alagút végén és nyugodtságával éshiggadtságával kikecmeregtek a bajból. North nagyon szimpatikus volt, pedig haőszinte akarok lenni, nincs benne semmi különleges, nem hibátlan, sőt… Mégisnagyon tetszett, mennyire higgadtan kezelte a helyzetet, még akkor is, hateljesen hitetlen volt a természetfelettivel kapcsolatban. És ami a legfontosabb őrült gyorsan bele tudnék én isszeretni ebbe a férfiba.

Talán aztsajnálom még, hogy olyan keveset foglalkoztunk a mellékszereplőkkel, pedigannyi érdekes személyiség került elő, viszont szinte a semmiből termett ott mindenki és az események nagyon gyors tempót diktáltak ahhoz, hogy szerepükben kibontakozhassanak.

Összességében lehetett a könyvönmosolyogni, de ha elképzeljük a gyerekek gyerekkorát, azt a mondhatni lelkiterrort, amit át kellett élniük egyedül, csak egymásra számítva, akkor igencsakelszomorodunk. A szellemek durvaságai pedig tovább sötétítik a képet, főleghogy álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire negatív túlvilágival találommajd szembe magam a könyvben.

A történet avégére rendkívül szerethetővé vált, de nem teljesen az igazi Crusie élmény. Viszontaz a könyv számomra, ami olvasás után néhány nappal teljesen megszépül,elhalványodnak a kritikus részek és csak a szerethetőség, szerelem és szeretetmarad. Egy összerakott, de annál inkább összetartozóvá vált család története. Fülembenpedig hallom, sőt mi több megállás nélkül hallhatom Jackson Browne Somebody’s Baby című számát, és látom magam előtt Andie és North táncát, így pedig úgy érzem nincs is igazi okom panaszra.

4 pont

A korai bejegyzések színvonaláért előre is elnézést kérek!

Az írónőtovábbi könyvei:

Fogadj rám! tovább

Isten hozottKísértésben tovább

Szerelmesszélhámosok tovább

Suzanne Collins - A kiválasztott

2011-12-15T21:55:00.001+01:00

Éhezők viadala 3.

Mostanság szembeszoktam találni magam néhány könyvvel, amiről szinte csak ódákat zengenek arajongók, ilyen például a Matched, Delírium, Incarceron, vagy az újonnanmegjelent Simone Elkeles könyv, a Tökéletes kémia. Ezekben az esetekben még nemtudhatom személyes tapasztalatokból, hogy nagyobb e a füst, annál a bizonyoslángnál, de nemegyszer tapasztaltam, hogy nálam nem mindig égnek olyan magashőfokon az ehhez hasonló „kiemelkedő” művek, mint az olvasók többségénél.

És hát SusanneCollins trilógiájának befejező részével kapcsolatban is igencsak dobálóznak afanok a „zseniális”, „fantasztikus” szavakkal, és már nagyon vártam, hogy én isbelekezdjek az olvasásba. Egy remek és szerintem is zseniális sorozat befejezőkötetétől én is extázist, felkavaró történetet vártam és úgy tűnik, hogy atöbbiek ezt meg is kapták, így kíváncsi voltam, hogy én mit fogok kapni, amikorbecsukom a könyvet és lezárom a történetet.

Elölről kezdtema sorozatot, hogy mindent a kezdetektől lássak, hogy hangulatba kerüljek.Imádtam az első részt és máig az marad a kedvencem és rá kellett jönnöm, hogyhiába kukacoskodtam kicsit a második kötettel, amint bejelentik a Nagymészárlást már ugyanolyan fantasztikus könyv lett, mint az első volt. Abefejező sorok sok jót nem ígérnek és gondoltam lelkiekben már felkészülvekezdek neki az utolsó könyvnek, azonban a háború nem ilyen leírásáraszámítottam.

A könyvzseniális abban a tekintetben, hogy remekül letargiába tud dönteni, Katnissaléled át a depresszió különböző fokozatait, miközben a háború dúl. Remekülátjönnek az érzések, élsz a szereplőkkel, sodródsz az eseményekkel, sötétfellegek borulnak rád és nem győzöd feldolgozni ezt a depresszív hangulatot.Minden tekintetben dúlnak benned az érzések, gondolatok, nem tudod letenni akönyvet, sodródsz a sorokkal. Szóval igazából egy letehetetlen kategória,viszont olvasás közben újra és újra befurakodtak kritikus gondolatok a fejembeés nem tudtam tőlük szabadulni.

Nekem egyszerűenmár azzal problémám van, hogy elhiggyem, hogy valaki, itt most Katniss, ennyirekulcsfontosságú szereplővé váljon a forradalomban, egy arccá, egy jelképpé, ésaz ő tettei, hite és tartása megalapozzon egy háborút. Mindezt úgy, hogy őközben fel sem fogja saját jelentőségét, és legtöbbször nem is tudatosanlázad.

A nép számára Katniss tényleg egyfecsegőposztává vált, a forradalom arcává, a lánnyá, aki lángra lobbant ésfeltüzelte az egész világot. Viszont én nem egy lázadót látok magam előtt, akitkövetni kell. Én csak egy egyszerű lányt látok, aki csak a túlélésre gondol,aki meg akarja menteni magát és családját és nehezen barátkozom meg azzal, hogya világ a lázadót, a reményt látja benne. Kicsit úgy érzem, hogy a nép be vancsapva, át van verve, mert azt láttatják velük, amit látni szeretnének.Színjáték az egész, mégis ez kell, hogy a háború a végére érjen.

De rendben van,elfogadtam, mi mást is tehetnék, hogy amíg Katniss él, kitart, lázad, addig aforradalom is él. Ebből azonban következnek bizonyos események, amik sokszorcsak ismétlik önmagukat. Konkrétan a könyv menetrendje sokáig a „bombáznak –propagandafilmet forgatunk – bevonulunk a szekrénybe” ringlispilben folyik. Azthittem, hogy majd valami változni fog, hogy Katniss szeme felnyílik és ténylega lázadók élére áll, de továbbra is marad ugyanaz a bábú, aki volt, csak most nema Kapitóleumban vagyunk, hanem a Tizenharmadik körzetben. Semmivel semszerettem jobban a színre lépő körzetet, mint a Kapitóleumot, semmivel semvoltak jobbak és dróton rángatták szegény lányt, aki teljesen elveszett alelkében dúló érzésekbe vagy épp ürességbe.

Az eseményektöbbségében, amikor kamera elé állították Katnisst és a szájába rágták aszavakat, dühöt éreztem, hogy miért ez a műsor megy már megint és csak akkortudtam igazán élvezni a sorokat, amikor Katnissnak önálló tettei és gondolataivoltak.

A kötet többségébenegyütt tudtam érezni vele és megbocsátottam, hogy újra hagyta magát vezetni.Viszont volt egy jelenet, amikor harag ébred bennem iránta, csak egy szótkellett kimondani, amitől dühbe jöttem és ezzel gondolkodás nélkül állástfoglaltam azzal kapcsolatban, amivel többek között a könyv is foglalkozik. Hola határ a háborúban, gyilkolásban.

A már elvekomolyabb gondolatokra borítunk még egy sötét leplet, hiszen nincs háborúveszteség nélkül és bizony Katnisst nem kíméli a sors, én viszont kevésbééreztem meg a hirtelen búcsúzó emberek elvesztését. Lehet én vagyok túlérzéketlen, de szomorúságom nem volt határtalan.

Kigondoltam magambanegy halálozási listát és bizonyos jeleneteknél már lelkiekben készültem, hogyna most lesz az, most kell megtörténnie, de rendszeresen elszámítottam magam.Így viszont meglepetésként ért minden csapás, csakhogy a dolog hátulütője, hogynem különösebben ráztak meg. Egyrészt voltak, akikről csak értesültünk, hogymár nincsenek az élők sorában, de két személynél konkrétan jelen is voltunk ésszerintem sokak szíve tört össze, csak hát nem az enyém. Az első szereplőtkedveltem, sőt, mondhatni nagyon-nagyon szimpatikus volt, viszont néhány sornáltöbbet nem szánt az író az eseményre és valahogy a nagy rohanásban nem éreztemúgy, hogy gyászolnom kellene. A második szörnyűség, mint egy lassított felvételjátszódik a fejemben, a nagy zavargásban látom, vagyis Katniss látja amegakadályozhatatlan és itt törik meg végleg igazán. A leírás maga nagyon jóvolt, de mégsem tudott könnyeket csalni a szemembe, és ezt hiányoltam.

Nemfelejtkezhetek el a fiúkról sem. Peeta távol, Gale nagyon is közel. Egyik azönfeláldozó szerelmes, a másik egy túlélő harcos. Két ellentétes karakter.Peeta a könyv első felében keveset szerepelt, majd a Kapitóleum „visszaadja”Katnissnak, de a régi Peeta már a múlté és az olvasó is kénytelen beletörődni.Alapvetően tetszett a változás, kicsit változatosabbá tette a könyvet, csak nelett volna az „Ő egy…” mondata, mert akkor csak hangosan felröhögni tudtam,hogy „oh, te jó ég”, inkább nevetségesnek éreztem a szituációt. De sose fogomelfelejteni az „Igaz vagy nem igaz?” játékot.

Gale pedig egyretávolabb került tőlem, nem mintha annyira odalettem volna érte, de a tettei,gondolkodása a legtöbb esetben nem tetszett.

Ha pedig aszerelmi háromszöget tekintem… le a kalappal Collins előtt, mert nem vártamvolna, hogy ennyire elegánsan oldja meg a helyzetet. Egy újabb pont neki és azegyedisége javára.

Kicsit sok voltnekem ez a világháborús hangulat, bombázás, kommandózás, teljesen eltűnt akönyvből az, amiért én igazán szerettem az első részeket, nekem kifejezettenhiányzott egy igazi Viadal, mert ez a háborúskodás nem az én kedvenc terepem,de megértem miért kellett így történnie. Kétségtelen, hogy háborgó lélekkel olvastam, de a sebek az én szívemen csak a felszínt kapargatták.

Bármennyire issötét és háborgó volt a kötet, hiába tépték darabok Katniss testét, lelkét, dúlták fel a világot, akkor is mosollyal az ajkamon csuktam be akönyvet, hiszen ha nem is felhőtlen boldogságban, de van jövő.

A könyvet köszönöm azAgave kiadónak!

4 pont

A sorozat további kötetei:

1. Az éhezők viadala tovább

2. Futótűz tovább

Bree Despain - Fehér farkas

2011-12-14T15:58:00.000+01:00

The Dark Divine2.

Nagyonkellemesen csalódtam a sorozat első részében, minden hibája, twilight beütéseellenére nagyon hangulatosnak éreztem, a szereplőket megkedveltem. Melengettelelkem a némi paranormálissal megspékelt, de számomra teljesen szerelmi történet.A kötet vége azonban előrevetítette, hogy a problémák, a gondok nem ülnek el,egy kicsit másfajta küzdelmet kell vállalniuk a szereplőknek, így türelmesenvártam a folytatásra, amely ismét gyönyörű és csábító köntösben meg is érkezetthozzánk.

Előző részrespoileres!

Grace az igazszerelemmel telve feláldozta lelkét, hogy megmentse Daniel életét és most afiatal lánynak kell megküzdenie a benne növekvő farkassal. Igazi Menny kopójáváakar válni, miközben Jude megmentésén fáradozik és elkezd sodródni az árral,őrlődni a sok „jóakaró” között. Szerettei visszatartanák, egy ismeretlenbőlfelbukkanó srác buzdítaná és a végére kiderül, hogy ki lesz erősebb, a farkasvagy a tiszta szívű lány.

Míg az elsőkötetben több titokzatosság rejlett és egy kis szerelmi románcot láttunkkibontakozni, ahol a legfőbb cél a szexi fiúka, a farkaska lelkének megmentése,viszonylag lassú mederben araszolva, addig most kalandosabb vizekre eveztünk.Küzdelemmel, harccal, démonokkal. Vakmerőség, bátorság és a tenni akarás lépetta főszerepbe. És ez olyan szépen is hangzik, viszont az első kérdésemGrace-hez, hogy „hova tetted az eszed, te lány?”. Mert úgy éreztem, hogy atermészetfeletti erőhöz józan ész és nyitott szem már nem párosult. Míg aFekete bárányban azt éreztem, hogy megbocsáthatóan butácska, hiszenbelénevelték a vallást és a családi szeretet, összetartás, így megbocsátható,hogy kérdés nélkül elfogad dolgokat, ígér és tűr. De most… egyszerűen ostobánviselkedik ezzel a nagy „hős akarok lenni” dologgal.

Továbbá kérdezemén, hogy hová tűnt az a fene nagy szerelem, az igaz szerelem, amivel életetmentett? Nekem nem lett izgalmasabb a kötet, hogy jószerével Danielt kiiktatjuka kötet jelentős részében és egy „párkapcsolati válságnak” leszünk tanúi, máramikor Gracenek eszébe jut Daniel is. De a végére azért tudott kárpótolni azírónő az eseményekkel.

Egy pasi… kétpasi… és újfent közeledünk egy szerelmi háromszöghöz??? Ezt én nem is bánom, deén nem ájultam be Talbot személyétől. Sőt általában zavart a viselkedése, és az„ügyeletes bűnbe vivő” légkör se tette vonzóbbá.

A történetet mostfűszereztünk még több fantasyval, mivel nemvámpír vámpírok, savas vérű démonok(persze mind egy új névvel megáldva) színesítik a képet. Egy bajom volt ezzel atermészetfeletti felvonultatásával. Cseppet sem tűnt nekem természetfelettinek,mintha egyszerű utcakölyköket, kamasz bandákat kellett volna kiiktatni. A könyvjelentős részében nem éreztem különösebb fantasy hangulatot, ami alól a könyv utolsó fejezetei képeztek kivételt. A vége kifejezetten hangulatos lett,Grace is észhez tért, bővelkedtünk izgalmakban és kaptunk, mondhatni egy függővéget, amitől ugyan nem kaparom a falat, de határozottan felnevettem, mert hát "ez így szívás".

Amitől viszontnéhol nevetségesnek éreztem a történetet, az a szuperhős vonulat volt. Nagyonszép dolog, ha szeretnénk segíteni másoknak, ha módunkban áll. De ez a legyünkhősök, mégpedig szuperhősök és gyors megtanulom leverni az ellenséget ésmostantól ennek szentelem az életem dolog néha nevetségesen hatott. Főlegakkor, amikor April, a jószívű, kedves barátnő megspékeli még egy kiskristályos karóval és tervezek neked ruhát ötletekkel. Graceből csináljunkCsodanőt… Nekem ez nem aranyosan megmosolyogtató,inkább a fogom a fejem, hogy ekkora hülyeséget, hogy találhattak ki. Na deezek a részek nagyon minimálisan bukkantak fel, de mégsem tudok elsiklanifelettük.

Összességében a könyvrenem tudnám azt mondani, hogy koppintás lenne, az előző részhez képest sokkalegyedibb, eredetibb. Izgalmakban gazdagabb, viszont nem tudok eltekinteniattól, hogy Grace szinte végig idegesített, az új szereplők nem nőttek aszívemhez. A könyv vége azonban mindenképpen plusz pontot érdemel, sokat tetthozzá ehhez a három és fél ponthoz.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

3,5 pont

Aki bele akar olvasni tovább

A sorozattovábbi kötetei:

1. Fekete báránytovább

Ilsa J. Bick - Hamvak

2011-12-04T17:09:00.001+01:00

Csábító borító,csábító fülszöveg, kegyetlen új világ, zombik… jó lesz ez nekem, gondoltam én,amikor elsőnek találkoztam a könyvvel.

Alexet, acseppet sem hétköznapi 17 éves lányt távol minden civilizációtól, a hegyekközött érte a katasztrófa, amelyben a régi világ néhány perc alattmegsemmisült. Vérvörös lett az égbolt és hullazöld a hold. Az emberiségnagyobbik része elpusztult. Az állatok acsargó szörnyeteggé változtak, azéletben maradt fiatalok közül pedig sokan könyörtelen emberevő zombivá lettek.A hegyeken túl a túlélők bandái fegyverrel vadásznak egymásra, és szó nélküllelövik, aki az útjukba kerül.

A dermesztőenhideg erdőben Alex megmenti egy kislány életét, majd találkoznak Tommal, ajóképű, de sötét titkokat rejtegető afganisztáni veteránnal. A három fiatalegyütt folytatja útját a zord vadonban, és életében először Alex szerelmeslesz. De vajon sikerül-e életben maradniuk a hátborzongató szörnyűségekkel telivilágban?

Leginkább arravoltam kíváncsi, hogy ugyan milyen magyarázattal találom majd szembe magam amegváltozott világért. Tehát mitől lesz zombi a zombi. Igazából azt mondhatom,hogy talán az egyik legtudományosabb magyarázatot kaptam, hiszen az emberi testműködésébe igen jól belemagyarázzák a változást. Engem csak az zavart, hogymiként is pattanhatott ki egy 17 éves lány és egy majdnem 21 éves fiatalemberagyából rögtön a megfelelő teória. Persze aztán már mindenki ezt mondogatja,terjedt, mint a pletyka szájról szájra, de akkor is hitelesebbnek érezném, havalami tudományos szakember is megerősítené, nem csak egy Alzheimerből felépültöreg orvos, aki igen régen találkozott már modern technikával.

Ki más lehetne alegmegfelelőbb főszereplő, az igazi túlélő, mint egy 17 éves agytumorral küzdőfiatal lány. Alex már szinte feladná a küzdelmet és elindul utolsó útjára azerdőbe, amikor a csapás bekövetkezik és most már egy látható ellenséggel isszembetalálja magát. A könyv első sorai nagyon tetszettek, ahogyan aszörnyetegéről beszél, és már ott sikerült megkedvelnem a lányt. Még elégizgalmasnak találtam az első küzdelmeket is az emberevő zombikkal és elvadultállatokkal, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem a vérengzős részek lesznektúlnyomó súlyban. Amit nem is találtam volna bajnak, ha nem kezdett volnaellaposodni a történet. Hamar bekerült a képbe a 8 éves kislány, Ellie, akitöbbnyire engem csak idegesíteni tudott, majd jön a „nagy szerelem” is Tomszemélyében. Azonban amint Tom felbukkan, a történet beáll egy lassú folyásúmederbe. Mintha egy szimpla „eltévedtünk a vadonban és kaja kellene” szituációlenne, és amint van már étel, mintha egy életunt házaspár heteit olvasnám.Valahogy nekem túlságosan felnőttként viselkedtek, a szerelem tekintetébenviszont, mintha leragadtunk volna egy ovis párosnál.

De egyszer abiztonságos kunyhót is el kell hagyni és már a fülszövegben nem említettterepre tévedünk, ahol Alex egy elzárt faluba keveredik és kénytelen alkalmazkodnia szigorú szabályokhoz. Közben próbálja felfedni a falu titkát, megfejteni alakókat és kerülni Christ, a helyes srácot.

Igazából, amintelértünk Rule-ba, nem tudtam eldönteni, hogy most fog jó irányba fordulni atörténet, vagy csak rosszabb lesz. Nehezen szoktam meg az új életet, de aztánelkezdtem érezni, hogy ez egyre jobban tetszik nekem. Ehhez kellettek arejtélyek, a titkok és végre láttam érdekesebb romantikus történéseket is. Ígyazt mondhatom, hogy az utolsó 150 oldal kifejezetten jót tett a könyvnek,hangulatosabbá tette és igazán kedvelhető szereplőket hozott, ahogyan egy szépfüggővéget is. Az utolsó sornál lapoztam volna tovább, kapkodtam a fejem, hogyhol is van a folytatás, de venném már a kezembe, nem akarom, hogy most érjenvéget.

Kicsit erőstúlzásnak érezném azt mondani, hogy szerelmi háromszögben állunk, pedigmégiscsak ez a helyzet. Én egyértelműen Chrisre tenném le a voksomat, hiszensokkal szimpatikusabb, azonban a romantika rajongók éhezni fognak, legalábbisén igencsak hiányoltam az érzelmeket, ha már igazi vérengzés nem volt. Viszont volt helyette némi természetfeletti a zombikon kívül. Remélem még fogunk foglalkozni a kialakult különleges képességekkel.

Annyi biztos,hogy a laposabb részeken kívül a könyvben voltak hangulatos részek, és a világlángba borulásával az én lelkemre is sötétség szállt, de egy kicsit jobb könyvreszámítottam. A folytatásban azonban bízom, mert jó irányt vett a történet és látok benne lehetőséget, viszont remélem elfelejtjük "kislány" "nagylány" "nagyfiú" szavak használatát, mert engem borzasztóan idegesített.

Akönyvet köszönöm az Egmont kiadónak!

3 pont

Christopher Moore - Prérifarkas blues

2011-12-02T19:34:00.001+01:00

Ha ChristopherMoore-ra gondolok, akkor nekem mindig két dolog ugrik be először. Egyrésztlátom magam előtt a könyvei belső borítóján lévő képet, és az jár a fejemben,hogy ez a csávó lökött. A másik pedig, hogy eddig ahány könyvét olvastam(Vérszívó démonok, Totál szívás), vagy épp csak beleolvastam (Mocskos meló)mindig akadt olyan jelenet, amikor a hasam fogtam a nevetés okozta fájdalomtól.Tehát garantált a nevetés valamilyen formában, mosolytól a kacagáson át,egészen a vihogásig, ezt pedig az abszurdabbnál abszurdabb helyzetek és azőrültségek halmozásával éri el.

Legújabb regényeaz indián kultúrába kalauzol el bennünket.

Samson EgyedülVadászó éli az indián fiúk békés életét, mígnem tizenöt évesen kénytelenelszökni a varjú indiánok rezervátumából. Ma már sikeres biztosítási ügynök,van Mercedese, lakása és egy üres, kitalált élete. Nem sokkal a harmincötödikszületésnapja után a végzet a szerelem veszélyes ajándékát kínálja fel neki egyCalliope nevű lány izgató alakjában… valamint egy átkot egy ősi indián isten,Prérifarkas kéretlen betoppanásával. Prérifarkas, a pajkos, csínytevő istenségazért jött, hogy a nyugalomból káoszt korbácsolva felébressze Samben amisztikus mesélőt, és közben csúnyán elcsessze az életét.

Egy nagyon kicsifélelem volt bennem olvasás előtt, hiszen sosem vonzott az indián kultúra, neméreztem azt, hogy én valaha szeretnék róluk olvasni, még a legcsekélyebbmértékben sem, de úgy gondoltam, ha Moore írta, akkor nevetni biztos fogokrajta, így nem lehet majd rossz. Ez természetesen be is igazolódott, bár nemállítanám, hogy végigvihogtam a könyvet, de jólesett esténként néha felnevetni,mosolyogni a könyvön.

Samet igen hamarmegkedveltem és el is kezdtem sajnálni, hogy egyik kalamajkából keveredik amásikba és a segíteni szándékozó Prérifarkas egyre inkább süllyeszti el szegényembert. A jelent megszakítva néha visszatérünk a múltba, a rezervátumba, ahol megismerjük Sam múltját vagy épp Prérifarkas egy-egy történetét, a jelenben pedig főhősünk élete gyökeresen megváltozik és az igaz szerelmet üldözve (ami nekem nagyon nem tűnt első ránézésre annak) fokozatosan tér vissza a gyökereihez.
Prérifarkas pedig garantáltan a legagyamentebb szereplő. Kicsit enyhekifejezés a fülszövegben írt „pajkos, csínytevő istenség”, én inkább „perverzés bajkeverőt” mondanék. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Prérifarkasbeszabadul a kaszinóba és legelső lépésben megismerkedik a bankautomatával,majd sorra veszi a játékokat, na meg a limuzinban lezajló „Hívd a lányt!”(szex)telefonbeszélgetés. Perverzitásban a kezdeti szófa és csúnya titkárnőtoszogatást lepipálva a lecsatolható nemesebbik testrész vitte a prímet.

A humor közékeveredik egy kis izgalom, egy kis dráma, egy kis szerelem, szeretet ésösszetartás. Igazán tetszett, ahogyan Sam egyre jobban elmerül aslamasztikában, úgy kerül újra vissza az övéi, a varjú indiánok közé ésmegtalálja végre az igazi önmagát és boldogságát.

Már teljesenelfelejtettem, hogy Moore igen érdekes fejezetcímeket szokott adni, és most isvárva vártam az újabb gyöngyszemeket. Talán a leginkább a „Aki lótolvajjal lóg,gyalogláb ébred” tetszett a legjobban, de ez sem semmi: „Mint Istencsokoládéját, lenyalnám árnyékát egy forró járdáról is”

Összességébenkellemesen elszórakoztatott, ahogyan azt vártam. Nem ezen a könyvén nevettem alegtöbbet, de mindenképp megérte olvasni. Továbbá el is gondolkodtatott, hogy én ugyan miért nem olvastam már el az író többi könyvét, eddig nem okozott csalódást és a remekművei még hiányoznak a listából.

Akönyvet köszönöm az Agave kiadónak!

4 pont

Nalini Singh - Angyaltánc

2011-11-28T18:25:00.001+01:00

Angyali vadász 3.

Nalini Singh-naknem kellett megküzdenie azért, hogy a kedvenceim közé lépjen, hiszen a debütálóAngyalvér teljesen levett a lábamról. Majd nem is kellett sokat várni, hogy amásik sorozata is elkezdje útját kis hazánkban. Eddig két-két kötet látottnapvilágot mind a mentálos, mind az angyalos sorozatból, és levonhattam akövetkeztetést, hogy egy fantasztikus sorozatindító kötetet, egy kellemes, dekevésbé lehengerlő erejű könyv követett mindkét esetben. (Persze ez csakszerény személyem véleménye.) Elena és Raphael kapta azt a szerepet, hogy aharmadik kötetben bizonyítson és a kellemest újra a fantasztikusan jó szintreemelje. Legnagyobb örömömre sikerrel is jártak.

A vámpírvadászból angyalláváltozott Elena és arkangyal szerelme, Raphael visszatérnek otthonukba, NewYorkba. Megkezdhetik közös életüket és felfedezhetik, hogy valóban nagyszükségük van egymásra: az arkangyalnak Elena emberségére, a lánynak pedigRaphael erejére és támogatására, hogy megküzdhessenek saját démonaikkal.

Nyugalmuk azonban nem lehetzavartalan, a világ a feje tetejére áll körülöttük. A bolygótmegmagyarázhatatlan földrengések, szökőárak és árvizek kezdik pusztítani, egyújabb gyilkosságsorozat pedig mindkettőjüket személyesen érinti. Egy ősöregarkangyal ébred évezredes álmából: Raphael anyja vissza akarja kapni a fiát.

Személy szerintén nagyon örültem, hogy elhagytuk a Menedéket, mert nekem az a hely tiszta„zenközpont” volt, a merényletek ellenére is valahogy túl nyugodtnak, sterilnekéreztem. A könyv pedig leginkább Elena angyallá válásáról szólt, amegerősödésről, hosszan és túlzóan elnyújtott előjátékkal.

Viszont visszatérveNew Yorkba újra úgy éreztem, hogy izgalmasabb vizekre evezünk és ezt nemfeltétlenül abban láttam, hogy a már megszokott módon a hullák száma szépen gyarapodikés egy újabb személy tör Elena életére. Sokkal inkább az tetszett, hogy kicsitvisszatértünk a kezdeti hangulathoz, ahol főhőseink kóstolgatták egymást,ütköztették az akaratukat, erőiket. Míg akkor ismeretlenül kerülgették egymást,addig most már egy párként próbálnak egymáshoz csiszolódni. Elég változatosformában láttak napvilágot a pillanatnyi érzések, hiszen kaptunk rideg parancsokat,dühös kiabálást, de szerelmes szavakat, gondolatokat is. Az éppen aktuálislelkiállapothoz pedig kapcsolódott egy-egy szeretkezés is, úgyhogy most nembánt szűkmarkúan az írónő az élvezetekkel. A jelentősebb mennyiségű szex nemzavart, mert nem vették el a történet helyét, mégis visszaadták azt az erotikushangulatot, amit én megszoktam és megszerettem az első kötetben.

A múlt továbbra semhagyja békén New York első számú szerelmespárjának az életét. Elena újabbinformációkkal gazdagodik, amiket nem biztos, hogy szeretett volna tudni. Raphaelnyugtalanságát, pedig az édesanyja jelenti, aki úgy tűnik ébredezik, még félálomban is rombol, pusztít. Őszinténtetszettek az utolsó jelenetek, amikor ténylegesen szembetaláljuk magunkat a nagyhatalmúangyallal és ekkor – most már sokadszorra – szemtanúi lehetünk Elena és Raphaelmély szerelmének. Ami viszont meglepett, hogy Lijuan az előző kötet végső összecsapása után, még mindig viszonylag intenzíven jelen van.

Amellékszereplőkről sem szabad megfeledkeznem, hiszen egyre több mindent tudunkmeg róluk. Apró adagokban, de szivárognak felénk az információk, amelyek egyreérdekesebbé teszik a Hetek tagjait. Nem is gondoltam volna, hogy ennyielrejtett titok és fájdalom lakozik bennük, pedig épp csak morzsákat kaptunkróluk. Én nagyon örülnék, ha mindenki saját kötetben mutatná meg magát éstörténetét, szerintem az eddig olvasottak alapján mindegyik elegendő ésígéretes alapanyaggal rendelkezik egy önálló regényhez, novellához.Kétségtelen Illium a nagy kedvenc, de akárhányszor Dimitri megérkezik,felcsillan a szemem, hogy „ó, igen, gyere csak vámpírkám”, szóval van bennevalami.

Nagyon érdekes,hogy ha az angyalszárnyakról van szó, akkor olvasás közben szinte én is érzem,ahogy hozzájuk érnek, én is tapintom velük a tollakat, viszont a repülő Elenaalakját valahogy nehezen tudom magam elé képzelni. Ez nagyban megnehezítette ahelyzetem annak a bizonyos címadó „angyaltáncnak” az elképzelésében. Ha lenneegy „legextrémebb intim helyzetek” listám, biztos felkerülne ez a jelenet is.Az ötlet egyébként tetszik, de elképzelve… még szoknom kell.

Hangulatábanengem jobban emlékeztetett az Angyalvérre, amivel biztosította, hogy nagyonszeressem ezt a kötetet. A Hetek tagjainak titkai és egyre gyakoribbfelbukkanása tovább fokozták az élvezetet, és már türelmetlenül várom Dimititörténetét. Szóval jó volt ám, de nagyon.

A könyvetköszönöm az Egmont kiadónak!

4,5 pont

A sorozat további kötetei:

1. Angyalvér tovább

2. Angyalcsók tovább

Psy/Changeling sorozat kötetei:

1. Vonzódás tovább

2. Látomás tovább

Rachel Gibson - Jane vékony jégen táncol

2011-11-13T15:59:00.000+01:00

Hokisok 2.

Kezdjük azazonnal észrevehető dolgokkal. Számomra tetszetős és rendkívül hívogatóborítóhoz párosul egy szerintem igencsak ötletes cím. Viszont ha a könyvet azéléről nézzük, akkor azzal szembesülünk, hogy roppant vékony. Ez adhat némiaggodalomra okot, hiszen csak remélni tudjuk, hogy a 260 oldalnyi terjedelembemegfelelő arányban tudta belesűríteni az írónő egy romantikus könyv kötelezőkellékeit, vagyis a nagy találkozást, a fújunk egymásra, de közben majdelepedünk szindrómát, a minden szép és jó képet kettéhasító problémát a nagykonfliktussal, ami mindig napvilágra lát, de tudjuk, hogy mindig boldog végelesz. Általános recept, és aki szereti a műfajt az többnyire nem unja, másokmeg kézbe se veszik, mert nem szeretik a lerágott csontot.

Személy szerintnem éreztem azt, hogy bármi is kimaradt volna, és a lapok gyors pergésesietette volna a lezárást. De ez lehet, hogy az elfogultságomból adódik, mivela történet nagyon is megvett magának. Szó szerint imádtam minden sorát.

A kisséönbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissébelefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak afurgonjuk hátuljában.
Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról –elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról – tudósít, éjszaka ír: álnéven„Cicamaca" botrányos kalandjait szövi… és indítja be minden férfiolvasófantáziáját.

Amióta az eszéttudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy élesnyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja azéletét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállítóvörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásragondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogykiderüljön…

Teljesen máshangulatot kaptam, mint amilyen az első köteté volt. Itt igazán a hokisvilágban érezhettem magam, hiszen a sport, a meccsek és maguk a játékosok százszázalékosan a középpontba kerültek. Egy nagyon kicsi hasonlóságot fel islehetne fedezni SEP Csak te kellesz! c. könyvével, de nem akarok senkit azzalelriasztani, hogy koppintásról lenne szó, hiszen más szereplők, más központitörténet tárul elénk. Egyszerűen arról van szó, hogy Jane amint megkapta asportújságíró állást és elkezdett utazgatni a csapattal a hoki elérhetőközelségbe kerül az olvasó számára is, Jane-nek pedig valahogy meg kell próbálniajól kijönni a fiúkkal, hogy legyen esélye az interjúk elkészítésére. PhillipsPhoebe Somerville-e szintén megküzd a játékosai barátságáért, magáért acsapatért a meccsek alatt.

Jane nagyonszimpatikus szereplő volt, bár szürkeségével nem tudnék azonosulni, hiszenjobban szeretem a színesebb ruhákat. Tetszett a Cicamica kalandjai erotikustörténetek ötlete, főleg, hogy még az olvasó is bele tudott olvasni néhány részlet erejéig. Tetszett, hogy nem volt buta, sőt kitartó volt, akit hiábapróbáltak kiközösíteni, szívatni, ugratni, mégsem adta fel.

Luc Martineaupedig a Chinooks kapusa, és olvasva a könyvet, már meg sem lepődök, miért nemtalálkoztam vele eddig. Luc, az előző kötetben megismert és mellékszereplőkéntfellépő Hugh Miner posztját foglalta el a kapus távozása után, aki márcsaládjával boldogan éli életét. Nem volt annyira közönséges és kanos, mintJohn Kowalsky, sőt elég sokára ébredt rá, hogy a szürke kisegér újságíró igenisizgatja a fantáziáját, utána viszont elég érzéki hódításba kezdett.

Nagyon tetszettLuc és húga, Marie kapcsolatának bemutatása, szerintem ezáltal sokkal emberibbkarakter lett a férfiból. Néha kicsit tuskó volt, sőt talán még butuskának isnevezném olykor-olykor a félelmei miatt, de határozottan a szívemhez nőtt afickó.

Mellékszálrólmost nemigen beszélhetünk, mivel annyira követhettük nyomon Darby csajozását,mintha nem is lett volna, viszont a pasit attól még egész megkedveltem.

Szóval énimádtam olvasni. Kellően volt érzéki és romantikus,a sok sport nálam betalált, a babonás sportolók, a szerencsehozó rituálékmindig megnevettettek.

Amit azonban nem tudok, hogyaz eredeti tervekben szerepelt-e így, vagy az első kötet (Jégbe zárt szívek) eladási mutatóiszülte következmény, hogy a tavaly új névként felbukkanó írónő hokissorozatából évi egy kötetet kapunk. Azt látom, hogy az Athenaeum kiadó nemszokta ontani magából a könyveket, de az én szívem bizony vérzik, ha ilyenkicsi adagokban olvashatom a további könyveit, mert bizony nálam a kedvencekközött van a helye.

5 pont

A sorozat további kötetei:
1. Jégbe zárt szívek tovább

L. K. Hamilton - Fagyos érintés

2011-11-13T11:11:00.001+01:00

Merry Gentry 6.

A Merry Gentrykönyvek nagyon hullámzóak a szememben. Az első kötetet egy ígéretes kezdetnektekintettem, de az azt követő két kötetet bár élveztem, mégis a hibákat jobban megláttam. Az Éjfélsimogatása azonban teljesen lehengerelt. Nagy reményekkel indultam neki a Misztrálcsókjának, amitől nem kaptam túl sokat, azontúl, hogy élveztem azt a néhányórányi olvasást. Viszont nem volt hasonló katarzis, mint az előző könyvnél. AFagyos érintés ezek után nem indult túlontúl nagy elvárásokkal és a kötetfeléig hozta is az elvárt formát, jó-jó, de semmi extra. Kicsit más, mint azeddigiek, de semmi rendkívüli. Nyugodt szívvel tettem le a könyvet az első nap,mit sem sejtve, hogy háborgó lélekkel fogom befejezni az utolsó sorokat.

Jelenpillanatban azt mondhatom, hogy Hamiltont egy kanál vízben is meg tudnámfojtani és egy kicsit utálom is, mindamellett elismerem, hogy aki ilyenérzéseket, fájdalmat ki tud váltani belőlem, az rosszat nem adott ki a kezéből.

Tehát a könyvfeléig nem gondoltam volna, hogy én erre a kötetre bizony maximális pontotfogok adni, de nem tehetek mást.

Meglepvetapasztaltam, hogy olyan események kerülnek a középpontba, amelyeknek anegyedik kötetben nem sok jelentőséget tulajdonítottam. Nem hittem volna, hogyTaranis mesterkedése és hazugságai ekkora bajba sodorják Ryhst, Galent ésAbeloec-ot. Ha visszaemlékszünk, akkor eszünkbe juthat, hogy ezen testőröket az a vád érte, hogymegerőszakoltak egy Seelie nemes hölgyet. Főhőseink épp egy ügyvédimegbeszélést tartanak, amely igen hosszúra sikeredik, és Taranisszal való beszélgetéselfajulása vett véget az eseményeknek. Így el is jutunk a könyv feléhez és alegtöbb olvasó szerintem azért örömmel fogadja a hírt, hogy semmifélelepedőakrobatika és erotikus hangulat nem rontja el az eseményeket. Ami ugyankésőbb megtörik, a könyv mégsem a megszokott fülledtséget árasztja. Oh, nem… haszexre is kerül a sor, az csak azért van, mert néhány szerető, az első testőrökközül úgy érzi, hogy van elég bátorsága kiönteni a lelkét és megnyílni úgy,ahogy eddig nem. Merry pedig nem tud nekik nemet mondani. Nem hibáztatom érte. Ekkor kezdtem úgy érezni, hogy ez a kötet is szinte főbbcselekményszál nélkül fog telni, és a szereplők lelkivilágára fogunkkoncentrálni. Egészen kezdtem elérzékenyülni, Fagy története végén, még alátásom is elhomályosult, de akkor még nem tudtam, hogy nem csak kicsit leszösszeszorulva és megfacsargatva a szívem. Miután a nagy vallomásokmegtörténtek, a mágia közbeszólt az eseményekbe és megtette, amit én sosemakartam volna, de szinte még el sem merülhettem a fájdalmamban már újabbfordulatot vettek az események. A Taranis őrülete és tébolya kegyetlentettekben, hazugságokban látott napvilágot mindenki számára. Hamilton nemsajnálta Merry-t kitenni a testi és lelki terrornak, na jó a terror kicsittúlzás, de meggyötörte testileg és lelkileg is, úgy otthagyva minket a végén,hogy egyszerűen kiáltanék a folytatásért.

Én azt vártamvolna, hogy Cel kiszabadulásával végre ő is előtérbe kerül és nem csak hallunkróla, de látjuk is. Erre az Unseelie udvar és maga Andais is viszonylag aháttérbe szorult, bár az a néhány lefolytatott beszélgetés bizonyíték voltarra, hogy nem is akarnám többször látni, mert egyszerűen gyűlölöm.Igazságtalan, őrült, szadista dög, aki egyre kevésbé bírja elviselnihanyatlását és csak kínozza a körülötte lévő embereket, csak mert megteheti ésélvezetét leli benne, ha már Merry-t nem bánthatja.

Nem gondoltamvolna, hogy ennyire a Seelie vizekre evezünk, hogy Taranis ennyire tébolyult.

Meglepett, hogyaz erotika a háttérbe szorult és a fájdalmas szerelem került a helyére.Kétségtelen szex volt, és nem volt kevésbé erőteljes, mint eddig, de a hangulatteljesen mást adott, mint amit eddig megszoktam.

A testőrök javarésze lemorzsolódott, mondhatni erre a kötetre szinte láthatatlan vált és azigazán fontosak maradtak jelen.

A könyv másodikfele olyan fordulatokat hoz, amire szerintem nem sokan számítanak. Az énszívembe határozottan tőrt döfött az írónő, bár nem adom fel a reményt, hogy ahelyzet visszafordítható, hiszen már többször csapott be Hamilton, de aztmindig fel is oldotta az adott kötetben, de most… ezt nem teheti velem. Na jó,abba hagyom a hisztit, mert lehet, csak nekem ilyen rossz érzés.

Szóvalhatározottan állítom, hogy a könyv igen csekély részét töltjük pőre testtel,szétvetett lábakkal, így szinte teljesen háttérbe szorul az erotika. Helyette ameglepetések, váratlan fordulatok kerülnek a középpontba, ahol nekem sokszortúráztatni kellett a fantáziám, hogy fel tudjam dolgozni a leírtakat. Hamiltonnem egyszerű helyzeteket, megoldásokat tár elénk.

Nem kifejezettenhosszú könyv, de a végére annál tartalmasabb és eseménydúsabbá vált, ezértis örülnék, ha a folytatást már a kezemben tarthatnám, amire persze nincs esély, deolyan jó lenne.

Akönyvet köszönöm az Agave kiadónak!

5 pont

A sorozat további kötetei:

1. Árnyak csókja tovább

2. Az alkony ölelése tovább
3. A holdfény csábítása tovább
4. Az éjfél simogatása tovább
5. Misztrál csókja tovább

Asa Schwarz - Nefilim

2011-11-05T22:13:00.000+01:00

Még az elsőGrangé könyves posztomban írtam, hogy az Egmont MYZT különböző nemzetek nagyszerűkrimijeit szeretné a magyar közönség elé tárni. Grangé mondhatni képviselte afranciákat, most északabbra utazunk, egészen Svédországig.

Nova Barakel, az elszánt Greenpeace-aktivista betör a Vattenfall AB energetikaicég vezetőjének otthonába, hogy különféle szlogenekkel írja tele a falakat.Svédország első számú környezetszennyezője végre megkapja, amit érdemel!Csakhogy valaki csapdába csalta a lányt. A cégvezetőt ugyanis meggyilkolták,méghozzá felettébb brutális módon. Nova elmenekül a bűntett helyszínéről, desajnos hátrahagy néhány árulkodó nyomot, így ő lesz a gyilkosság legfőbbgyanúsítottja.

A mindenreelszánt lány megpróbálja kideríteni, ki bízta meg a gyilkost, és hogy miértéppen az általuk feketelistára helyezett környezetszennyezőkre vetett szemet.De vajon mit jelentenek a vízözönre és Noé bárkájára utaló jelek? Ki kutatta átNova stockholmi lakását? És mindenekelőtt: ki akarja Novára kenni agyilkosságokat?

És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szívegondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.

(1 Móz 6,5)

Még nem voltszerencsém skandináv krimihez, így kíváncsian kezdtem el olvasni a könyvet. Afülszöveg alapján jónak ígérkezett, hiszen ígér nekünk felettébb brutálisgyilkosságokat, utal egy kicsit a Bibliára, a címmel pedig elhinti, hogy akár fantasy is keveredhet a sorok közé. Bár ebben nem lehettem biztos olvasás előtt, azért én őszintén reméltem, hogy a cím igen beszédes, és az, amire gondolok. És igen, az írónő mert elrugaszkodni a megszokottól és fűszerezte az emberi szereplőket egy kis természetfelettivel. A nefilim fogalma nem volt előttem teljesen ismeretlenés az írónő sem csavart túl sokat az eddigi tudásomon, hogy kik is ők, akönyvben pedig tényleg találkozhatunk velük. Nem mondanám kifejezettenmisztikus kriminek - ahhoz nem használta ki eléggé a lehetőségeket az írónő -, de épp annyi fantasyval bolondította meg a történetet, hogyne egy hétköznapi eseménysorozatba csöppenjük bele. Egy kicsit elrugaszkodunk arealitás talajától, ami az én szememben feldobta a könyvet és tompította ahibáit. Ez számomra mindenképpen plusz pontot jelentett. Azonban olvasás közbennem mindig voltam teljesen elégedett.

Első és talánlegnagyobb problémám a könyvvel az volt, hogy kifejezetten nem szeretem, mikora rendőrséget ennyire hülyére lehet venni és az orruknál fogva vezetni. Arendőrök teljes mértékben bábok voltak, szinte szemellenzővel rohantak a„nyomok” után. Igazi nyomozást nem nagyon pillanthattam meg. Nova üldözéseazonban elég szépnek mondható.

Majd ott vannaka gyilkosságok. Egyszer sem merült fel bennem, hogy a fülszöveg túlzott volna a„felettébb brutális” jelzővel, hiszen nagyokat pislogtam a leírtakon, viszontszerény személyen nem igazán volt elégedett, hogy magukkal a halálesetekkelcsupán egyetlen alkalommal foglalkoztak, mégpedig a holtestek felfedezésekor.Az írónő néhány sorban elénk tárja a kegyetlen „látképet”, majd szinte ezekrőltudomást sem véve lép tovább. Igazán kíváncsi lettem volna, hogy a gyilkosunkmiért pont ezeket a végrehajtási módokat választotta. Az „ihlet” forrásátláthattuk, de nem igazán merültünk el az elemzésében, pedig engem érdekeltvolna.

A fülszövegalapján nagyobb jelentőséget, vagy mondhatnám úgy is, hogy jelenlétettulajdonítottam Noé bárkájának és úgy egyben a bibliai témának. Viszont aztkellett látnom, hogy nem ebben a kötetben fogunk a legközelebb jutni a bárkatörténetéhez. Kiinduló pontnak, oknak megfelelt ebben a könyvben is, viszontnem erre számítottam.

A könyv végéigúgy éreztem, hogy a sejtelmes utalások, a titkok csak gyarapodnak, de aválaszokban vagy nem lehetünk biztosak, vagy egyáltalán nem is kapjuk meg. Akönyv végi események ugyan tartogatnak hasznos információkat, de valahogy én afolyamatosan információáramlást előnyben részesíteném, nem érezném azt, hogysokáig egy helyben toporgok.

Kellemesnektaláltam, hogy Nova csupán tizenkilenc éves, különösebben nem lett kedvenc, detalpraesettségével szimpatikus volt. Amandát, a gyomozás vezetőjét kifejezettenkedveltem, az ő magánéletének előtérbe kerülése hozott számos jó pillanatotszámomra, nem lennék meglepve, ha személye nem veszne el a süllyesztőben.

Legyezgeti alapokat a romantika gyenge szellőcskéje is, plátói szerelem vagy titkos viszonyformájában. Csupán egy csipetnyit kapunk belőlük, feldobva a nyomozás menetét.

Magukról anefilimekről pedig csak annyit, hogy megvan bennük a kellő arrogancia, felsőbbrendűség, rejtélyesség, őrültség, amiktől érdekesek lesznek és ha még többet tudhatok meg róluk, már megéri elolvasni a folytatást.

Nem egy túlhosszú könyvet vehetünk a kezünkbe, szerintem egy délutáni olvasás alkalmávalegy szuszra befalható. Találtam benne hiányosságokat, viszont végigfenntartotta az érdeklődésem, a hibákat tudta mivel ellensúlyozni a szememben.Grangé könyveivel ellentétben kevésbé alapos és részletes az írónő, túl egyedihangulatot sem árasztott, nem sokban érződött, hogy Svédországban járunk, bárezt talán nem is bántam.

Kíváncsian várom,hogy hová fog vezetni a történet, mi lesz Nova és az Ararát-anomália és anefilimek sorsa.

A könyvetköszönöm az Egmont kiadónak!

4 pont

Sarah Dessen - Figyelj rám!

2011-10-27T19:22:00.001+02:00

A régóta akart Tökéletes c. Dessen könyvetigen hamar követte egy másik. Mondhatni amint lettem az egyiket már nyúltam amásikért. Lehet nem kellett volna, hiszen nem tudtam nem hasonlítgatni a kéttörténetet, a szereplőket és az érzéseket, amiket kiváltottak belőlem. A Figyelj rám! pedig alulmaradt aküzdelemben, na nem nagyon, de érezhetően nagyobb hatást tett rám Macy ésWes, mint Annabel és Owen.

Annabel Greeneharmadikos gimnazista, és megvan mindene, amiről csak egy lány álmodhat:divatos ruhák, menő barátnők, jó jegyek és a suli leghelyesebb sráca…

Mindez azonbancsak abban a tévéreklámban igaz, melyet nyáron forgatott vele egy áruházlánc.Annabel valódi élete már kevésbé irigylésre méltó. Elege van a modellkedésből,legjobb barátnője ellene fordult, az iskolában magányos, és otthon sem érzi jólmagát igazán. Egyik nővére, a nagyszájú, életvidám Kirsten, New Yorkbaköltözött, míg Whitney, a középső nővér, egész nap otthon gubbaszt és súlyosanorexiával küzd. Szülői szeretetben elvileg nincs hiány, csakhogy az apja nemaz a lelkizős fajta, anyja pedig annyira élvezi lánya modellkedését, hogy észresem veszi, Annabelnek mennyire elege van mindebből. A lány már meg sem próbálbeszélni családjával a problémáiról, inkább hazudik vagy egyszerűen csakhallgat, hogy elkerülje a veszekedéseket, megkímélje egykor súlyosdepresszióval küzdő anyját a csalódástól és az újabb megrázkódtatásoktól.

Aztán egy újbarátság jelentős változást hoz: Annabel megismerkedik fura, magányosiskolatársával, Owen Armstronggal, akinek a fülében mindig ott az iPod. Owentmár olyan sokszor sodorta bajba agresszív viselkedése, hogy dühterápiáraítélték. Az ott tanultakat és a zenét segítségül hívva, a fiú lassan rávezetiAnnabelt, hogyan lépjen ki a hazugságok világából.
De vajon lesz-e elég bátorsága, hogy elmondja, mi történt valójában a nyáron,miért lett vége legjobb barátnőjéhez fűződő barátságának? Vigyázat, ha elkezdedolvasni, nem tudod letenni! Hidd el, nem érdemes kockáztatni, hogy elkobozza atanár: ne olvasd órán, pad alatt…

Annabelről folyamatosan változott avéleményen olvasás közben, ahogy egyre több mindent tudtam meg róla. A könyvelején elkezdtem sajnálni, „szegény lány”, azért amilyen családbankénytelen élni. Ténylegesen éreztem, hogy Annabel háttérbe van szorítva és acsaládja, és a múlt követeli magának a figyelmet. Egyre jobban feltárultelőttünk egy gyenge, depresszióra hajlamos anya, egy magának is hazudó anorexiáslány élete. Kristen képviselte volna az észt és egy csöppnyi normalitást, dehamar kikerült a képből, az apa pedig hiába próbál lavírozni, túl sok neki azösztrogén, és inkább próbálja tartani a tisztes távolságot. Itt még tudtamsajnálni a magányos lányt, akit senki sem ért meg, aki felett most összecsaptaka felhők. De jöttek a múlt újabb darabkái, amikor rá kellett ébrednem, hogyAnnabel butább, mint hittem, hiszen egy értékes barátságot dobott félre, azért,hogy valaki nyomában járjon, és olyan dolgokat tegyen, amit nem is akar igazán.Majd a csalódottságom, dühbe váltott át, mert annyira könnyen feladta, azegyszeri kudarcot végleges vereségnek könyvelte el, nem tette meg az elsőlépéseket, csak elbújt és bezárkózott. Úgy érzem, mindent magának köszönhetettés talán még meg is érdemelte a sorsát, hiszen ha nem állunk ki magunkért, nemnyitjuk ki a szánkat akkor nem fog sose semmi megváltozni. Macyvel ellentétbennem tudtam Annabelt istenigazából megszeretni.

Owen képviseli a különcséget. A suliban ő aza srác, akit mindenki kerül, akinek rossz a híre. Számomra ő egy nagyon furafigura volt. Hiába szeretem a zenét, valahogy nem tudtam Owennel és azeneszeretetével egy hullámhosszra kerülni. Néha különösen bizarrnak éreztem amondandóját. Még nem jutottam el arra a szintre, hogy a tücsökciripelést,kántálást vagy az esőcsepp zaját zenének, sőt művészetnek tudjam felfogni.Viszont azért az tisztelendő, hogy a zenéből merített erő mennyire kordábantudta tartani a dühét. Azt meg pláne szerettem benne, hogy mindig igazatmondott.

Malory a kishúga egyszerre voltfolytogatnivaló és ennivaló. Nagyon nem szeretném, hogy a lányom ennyiredivatfüggő és mániákus márkafüggő legyen, de nem bírtam ki mosolygás nélkül a„fotózást”, ahol szegény Owen töltötte be a fotós szerepét, a kis csitrikközött.

Ahogy kezdtem Annabelt egyre kevésbészimpatikusnak találni, úgy szerettem meg a többieket egyre jobban. A könyvmásodik felében már mindenki a gyógyulás útjára lépett, Withney állapotajavult, Kristen úgy tűnt végre felnőtt. Owen állandó szereplővé nőtte ki magátés egyre több szerepet kapott a jelen. Rolly és Clarke története nagyon aranyosvolt, tetszett.

Míg a Tökéletesben szinte teljes mértékben ajelen kapta meg a főszerepet, ahol Macy egy mozgalmas, élettel teli világbacseppent és Wesszel folytatott játék során megnyílt, addig Annabel történetesokszor nyúlt vissza a múltba, a jelenben pedig inkább a magányosságjellemezte, mert félt meglépni a dolgokat és inkább elbújt, mert ő túlkonfliktuskerülő és kedves teremtést. De leginkább gyengének tartottam.

A szerelem szintén nagyon leheletfinomanérinti a lapokat, bár igencsak tetszett, hogy Owen nem várt az utolsópillanatig, hogy közeledjen, de párt csak az utolsó oldalakon alkottak, mégisegy nagyon meghatározó alakká vált Annabel életében. Míg a lány inkábbhazudott, elhallgatta az igazságot, addig Owen példát mutatott neki az állandóőszinteségével.

Valahogy a téma és a szereplők nem tudtakannyira meghatni, mint az első Dessen könyvben, mégis jó könyvek tartom és már csak egy van hátra az írónő könyvei közül. Hamarosan talán az is terítékre kerül.

4 pont

Az írónő további művei:

Tökéletes tovább

Egy felejthetetlen év

Eric Kraft - Herb és Lorna

2011-10-25T10:11:00.000+02:00

Herb Piper és életvidám felesége, Lorna aLong Island-i Babbington tengerparti városkájának idilljében élnek. HerbStudebaker autókat árul, odahaza a pincében barkácsolgat önjelöltfeltalálóként, és igyekszik elkerülni a rossz befektetéseket. Napos délutánokés szépen ápolt pázsitok színesítik a párocska csöndes, szerény mindennapjait –elénk tárul Norman Rockwell Amerikája. Ám Herb és Lorna a házaséletükbugyraiban különös kis titkokat rejtegetnek egymás elől, melyek csak lassansejlenek fel a szexualitás ezen univerzális misztériumát bemutató krónikában.Ez a humoros, megrendítő, szokatlan szerelmi történet finoman boncolgatja arejtélyt, hogy mi az, ami képes együtt tartani két embert még hosszú évekmúltán is.

AmikorPeter Leroy-nak tudomására jut, hogy néhai nagyszülei voltak a mozgathatóerotikus ékszerek megszületésének meghatározó alakjai, kénytelen módosítani aróluk magában kialakított képen. Rádöbben, hogy ez a férfi és nő nem csupán aző Mammamája és Pappapája voltak, hanem élettel teli, szenvedélyes embereksok-sok rejtéllyel. Amikor Peter elhatározza, hogy felfedezőútra indul amúltba, szép lassan megismeri a valódi Herbet és Lornát. Végigköveti aszerelmüket, az eseményeket, amelyek e felé az elképesztően valószínűtlen életútfelé terelték őket, és megpróbálja megfejteni vidámságuk és derűjük titkát

A fülszöveg olvasása után felvázolódottelőttem egy kép, hogy miről szólhat a könyv, milyen lehet. Gondoltam én, hogyPeter Leroy nekiindul vájkálni a múltban, hogy fény derüljön a titokra, amiközben megelevenednek előttünk Herb és Lorna meghatározó pillanatai, szerelmükés az erotikus ékszerek története. A páros úgy élt bennem e néhány sorhatására, mint két rendkívül felvilágosult, merész felfedező, akik ízig-vérigélvezik az életet. Már előre beleképzeltem mennyire vidámak, pajkosak lesznek,mindezt a 20. század elején, amikor még a gondolat is néha túl merésznek tűnt,nemhogy a tett.

Hát nem teljesen azt kaptam, amitnagyhirtelen kigondoltam magamban. Fel sem merült bennen, hogy ez a történet,mint egy életrajzi mű kerül a lapokra, amit az unoka a nagy felfedezés utánmegír. Mert bizony Peter Leroy egy könyvben örökítette meg felfedezését, anagyszülei életét, amelybe ő csak megszületése pillanatától lesz jelen.

A történetünk még jóval Herb és Lornaszületése előtt kezdődik, bemutatva a vidéket, a Piper és Huber családot, ahováegy idő után bekopog a gólya és megkezdi életét a két főhősünk. Ahogy elkezdikörülfonni őket az erotikus ékszerek piaca, készítése és az elkerülhetetlen találkozás,amikor Herb bekopog egy esős délután egy házba, ahol egy gyönyörű fiatal lánynyit ajtót. A titkok az első pillanattól jelen vannak, és bután őrzik is azutolsó pillanatig. Tanúi leszünk számos költözésnek, szerelem és gyermekszületésének. Hőseinket sújtja a háború, a gazdasági válság, pénzhiány, debiztos pontként mindig tudnak nyúlni a tehetségükhöz és az erotikusékszerekhez.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy pattant ki azíró fejéből, hogy az erotikus ékszerek köré építi a történetét. Így a 21. századbanélve, valahogy nagyon apróságnak tűnnek nekem a meztelen női alakot ábrázolóinggombok, az óratoknyi mozgatható csodák, miközben főhőseink a különösizgalmak ellenére, megismerték a szégyenérzetet is. És ez bánt is engem egypicit. Szerettem volna őket úgy látni többet, hogy büszkén vállaljáktehetségüket, kiállnak a nagyvilágban magukért és a gyakorlatban iskamatoztatják az élénk fantáziájukat. Mindenesetre egy idő után megjött abátorságuk, hogy igazán megnyíljanak egymás előtt, és az öregkor visszahozta azigazi ifjonti szenvedélyt. Ekkor hihetetlenül édesek voltak.

Jobban örültem volna, ha az életük aprólékosbemutatását tarkította volna valami izgalmasabb cselekmény, mert így Lornáékéletének szinte minden évét csupán végigkövethettük, és hiába volt gondokkaltűzdelt, mégis néha túl nyugodtnak, egy hangyányit unalmasnak tűnt.

Néhány szereplő, esemény fel tudta kelteniaz érdeklődésem, de sajnos nem törődtünk velük eleget.

Az első pillanattól nehezen tudtamelképzelni, hogy ez egy kitalált történet, hiszen végig annyira aprólékos volt,annyira életrajzszerű, nem pedig, mint egy szórakoztató irodalmi mű.

Egy olyan barkácsolni vágyó és mesterien is ügyködő férjet, mint Herb én is elfogadnék magamnak. Arról nem is beszélve,hogy mindvégig őszintén szerette Lornát.

„Herb és Lorna a legvidámabb könyvek egyike,ráadásul nagyon szexi…” hirdeti a borító. Kicsit túlzásnak érzem, inkább egymegmosolyogtató, idilli történet, jóban-rosszban kitartó szerelemmel. Egyedi azkétségtelen. Az erotika pedig folyton folyvást jelen van, de többet őriznek mega szereplők maguknak ebben a tekintetben, mint vártam volna, mégis volt bennenéhány aprócska perverzió, és pikantéria, úgy, hogy közben tényleg a 20.században érzed magad.

Érdekes élmény volt, de most úgy gondolom,hogy egyszeri is.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!

3 pont

Diana Rowland - A démon jele

2011-10-18T18:21:00.000+02:00

Démonlátó sorozat 1.

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy amolyos figyeltek, ismerősök közül egyre többen vágnak bele ezen könyvolvasásába. Én meg elkezdtem bosszankodni, hogy még mindig nem olvastam,pedig csak egy karnyújtásnyira van tőlem a polcon, csak le kellene venni. Így minél többször jött felegy-egy olvasás, értékelés a molyon, egyre inkább azt éreztem, hogy én is akarom.Szóval egyszer csak gondoltam egyet és fellapoztam, kíváncsian várva a végeredményt,hiszen számos jót olvastam róla.

Amikor a fiatalrendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá,azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére ahelyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utalóezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott éshátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három évevéget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arrautal, hogy a Jelfaragó visszatért.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy átlagos gyilkosság, hanem egytermészetfeletti erővel rendelkező démon borzalmas bűntette. Mivel Karamisztikus képességekkel rendelkezik – másik látása révén képes megidézni adémonokat –, különös összefüggésekre bukkan, és nemcsak arra jön rá, mire készüla gyilkos, de arra is, hogy mikorra tervezi mindent elsöprő gaztetténekvégrehajtását. Mire eljön a telihold napja, már csak a gyilkos személyekérdéses.

Kara az életét kockáztatva szembenéz a gonosszal, miközben egy természetfelettiszépségű Démon Lord kísért az álmaiban, nappal pedig egy jóképű, de gyanakvóFBI-ügynök követi minden lépését.

Úgy érzem megint abba a csapdába estem, hogya túl sok pozitív vélemény magasabbra emelte az elvárásaim, mint kellett volna.Viszont nem foghatom csak a pozitív kritikákra, hiszen maga a démonos téma ésritkasága a könyvesboltokban már adta azt, hogy valami különlegest vártam.Nalini Singh rögtön a toppon landolt az angyalos sztorijával, amelyet szinténkülönlegességnek tartok, találok néhány kiemelkedő farkasos sztorit is,vámpírosról már nem is beszélve. Na de démonok… már előre dörzsölgettem a kezemegy újabb ínyencségre várva. De én nem sok különlegeset kaptam tőle.

A történet jó, hiszen a nyomozósdit kevertüka misztikummal. A démonok és az idézések is adtak némi hangulatot, na de holvoltak a karakterek.

Kérdezem én, hogy Kara Gillian mivelérdemelte ki, hogy ő legyen a főszereplő. Nem láttam benne semmit, se erőt, se stílust, egyéniséget pláne nem. Nem vártam, hogy már most váltsa meg a világot, csak valami erőt, igazi képességet láttam volna, benne, ami kibontakozásra vár. Ha emlékeim nem csalnak, akkor harminc körül jár, néha mégis úgy éreztem, hogy inkább 18 éves csitri, a rendőrségi körökben néha csak hebegett-habogott, Rhyzkahl előtt pedig összehúzta magát, mint egy kisegér és inkább láthatatlanná vált volna. Ezzel nem vált számomra túl érdekessé, vagy erőssé. Hol volt itt a felnőtt nő? Hát elveszett azzal, hogy az írónő betette a kezdő igéző és kezdő nyomozó szerepébe, amivel számomra úgy mínusz tíz évet elvett Karatól.
Nekem valahogy olyan érzésem volt, mintha J.D. Robb által kreált EveDallas gyengébb változatát kaptam volna.

A női főszereplőnek pedig dukál egy pasi, afülszöveg itt már sejteti, hogy nem is egy. Van egy emberi zsarunk, és van egyDémon Lordunk. Hát emberek… a Démon Lord már azzal, hogy démon és még hozzánagyhatalmú is, már felpiszkálja a fantáziám, viszont ha már ténylegesen Rhyzkahlszemélyéről kell beszélnem, hát… nem győzött meg. Első felbukkanásai után aztéreztem, hogy ő lett az az eszköz, amivel megvakarják, ami már régóta viszket a hősnőnknek,de hála égnek utána mutatott némi brutalitást és kegyetlenséget, amivel egykicsit közelebb lépett, ahhoz, hogy egyszer izgalmas karakternek tudjam találni.

Most viszont, ha azt mondják nekem, hogyKara és Rhyzkahl (aki nevének kiejtésével erősen küzdök) nem jut eszembe semmi,ellenben egy Anita és Jean-Claude, Cat és Bones, vagy Mac és Barrons párosokkal. Persze ez még az első bevezető kötet, és nem vártam semmi nagy romantikát, hisz tudom milyen könyvet vettem a kezembe. Sőt nem is beszélhetek még róluk párosként, ki tudja azok lesznek e egyáltalán, bár nekem ez benne van az alapképletben. Egyszerűen csak egyéniségeket, emlékezetes karaktereket vártam volna.

Kristoff ügynök, vagyis Ryan azonban eléggéa szívemhez nőtt, poénokat szinte csak ő tudott felmutatni a szememben. Karatól is csak egy emlékezetes beszólás futotta, amit értékelni tudok. Hiába mondják mások, nekem aztán nem volt kellően szarkasztikus a humora.

Vártam volna a mocskos dumákat, a trágárságokat is, ha már sok olvasó felhozta kritikaként a túlzott vulgaritást, szlenget. Nem mondhatom, hogy nem voltak, de azért még nem az elviselhetetlen mennyiség, ami különösebben zavart volna. Úgy látszik jól edzet vagyok már ebből is, arról nem beszélve, hogy egy kis változatosság is feldobta volna.

A nyomozásba nem kötnék bele, ha figyelembe veszem, hogy misztikus krimi, akkor pont megfelelő volt. A gyilkos és teljes története is egész érdekessé vált a végére, tetszett.

Sokáig vaciláláltam a három és fél vagy négypont között, de a vége egész pofásra sikeredett és összességében tetszett,mégis könnyedén félre tudtam tenni a könyvet, és a könyv végéig vártam volnavalami pluszt, amitől emlékezetes lesz számomra. A plusz pedig a karakterekbőlhiányzott nekem, amit a későbbi kötetekben még bőven megkaphatok és remélem, hogy meg is fogok, mert akarom, hogy nagyon szeressen ezt a sorozatot. Szóval egy gyenge, de mégiscsak négyesre értékelem a "minden jó, ha a vége jó" alapon.

4 pont

Sarah Dessen - Tökéletes

2011-10-16T20:46:00.000+02:00

Ha jól emlékszem, az első Jodi Picoultkönyvek olvasása után találkoztam többször Sarah Dessen nevével és kezdtemelgondolkozni azon, hogy olvasnom kellene tőle. Buta fejjel addig merevenvisszautasítottam a könyveit, mivel magamban besoroltam őket abba a kategóriába,amik csak tanítani akarják a fiatalabb olvasókat, megmutatni nekik mi a helyes,rávilágítani különböző problémákra, hogy elgondolkozzanak az olvasottakon. Akönyv szórakoztató értékét azonban nagyon alacsonyra becsültem volna. Időnekkellett eltelni, míg kivertem a fejemből ezeket az ostobaságokat és elkezdtemvéleményeket olvasni a könyveiről. Ami pedig a fülszöveg alapján legjobbanmegfogott az a Tökéletes volt.

Jason tökéletes.A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. Delétezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáigúgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nemtökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátságés az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammalmegáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyalegész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdhetifeldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.

Egy könyv, ami szórakoztatva elgondolkoztat,emlékeztet, szomorkodás közben azonban melengeti a lelket. Egy könyv egy lányról, aki próbáltafeldolgozni az édesapja halálát, de idő és megfelelő társaság kellett, hogymegtalálja a helyes utat. Egy könyv, ami azt adja neked, amit bele szeretnéllátni. Ez csak egy könyv, de nem nehéz elképzelnem, hogy akár lehet valóság is.

Engem emlékeztetett arra, hogy milyen neakarjak lenni, mert én bizony Macy életét olvasva csak arra tudtam gondolni,hogy hála égnek, hogy én nem függök ennyire mások véleményétől, akaratától. Atökéletesség is teljesen más értelmet nyert olvasás után, mint előtte gondoltamvolna, hiszen a tökéletesség itt egy köpeny, amelyet a lány magára öltvebiztonságot kapott, védelmet, rendet egy olyan életben, amelyben már az édesapja nem lehet jelen. Nem beképzeltségből, nagyravágyásból akart ő lenni alegokosabb, a legjobb kislány, barátnő. Egyszerűen azt akarta, hogy elég jólegyen a többiek számára. Ebben a tekintetben Macy inkább volt buta, hiszenszinte megszűnt önálló légynek lenni, mert mindent úgy tett, ahogy a tökéletesJason elvárná, ahogy az édesanyja elvárná és csak hallgatott, hallgatott éshallgatott. Azonban mint főszereplő lány, akinek a szemszögéből megismerjük atörténetet ezzel a butaságával együtt egy rendkívül szerethető, esendő lányvolt, és öröm volt látni, ahogy kievickél a magányosságból, az elnyomásból.

A partiszervíz kis csapata képviseli akönyvben a káoszt, a nyüzsgést, a tökéletlenséget és az életet. A kis brancsminden tagjára lesújtott már az élet, így egy kicsit hasonlítanak Macy-hez, mégis az életük teljesen máshogy alakult és ők igazi egyéniségek lettek Macy-vel ellentétben.Velük Macy élt, felengedett, de akinek a legnagyobb segítséget köszönhette, azWes volt. Az igazmondós játék végigkövette a könyvet, amelyben láttuk Macy-t,hogyan dolgozza fel a papája elvesztését és megmutatja a lelkét, az igazigondolatait az első személynek, talán életében először. Vele nem akar más lenni, csak az aki.

Bár a fülszöveg kihangsúlyozza, hogy Wesbüntetett előéletű, és ezzel első pillantásra beleülteti a rosszfiú gondolatáta fejünkben, mégis egyáltalán nem ezt a karaktert képviseli, hiába akarja Macyanyja ezt bizonygatni a maga idejében.

Nem egy romantikus ifjúsági regény ez, mégisolvasás közben már türelmetlenül vártam az első csókot, ami bár későn jött el,mégis az volt a megfelelő időpont. Nagyon tetszett az egyre mélyülő kapcsolat, aminek az alapja nem a "meglátni és megszeretni", hanem a "meglátni és megismerni" volt. Lassan és óvatosan, de annál meghittebben.

Szinte az összes szereplő szerethető volt,ez alól két kivételt képeznék. Egyrészt Jason, másrészt Macy édesanyja. Azanyának még talán meg tudnék bocsátani, hisz gyásza még teljesen feldolgozatlanés először meg kellett törnie, hogy helyre tudja hozni a dolgokat. Jasontőlazonban a falra másztam, pedig személyesen talál, ha kétszer szerepelt, de aze-mailjeitől elborult az agyam. Az én szememben ő aztán nem tökéletes, ahogyan a buta fruskák sem a könyvtárból.

Megvolt a maga hangulata, mondanivalója és a kellő adag képzelet is, amitől egy könyv könyv lesz. Valahol pedig azt a véleményt olvastam róla, hogy a könyv nagyon "emberi". Ezzel teljesen egyetértek. Többet kaptam a könyvtől, mint vártam, hiszen abszolút kedvenc lett és már jöhet is a következő Dessen könyv.

Az olvasási lehetőséget köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

5 pont

Nevada Barr - 13 1/2

2011-10-10T19:28:00.001+02:00

Mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogyminden, amit az eddigi életedről tudtál, hazugság? Hogy élnéd túl ép lélekkel,ha szörnyű gyilkosságok emléke és egy javítóintézet komor valósága jutnaosztályrészedül a boldog és gondtalan gyermekévek helyett?

Dylan élete 11 éves korában borzalmasrémálommá változik. Egy tragédia és a múlt árnyai felnőtt koráig kísértenek,mígnem találkozik a szintén hányatott sorsú Pollyval és csodálatoskislányaival, és az élete új értelmet nyer. Pollyt azonban saját múltjánakdémonai és a titkolózások egyre bizalmatlanabbá teszik. Vajon képes ennyiszörnyűséget, titkot és félelmet túlélni egy kapcsolat? És vajon képes túlélniaz igazságot?

Olvasva a történetet azt mondhatom, hogy eza fülszöveg egyszerre mond túl keveset és túl sokat, de engem nem tudottfelkészíteni, hogy mi is fog rám várni. Arról nem esik szó, hogy az a borzalmasrémálom, hogy Dylan 11 évesen lemészárolja a szüleit, és kishúgát, a bátyjátéppen csak sikerül megmenti. A javítóintézetre ugyan van utalás, de arra márnincs, hogy beteges, hírességre vágyó pszichológus akár illegális szereketbevetve akar a fiatal fiú elméje mélyére nyúlni, hiszen Dylan emlékei azokról abizonyos órákról elvesztek, de mindenki csak azt hajtogatja, hogy ő a HentesGyerek, az őrült pszichopata. Egyedül testvére Richard áll ki mellette éspróbál foggal-körömmel harcolni érte.

A javítóban töltött évek eseményeitmegszakítja a jelen, ahol a kedves, jólelkű Marshall Marchand megpillantja aleendő feleségét és elkezdődik a közös életük, ami kezd egyre inkább borzalommáválni. Nem titok, hiszen a fülszöveg igen jól a képünkbe vágja, hogy Marshallnem más, mint a régen volt Dylan, aki maga mögött hagyta a múltját és azegyetlen emberrel, - a bátyjával Dannyvel - , akiben megbízik, akit szeret újéletet kezdett. Csakhogy egyre inkább úgy tűnik, az őrület, a gyilkolási vágyújra feléled.

Lelkiekben nem voltam felkészülve erre akönyvre, a téma engem megrázott, hiszen sokkoló, riasztó, megdöbbentő. Ehhezvegyük még hozzá, hogy Dylan gondolataiba merülhetünk el a múltban, aki nememlékszik arra, hogy megtette, amit mondanak, és csak azt látjuk, hogy bántják,elítélik őt. Én személy szerint sajnáltam a srácot, hiszen egyáltalán nem tűntgyilkosnak, őrültnek. Ugráltunk a jelen és a múlt között, a nyugodt kissrác,aki csak túl akarja élni a javítót, a pszichológus kegyetlen játékait és akedves, szerelmes Marshall között, ahogy próbál Pollyval egy családotlétrehozni. De a „szerelmi történetbe” újfent befurakodik a gonosz és a könyvigazán átváltott egy pszichothrillerbe, ahol egyre sokasodnak a furcsaságok, ajelek, és jön egy gyilkosság, ami elindítja a végkifejlethez vezető lavinát.

Azt kell mondjam, hogy nem kellett sokattörnöm a fejem, hogy mi lesz a könyvben, ami meg fogja fordítani a dolgokat,mivel úgy gondolom, hogy az elejétől kezdve sejthető volt. Legalábbis nekem máregész hamar felállt a fejemben egy kép, de ettől a „kiszámíthatóságtól”függetlenül az események, a leírások mindig megdöbbentettek, sokkoltak,izgalomban tartottak.

Három dologra mondanám, hogy a frászt hoztákrám, vagyis félelemmel vegyes izgalomban olvastam őket.

Először is a fejezetek elején megjelenő kisírások, jegyzetek. Ezek mind egy-egy gyilkos tettét mutatták be, elemezték kiolyan könnyedséggel és lazasággal, hogy az már néha számomra bizarr volt.

Konkrétan egy gyilkosságnak leszünk a tanúi,de nekem az is bőven elég volt, hiszen a gyilkos kedvesen mosolyogva közelít azáldozathoz, aprólékos mozdulatokkal készül fel a nagy csapásra, de ezt olyan lassan, nyugodtan és szinte kedvesen, hogy már ettől majdnem megállt az ereimben a vér.

És ott az epilógus, a lezárás, amikorelőször meglátjuk az őrültet, és végre kiönti lelkét, hogy miért is kellettmindennek megtörténnie. A könyv során szinte sosem láttunk egy ferde mosolytsem, és most kendőzetlenül árad belőle a szó, fröcsköli a szavakat, az őigazságát és újfent ledöbbenünk, de most igazán azért, mert tényleg egy őrültetlátunk benne. És ezzel a zárszavakkal tehetjük le a könyvet. Erre csak azttudom mondani, hogy hatásos, - már bocsánat, de – kibaszottul hatásos volt.

A végén már kezdtem kétségbe esni, hogy acím nem lesz megmagyarázva, de nagy megkönnyebbülésemre mégis megkaptuk,röviden, de annál velősebben. Továbbá természetesen feltárul előttünk annak abizonyos borzalmas napnak is teljes valósága.

Igazi pszichothrillerré a végére ért be. Azepilógussal bepótolta az írónő azt a számomra hiányosságot, hogy a végéignemigen láttunk a gyilkos agyába, kendőzetlenül semmiképp és megkaptam az igazibomlott elmémet. Ez furcsán hangozhat, de szeretem, ha egy krimiben/thrillerbenigazán őrült fazonnal találom magam szembe, különben nem lenne számomra kellőenizgalmas.

Bár nem egy olyan könyv, amely közbenizgalmadban már a körmöd rágod és kapnod sem kell a fejed az események között,inkább lassabban sodródsz a sorokkal, de időről időre átfut rajtad egy remegés,mert valamit megérintett benned, na nem azért, mert azonosulni tudsz aszereplőkkel, vagy épp annyira meghatottak volna, inkább a kegyetlenkedés,őrület, bizonytalanság ezt hozza ki belőled. Bár lehet jobb lenne, ha csak asaját nevemben beszélnék.

Nekem mindenesetre nagyon megérte a könyveta kezembe venni.

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!

4,5 pont

J.R. Ward - Felszabadított szerető

2011-10-04T21:42:00.000+02:00

Fekete Tőr Testvériség 9.

Manuel Manello - Payne

Ha a Fekete Tőr Testvériség sorozatról van szó, nagyonnehezen állom meg, hogy ne olvassak el minden apró információmorzsát azeljövendő kötetekről, de az igyekezet mindig meg van bennem, és büszkénmondhatom, hogy javuló tendenciával egyre kevesebb spoiler jut el hozzám. Errőla kötetről előre tényleg nagyon minimális információim voltak. Drukkoltam, hogyminél hamarabb megjelenjen magyarul is, főleg, hogy az Ulpiusnál sose lehettudni hogyan is fognak alakulni a dolgok. Azonban most nem a kiadó szívatottmeg, hanem a futárszolgálat, de egy hét késéssel, kicsit bosszúsan, de sikerültnekem is kezembe vennem ezt a kötetet.

Nem nagyon tudtam, hogy mire is számítsak, hiszen afőszereplő páros nemigen lett felvezetve az előző kötetben, bár Payne balesetebeindította a gépezetet és Manny is régi ismerősnek tekinthető. Payne sose állthozzám közel és különösebben nem érintett meg a karaktere, reméltem, hogy Mannynem okoz csalódás és azt rebesgették, hogy számos Vishous jelenetre számíthatok,ahol előjön a sötétebbik oldala és generálja a problémákat. Mivel V mindig isnagy kedvencem volt, így már nem is féltem annyira, bár eddig Ward nem tudottcsalódást okozni, szóval minek is féltem volna

Így olvasás után fent is tartom ezen állításom, viszont ez akötet nem fog a nagy kedvencek közé bekerülni.

Nagy történetmesélésnem hiszen, hogy kell, mert aki ezt a kötetet szeretné olvasni, az csak rajongólehet. Szóval Payne és Wrath harca súlyos következményekkel járt, nagyon úgytűnik, hogy a harcos amazon lebénult és csak egy valaki segíthet rajta, akipedig nem más mint, Manuel Manello, Jane egykori főnöke. A régi barát újrafeltűnik a színen és talán örökre az éjszaka és a vámpírok világában marad.

Akkor vegyük is sorra az eseményeket, hiszen van belőlükbőven, mivel most is több szálon követhettük nyomon az történetet.

Valahogy nekem mindig pluszt adnak az ilyen sorozatokbanazok a karakterek, akik „szimplán” emberek, és mégis szexik, belevalószemélyiségek. Nem kell őket felruházni semmi plusz szupererővel, hogymegbirizgálják a fantáziám, és a lábuk elé akarjam vetni magam. ManuelManello pedig számomra pont ezt a karaktert testesítette meg. Nemhazudtolta meg a hozzá fűzött reményeim. Bánom is én, hogy 45 éves, akkor iskell nekem. Megkedveltem már a Feloldozott szeretőben és hatalmas vigyorralfogadtam, mikor megtudtam, hogy lesz saját kötete és most, miután olvastam mégjobban imádom. A forró pillanatokban kiszaladt káromkodások, szentségelésekmindig mosolyt csaltak az arcomra. Szerettem, hogy ember létére kész voltszembeszállni a „nagy-és-erős” vámpírokkal, ha kell beszólt, odamondott.

„- Ugye, nem kellmondanom, hogy ne baszakodj a barátommal?

A sebész Butchranézett a kis üvegfiola mellett.

- Jelenpillanatban eszembe se jut a szex, köszönöm kérdések, de még ha gondolnék isrá, egész biztos, hogy nem vele tervezném. Vagyis ahelyett, hogy azon aggódsz,kivel hentergek, inkább megtehetnél nekünk egy szívességet: zuhanyozz le!Bűzlesz.

Butchnagyot pislogott. Aztán halvány mosoly derült fel az arcán.

- Tökösfickó vagy.

- Vasból vana tököm. És akkora, mint egy tekegolyó.”

És ott van Manny párja, Payne. Ő sem egy új szereplő, viszontigen kevés szerep jutott eddig neki, de Ward fokozatosan egyre többet mutatottnekünk a nőből. Meg kell mondjam sosem éreztem különösebben érdeklődést iránta,nem vártam, hogy megismerjem, nem gondoltam, hogy különösebben kedvelni fogom.Nekem ő mindig is egy teljesen közömbös karakter volt és az is maradt.

Ha pedig a párosukat kell tekintenem, azt kell mondjam, hogyszámomra egy picit gyengén teljesítettek a többiekhez képest. Élveztem az őjeleneteiket, ezzel nem is volt gond, viszont nem tudtak a szívemhez férkőzniegyütt. Számomra túl hosszú felvezetéssel került össze a páros, és néhány édesjelenetnél többre nem futotta tőlük. Nem kifejezetten az intim együttlétekhiányát rónám fel, hiszen azért akad néhány, inkább az izzást hiányoltam.

John és Xhex könyvét úgy tettem le, hogy a könyv történéseiadtak kevesebbet, viszont a párost annyira megszerettem, hogy ez teljesen feltudta értékelni az élményt és miután az utolsó oldal után becsuktam a könyvet,késztetést éreztem, hogy azonnal elölről kezdjem és csak róluk olvassak. Ez ittteljes mértékben hiányzott.
Ami azonban nagyon tetszett az Manny lovának szerepe, maga Manny és az állandó gerjedelme.

Ha már Payne akkor nélkülözhetetlen Vishous jelenléte is,hiszen ikertestvérek, a pusztító és a gyógyító. Nem titok, hogy Vishous – bárZsadistot nem tudja túlszárnyalni, de – nagyon nagy kedvencem. Néhány előzeteskritikát olvasva felrótták, hogy inkább tűnt a könyv Vishous könyvének, mintPayne-ének. Nem tudom, nekem azért ennyire nem tűnt fel az egyensúly felbomlása,de ez lehet abból adódott, hogy szívesebben olvastam V-ről, mint Payne-ről.Tényleg lehetett érezni, hogy V figyelmet követel magának, de én nem bántam.
Azamúgy is hűvösebb, távolságtartó személyiséggel megáldott vámpír most tényleg arobbanásponthoz közelített, amikor elveszítheti az irányítást a teste és elméjefelett. Túl sok mindent kellett neki feldolgozni. Ebből a robbanás közeliállapotból pedig nem egy konfliktus született.

Nagyon szeretem Wardban azt, hogy a legtöbb könyvvelellentétben itt egy-egy páros egymásra találása után nem nyugszunk bele a„boldogan éltek, míg meg nem…” szituációba. Először Zsadist és Bellakapcsolata, majd Wrath és Beth házassága élt meg egy hullámvölgyet, most pedigV és Jane kerül a középpontba. Most mutatott rá igazán az írónő, hogy milyen azélet V mellett, mennyi mindenbe kellett Jane-nek beletörődni az eddigi közöséletük során, mindezt azért, mert V olyan, amilyen. Olyan mondatok szaladtak kiV száján vagy suhantak át V vagy akár Jane elméjén, amitől az állam a padlóra hullott és őszinténledöbbentem, mert ilyenekbe eddig nem gondoltam bele.

Ha V-re gondolunk, akkor nem csak Jane juthat eszünkbe, hanemButch is, továbbá az extremitás, keménység, erőszakosság, főleg a szexben. Most azt mondhatjuk, hogy többé-kevésbé ezek összekapcsolódnak. Na nem kell megijedni azoknak a rajongóknak,akiknek a gyomra ezt már nem bírná. Egyszerűen arról van szó, hogy V-nektényleg robbannia kell ahhoz, hogy a benne lévő feszültségetlevezesse, megbirkózzon a múltjával és jelenével. Ebben pedig Butch lesz a segítségére, akiről eddig is tudtuk, hogymély érzelmi kapcsolatban van V-vel. Nem csak barát, hanem egy lelki társ, egybiztos pont.

„- Mik a szabályok? – kérdezte Butch.
- Nincsenek szabályok. – Vishous szélesebbterpeszbe áll, és összeszedte magát. - Tégy, amit akarsz… csak törj meg!Darabokra kell szaggatnod.”

Valahogy ez a jelenet engem megérintett, egy kicsitmegrázott. Butch pontosan tudta mit kell tenni és majd meg szakadt a szíve,utálta, de megtette, mert tudta, hogy meg kell tennie. Eddig is szorosnakéreztem a kapcsolatukat, de most… még mélyebb lett. V és Butch megismételhetetlen páros éselőkelő helyen szerepelnek a szívemben.

Csak hogy ne kapcsolódjon mindenki mindenkihez, jöjjön Blayés Qhuinn. Hát róluk most nem tudok túl sokat mondani. Eddig mindig Blayvívódását, sóvárgását láttuk, most ideje volt kicsit háttérbe szorulni és azt anéhány jelenetet meghagyni Qhuinn-nek. Mondhatnám, hogy kicsit dühös vagyok asrácra, de közben meg is szakad érte a szívem. Johnban lezajlott már egyszeregy változás, időszakos személyiségcserének is mondhatnám. Blay tétlenségétfeladva Saxton karjaiba menekült és végre élvezi az élet örömeit, már amennyiretudja. Most pedig Qhuinn vetkőzött ki magából. Nem gondoltam volna, hogy így abéka segge alá kerül, bár nem hibáztatom annyira Wardot, hogy megtette vele.Keveseltem a jeleneteiket, nem nagyon tetszenek a fejlemények, főleg Qhuinnlátomása nem, de remélem a legjobbakat. Egyébként pedig annyira szeretnémrühelleni Saxton, úgy tekinteni rá, mint egy akadályozó tényezőt, de úgy tűnikelég jó srác és ha ő nem lenne, akkor sem lenne még előrehaladás a fiúk között.Szóval ahelyett hogy utálnám, azt utálom, hogy nem tudom őt utálni, hiszvalakit csak kell utálnom ebben a helyzetben.

Szóval összességében ők nagyon-nagyon kevesek voltak, főlegaz előző kötethez képest, pedig én mindig szívesen olvasok róluk.

Na és ott vannak az új szereplők, az új vámpírok azóhazából. Na velük szemben teljesen kétségbe vagyok esve. A könyv első felébennem kedveltem őket, nem különösebben szerettem róluk olvasni, bár nem isszerepeltek annyit. A könyv második felében azonban már kettősek lettek azérzéseim. Egyrészt nem jönnek be a szándékaik, terveik, hiszen csak a bajthozzák a testvérekre, vagy legalábbis majd fogják. Másrészt viszont, nem is olyan gonosz karakterek, minthittem volna. Legelső pálfordulásom velük szemben az a bizonyos édeshármas volta motelben. Egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni a kaszával kaszaboló,primitív vámpírokat az élvezetet adó, mondhatni figyelmes hímekkel.

Szóval igencsak kíváncsian várom a fejleményeket.

Nem mondom azt, hogy csalódtam a könyvben, hiszen nem vártamManny és Payne kapcsolatától semmi különöset. Manny és V nem okozott csalódást,róluk bármikor bármennyit. A szenvedélyt egy kicsit keveseltem, talán még ahumort is, bár ezek nem voltak vészesek. A testvérekről olvasni pedig mindig élvezet.

4,5 pont

További kötetekről tovább

Az írónő másik sorozata:
Bukott angyalok tovább

Rachel Gibson - Jégbe zárt szívek

2011-10-04T20:42:00.002+02:00

Hokisok 1.

Már említettem itt a blogon, hogymeggondolatlanul és sok esetben olvasatlanul nem szoktam könyveket vásárolni.Ezt a könyvet mégis megláttam és egyszerűen addig nem nyugodtam míg meg nemvettem, természetesen – a kivétel erősíti a szabályt alapon - olvasatlanul. Megvolt bennem az érzés, hogy hasonló élményt fog nyújtani majd, mint egy SEPkönyv és azt kell mondjam igazából nem is tévedtem. A bejegyzés megírására pedig már a másodszoriolvasás sarkallt. Szóval igazán a szívembe zártam a történetet, talán újbólinekifutásra még jobban.

Georgeanneegy dús idomú déli lány, szűk rózsaszín miniben tipeg az első szembejövő felé,hogy esküvőjéről meneküljön. A majdnem kibuggyanó keblek nem hagyják hidegen azéppen távozni készülő John Kowalskyt, az éppen morgó hokijátékost sem és úgy gondolja,semmi rossz nem történhet, ha segít. Csakhogy akkor még nem sejti, hogy a hölgya főnöke menyasszonya, akinek be nem áll a szája és akinek nem tud ellenállni.De a románc igen rövidre sikerül, hogy Johnt hét év múlva jól arcul csapja afelismerés, amikor a saját vonásait véli felfedezni egy hatéves kislány arcátfedő vastag sminkréteg alatt.

Talán nem kell bocsánatot kérnem, mertlelőttem a könyv azon "poénját", hogy az együttlétnek gyümölcse isszületik, hiszen a sztori jószerével a Lexie-ért vívott harc körül forog, és aromantikus történeteknél amúgy sem kell túlontúl sok meglepetésre számítani,hiszen tudjuk, hogy mit veszünk a kezünkbe.

Megjelenés után én már ugrottam is akönyvre, alig bírtam magammal, hogy olvashassam már. Mikor letettem, aztmondtam, hogy ugyan tetszett, de SEP sokkal jobbat tud. Mindenáron egy Phillipskönyvhöz akartam hasonlítani, így ez az élményt egy hangyányit mérsékelte. Mondogattam,hogy SEP-hez képest nem volt olyan bájos, nem volt olyan humoros. Johnt márnéha közönségesnek éreztem és tuskónak. A mellékszál eseményeit keveselltem. Deúgy tettem le, hogy jó volt, tetszett. Várom a folytatást. Másodszori olvasásra, mintha elfújták volna ezeket a gondolatokat és teljes mértékben, összehasonlítgatás nélkül tudtam élvezni a sorokat.

Azírónő azzal kezdi a történetet, hogy a pici Georgie számára kiderül, hogy más,mint a többi gyerek, akkor még nem tudta, hogy "rendellenességét"diszlexiának hívják, de ez megalapozza egész személyiségét és jövőjét.Megpróbálja elrejteni a világ elöl ezt a hibáját és más előnyös tulajdonságait használvamegállni a lábán. Büszke is lehet magára, én legalábbis az vagyok rá, hiszen sikeresüzletasszony és szerető anya vált belőle az évek során. Ezzel pedig elérte, hogy szimpatizáljak vele.

Bár John azt mondta magáról, hogy csak egymocskos szájú hokis, aki csak piált és nőzött, egy idő után meglátjuk az ősebzett szívét is, meglátjuk benne a hírnévbe belefáradt férfit, aki szeretneigazán apa lenni. Jó volt látni, hogy John igenisküzdött a lányáért, meg akarta ismerni, szeretni. Vágyott arra, hogy Lexie isaz élete része legyen.

Másodszori olvasásra is fenntartom azonban, hogyJohn helyenként közönséges, néha már zavaróan túl sok szlenget használ. Hanagyon kötözködő akarnék lenni, akkor azt is mondanám, hogy a könyv végéig nemmutatott igazi érzéseket Georgie iránt, hiszen állandóan csak az álló farkávalvolt elfoglalva. Viszont összességében szimpatikus karakternek mondanám, bárnem lett álmaim pasija.

Ha már Lexie-ről is szó esett, akkor el kellmondani, hogy ő aztán belopja magát az ember szívébe. Bár érzékeny ésmegviselte az apa hiánya, mégis beszédes, bájos. Hétvégi különcködése mindigmosolyra fakasztott.

Beszélhetnénk a könyv során mellékszálrólis, ahol John csapattársa, és Georgie barátnője, munkatársa kerül a terítékre,viszont bárhogyan nézem is, igencsak kurta történet kerekedett ki belőle.Szívesen olvastam volna róluk, mert így elég hirtelen történt a nagyösszeborulás. Azonban Hugh haláli egy karakter így is, úgy is, és máig nemtudom eldönteni, hogy egészségesen öntelt vagy már egy kicsit túlzásba vitte e,az azonban biztos, hogy jókat kacarásztam a levakarhatatlanságán.

Tetszett, hogy nem hebehurgyaságokkal volttele a könyv. Viszonylag kevésnek mondható a zavaró félreértések sora is, így mentes volt az idegesítő eseményektől, ami azért nem mindig olyan ritka a hasonló könyvek esetén.

A romantika rajongóknak kellemes felüdülés lehet, akár télen, akár nyáron, bár nekem nem tűnt olyan rózsaszínnek a sztori, mint elsőre gondoltam volna a borító alapján.

4,5 pont

A sorozat további kötetei:
2. Jane vékony jégen táncol

Augusztusi, szeptemberi olvasmányok

2011-10-01T23:03:00.000+02:00

Augusztus

1. Susan Donovan: Csábíts el (4) tovább
2. Katie Fforde: Száz boldog esküvőm (3,5) tovább

3. Johanna Lindsey: Az igazi (3,5) tovább
4. Julia Quinn: Csókja megmondja (4) tovább
5. Amanda Quick: Menyasszonyt bérelnék! (4)
6. Jayne Ann Krentz: Az átok (3) tovább

7. Gayle Callen: Bűnös szerelem (4)
8. Gayle Callen: Esküdt ellenségek (4,5)
9. Gayle Callen: Az úrnő testőre (4)
10. Karen Hawkins: Kalandor (4) tovább

11. Gena Showalter: Éjsötét vágyak (4) tovább
12. Gena Showalter: Éjsötét csók (5) tovább
13. Gena Showalter: Éjsötét bosszú (5) tovább
14. Gena Showalter: Éjsötét hangok (4) tovább

15. Jean-Christophe Grangé: Bíbor folyók (4,5) tovább
16. Jean-Christophe Grangé: Farkasok birodalma (4) tovább

Fogadalmak:
Újraolvasás: Gena Showalter - Az Alvilág Urai sorozat 1-4.
Top30 romantikusból: -
Csökkentsd a várólistád: -

Szép kis hónap volt, mivel a nyári szünet utolsó hónapjában úgy éreztem, most kell feltankolnom magam élményekkel, mert az egyetem elveszi az embertől az időt.

A hónap a romantika jegyében telt, mondhatni igencsak elmerültem a középkori romantikában, de akad néhány 1700-1800-as évekbeli darab is, a mai kort nem is említve. Kellemes olvasmányok, egy-két csalódástól eltekintve.

Gyors egymás után magamévá tettem az Alvilág Urait. Jó volt újra elmerülni bennük. A romantikus fantasy nálam még mindig menő, újra és újra visszatérő.

Jean-Christophe Grangé pedig megmutatta, hogy milyen jó kis krimiket tud írni. A Bíbor folyók különleges élmény volt.

Szeptember

1. Julie Garwood: Az esküvő (5)
2. Julie Garwood: A titok (5)
3. Julie Garwood: Váltságdíj (5)

4. Rachel Gibson: Jégbe zárt szívek (4,5)
5. Nora Roberts: A boldogság virágai (4)
6. Nora Roberts: A boldogság édes íze (4)
7. Katherine Center: Szépségtapasz (3,5) tovább

8. J. R. Ward: Halhatatlan szerető (5) tovább
9. J. R. Ward: Felszabadított szerető (4,5)

10. Christine Feehan: Sötét vágyak (2,5) tovább
11. Sarah Blakley-Cartwright: A lány és a farkas (3) tovább
12. John Green: Alaska nyomában (3)

Fogadalmak:
Újraolvasás: A titok, Váltságdíj, Jégbe zárt szívek, Halhatatlan szerető
Top30 romantikusból: -
Csökkentsd a várólistád: -

És bejöttek a számításaim, hiszen kevesebb szabadidőm maradt a suli mellett és rá kellett jönnöm, hogy ha haladni akarok a könyvekkel, akkor bizony a buszon is elő kell vennem őket. Viszont a havi zárást nézve nem hiszem, hogy okom lenne igazi panaszra.

A hónap eleje még mindig a középkori romantika jegyében telt, de utána elég vegyesnek mondható a műfajokat tekintve. Akad néhány igazi önfeledt romantikus történet, meg volt a szokásos pararománc. Kicsit szenvedtetett Feehan, de most ez kibírható volt. Alaska el akart volna gondolkodtatni, de túl nagy elvárásokkal ugrottam neki, így csak félig jött össze, és a gondolkodásom meg is szakította egy lány és a farkasa, ami újfent felemás élményt nyújtott.

Mostanság egy kicsit bajban vagyok, mert ugyan olvasok elég sokat, de írni már valahogy nincs kedvem, így nagyon el vagyok maradva a posztokkal. Most még a kedvencekről is nehezen tudok pár szót elmondani. Remélem idővel helyrerázódok, mert nem tetszik most ez a helyzet.

Katherine Center - Szépségtapasz

2011-09-30T23:10:00.000+02:00

Lanie Coates egy nap rádöbben, hogy nemilyen életre vágyott. Hiába van három fia, akiket imád, hiába büszke a férjére,akiből egyszer talán híres zeneszerző lesz, hiába valósult meg számára az„amerikai álom", mégsem boldog. Kétségbeesetten próbál visszaemlékeznifiatalkori álmaira, de minden energiáját lekötik a gyerekek, és képtelenkiszabadulni a hétköznapok taposómalmából. Végül egy szerencsétlen találkozásegy régi iskolatárssal megadja neki a lökést, amely ahhoz kell, hogymegváltoztassa az életét.

Lanie nekiáll, hogy kihalássza a pelenkásdoboz aljáról azt a ragyogó embert, aki azelőtt volt, mielőtt az anyaság mindenmást kiszorított az életéből. Sportolni kezd, visszatalál régi hobbijához,megpróbál új életet lehelni szexuális életébe, és legfőképpen azért küzd, hogyelhitesse önmagával: még mindig szép – bár ez utóbbi sokkal nehezebb feladatnakbizonyul, mint gondolta. Az idő múlásával egyre elkeseredettebben vágyik arra,hogy újra régi önmaga legyen – ám ezt egyáltalán nem olyan könnyű elérnie, főlegmiután rádöbben, hogy a nagy átalakulással a házasságát is veszélybe sodorja…

Olvasás közben is felmerültbennem a kérdés, hogy ugyan miért éreztem késztetést 22 éves létemre,férjjelölt és gyerek nélkül, elolvasni ezt a könyvet. A családalapítás nem túlgyakori gondolat a fejemben, csak egy távoli jövőbeli kép, ami akkor fogbekövetkezni, ha már lelkiekben is felnőttnek érzem magam, nem csak a koromtesz azzá.

Ez a könyv azonban egy háromgyerekescsaládanya problémáit, életét, és újjáéledését meséli el. Szóval újfentkérdezem, miért is olvastam el, amikor jelen pillanatban ez engem többnyirehidegen hagy, nem tudom átérezni és talán még bele se akarok gondolni, hogy milehet velem jó 10 év múlva.

Hát a válasz igazából nagyonegyszerű. Könyvmoly vagyok, rossz szokásokkal, kóros függőséggel. Ott„árválkodott” az újdonságok között a könyvtárunkban, és valamiért kiabált, hogyhozzam már haza. Majd jöttek a blogos olvasgatások és még nagyobb kedvet kaptamhozzá, a suliban pedig a nem túl rövid, de igazán hosszúnak sem mondhatószünetek tökéletes alkalmat biztosítottak nekem, hogy hipp-hopp átrágjam magamrajta.

Azt kell mondanom, hogy a szereplőkigen szimpatikusak. Bár a központi szerepet a hősnőnk kapja, én mégis jobbanszerettem a többieket. Peter szimpatikus volt, Nelsonról az első pillanatbanazt hittem, hogy egy fura alak lesz, de néha már megsajnáltam. Josh és Norasztoriját szívesen olvastam volna egy kis mellékszálként bővebben.

Szórakoztató élményt számomra akínos jelenetekből adódó, akár öniróniával tarkított részek adtak, ahol igenistudtam hangosan kacagni, esetleg vihogni. Azonban a könyv történetét tekintvenem tudtam átérezni. Úgy gondolom, hogy a gyerekes anyukák, a feleségek jobbanmagukénak tudják érezni a könyvet, bólogatnak, emlékeznek, hogy akár hasonlókvelük is megtörténtek. Én pedig kaptam egy cseppnyi ízelítőt, hogy mi is várhatrám majd a jövőben, hiszen el tudtam képzelni, hogy nem feltétlenül sokbankülönbözik Lanie élete egy valós anyukáétól, akinek három gyerek szakad anyakába, a férje bár remek apa, de mégis kevesebb időt tölt a gyerekekkel, mintaz anyuka, a házas élet sivárságáról már nem is beszélve.

Viszont a szomorú valóságottarkította a romantikus visszaemlékezés, az első találkozásokról, az elsőcsókról, a könyv vége pedig egy reményteli jövőt vetít elő, ami már a kezdetivalósághű légkörből egy képzeletbeli nagy happy endet csinál, amire az olvasóazt mondja, hogy ilyen valószínűleg nincs, de egy könyvben mégis jó és szintekötelező.

Talán azt mondhatom, hogy akikmég nincsenek ebben az élethelyzetben azoknak egy kicsit elgondolkodtató. Akikpedig hasonló gondokkal küzdenek, azoknak emlékeztető, hogy a helyzetük nemreménytelen, és ha tesznek egy icipicit is magukért, akkor már jobban érezhetikmagukat a bőrükben. Persze a valóságban gondolom nehezebb, mint itt a könyvben,de hiszem, hogy ha megtesszük az első lépéseket, akkor sok mindenen változtatnilehet.

Egy kis képzelet vegyítve avalósággal, ami nekem egyszeri olvasásra kellemes élményt nyújtó könyvetkreált.

3,5 pont